Közélet, hírek

A régi budai városháza rekonstrukciója nyerte Budapest Építészeti Nívódíját

2019.11.20. 20:16

20. alkalommal írták ki a Budapest Építészeti Nívódíja pályázatot. A mai ünnepélyes eseményen a FUGÁ-ban öt dicséret és két kiemelt dicséret után a régi budai városháza épületének rekonstrukciójáért Szabó Levente vezető tervezőnek és a Hetedik Műterem népes alkotócsapatának adták át az idei Nívódíjat. Örömmel gratulálunk a nyerteseknek!

Az építészeti közélet jeles képviselői, a főváros, a Kamara vezetői és a megbízók megtöltötték a FUGA nagytermét. A közel kétórás eseményen köszöntőt mondott Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes, Mártonffy Miklós, Budapest főépítésze és Csapó Balázs, a Budapesti Építész Kamara elnöke. Ezután egy majd 20 perc hosszú, látványos, drónfelvételekban gazdag filmet nézhettünk meg, amely a pályázat saját honlapján is megtekinthető. A film az összes beadott pályaművet (24 db) bemutatta, így érdekes építészeti áttekintésben jelenik meg rajta a főváros. A pályaművek nagy, négyzetes formátumú tablókon a FUGA kiállítóterében is megtekinthetők november 30-ig. A színvonalas kiállítást, a két nyelven is megjelent kísérő kiadványt és a filmet önmagában is érdemes méltatni: a díj kapcsán ennek jelentőségét is fontos kiemelni, hiszen a Nívódíj szándéka nemcsak a jeles építészeti alkotások szakmán belüli díjazása, hanem egyben az építészet társadalmi elismertségének támogatása is.

A díjátadón is hangsúlyozták, hogy Budapest Építészeti Nívódíjára kiírt pályázat célja, hogy elősegítse az új értékek teremtését, a hagyományos értékek megőrzését, valamint az építészeti és környezeti kultúra fejlődését. A pályázat kiemelt feladata, hogy elismerje és megismertesse a városképet formáló építészeti alkotásokat, bemutassa az igényesen megtervezett és létrejött alkotásokban résztvevők példaértékű együttműködését a további magas színvonalú, innovatív beruházások ösztönzése érdekében. A Budapest Építészeti Nívódíja 2019 odaítélésével cél, hogy a legkiemelkedőbb alkotások megkapják a megérdemelt figyelmet és nyilvánosságot.

A pályázaton Budapest közigazgatási területén található alkotások vehettek részt, amelyek a főváros építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják. Az alkotás lehet megvalósult új, illetve rehabilitált épület, építmény, közterület, belső tér. A nyílt pályázatra olyan alkotással lehetett jelentkezni, melynek használatbavételi engedélye 2016. január 1. - 2019. június 30. között vált jogerőssé vagy ebben az időszakban adták át (nem építési engedély köteles építmény esetén).

Az idei mezőny legtöbb alkotása méltó a közfigyelemre és a jelenkor építészeti gondolkodásának a reprezentálására. A munkák láttán nem közhely az elhangzott állítás: a zsűrinek nehéz dolga volt. A bírálat és a döntéshozatal két fázisban valósult meg: az első szűrést követően a zsűri együtt járta be a továbbjutott épületeket és így választották ki a győzteseket.

 

A Bírálóbizottság

Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes, Budapest Főváros Önkormányzata, a bizottság elnöke
Mártonffy Miklós Budapest főépítésze, Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztály, főosztályvezető
Csapó Balázs építész, Budapesti Építész Kamara, elnök
Dr. Meggyesi Tamás urbanista (Ybl-díj, Széchenyi-díj)
Csillag Katalin építész (Ybl-díj)
Ferencz István DLA építész tervező művész (Príma, Ybl-díj, Steindl Imre-díj, Pro Architectura díj)
Sugár Péter DLA építész (Ybl-díj, Pro Architectura díj), BME Lakóépülettervezési Tanszék, tanszékvezető

A zsűri szinte hiánytalanul jelen volt a díjátadón, felváltva járultak a mikrofonhoz, hogy méltassák a pályaműveket. A FUGA közönsége a film megnézése után hallhatta meg a nyertesek nevét. Elsőként a díjazottakat, majd a kiemelt dicséretben részesülteket nevezték meg; utoljára szólították a nyertes épület alkotóit és a megbízót is. A zsűri részletesen méltatta az alkotásokat, a díjakat, így az emléklapot és a plakettet Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes, Mártonffy Miklós Budapest főépítésze és Csapó Balázs, a Budapesti Építész Kamara elnöke adták át, ezzel egyidőben a kiállítási tablókra felragasztásra kerültek a díjat jelölő matricák. 

 

Nívódíj: Régi budai városháza műemléki rekonstrukció

"A régi budai városháza közel 800 éves történetével a Várnegyed központjában, Buda egyik legrégebbi és legpatinásabb részében, a Szentháromság tér szomszédságában helyezkedik el. Az épület 160 éven át funkcionált városházaként, 70 éven át az első kerületi elöljáróság székhelye volt. Működött benne csendőrség, iskola, majd a második világháború utáni időszakban múzeumok, kutatóintézetek. Az épület megújulásában fontos üzenetet hordoz: Így is lehet. Igényesen, minden részletre kitérően, időtálló anyagokkal. Mindemellett a fő mondanivaló, hogy a történelem, így az építészettörténet sem áll meg, ezért első körben kötelességünk, hogy feltárjuk és megértsük a meglévő emlékeket. Új funkció esetén azonban jogunk van az épített anyagokat értelmezni, a különböző korok lenyomatait rendszerezni, hogy továbbra is egységes egészként, és ne véletlenszerű idézetként jelenjenek meg.

A tervezők jelen esetben a barokk időszakban kialakult állapotból indultak ki, és minden ettől eltérő időszakot ehhez képest, helyenként új kontextusban mutattak be. A kortárs kiegészítések nem tolakodók, viszont egyértelműsítik a friss beavatkozás területeit. A technika szinte észrevétlenül van jelen a házban, ami ilyen régi épület esetén komoly feladvány. A bútorok konzekvensen letisztult formában jelennek meg, több esetben rejtenek az épület működéséért felelős műszaki elemeket. A Városháza épületében a fejlesztő mindkét célja, az értékőrzés és értékteremtés is példás, követendő módon valósult meg"
- hangzott el Csillag Katalin méltatása. 

Építész vezető tervező: Szabó Levente DLA (Hetedik Műterem)
Építész és belsőépítész tervezők: Alkér Katalin, Bartha András, Biri Balázs, Terbe Rita DLA, Tolnai Zsolt
Építész és belsőépítész munkatársak: Barta Fruzsina, Bartis Kata, Breuer Anna, Dolmány Rita, Halmai Dénes, Kunczi András, Marton Rozália DLA, Mihály Eszter, Pelle Zita, Simon Orsolya, Szeles Gábor, Szigeti Nóra, Villányi Norbert



 

Kiemelt dicséret: Újpesti Piac és Vásárcsarnok és UP Újpesti Rendezvénytér

"A főtér megújításának egyik első, de talán legfontosabb elemeként az új piac, vásárcsarnok és a rendezvénytér épülete készült el. A piac és rendezvénytér elsőre furcsa párosnak tűnik, de jól megfér egymás mellett, a térben elkülönülő bejáratok biztosítják a zavartalan működést. A rendezvénytér kialakítása több lehetőséget rejt, így nagyon sok feladatot tud ellátni: ez gazdaságos üzemeltetésének záloga. Budapest nagyon gazdag a különleges csarnoképületek architektúrájában, a most elkészült épület is új színfoltként, kortárs megfogalmazásban egészíti ki a már meglévőket. Az épített tér szépségét a konzekvensen végigvitt vasbeton térrács adja, a szerkezeti elem a csarnok díszévé vált. A főtér-koncepcióban megfogalmazott elvárásoknak megfelelő léptékű tömeg a funkciók egymás fölé rendezésével tudott létrejönni. A tér megfelelő architektúrájú térfallal gazdagodott" - mondta Csillag Katalin értékelő beszédében. 

Építész vezető tervező: Bun Zoltán PhD
Ügyvezető igazgató: Bikki István
Építész munkatársak: Balogh Boglárka, Dobos Zsolt, Erdélyi Róbert, Konrád József, Kovács Veronika, Palásti Ildikó, Schöff Gergely, Sümeghy Áron

 

Kiemelt dicséret: Láng Művelődési Központ

"A kultúrházat 1932-ben építtették a Láng Gépgyár tulajdonosai, dolgozóik és családtagjaik művelődése, oktatása és szórakozása céljából. Az azóta folyamatosan működő intézmény az angyalföldiek identitásának meghatározó eleme. Az épülethez Tokár György tervezésében 1970-ben 456 férőhelyes színház és egy hírlapolvasó épült. Az önkormányzat 2018-ban döntött az energetikai korszerűsítés és modernizálás mellett. Kívülről az eredeti mosott kavics homlokzati panelekre hőszigetelés került, a hőhidas alumínium függönyfal elemeket és nyílászárókat korszerűekre cserélték. A tervezők bátran hozzányúltak a homlokzathoz: a hőszigetelésre kiselemes klinker burkolatot ragasztottak recézett hátsó felével kifelé fordítva. Az egységes új homlokzatképzés felerősíti az épület téralkotó és tömeghatását, a városi kontextusban elfoglalt helyét, így az épület előtti teresedés igazi hellyé, városi térré válhat. A belső terek esetében még inkább jellemző, hogy az eredeti anyagok és szerkezetek megtartására törekedtek. Megmaradt a bejárati jegypénztár műkő felülete, a nagyterem és az előcsarnok szépen rakott mezőtúri tégla falburkolata, a nagyterem lambériaburkolata pedig felújítás után visszakerült korábbi helyére. A kortárs anyag- és színhasználat nem zavarja meg az eredeti összhatást. A tervezők példaértékű beleérzéssel, tisztelettel és kulturáltsággal mentették át a hazai, háború utáni modern építészetünk egyik szép, de rejtőzködő opuszát" - méltatta az épületet Sugár Péter.

Építész felelős tervező: Nagy Csaba, Pólus Károly (Archikon)
Tervezők: Dobos Bence László, Tőrös Ágnes, Benedek Botond 
Munkatársak: Várhidi Bence, Mészáros Eszter


Dicséret:

Magyar Telekom és a T-System Hungary közös székháza - koncepció terv: Tiba János, Honti Viktória, Kőszeghy Flóra, Matúz Melinda
MOME Műhelyház, Műteremház, Médiaház - építész vezető tervező: Csomay Zsófia, Németh Tamás, Reimholz Péter
Klapka Központ Szolgáltatóház - építész vezető tervező: Marosi Miklós
NEXON irodaépület és mélygarázs - építész vezető tervező: Fernezelyi Gergely DLA 
Kastélydombi Luther-kápolna - építész vezető tervező: Krizsán András DLA

Az esemény zárásaként a köszönetnyilvánítások után betolták a 20 éves évfordulóra készített tortát, az ünnepélyes díjátadót követően még sokáig koccintgattunk, amíg sorra készültek a tablók előtt az alkotókról a fényképek.

Somogyi Krisztina és Fürdős Zsanett