Közélet, hírek

A népakarat döntött a kijevi szovjet későmodern épület sorsáról

2021.12.30. 12:40

Kijevben – csak úgy, mint Budapesten – a későmodern építészeti örökséget veszély fenyegeti, egyre több épület esik bontás, illetve drasztikus átalakítás áldozatául. Ez a sors várt a Ditjacsij Szvit áruházra is, ám Kijev lakossága közbeszólt.

Csak úgy, mint Magyarországon, Ukrajnában is veszély fenyegeti a későmodern építészet alkotásait, még akkor is, ha az ország építészettörténetének fontos részét képezik. Ezek az épületek gyakran esnek áldozatul bontásnak, illetve a felismerhetetlenségig történő átalakításnak, és ez a sors várt az 1987-ben épült Ditjacsij Szvit (дитячий світ), vagyis Gyermekek Világa áruházra is. Az áruház Kijev egy nagyon jellegzetes épülete, mely a homlokzatát borító, aranyra színezett, a nap ellen védő lamellákról ismert.

A szovjet modernizmus kiemelkedő példáját a tulajdonos Edelburg Development fejlesztő cég kívánja átalakítani, az első tervek azonban közfelháborodást és a modernizmus alkotásait védő civilszervezetek tiltakozását váltották ki. Az elképzelés szerint ugyanis a homlokzatot borító plasztikus alumínium elemek eltüntetése után egy színes, sík, vibráló hatású kulissza került volna a falakra, ám ezt sem a vársokép, sem az építészeti örökség szempontjából nem találta elfogadhatónak Kijev lakossága.

A közfelháborodás nyomására így végül a fejlesztő cég pályázatot írt ki az épület felújítására, melyet a Dmytro Aranchii Architects (Дмитро Аранчій, vagyis Dmitro Arancsíj Építésziroda) nyert.

A nyertes terveken is látható, hogy a homlokzat eredeti lamellái sajnos így sem élik túl a felújítást, ám az ukrán építész munkája mind az épület múltját, mind a városképet tiszteletben tartja, úgy, hogy közben a kortárs építészet nyelvén szólal meg. Az új homlokzat a tervek szerint háromféle alumínium elemből álló borítást kap majd: az első típus formájában megegyezik az eredeti lamellákkal, a második azoknak laposabb, kevésbé plasztikus verziója, a harmadik típus pedig teljesen sík. A homlokzat egyik végére az eredetivel megegyező elemeket helyezik majd fel, majd az elemeket fokozatosan váltogatva teljesen sík homlokzat alakul ki. Bár az aktivistáknak – úgy tűnik – nem sikerült megmenteni az épületet a teljes átalakítástól, a terveken látható homlokzat mégis jóval tisztelettudóbb és színvonalasabb, mint a fejlesztő eredeti elképzelése.

Paár Eszter Szilvia

Forrás:
archdaily.com
pragmatika.media
kyivpost.com