Közélet, hírek

A MOME díszpolgári címét kapta Fürjes Balázs

2019.11.06. 11:10

A 2019. október 31-én tartott ünnepi szenátusi ülésen egyetemi díszpolgári címet adományozott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem dr. Fürjes Balázs államtitkárnak. Fürjes kormánybiztosként felügyelte az egyetem campusának közelmúltban lezárult fejlesztését. 

Fürjes Balázs felmenői között ott vannak a Lánchíd felépítésére Pestre érkező skót mérnökök rokonai, illetve a pesti református teológia alapítója. A rákospalotai gyermekéveket és az angyalföldi iskolákat követően Fürjes Balázs jogi diplomáját szerzett, summa cum laude minősítéssel végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

Közösségi szerepvállalását még gimnazistaként kezdte: 1988-ban megalapította az abban az évben létrejött Fidesz egyik első gimnáziumi csoportját, majd 1990-1992 között elnökségi tag és a középiskolás tagozat elnöke, 1996-ban pedig a Fidelitas alapító tagja és a következő öt évben alelnöke. 

1995-től gyakornokként és ügyvédjelöltként dolgozott egy nemzetközi ügyvédi irodában. 1999-2000-ben emellett üzleti jogot is oktatott az International Business School főiskolán. Az igazi kihívás azonban 1999. december 15-e után jött: a Budapest Sportcsarnok leégését követően 2000-2002 között Fürjes Balázst nevezték ki az újjáépítésért felelős miniszteri biztosnak. A 2003. március 15-én átadott Budapest Sportaréna, amely a következő évtől Papp László nevét viseli, nem csupán elképesztő sebességgel, de Budapesten addig szinte ismeretlen építészeti minőségben készült el. 

2003-2011 között vállalatvezetőként dolgozott. 2004 óta kuratóriumi tagja a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Közalapítványnak. 2011 óta a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosa, 2018-tól a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkáraként, valamint a kiemelt budapesti fejlesztések és a nemzetközi sportpályázatok kormánybiztosaként dolgozik, 2018 októberétől a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ügyvezető alelnöke.
Az elmúlt évek számos pályázata és fejlesztése kötődik a nevéhez, kiemelt szerepet vállalt Budapest megújításában és a város európai szerepének, illetve globális brandjének újradefiniálásában. 

Miniszteri biztosként irányította a felkészülést a 2012-es olimpiai pályázatra, illetve elnöke volt a Budapest 2024 olimpiai pályázatnak. Tagja volt a 2017-es FINA vizes világbajnokság szervező bizottságának, majd az ő vezetésével készült a 2027-es FINA vizes világbajnokság sikeres pályázata is. Ugyancsak ő vezette a 2019-ben első alkalommal megrendezett World Urban Games, az utcai sportok világjátékának szervező bizottságát, illetve azokat a sikeres pályázatokat, amelyeknek eredményeként Budapest elnyerte a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság és a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát.

Kiemelt budapesti fejlesztésekért felelős kormánybiztosként felügyeletével és irányításával zajlott a közelmúltban a Groupama Aréna fejlesztése, a budapesti vizes világbajnokságra átadott Duna Aréna beruházása – amelyben a MOME is szerepet kapott –, továbbá a Diósgyőri VTK stadionjának építése. Utóbbit a Stadium Database weboldal-szavazásán a 2018-ban átadott focistadionok között a legszebbnek választották. Az örökségvédelmi és oktatási beruházások közül hozzá kötődik a Gül baba türbéjének műemléki rekonstrukciója, a Ludovika Campus fejlesztése – benne a főépület teljes megújítása, az Orczy-park helyreállítása, valamint új épületegységek megépítése, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campusának rekonstrukciója és bővítése. Az urbanisztikai jellegű, városi léptékű beruházások közül említeni szükséges a Budapest Déli Városkapu-Diákváros Fejlesztésének, illetve az Dél-Budát, Csepelt és Dél-Pestet összekapcsoló új Duna-híd nemzetközi tervpályázatainak sikeres lebonyolítását és a jelenleg zajló tervezési munkát. Legnagyobb léptékű feladata az egykori Népstadion helyén emelt Puskás Aréna; a három év alatt elkészült, 67 ezer főt befogadó épületet november 15-én adják át. 

(Fürjes Balázs életrajzát a MOME Szenátusi Ülésen elhangzott ismertető alapján közöljük.)