Épületek/Lakóépület

A Dunánál: lakópark a racionalizmus jegyében

2010.09.27. 13:38

Azon túl, hogy a szokásos befektetői magatartásnak megfelelően a megbízó a Duna Terasz Lakópark esetén is a maximális szintterületi mutatók teljesítését várta el, a Bánáti és Hartvig Építész Iroda tervezői számára további kötöttséget jelentett a telek mind a négy oldalán kötelező építési vonal. A sűrű beépítés mellett az építészek igyekeztek mégis nívós, kellemes lakásokat kialakítani.

Előzmények

Az építtető Fadesa Hungária Ingatlanfejlesztő Zrt. megvásárolta a XIII. kerület, Cserhalom utca-Rákos patak-Foka öböl közötti területen levő ingatlanokat, köztük a Cserhalom utca 8. szám alatti, 25904/19 hrsz-ú telket, amelyen lakóépületet kívánt létesíteni. Az építtetővel közösen kialakított tervezési program szerint a beruházás célja új beépítés kialakításával, a beépítési keretek közötti maximális szintterület elérésével nívós igényeket kielégítő társasház létrehozása volt.

 

 

 

A rendelkezésre álló közel maximális beépíthető alapterület elérése mellett jó arányú, jól használható lakásokat kellett az akkori (2006-os) piaci igényeknek megfelelő arányban létrehozni, kellemes lakókörnyezetet kialakítani, aminek révén jól értékesíthető lakások jönnek létre. Ehhez hozzátartozott a szükséges számú parkoló, valamint a lakásokhoz tartozó tároló felületek biztosítása. Az épületek közterület felőli traktusainak földszintjén üzlethelyiségek kialakítására volt igény. A projektet – egy beruházóváltás eredményeként – 2008-ban, a kivitelezés fázisától a GB Európa Ingatlan vette át.

 

 

 

A beépítés kialakítása

A telek mind a négy oldalán építési vonal köti a beépítést. Alapelképzelésünk észak-déli tengelyű épületszárnyak kialakítása volt, mely kedvező tájolású lakásokat eredményez a helyenként középfolyosóval bővített, fogatolt közlekedőrendszer alkalmazásával. Ezeket a szárnyakat a Dunára közel merőleges irányban, egymással enyhe szöget bezáró síkok metszik át, eltérő identitást biztosítva az észak-déli, valamint a kelet-nyugati irányoknak. A két rendszer találkozásának kitüntetett pontjain a jellemzően ötemeletes épületmagassághoz képest „tornyokat” emeltünk ki, ezzel szellősebb, tágasabb térarányokat értünk el a megengedett, igen sűrű szintterületi mutató kihasználása mellett.

Az alapelképzelésnek megfelelően a beépítést, a tömegalakítást és a homlokzatképzést is a két koordinátarendszer áthatása szervezi, de kihat a teljes tömbbelső építészeti-kertépítészeti kialakítására is. Az épület pince+fszt.+4, illetve pince+fszt.+5, valamint részben 7 emeletes, három oldalról 3,0 m-es, a Cserhalom utca felől 5,0 m-es előkerttel.

 

 

A parkolás két szinten biztosított. A szuterénszinti parkolók feltárása délről, a -1 szinti parkolók feltárása északról és délről egy-egy behajtón át biztosított. A lakóépületek személybejáratai a közterületek felől közvetlenül nyílnak. A bejáratok által lefoglalt földszinti homlokzatfelületek kivételével a földszint teljes utcai traktusát üzletek foglalják el a forgalmas Cserhalom és a sétáló utcának tervezett Sólyatér utca felől. Az alárendeltebb északi Turóc és a déli Úszódaru utcai homlokzatokra nyílnak a gépkocsilehajtók, illetve a gépészeti helyiségek és lakásokhoz tartozó tárolók homlokzatai.

Alaprajzi kialakítás

A beépítésnél taglalt tömegkiemelések, „tornyok” súlypontjaiba helyezett függőleges közlekedőmagok szervezik az alaprajzokat. A lakások az alsó öt szinten ezekre a közlekedőmagokra hangolt középfolyosós, a „tornyokban” fogatos elrendezésűek. A KVSZ előírása szerint az első lakószint padlóvonala minimum + 3 m-en kell legyen, ezért a földszinten alapvetően üzleteket és tárolókat helyeztünk el.

 

 

 

Homlokzatok, tömegformálás

Az egymással áthatásban levő tömegek kapcsolata definiálja az eltérő anyagokat, színeket az épületen. Az észak-déli tengelyű szárnyak az eredeti tervek szerint világosszürke színű vakolatot kaptak volna, a kelet-nyugatiak sötétebb, fényes színes – bordó – vakolatot. Ezek a színek a kivitelezés során világos-, illetve sötétsárgára változtak a kerület azon elképzelésével összhangban, mely a Foka öböl körüli új lakónegyedet „mediterrán” hangulatban képzeli el. A ferde síkok által metszett belső bütüfelületek önállóak, az előző kettő architektúrától gyökeresen különböző módon jelennek meg az épületen. Ezt veszi át a belső kert geometriája, ami játékos, kevésbé szigorú vonalvezetést biztosít a zöldfelületeken.

 


Duna Terasz Lakópark

 

vezető tervezők: Hartvig Lajos-stúdióvezető, Székely Ágnes- projektvezető
építész munkatársak: Éberling Dalma, Éles Péter, Kramm Ádám †, Petró Margó
statika: Reticolo Kft, Kovács és Kovács Kft.
gépészet: Reliplan Kft.
erősáram: Provill Kft.
generáltervező: Bánáti + Hartvig Építész Iroda