Épülettervek/Tervpályázat

A BORD Építész Stúdió II. helyezést elért terve az egykori MSZMP pártépületének átalakítására kiírt ötletpályázaton

2025.07.10. 08:06

Ahogy korábban megírtuk, a A Forestay Group nyílt építészeti ötletpályázatot írt ki a Villányi út 11–13. beépítésére. A jelenleg kollégiumként használt épületet lakó- és kereskedelmi funkciókkal kellett újratervezni. A második díjas pályaművet a BORD Építész Stúdió műleírásából készített kivonat kíséretében adjuk közre.

A pályamű építészeti rajzait a Forestay Group és a BORD Építész Stúdió kérésére levettük a honlapról. Sajnálatos módon a beruházónak nem áll érdekében az építészeti megoldás valós, részletes ismertetése. A tágabb közösség így csupán látványterveken keresztül ismerheti meg a tervet.

Tervezési koncepció

Az emlékezet a kódolt információk előhívása által befolyásolja hangulatunkat, annak pozitív oldalát erősítve. Az így kialakult kép megszokássá formálódik, ami ugyan nem rejtegeti a hibákat, csupán kedvesen fordul feléjük tompítva azok esetlegességét, tragikusságát. A körülöttünk álló épületeket ezen a szűrőn keresztül látjuk. A gyakran végig járt útvonalaink ily módon manipulált “díszletei" életünknek. Ezeknek a díszleteknek az átalakítása sokszor olyan nehéz feladat, hogy egyszerűbb egy új felvonást megalkotni, mint megtalálni azoknak a karaktereknek, vonásoknak a halmazát, amelyeknek pozitív hatása lehet az ott élő emberekre.

Ha felfigyelünk a lebegés érzetét keltő előtetőre, és eszünkbe jut, milyen kiemelkedni az utca nyüzsgéséből, és ennek a tetőnek a védettsége alatt szemlélődni. Ha észrevesszük menyire könnyed és magától érthető a karcsú oszlopok sora, melyek pavilonszerű érzetet keltenek bennünk, akkor új díszlet helyett a meglévő képet szeretnénk tovább alakítani. Nem megváltoztatva, hanem az eddig ismeretlen részeit feltárva. A lebegő tető alatt megnyitni, transzparensé, átjárhatóvá alakítani az új funkciókat. Rétegekkel gazdagítani a meglévő homlokzatot. Majd ezt az utat tovább járva válik a régi épület előadóterme nyitott, az udvarszintjére vezető zöld amfiteátrummá. A tető fölött úszó határozott tömeg helyett, a tér szabadságát szabadon kezelő nyújtózkodó forma alakul, leváltva a fáradt építészeti elemet. Az új karakter homlokzatának mélységével és kártyavár szerű elemeivel, elhiteti velünk a lebegés képességét, idomulva ezzel a földszint adta leütéshez.

Talán ennek a gondolatnak a mentén alakulhat át a több mint ötven éves díszlet, megőrizve pozitív interakcióinkat. A kialakult megoldás nem csak a gazdaságosság vonalán értelmezi a fenntarthatóságot megmentve a szerkezeti elemek nagy részét a bontástól, hanem kognitív módon segíti az itt élő közösség épített környezetének értékeit fenntartani.

Az épület telepítése

A tervezés során fontos kihívásnak tartottuk a meglévő épület építészeti gondolatának és egyes elemeinek megtartását, a meglévő épület építészeti minősége és építészeti szellemisége miatt. A Villányi út ezen oldalán a meglévő beépítések mindegyike szabadon álló, tekintettel arra, hogy a meglévő épület is szerves része a kialakult Villányi úti beépítésnek, így a tervezett épületünk is szabadon állóként alakítottuk ki. Magassága a gimnázium épületének magasságához igazodik, nem szeretne a templom épületével konkurálni.

A meglévő épület alsó részének szép, pavilon szerű megjelenése van, amit építészeti megjelenése és történeti értéke miatt is megtartásra érdemesnek gondoltuk a tervezés során. Ennek megtartása a fenntarthatóság és a gazdaságosság miatt is fontos, és ez a terület a kiírásban kért bérbeadható funkciókat szépen magába tudja fogadni. Az épületben lévő anfiteátrum szintén megtartásra kerül, és egy belső kertté alakul át, ami átfolyik a kert hátsó részének zöldterületeibe. Ez a belső kert rendezi maga köré a felső szinti lakásokat, erre néznek a központi közlekedő területeket és innen kerülnek feltárásra a lakások is.

A lakások a megtartásra kerülő pavilonos kialakítású földszinti területre „ülnek" fel, egy sarkainál meghúzott téglatest formába rendezve, melynek így főbb homlokzatai a Gellért hegyre, illetve a Feneketlen tó felé néznek. Az épület felső részének tervezésénél fontos szempont volt, hogy könnyed, lebegő formaként jelenjen meg.

Az épület földszint plusz 6 lakószinttel tervezett, ami Beruházói döntés alapján egy opcionális penthouse szinttel kiegészíthető, Beruházói gazdasági döntés alapján, ami a tovább-tervezés során igény szerint alakítható ki.

Az épület funkcionális rendszere és térkapcsolatai

Az épület fő gyalogos megközelítése a Villányi út felől van, a megtartásra kerülő főlépcső felől az utca majdnem teljes vonalában fel lehet jutni az épülethez. A Molnár C. Pál lejtő sarkon egy kisebb városi teret hoztunk létre, ahol a terep rendezésével, az akadálymentes útvonal is kialakításra került. Ezen kívül a Villányi utat és a Molnár C. Pál lejtőt összekötő, az épület és a templom közötti részen kialakított, gyalogos zóna felől is be lehet jutni a földszinti területekre.

A földszinten a bérleményi funkciók kaptak helyet, étterem, kávézó, irodák, és egyéb kereskedelmi egységek. Ezek mentén lehet eljutni, a már csak a lakók számára elérhető, zárt lobby területre, majd fel a lakásokhoz. A lobby területe az eredeti épületből megmaradó világot idézve, megőrzi a térszerkezetet és a Krizsán István festőművész készítette hatalmas velencei üvegmozaik kompozíciót. A lobbyból egy üvegfalon keresztül lehet átlátni a megmaradó anfiteátrumba.

Az épület mélygarázsaiba 2 helyen lehet autóval behajtani, egyrészt a Villányi út felöli meglévő bejáraton a meglévő pince szinti mélygarázsba, másrészt a Molnár C. Pál lejtő felől a földszinten kialakított új parkolórészbe. A két parkoló részben összesen 99+36=135 db parkoló hely került kialakításra. Mind a két pince részből elérhetőek a központi lépcsőházak és liftek.

Az épület eredeti gondolatiságából fennmaradó anfiteátrumból külső terület lesz. Az anfiteátrum félkörének egésszé alakításával jön létre az épület belső közlekedő rendszere, ennek az építészeti elemnek a továbbvitelével került megtervezésre a Molnár C. Pál utca felöli részen a kert közlekedő rendszere is. Mivel ezen a szakaszon az eredeti terep viszonylag meredek, igen értékes vegetációval, itt a földszint és az utcaszint közötti „zöld-hidak" létesítésével, a meglévő fák és növényzet megtartásra kerülhet.

Építészeti anyaghasználat

Az épület homlokzat kialakítása kapcsán fontos szempont volt, az árnyékolás és az építészeti minőség kialakítása, a tervezett homlokzat rétegeltségét egy homlokzati lamella rendszerrel alakítjuk ki. A felső lakó szinteken ez a lamelláshomlokzat, könnyed lebegő részként jelenik meg. A lamellák lehetnek bordázott előregyártott szálcement vagy kerámia elemek. A földszinti részen a meglévő épület anyaghasználatára törekedtünk.

BORD Építész Stúdió