Épülettervek/Örökség

A 3h építésziroda tervei szerint újul meg a váci székesegyház

2022.11.03. 07:56

Az épület egyik érdekessége, hogy Franz Anton Pilgram barokk tervét már az építkezés megkezdését követően hangolta át Isidore Canevale egy klasszicista térkompozícióvá. De akad itt több kettősség is, a felújítást megelőző kutatás során, a jelenlegi mennyezeti festés alatt végül rábukkantak a klasszicista geometrikus díszítőfestésre, amit visszaállítanak. A 2021-ben megkezdett felújítás főbb pontjairól a tervező 3h építésziroda mesél. 

A váci székesegyház felújítási terve visszatérést hirdet az eredeti térforma értékeihez. Sajátos épület e templom; mind művészeti, mind történeti szempontból ritkaságnak tekinthető, mivel egy rövid, átmenetinek tekinthető korszakban épült. Kevés az egykorú emlék és sem előbb, sem később nem is épült hasonló.

Vácott izgalmas párbeszéd zajlott le két stílus között: ebből jött létre a ma ismert forma. Franz Anton Pilgram barokk tervét már az építkezés megkezdését követően hangolta át Isidore Canevale egy klasszicista térkompozícióvá és ezen állapot látható kétszázötven év elteltével is.

Megőrzendő értékeink többsége visszavezethető az építés koráig. Az épületszerkezetek – falak, boltozatok, padlósíkok, nyílászárók –, a homlokzat és az ácsszerkezet eredeti formájában maradt ránk. Stilisztikai szempontból ezek vegyes képet mutatnak. Korinthoszi oszlopok tartanak jellemzően klasszicista szerkesztésű párkányokat. A főhomlokzat szigorú geometriája és a térszervezés szakaszossága is a klasszicizmus szellemiségét tükrözi. A templom leghangsúlyosabb alkotásainak stílusa mégis barokk: Franz Anton Maulbertsch készítette az oltárképet és a kupola freskóját. Barokk szellemiségűek a hívek padsorai, a szentélybe később épített stallumok viszont már ismét klasszicista jegyeket viselnek.

Tervünk célja, hogy az összkép közelebb kerüljön az eredeti alkotói szándékhoz és az épület műszaki állagának megújításával megőrizhető legyen az utókor számára. Szeretnénk alázattal szolgálni és gazdagítani a templomot úgy, hogy teljesíthessük korunk igényeit a technika által kínált eszközökkel is.

Az idők folyamán sok kisebb változás történt a felszínen és a berendezésben. A kegyes adományozók és a közreműködő alkotók vitathatatlan jószándékkal a templomi berendezés gazdagítását szerették volna elérni, mindez mégis zavaros összképet eredményezett az évszázadok alatt.

Víziónk a templomi berendezés megjelenésbeli lecsendesítését is célozza, visszatérve a barokk alapfalakon megvalósult koraklasszicista külső és belső történeti téri világhoz, hogy az mindinkább érvényesüljön.

Tervezési koncepciónk a jelenleg eltakart geometrikus díszítőfestés helyreállítását és – a szentélyfreskó letakarásával és újrafestésével – az eredetei megjelenés rehabilitálását kedvezőnek tartja és kezdettől támogatja.

Az épület turisztikai vonzerejének növelése érdekében szeretnénk biztosítani a feljutást a látogatók számára az épület magasabban fekvő, kilátást biztosító felületeire. Az épület meglévő nyitott oszlopcsarnokának tetején ezért egy új kilátóteraszt hozunk létre, mely az épületet díszítő szobroknak és az előtte elterülő városi térnek egy új nézőpontját kínálja a látogatók számára.

A kápolna berendezése is megújul a díszítőfestés restaurálása mellett. Az egyéb szükséges műszaki beavatkozások mellett (akadálymentes rámpa, tetőszerkezet és tetőfedés, elektromos és gépészeti rendszerek) kiemelendő a székesegyház külső és belső díszvilágításának megújítása, mely értelmezi, valóságosan is új fénybe helyezi az épület értékeit.

3h építésziroda

Szerk.: Pleskovics Viola