Lakóépületek a budapesti Szövetség utcában

Előzmények
A Mérték Építészeti Stúdió Megrendelő megbízásából elvállalta a Budapest VII. ker. Szövetség u. 27. és 33-as telek építészeti fejlesztését. A fejlesztés célja magas színvonalú, jellemzően közepes méretű lakások kialakítása. A fejlesztés több lépcsőben történt. Az első lépésben a beépítés körülményeit tisztázó elvi építési engedély kérelmet nyújtott be az építtető, amelyre az év első negyedében jogerős engedélyt kaptunk. A második lépésben, figyelembe véve a fejlesztő szándékait és az engedélyező hatóság kikötéseit, mindenek előtt a parkolási igény megfelelő kielégítését, építési engedély iránti kérelmet nyújtottunk be a VII. kerületi Önkormányzathoz.

Általános ismertetés
Az épületek funkcióját tekintve lakóépület -3 pince + fsz + 5 emelet + TT kialakítással. A lakófunkción kívül a Szövetség u. 33. épületben egy üzlet található.

 

 

A pinceszinten parkoló állásokat és az épületek közműbekötéséhez szükséges helyiségeket helyeztük el. Ezeket egészítik ki a takarítószer (H+M vízvételi lehetőséggel és összefolyóval) tárolósára alkalmas helyiségek és a kerti mozgatott vízfelületek gépészeti egységei.

A földszinten található a pincében elhelyezett garázs lehajtója és a gyalogos főbejárat. A lobby – ahol a recepció és épület-felügyelet kap helyet –, szemét és veszélyes hulladék tároló, a gépészeti és elektromos helyiségek. A tömb belsejében kertre néző lakások (4 + 3 db) találhatóak, magánkert kialakításának lehetőségével.

Az általános emeleti szintre lakások (7db/szint) kerültek.

A tetőtérbe lakások és a központi kazán került. A kazánház doboz a doboz elven akusztikailag teljes értékűen szigetelt a szomszédos terektől.

 

 

Az emeleti és tetőtéri szinteken összesen 41 + 38 lakás került kialakításra. Szintenként 7 darab átlagosan 40-50 m2 alapterületű, nappali + hálószobás, amerikai konyhás lakást terveztünk.

A tetőtérbe egy stúdió lakás mellett két igényesen kialakított, nagyméretű terasszal ellátott lakás kerül.

A piac igényének megfelelően kialakított amerikai konyhákban minden lakásban önálló gépi szellőztetésű kamraszekrény kerül kialakításra.

A lakások többségéhez erkély kapcsolódik.

Az épületek függőleges közlekedési magjához egy duplex lift és a szintenkénti lakásszám és a középmagas kialakítás miatt, előteres füstmentes lépcsőház kapcsolódik.

A beépítés a telkeket határoló szomszédos lakóépületek tűzfalát követi. A közterülettel való kapcsolat közvetlenül (a Szövetség utcán keresztül) biztosított. Az épületek a Szövetség utca 29-31 szám felé belső udvaros kialakításúak.

 

szöveg és képek: Paulinyi Gergely és Reith András építészek


Megrendelő: Doxa Project Management Kft.
Tervező: Mérték Építészeti Stúdió Kft.
Vezető tervező: dr. Komjáthy Attila stúdióvezető, okl. építészmérnök
Projektvezető építészek: Paulinyi Gergely, Dr. Reith András okl. építészmérnökök
Építész munkatársak: Baranya Tamás magasépítő technikus, Fülöp Orsolya, Kovács Boglárka, Sidó Kamilla, Szirmai Balázs, Szigeti Nóra okl. építészmérnökök
Statikus tervező: Markovits Péter okl. tartószerkezettervező-mérnök
Gépész tervező: Pavlics Károly okl. gépészmérnök
Elektromos tervező: Münnich Gábor elektromos vezető tervező
CsatolmányMéret
helyszinrajz.pdf1.04 MB
27 fszt.pdf1.27 MB
27-emelet.pdf1.1 MB
33_fszt.pdf1.07 MB
33_emelet.pdf870.68 KB


Úgy látszik, divat lett mediterrán stílusban tervezni Budapesten. Kis sakndináv beütéssel. Lehetne ennek az új stílusirányzatnak a neve mondjuk Hazai Skanditerrán :)

Letisztult formák, praktikus kialakítás, puritán miliő, nemes anyagok.
De vajon 20 év múlva a gangot elválasztó, beborító üvegfal mennyire marad parktikus? A fapallós teraszburkolat mennyire állja majd ki az idő(járás) próbáját? A kispatakban fog-e csordogálni egy-két évtized múltán is a víz? S vajon - sok kortárs ház hibáját ismerve - a lifmentes (vagy csak praktikus oknál fogva gyaloglós) helyzetekben mennyire lesz használható pl a lépcsőház?

kedves stúdió- és projektvezető urak, kedves építészfórum!
ami sok az sok. északi lakás, függőfolyosóra nyíló - használhatatlan alakú és méretű - nappali és háló, mely utóbbi előtt pár méterre már a szomszéd lakás fala (!). hoppá, hoppá, nem érdekes, előre, médiadíj... GÁZ.
ég a szakma, ég az építészfórum.
egyébként trendi, progresszív és jövőbemutató, amit a STÚDIÓ neves műtermének e terve is híven tükröz. csak így tovább!

újból csak azt tudom mondani, mint már sokszor, tessék olvasni, mielőtt kinyilatkoztatunk!

1. lecke: Médiadíj 2007 pályázati kiírás: http://epiteszforum.hu/hu/mediadij
1. ellenőrző kérdés: az építészfórum nevezi a projekteket a díjra v. a tervezők?

kedves tewe, "tetszem" olvasni, azzal nincs baj, ám nem kinyilatkoztatunk, hanem kommentálunk és föl-fölháborodunk, de nem leckéztetünk (pl. olvasót), hanem minimális szakmai kontrollt várnánk az építészfórumtól. üdv: egy olvasótok


Tartalom átvétel