Állagmegóvás és 50 éves EU-ünnep Rómában

Röpke római utam során belepottyantam az EU-s ünneplés közepébe március végén.

Persze képeim nem mondanak majd sok újat, sőt, a lényeg éppen az emlékek megőrzésében van: állagmegóvás olasz módra.

No jó, mondhatnátok, Róma kivételes helyzetben van, de eme kivételes pozíció miatt meglepő mégis amit találunk, ha körbenézünk a város bármely részén. Kerestem a kakukktojásokat, de nem ment... a homlokzatok egyenletesen felújítva mindenütt, rendeletre felvirágoztatott teraszok a város bármely pontján, idilli a kép. A panelrengetegnél elidőzve szük utcákból kisebb-nagyobb terekbe tévedünk, nem nyomaszt a magas épületek sora.

De hagyjuk a dicsfényt, pár fotót ajánlok mindenkinek kikapcsolódásként külvárosi negyedekből, a belvárosi jelképekről, az uniós sátorünnepből - ahol egyébként a magyar sátor bizonyult az egyik legnépszerűbbnek, s ahol Dés László és jazz-zenekara New Orleans-i magaslatokba emelkedett, a mögöttem ámuldozó nemzetközi közönség véleménye szerint.

 


 

 

nemsoká nálunk is kapható a frissen formatervezett Fiat 500-as! de azért ez hmm!!!
a gallokról esett szó éppen

lovasfenekek fordulnak az igazságszolgáltatás palotája felé

 

jelképek

 

minden út...

EU-ünnep

 

Külvárosi idill


 




Tartalom átvétel