A Dob utcai világörökség újabb részét újítják fel



Kategória:
 

A S.A.M.O. Kft. kapott megbízást a Budapest, VII. Dob u. 18. és Dob u. 14. számú területen kialakítandó lakóépület beépítés körülményeit vizsgáló elvi építési engedélyezési terv elkészítésére.

Mindkét telek a világörökséggé nyilvánított terület védőzónájában helyezkedik el. Valamint szomszédosak a 16. sz. Gozsdu udvarral és a 20. sz. épülettel, amit Hild József tervezett. Az erősen műemléki környezetben elhelyezendő épületek megfontolt tervezési folyamatot követeltek.

A jelen érvényben lévő szabályozási terv egy, a Gozsdu udvar tömegéhez igazodó beépítést irányozott elő az utcai homlokzatok megtartásával. A lehető legtöbb aspektust megvizsgáló tervezési folyamat alatt 2006 nyarán a Dob u. 18 sz. ingatlan ideiglenes védettség alá került. A tervezési folyamat ekkor már műemléki szakértő bevonásával arra a megfontolásra jutott, hogy mind a két épület utcai épülettömegét megtartaná és ehhez építene hozzá, de az új fejlemények további átgondolást és változtatást kívántak.

Végeredményben az utcai épületre történő ráépítés mindkét épületnél háttérbe szorult és törekedni kezdtünk az eredeti utcakép teljes megtartására és a Dob u. 18 sz. konzerválására.

 

A Dob u. 18 sz. területen jelenleg két épület található, összesen 8 db lakással és egy irodával. A hátsó épületszárnyak elbontásra kerülnek, kivéve a ideiglenes védettséget élvező utcai tömb. A Dob u. 14 sz. épületben 45 lakás van jelenleg két tömbben elhelyezve.

A gépkocsi parkolást mélygarázsban oldottuk meg a 14. sz. alatti épületben, de a 18. sz. alatt nem megoldható a kapubehajtó meglévő méretei miatt.

A homlokzati kialakításnál figyelembe vettük a meglévő és újonnan épített tömegek közötti különbségek megjelenését oly módon, hogy egyik sem uralkodjon a másikon. A klasszikus homlokzatok tartsák meg méltóságukat az új épületek viszont tükrözzék a korunkra jellemző elemeket.

Bár a szabályozási terv átrajzolta a belsőudvaros tereket és új tengelyeket rajzol a belső zöld területeken, finom visszatekintésként a megnövelt és elnyújtott teraszokkal a régi függőfolyosók érzetét sugallják.  

A Dob 14. szám alatt 54 lakás a Dob 18. szám alatt 30 lakás került kialakításra. A tervezett lakások variálhatók és esetenként könnyen összevonhatók. A variációk széles skálájának megteremtésével lehetőség nyílik mindenki számára a számára legjobban megfelelő lakótér kialakítására.

(részletek a csatolmányban)


Vezető tervező: Streit Ágnes
Tervező: Kormos Szabolcs
Grafika: ARKT Építész Stúdió

 

További cikkeink a témában

Negyed6 - Negyed7 Fesztivál
Megnyílt a Zara Continental Hotel
Bontás helyett Óvás a hetedik kerületben!
Betelik a betonpohár
Zsebparkok a zsidónegyedben
Védtelen örökség
Megújuló Kazinczy utca
Az új Balettintézet
Hotel Carat a Király utca elején
A Rumbach utcai zsinagóga története és felújítása
További találatok >>
Mi lesz a kóser hentes házával?
Rehabirritáció — 7ker
Döntéshozók a zsidónegyedről?
Alternatív gondolatok a zsidónegyedről
Préselés
Térnyerés
Újabb bontás a zsidónegyedben
Hol az értékvizsgálat?
Könyv(kötő)ház terve a zsidónegyedben
Zsidónegyed: a törvénysértés folytatódik
A pesti zsidónegyed építészeti örökségének sorsa
Önmaga kulisszája / Central passage
Elvarázstalanítás
Régi pesti zsidónegyed — egykor és ma
A Gozsdu Udvar átépítése 2002–2008
Elvették az örökséget a Világörökség Napján
„A helyzet elég nehéz”
Törvényességi vizsgálatot kérnek a civilek a változtatási tilalom erzsébetvárosi értelmezése miatt
Perczel Anna: VÉDTELEN ÖRÖKSÉG / könyvbemutató az Írók Boltjában
A MAZSIHISZ ÁLLÁST FOGLAL!
Lássunk tisztán! - a régi pesti zsidónegyedről
Projekt K40 kiállítás a Felvonó Galériában
Perczel Anna: Védtelen örökség — Lakóházak a zsidó negyedben
"Ha sikerülne a múltat beépíteni a jelenbe"
Lúzernegyed, vagy világörökség? - Újabb bontásokat és túlépítéseket terveznek!
Misszió és jelentés – marad a világörökségi cím, de...
Pótolhatatlan európai érték sorsa forog kockán
„Megőrizve megújítani” - Luxus lakóingatlan-beruházás a zsinagóga szomszédságában
Párizsi magyarok a régi pesti zsidónegyedért
Jövőre változtatási tilalom lép életbe a zsidó negyedben
Elszalasztott lehetőség?
Moratóriumot követelnek – civilek találkozója a francia szakértővel
Pest régi zsidónegyede - helyzetjelentés
Részleges bontás a Síp utcában
Európai Kulturális Örökség Napjai, Budapest: újabb lerombolt házak
Árkádia díj az ÓVÁS!-nak
Király? – megint a K40-esről
Szépkorúak Háza nyolc emeleten — a lebontott Király utca 40. helyén?
Király utca 40. - Az ÓVÁS! egyesület tájékoztatója
Zsidó Néprajzi Múzeum a zsinagógában
Rendhagyó séta Pest régi zsidó negyedébe
"Valóságos segélykiáltásnak hangzott a pályázati felhívás"
Mi lesz a régi pesti zsidónegyeddel?
Konferencia a régi pesti zsidónegyed jövőjéről
Király utca 50. a Király utca 40-ért!
Az Europan8 magyarországi helyszíne a REevolutio-n
És Ön mit gondol a zsidónegyed jövőjéről?
Civilizáció
Király utca 40. – ötletpályázat
Újabb tiltakozás a városrombolás ellen
Irodalomból és zenéből emelnek barikádokat
Tavaszi séta Pest történelmi zsidónegyedében
Újabb klasszicista épület veszélyben!
A terror palotája avagy plágium Pesten
Háztól házig harc
Leállt a bontás a Király u. 40-ben
A KÖH közleménye a Király utca 40-ről
Az ÓVÁS! Egyesület Nyílt levele a KÖH elnökének
Tiltakozó és akadályozó demonstráció a Király utca 40. előtt
Europan 8 - a nyertes pályamű a magyar helyszínre
Túlbontják a Király utca 40-et
Azonnali ideiglenes védelem hét erzsébetvárosi ingatlannak
A Király utca 40-es számú ház megmentése érdekében
Mentőöv a Hild-háznak
Lánc, lánc, élőlánc
Építészettörténeti séta a Terézvárosban
Bontás alatt a Király utca 40.
Hild József épülete megmentendő érték
Tüntetés a Király utca 40-ért
Pesti zsidónegyed: nyert az Óvás
Tervtanács előtt a VII. kerület négy tömbjére vonatkozó Kerületi Szabályozási Terv
Somlyódy Nóra: Épül a régi pesti zsidónegyed
A Gozsdu udvar átalakítási terve
Elképesztő! Válasz a zsidónegyed sorsáról írt cikkre
Eltűnőben a pesti zsidónegyed
Perczel Anna: Pest régi zsidónegyede - A budapesti világörökségi terület védőzónájának sorsáról
Martinkó József: Ki állítja meg Arturo Uit?



Tartalom átvétel