"Celebrate the journey"


"A zeppelines Új Városközpont terveit az Országos Építészeti Tervzsűri 13:2 arányban támogatta. Voltak a szavazás kimenetele felől kétségei?

Nekem soha nem voltak kétségeim a projekt sikeressége és megvalósíthatósága felől, ha lettek volna, akkor nem vágok bele. Az Új Városközpontot a tervzsűrin hivatalos úton javasolták az építési engedély megszerzésére, illetve sikerült megkötni a fejlesztés megvalósításához szükséges hitelszerződéseket. Ez is azt bizonyítja, hogy széles körű szakmai, illetve társadalmi támogatásban van részünk. Persze nekem is a torkomban dobogott a szívem, mielőtt bejelentették a szavazás végeredményét, hiszen a legnagyobb álmom megvalósulásáról volt szó, hosszú évek munkájáról. Egy üveg pezsgő el is fogyott utána, de ünneplésre igazán akkor lesz okunk, ha majd átadjuk az épületet." 

"Az tévedés, hogy nincs rá kereslet. Nagyon sok márka egyszerűen azért nem jön be Magyarországra, mert nem talál az igényeinek megfelelő üzlethelyiséget Budapesten. Olyan cégekről beszélek, amelyek soha nem mennének be a plázákba, bevásárlóközpontokba, belvárosi lokációt keresnek, magas minőségű utcai üzlethelyiséget, ahol tudnak terjeszkedni. Szerintem az Új Városközpontnak nemcsak létjogosultsága van, hanem kimondottan szükség van rá. Ez egy esély a Belvárosnak arra, hogy régi fényét, imázsát, presztízsét visszanyerje, a Belvárosnak szüksége van a változásra. Kivételes vizuális élmény, magas színvonalú vásárlási lehetőséggel egybekötve." 

Az V. kerületi önkormányzat és így a belvárosiak felé egyébként tényleg komoly vállalásokat tettünk. Az építkezés idejére egy ideiglenes falat húzunk a beruházás köré, hogy megkíméljük az ott lakó, illetve dolgozó emberek nyugalmát. Vállaltuk, hogy a világhírű Foster and Partners építésziroda tervei alapján átépítjük a brit nagykövetség úgynevezett biztonsági tankcsapdáit, hogy sétálóutcává alakítsuk a Harmincad utcát, amely az Új Főutcával megegyező minőségű burkolatot kap. De ami talán az emberek számára a mindennapi életben a legfontosabb, vállaltuk egy közel háromezer négyzetméteres közpark megépítését, amely az Új Városközpont tetején, közvetlenül a Zeppelin alatt helyezkedik majd el. Ide mindenki szabadon és ingyenesen mehet majd fel egy szemet gyönyörködtetően szép, modern, üvegburkolatú siklóval, melyből már a feljutás során is páratlan panoráma nyílik a városra. A Tervező ezt nagyon szépen fogalmazta meg angolul: “Celebrate the journey”. 

Az INDEX interjúja (2010.07.23.) itt olvasható:
Csipaknak egyszer csak 16 milliárdja lett 

 



És láss csodát!

Megjelent a BM honlapján:

"A bürokrácia csökkentése

A 29 pontos akcióterv hatodik pontjához kapcsolódó változtatások célja a bürokrácia csökkentése, ami az állampolgárokat és az önkormányzatokat is segíti - mondta Szaló Péter helyettes belügyi államtitkár Szentendrén, a Püspökmajori Óvodánál megtartott sajtótájékoztatóján szombaton.

A csomag két fő pillérét a valamennyi állampolgárra és önkormányzatra vonatkozó rész, illetve a veszélyhelyzetekhez kapcsolódó rész alkotja. Mindkettő lényeges eleme, hogy lehetővé teszi a hatóságok számára a gyorsabb ügyintézést - mondta a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára.

Az önkormányzatok esetében olyan könnyítéséket vezet be a törvény, amely gyorsabbá teszi a rendezési tervek módosítását. A helyhatóságok egyszerre készíthetik el a településfejlesztési koncepciót és a településrendezési tervek vizsgálati munkarészeit, és az önkormányzatok egy határozattal fogadhatják el azt.

Az újjáépítést megkönnyítendő rendkívüli intézkedéseket tartalmaz a csomag arra az esetre, ha a kormány veszélyhelyzetet hirdet. "A törvény lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok két hét alatt módosíthassák a településrendezési eszközöket" - mutatott rá Szaló Péter. Emellett az építési engedélyezési eljárás és a hozzá kapcsolódó engedélyezések szintén felgyorsulnak, az általában 25 napos határidő 11 napra rövidül. Az intézkedések azonnal hatályba lépnek, és a folyamatban lévő ügyekre is érvényesek - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Valamennyi önkormányzatra, illetve nagyobb beruházásra érvényes az integrált eljárás kiterjesztése, amely a 90 millió forint feletti beruházásokat érinti, ha azok vállalkozási célt szolgálnak. Ez alól kivételt képeznek a kereskedelmi célú létesítmények - közölte Szaló Péter.

A helyettes államtitkár egyebek mellett kitérte arra is, hogy nem kell minden beruházás esetében örökségvédelmi hatástanulmány, megszűnik az előzetes környezetvédelmi vizsgálati eljárás, de marad az előzetes hatásvizsgálat, amennyiben környezetvédelmi engedélyezés szükséges.

Dietz Ferenc (Fidesz), Szentendre polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: az intézkedések jelentős mértékben megkönnyíti a veszélyhelyzetek kezelését, és ez Szentendre árvízi helyzete szempontjából rendkívül lényeges; másrészt az engedélyeztetések egyszerűsítésével a települések akár éveket nyerhetnek."

Ilyen gyorsan még nem intézkedett senki!

Mert sem az iroda, sem a szálloda nem kereskedelmi létesítmény!

De olvastam a kormány munkatervét, amely szerint szeptember 20-án tárgyalják az építési törvény módosítását. Az erre vonatkozó előterjesztés még titkos, ennyit a párbeszédről.

Ryhe

speedy III.

A gyorsító I. és II. is a világ legértelmetlenebb változásai voltak.
A kiemelt beruházások voltak akkor is a lényeg? (Sukoró, álomsziget, csepelcsúcs-duna city stb)

Lehet összefüggés? a tervezett jogszabály változtatás és a csipak beruházás között?

Az idézett sajtónyilatkozat nekem arra utal, mintha csak a vészhelyzeti területekre vonatkozna. Bár ott is értelmetlen mert aki 22 munkanapról 11 munkanapra csökkenti ez ép.eng eljárást az nem sokat járt vidéken. Eddig sem volt gond arrafelé, ha "bejáratos" építész intézte az ügyet, a családi ház engedélyt.

A rendezési terv egy testületi határozattal is kérdés mire vonatkozik, remélem a különleges és vészhelyzetbe nem fér bele a belváros...


Tartalom átvétel