Aláírható állásfoglalás a történeti értékek rombolása ellen - V. kerület, Bécsi utca

Chemol-OTP. Fotó: Vukoszávlyev Zorán
Magyar Építész Kamara
1088 Budapest Ötpacsirta utca 2.

Noll Tamás elnök részére

Állásfoglalás az V. kerületi Bécsi utcában tervezett városszerkezetet sértő és értékromboló nagyberuházás megakadályozása érdekében

 

 

Tisztelt Elnök Úr!

Mint bizonyára már Ön is értesült az eseményről, 2010. június 30-án a Központi Tervtanács a Fővárosi Tervtanáccsal együtt összevont ülést tartott a Budapest V. kerületi Bécsi utca Hrsz:24 413; 24 415; 24 439; 24 438; 24 437; 24 440; 24 416; 24 427 összevont telken elhelyezendő iroda, szálloda és kereskedelmi épület „Elvi engedélyezési terve” témában. A projekt tervezője Prof. Stefan Behling és Darron Haylock – a Foster & Partners Iroda London munkatársai.

A tervezett beruházás öt ingatlant bont le a Brit Nagykövetségtől a Kristóf térig, szétrombolva a történelmi városszerkezetet. Két városképileg védendő eklektikus lakóház bontása mellett feláldoz olyan építészeti és kultúrtörténeti emlékeket, mint az 1909-ben áruháznak épült szecessziós Fischer házat, valamint az újkori magyar építészet egyik legkiemelkedőbb, építészeti megoldásában hazánkban egyedülálló alkotást, a Gulyás Zoltán által tervezett Chemolipex irodaházat (1963).

Az összevont tervtanácsban bemutatott terv, a résztvevők számos tagjának tiltakozása ellenére támogató döntést kapott, ami feltehetően a tervtanács aktuális személyi összetételének is köszönhető.

A tárgyalt beruházás korábban semmilyen nyilvánosságot nem kapott, a társadalom egyéb fórumai sem kaptak tájékoztatást, bár meggyőződésünk, hogy méretét, megoldását, valamint helyét tekintve jelentős közérdeket érint.

A tervtanácsi állásfoglalás – a tárgyalt témával kapcsolatos határozatán felül – azt a „súlyos üzenetet” hordozza, hogy a „pénzügyi érdekek” és a rosszul értelmezett „presztízs” oltárán bármilyen építészeti, történelmi és kulturális értéket föl lehet áldozni. Márpedig elfogadhatatlan, hogy a városrombolást, kétes és kommersz megoldásokat, álértékeket a fejlesztés, jelkép-teremtés, Budapest-brand jelszavaival próbáljanak legalizálni.

Sokkal szimpatikusabb lenne egy olyan magatartás, amely a teljes bontás helyett a meglévő értékek bevonásával olyan várostörténeti rétegződést hoz létre, amelyben az új és a régi egymásra hatásával kölcsönösen erősíti egymást.

Az Ön által vezetett szervezet alapszabályában is rögzítésre került az új építészet értékének, minőségének emelése, az ezzel kapcsolatos állásfoglalás a kiemelkedően fontos helyeken, valamint az épített örökség óvása, különös tekintettel a múlt kiemelkedő alkotásait.

Kérjük Önt, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel akadályozzák meg a történeti értékek lerombolását, valamint a városszerkezetet teljesen nélkülöző magatartás érvényesülését!

E tevékenységükben számíthatnak személyünk és a tagság túlnyomó részének segítségére is. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az építész társadalom többségét, valamint a kulturális örökség irányában érzékeny társadalmat teljes egészében maguk mögött tudhatjuk.

Közös akarattal el kell érni, hogy a rossz értékrendet képviselő állásfoglalást változtassák meg, s hasonló elképzelés a későbbiek során se kapjon szabad utat.

Egyetértésében és sikeres intézkedésében bízva tisztelettel:

 

Dobai János DLA sk Ybl díjas építész

Ferkai András DLA sk Ybl díjas építész

Hegedűs Péter sk Ybl díjas építész

Patonai Dénes DLA sk Ybl díjas építész

Wéber József sk Ybl díjas építész

 

Budapest, 2010. július 9.

Kapja még: Kálmán Ernő MÉSZ elnöke, Bálint Imre BÉK elnöke

 


BÉK Elnökségének állásfoglalása a Bécsi utcai irodaház és szálloda projekttel kapcsolatban. Az Elnökség álláspontja szerint

  • a Belváros építészeti fejlődését a városi struktúra lényeges megbontása nélkül (telekhatárok, rétegzettség) lehet csak elképzelni
  • új építéseket csak a meglévő épületállomány részletes, szakszerű vizsgálatával lehet kezdeményezni, különös tekintettel a világörökségi területre
  • a városi szövet sűrűsödése csak az infrastruktúrák fejlesztésével valósítható meg (a környezeti és hatástanulmányok alapján)
  • a nagyobb belvárosi fejlesztések csak nyilvános, nemzetközi tervpályázatok révén képzelhetők el
  • a fejlesztési koncepciók társadalmi egyeztetése, vitája elkerülhetetlen

A fentiek értelmében a Bécsi utcai irodaház és szálloda projekt újragondolását tartja elkerülhetetlennek az Elnökség. 

 

(forrás: BÉK 


Dobai János, Ferkai András, Hegedűs Péter, Patonai Dénes és Wéber József állásfoglalásához itt lehet névvel, e-mail címmel csatlakozni.

Kérjük azokat, akik egyetértenek, csatlakozzanak a Mentsük meg a lebontástól a belvárosi Bécsi utca műemlék jellegű épületeit! Facebook csoporthoz. 

[aszerk.] 

A fenti állásfoglalással egyetértek:

Az e-mail cím nem publikus adat, csak azonosítás miatt kérjük. Az epiteszforum.hu a közölt adatokat más célra nem használja fel és harmadik félnek nem adja át.

Az állásfoglalással egyetért:

  1. Pásztor Erika Katalina, Budapest, mb. főszerkesztő
  2. Endrődi Gábor, Budapest, művészettörténész
  3. Nagy Kristóf, Budapest, diák
  4. Teleki Nagy Krisztián, Budapest, művészeti asszisztens / segéds
  5. Mario Dellamaistra, Budapest/Paris, amatőr
  6. Fekete Hajnal , Budapest, nyelvtanár
  7. Szekér László, Budapest, építész
  8. Potzner Ádám, Budapest, okl. építészmérnök
  9. Parádi Gabriella, Budapest, jelmetervező, stylist
  10. Brósz Csaba Botond, Budapest, építész
  11. Saly Noémi, Budapest, várostörténész
  12. Katona Gergely, Budapest, Vállalkozó
  13. Huszti István, Budapest, építész
  14. Magyar Béla, Szentendre, építész, grafikus
  15. Csáki Péter, Debrecen, Építészmérnök
  16. Maczák Attila, Budapest, programozó
  17. Regős Benedek, Szentendre, tanuló
  18. Nánássy Zoltán, Budapest, építészmérnök
  19. B. Szabó Veronika, Szentendre, Építész
  20. Salamon Sándor, Budapest, Tanácsadó
  21. Vásárhelyi Dániel, Kecskemét, építész
  22. Dezső Róbert, Budapest, ügyvédjelölt
  23. Andóczi-Balogh Zsuzsa, Budapest, kultúraantropológus
  24. Kertész Bence, Budapest, építész
  25. Petrovai László, Budapest, építészmérnök, városépítési-vá
  26. Gergely Andrea, Budapest, piackutató
  27. Baukovácz Krisztina, Budapest, építész, közgazdász, tanácsadó
  28. Csontos Hilda - Studio HILDA Bt., Budapest, Belsőépítész ( 10 évig IPARTER
  29. Zolnay János, Budapest, szociológus
  30. Rostás Tibor, Nagykőrös - Budapest, művészettörténész
  31. Sebestyén József, Budapest, építész
  32. Novák Zsuzsy, Budapest, építész
  33. Mócsi Gábor, Budapest, építészmérnök
  34. Masznyik Csaba, Budapest, építész
  35. Magyar Endre Lénárd, Budapest, történész
  36. Bagi Dénes, Vancouver, halász,vadász
  37. Samu Attila, Szekszárd, tanár, író
  38. Krausz Zsuzsanna, Budapest, prgramzó
  39. Major György, Érd, építész
  40. Molnár Gál Péter, Budapest, újságíró
  41. Kaszás Ferenc , BUDAPEST, épületgépész mérnök (Tabán
  42. Bujdosó Dóra, Budapest, biztonsági előadó
  43. Merényi György, Budapest, művészeti író
  44. Mészáros András, Gödöllő, diák
  45. Bana Éva, Debrecen, Építészmérnök
  46. Beleznay Éva, Budapest, építész-urbanista
  47. Arnóti Judit, Budapest, építész/köztisztviselő
  48. Winkler Barnabás, Budapest, építész
  49. Gombos Géza, Budapest, Villamosmérnök
  50. Sári István, Budapest, Főépítész
  51. Orbán Csaba, Budapest, építész
  52. Zsoldos Lehel, Budakeszi, építész
  53. Balog Ádám, Dabas, építészhallgató
  54. Kovács Zoltán, Kispest, építész
  55. Horotyák Péter, Budapest, gépészmérnök
  56. Gács János, Budapest, köztisztviselóő
  57. Fodor Béla, Budapest, könyvtáros
  58. Tóth Lászlóné, Budapest, múzeumpedagógus
  59. Kovács Dávid, Veszprém, építész
  60. Gincsai Bernadett, Budapest, office manager
  61. Matern Éva, Budapest, szociális munkás
  62. Tarek, Rotterdam, filmrendező
  63. Eva Mihály Amichay, Budapest, városgazdász-újságíró
  64. Fábián Gábor, Budapest, építész
  65. Dienes János, Budapest, építészmérnök
  66. Pasztor Gyorgy, Budapest, kozgazdasz
  67. Fóti Péter, Budapest, villamosmérnök
  68. Győri Blanka, Budapest, diák
  69. Rapai Ágnes, Budapest, Költő
  70. Bertalan Katalin, Budapest, pszichológus
  71. Orbán Zoltán, Zalaegerszeg, Rokkant nyugdijas
  72. Breitner Péter, Budapst, szociális munkás
  73. Pécsi Vera, Budapest, belvárosi lakos
  74. Hundt Péter, Budapest, okl. építészmérnök
  75. Gaschler-Gyeviki Nóra, Veszprém, építész, fordító
  76. Labádi Zoltán, Budapest, építész
  77. Betlen Anna, Budapest, közgazdász
  78. Répássy Péter, Budapest, építészmérnök, kiállítástervez
  79. Török Bence, Budapest, építész
  80. Roth János, Budapest, építész
  81. Horváth Tamás, Bécs, építész
  82. Kőszeg Ferenc, Budapest, Belváros, nyugdíjas (szerkesztő, publici
  83. Horváth Éva, Budapest, kutatásszervező
  84. Salamon Beáta, Budapest, zenész
  85. Kiss István, Szeged, építész
  86. Kemény Mária, Budapest, művészettörténész, közgazdász
  87. Bakonyi Dániel, Budapest, építészmérnök
  88. Vasáros Zsolt, Budapest, építész
  89. révész sándor, budapest, újságíró
  90. Bottka András, Budapest, építészmérnök hallgató
  91. Németh Tamás, Budapest, építész
  92. Nagy Botond, Budapest, fotós
  93. Erdősi Róbert, Balatonfűzfő, média és marketing menedzer
  94. Búzás Tünde, Budapest, én így egyre kevésbé szeretlek
  95. Balázs Anna Róza, Budapest, hallgató, MOME
  96. B. Nagy Anikó, Remetszőllős, művészettörténész
  97. Farkas Mária, Budapest, pszichológus
  98. Neumann Eszter, Budapest, szociológus
  99. Dr. Schneller István, Budapest, építészmérnök, egyetemi tanár
  100. Simonyi András, Budapest, filozófia PhD hallgató
  101. Biczó Gabriella, Budapest, újságíró
  102. Badacsonyi György, Budapest, XIII., szociális munkás
  103. PálvölgyiRita, Budapest, pszichiáter
  104. dr. Dániel Péter, Budapest, ügyvéd
  105. Nagy Iván , Budapest, építész
  106. Hesz Roland Attila, Budapest, terület- és településfejlesztő
  107. Zsoldos Mária, Budapest, hangmérnök
  108. Pap Ágnes, Budapest, újsűgíró-szociológus
  109. Mentényi Klára, Budapest, művészettörténész
  110. Mozsár Ágnes, Budapest, X.ker Főépítész
  111. Réti Péter, Budapest, felvételvezető
  112. Szűgyi Jerne, Budapest, pszichológus
  113. Dr. Lukács János, Budapest, filozófus, építész
  114. dr Javorniczkyné Flaskay Éva, Budapest, pszichológus
  115. Vági János, Budapest, okl. építészmérnök
  116. Balázs Attila, Szentendre, építészmérnök
  117. Halasi Zoltán, Budapest, költő
  118. Lengyel Laszlo, Luton ( uk ), FC associate
  119. Földes Mária, Budapest, művészettörténész
  120. László Judit, Budapest, külgazdász
  121. Hauk Ilona, Budapest, belvárosi lakos
  122. Takács Orsolya, Budapest, építész
  123. Marillai Árpád, Budapest, építész
  124. Német András, Budapest, építész
  125. Szécsi Judit, Budapest, építész
  126. Dögei Ilona, Budapest, szociológus
  127. Győri Péter, Budapest, közgazdász
  128. Kresalek Dávid, Budapest, dokumentumfilm-rendező
  129. Bozóki Judit, Budapest, építész
  130. Szabó Levente, Budapest, építész
  131. Kóczi-Kasim Seherezádé, Budapest, szociális munkás
  132. Jakab Magda, Budapest, Fotos
  133. Terjéki Rita, Kecskemét, építész
  134. Berényi Eszter, Budapest, szociológus
  135. Rajnai Nadinka, Budapest, pszichológus
  136. Vajda Júlia, Budapest, szociológus, pszichológus
  137. Demeter Judit, Budapest, PR manager-muzeológus
  138. Markó András, Budapest, építész
  139. Kemény György, Budapest, képzőművész
  140. Bődey Attila, Budapest, építész
  141. Belák Balázs, Budapest, kiadványszerkesztő
  142. Salamon Ádám, Budapest, Magán egészségügyi dolgozó
  143. Lászay Judit, Budapest, művészettörténész
  144. Szemerszky Mira Flóra, Budapest, közalkalmazott
  145. Bánáti István, Budapest, gépészmérnök
  146. Bodó Balázs, Budapest, építészmérnök
  147. T. Szabó Marianne, Budapest, restaurátor
  148. Bálint Csilla Cecília, Budapest, multimédia tervező
  149. Lengyel Gabriella, Budapest, szociológus
  150. Lengyel Ágnes, Budapest, építész
  151. Boros Judit, Budapest, művészettörténész
  152. szenderák tamás, budapest, diák
  153. Ámon-Kovács Judit, Budapest, okl.építészmérnök
  154. Rácz Mária, Budapest, építész
  155. vértesy ági, budapest, építész
  156. Ámon Attila, Győr, hallgató
  157. Misetics Bálint, Budapest, egyetemi hallgató
  158. Megyesi Zsolt, Budapest, Építész
  159. Ambrus Judit, Budapest, szerkesztő
  160. Fehérvári Zoltán, Budapest, Művészettörténész
  161. Dr. Miklós Katalin, Budapest, ügyvéd
  162. Rustinczky László, Budapest, építészmérnök
  163. Halmos, Károly, Budapest, egyetemi oktató
  164. Kalmár László, Budapest, építész
  165. Gulyás Erzsébet, Budapest, Építész
  166. Pap Ádám Máté, Budapest, építész
  167. Vajda Mihály, Budapest, professor emeritus; filozófiai
  168. Lovas Mariann, Budapest, hallgató
  169. Krusovszky Dénes, Budapest, író, szerkesztő
  170. U. Nagy Gábor, Orfalu, építész
  171. Kerékgyártó Béla, Budapest, egyetemi oktató
  172. Bede Rita, Budapest, tanácsadó
  173. Kállay Gábor, Budapest, építész
  174. Sipiczki Zoltán, dunaújváros, építész
  175. Lukacs Gabor, Budapest / Winnipeg, Manitoba,, Matematikus
  176. Szász István, Budapest, építész
  177. Kovács Andrea, Budapest, belsőépítész, formatervező
  178. Nádori Lídia, Budapest, műfordító
  179. Török Judit, Budapest, dramaturg
  180. Szücs Luca, Budapest, egyetemi hallgató
  181. Tóth Éva Mária, Budapest, SZociális munkás
  182. Nagy Balázs, Érd, mérnök-építész
  183. Kersch Mária, Veszprém, pedagógus
  184. Munkácsi Zsófia, Budapest, építész
  185. Kaszics Bálint, Budapest, szociológus
  186. Hóka László, Budapest, nyomdász
  187. Csics Dóra, Budapest, építész
  188. Szűcs Teri, Budapest, irodalomtörténész
  189. Hàmori Eszter, Budapest, diàk
  190. Szikora Gábor, Budapest, egyetemi hallgató
  191. Surányi Bálint, Budapest, nyugdíjas
  192. Szalai Borbála, Budapest, művészettörténész
  193. Ács Tamás, Miskolc, okleveles építészmérnök
  194. Csillag Katalin , Budapest, művészettörténész, a Thomas Ma
  195. Holényi Géza, Budapest/Mosonmagyaróvár, építészhallgató
  196. Szőke Zsuzsa, Budapest, építész
  197. Mónus János, Budapest, építész
  198. Zombor Gábor, Budapest, építészmérnök
  199. Wessely Anna PhD, Budapest, szociológus
  200. Markos Miklós, Budapest, építész
  201. Siető Andrea, Budapest, pr munkatárs
  202. Zombor Csaba, Budaörs, villamosmérnök
  203. Tóth Alíz, Budapest, grafikus tervezőművész, tanár
  204. Somlyódy Nóra, Budapest, újságíró
  205. Vincze László dla, Budapest, építész
  206. Bitó László, Budapest, Író
  207. Suta Csilla, Budapest, restaurátor
  208. Kis Bálint, Budapest, szoftverfejlesztő, tanácsadó
  209. Pridalkó Dezső, Budapest, senior sales manager
  210. Nagy Sándor, Budapest, építészmérnök
  211. Tardos Tibor, Budapest, építész, belsőépítész
  212. Szabó Gábor, Budapest, építész
  213. Horváth Attila, Budapest, Épületgépész
  214. Kápolnás Gergely, Budapest, építész
  215. Lakatos Mária, Budapest, ny.szerkesztő
  216. Baranya Szabolcs, Budapest, építész
  217. Kiss Gergő, Budapest, dokumentumfilmes
  218. Hajba Vince Péter, Budapest, ügyfélszolga
  219. Balla Zsófia, Budapest, író
  220. Teleki Mariann, Budapest, pedagógus
  221. Vida István, Budapest, tanár
  222. Hanisch Erzsébet, Budapest, családgondozó
  223. Csobay Zoltán, Budapest, videotechnikus
  224. Németh László, Biatorbágy, szociális munkás
  225. Bertalan Jozsef, Budapest / Wien, Epitesz
  226. Márton Angéla, Budapest, piackutató
  227. Havas Gábor, Budapest, szociológus
  228. Bedő J. István, Budapest, újságíró
  229. dr. H. Simon Katalin, Budapest, régész
  230. Szabó Veronika, Budapest, építész
  231. Bumberák Mária, Bp., angol tanár
  232. bárdos deák ágnes, budapest, zenész, közíró
  233. Laukó Orsolya, Budapest, egyetemi hallgató
  234. Bumberák László, Budapest, gépészmérnök
  235. Brenner Izsák, Budapest, Tanuló
  236. Reichard Ágnes, Budapest, (belső)építész
  237. Csoma Dániel, Budapest, hallgató
  238. Németh Katalin, Budapest, építész, műemléki felügyelő
  239. Kolozsvári Levente, Gyomaendrőd, hallgató
  240. Pazár Béla, Budapest, építész
  241. Molnár Éva, Budapest, szociológus
  242. Bellák Gábor, PhD, Budapest, művészettörténész
  243. Homoki Máté, Budapest, phd-hallgató
  244. Király Erzsébet , BUDAPEST, művészettörténész
  245. Zeke Gyula, Budapest, író
  246. Hámori Hanna, Budapest, sajtóreferens
  247. dr. Földes-Lénárd Zsuzsanna, Budapest, orvos
  248. Szaniszló Krisztián, Budapest, jogászhallgató
  249. Strenner Szilárd, Budapest, Szervezetfejlesztő, tréner
  250. Peter Lengyel, Zürich, Nyugdijas
  251. Major Jeno, Budapest, Gazdasagi mernok
  252. Szijjartó Csongor, Budapest, Építész
  253. Götz Eszter, Budapest, újságíró
  254. Herczegh Máté, Budapest, közgazdász
  255. Klement János, Budapest, pszichológus, szupervízor
  256. Dr Bak János, Budapest, ny. egyet. tanár
  257. Bene László, Budapest, filozófiatörténész
  258. Mikó László, Budapest, építész
  259. Jancsó Miklós, Budapest, építész, tanár
  260. Tomay Tamás, Budapest, épitész
  261. Gudenus János József, Budapest, családtörténeti író
  262. Dr. Barát Katalin, Solymár, pszichiáter
  263. Urfi Péter, Budapest, újságíró
  264. takács zsuzsa , budapest, író
  265. Békés Judit, Budapest, pszichológus
  266. Hetzmann Róbert, Tatabánya, A Váralja Szövetség elnökségi
  267. Viszlai József, Miskolc, városi főépítész
  268. Toronyi Zsuzsanna, Budapest, levéltáros
  269. Földes László, Budapest, építész
  270. Hild György, Budapest, építész
  271. Hild György, Budapest, építész
  272. Tiszai Annamária, Budapest, művelődésszervező
  273. Muzsay András, Budapest, újságíró, előadóművész
  274. Takács József, Budapest, művészettörténész
  275. Rohonyi Marianne, Budapest, ügyvéd
  276. Barta László, Budapest, közgazdász
  277. Puiz Gábor György, Budapest, tipográfus, grafikus
  278. Bagi Dénes, Vancouver, halász,vadász
  279. Ifj Bertalan Gyula, Szekszárd, festő-diák
  280. Juhász Anikó, Budapest, koreográfus, rendező
  281. Hám Bernadett, Budapest, tanár
  282. Boross László, Budapest, műszaki ügyintéző
  283. Orosz István, Szentendre, esszéista
  284. Szabó Zoltán Ádám, Szeged, okl. építészm. - építéshatóság
  285. Krolopp Györgyi, Budapest, szociális asszisztens
  286. Prusinszki István, Budapest, újságíró
  287. Csordás Péter, Budapest, közgazda
  288. BERTA Ferenc, Budapest, építészmérnök
  289. Gábor Sára, Budaoest, diák
  290. Gerle, Akos, épitészmérnök
  291. Lente Márton, Budapest, tanuló
  292. Gál György, 1113 Budapest, Krisztina krt 2, építész
  293. Baliga Kornél, Budapest, építész, belsőépítész
  294. Egri Orsolya, Budapest, Kávéház vezető, civil városvéd
  295. Bodó Zsolt, Tiszavasvári, építészmérnök
  296. Medek Gyula, Budapest, építész
  297. Czeglédi András, Budaörs, eszmetörténész, szerkesztő
  298. Bànyai Éva, Basel, építész
  299. Keresztes Cecília, Budapest, szociális munkás
  300. Törley Kata, Budapest, tanár
  301. Makrai Sándor, Budapest, építész
  302. Dr Siklósi Éva, Budapest, egyéb
  303. Maczó Balázs, Budapest, muzeológus
  304. Karner Judit, Budapest, tanár
  305. Szücs Gábor, Szombathely, építőmérnök,
  306. Breier Tamás, Budapest, berendező-látványkivitelező
  307. Budapest Antikvárium, Budapest, értékmentés
  308. Hennebelle Breznay Marie, Paris, filmrendezö
  309. Ackermann Rita, Budapest, szerkesztő
  310. Szücs Kornélia, Budapest, asszistens
  311. Gál Tibor, Budapest, építész
  312. Hámori Ferenc, Budapest, villamosmérnök
  313. Szoják Balázs, Budapest, építész
  314. Dr. Becker Gábor, Budapest, építészmérnök, egyetemi tanár
  315. dr. Czigány Anna, Budapest, orvos
  316. Stein Zoltán, Budapest, építész
  317. Laufer Szilvia, Budapest, zenész, tanár
  318. Ocztos István, Budapest, építész, díszlettervező, képző
  319. Jászay Gergely, Győr, építészmérnök
  320. Fried Ilona, Budapest, tanár
  321. Osváth János, Budapest, orvos
  322. Kálmán Béla, Budapest, kutató
  323. Millisits Máté, Budapest, történeti muzeológus,művészett
  324. Szász Judit, Budapest, újságíró
  325. Hajmási Péter, Budapest, okl. építőmérnök
  326. Beck Tamás, Zalaegerszeg, egyetemi hallgató
  327. Korompay Katalin, Budapest, építész, Ybl-díjas
  328. Borsos Irisz, Budapest, építész
  329. Garay Dániel, Budapest, Tanuló
  330. Jánossy Johanna, Budapest, építész
  331. Gajáry István, Budapest, levéltáros
  332. Varga Nóra, Esztergom, geográfus hallgató
  333. Berényi Péter, Budapest, matematikus - Kelenligeti Kör
  334. Dés Rita, Budapest, pszichológus - Kelenligeti Kör
  335. Molnár Zoé, Budapest, egyetemi hallgató
  336. Harsányi Gabriella, Budapest, majdnem művészettörténész
  337. Albert Zsuzsanna, Budapest, Belsőépítész
  338. Ritoók Pál, Budapest, művészettörténész
  339. Somogyváry Balázs, Budapest, diák
  340. Kőnig Tamás, Budapest, építész
  341. Somogyváryné Mihalek Bernadett, Budapest, Asszisztens
  342. Pongrácz Márta, Budapest, tanár
  343. Feleki Réka, Szob, tanár
  344. Feleki Zoltán, Szob, vállalkozó
  345. Kiss Zsuzsa, Budajenő, diák
  346. Kulcsárné Magyar Judit, Érd, Tanár
  347. Kiss Éva Sarolta, Budapest, állatorvos
  348. Meskál Kálmán, Dunaújváros, vállalkozó
  349. Tóth Lászlóné, Budapest, ny.iskolaigazgató
  350. gyimesi dora, franz josef, jelenleg kulfoldon elo magyar
  351. Kerekes Agnes, Budapest, Nyugdíjas
  352. Kecskés Károly, Budapest, nyugdíjas
  353. Szentiványi Kálmán, Visegrád, Geafikus, ujságíró
  354. Pintér Erika, Budapest, eü. adminisztrátor
  355. Gálffy Mária, Budapest, nyugdíjas
  356. Molnár Péter, Miskolc, építészmérnök
  357. Mohácsi Árpád, Budapest, fordító
  358. Killeen Borbala, Budapest, nyugdijas
  359. Szabó Józsefné, Budapest, tanár
  360. Makai Judit, Nagyvarad, nyugalmazott tanar
  361. Pintérné Reubl Teréz, Vecses, nyugdíjas
  362. Székelyné Rákosi Judit, Budapest, vállalkozó
  363. Nagy Zoltán, Veresegyház, nyugdíjas közgazdász
  364. Szentirmai Boglárka, budapest, építész
  365. Haraszti Zsuzsanna , Budapest, nyugdíjas vegyész/ fényképész
  366. Nagy Tímea, Horný Pial, diák
  367. Könczei Rozália, Budapest, Nyudijas könyvelő
  368. Turbéky Klára, Budapest, szerkesztő
  369. Nagy Patrícia, Budapest, Hallgató
  370. Farkas Gábor, Budapest, Mérnök
  371. Felfoldi Elizabeth, Martonvasar, nyugdijas
  372. Dr Rigo Istvanne, Melbourne Australia, Nyugdijas
  373. Perehazy Miklos, Los Angeles, Egyesult Allamok, Elnok
  374. Suhajda István, Budapest XII. ker., nyugdijas
  375. Dávid Szaniszla, Szeged, nyugdíjas
  376. Moravánszky Ákos, Zürich, egyetemi tanár
  377. Pál Babette, Budapest, Tolmács
  378. Bujdosó Tamás László, Kisvárda-Debrecen, tanár
  379. Hegedüs Lajos, Zamárdi, köztisztviselő
  380. Mihály Albert, Budapest, egyetemi hallgató
  381. Péntek Attila László, Szekszárd, biológus
  382. Lőrincz Tamás, Budapest, Hallgató
  383. Ilyés Lilla, Kaposvár, -
  384. Dr Rátay Csaba, Budapest, pszichológus
  385. Gőbel Tamás, Budapest, cégvezető
  386. Gőbel Adrienn, Budapest, főiskolai hallgató
  387. Mesterházi Mónika, Budapest, műfordító
  388. Gőbel Zita, Budapest, főiskolai hallgató
  389. Csontos Erika, Budapest, szerkesztő
  390. Karvázyné Molnár Judit, Páty, nyugdíjas tanár
  391. Finta László, Budapest, a Nyitott Műhely vezetője
  392. Vavrik Ferenc, Budapest, építész
  393. Radics Viktória, Budapest, irodalmár
  394. Kelemen Károly, Oroville CA USA, nyugdíjas
  395. Várady Jenő, Budapest, nydijas közgazdász
  396. Várady Jenő, Budapest, nydijas közgazdász
  397. Várady Jenő, Budapest, nydijas közgazdász
  398. kun laszlo, Budapest, szucs
  399. Ottó Rezső, Budapest, nyugdíjas
  400. Sándor Antal, Jászberény, QA Assistant Supervisor
  401. Balogh Imréné, Budapest , nyugdíjas
  402. dr. Szerdahelyi Ágostonné, 1181 Budapest, nyugdíjas iskolaigazgató
  403. Csáki Tamás, Budapest, művészettörténész
  404. Csicsman György, Szolnok, kormánytisztviselő
  405. Ecsenyi Filoména, Budapest, Ruhaipari üzemmérnök, igazságü
  406. Márkus Gyuláné, Budapest, nyugdíjas, tanár
  407. Gittlárné Miklós Zsuzsanna, Budapest, vállalkozó
  408. Erdős Virág, Budapest, író
  409. Primné Pecznik Éva, Budapest, gépészmérnök
  410. Gyenge Enikő, Budapest, zenetörténész
  411. Prim Rezső, Budapest, vállalkozó
  412. Prim Péter, Budapest, tanuló
  413. Gőbl György, Sopron, jogvédő
  414. Gőbl Ádám, Sopron, tanuló
  415. v.Hajdú Szabolcs, Pázmánd, ny.á. mérnök
  416. Kristóf Júlia, TelAviv, újságíró
  417. Schererné Erzsébet, Kalocsa, Fodrász
  418. Dr. Várszegi Tibor, Jászberlény, főiskolai tanár
  419. Csekeő Ervin, 2117 Isaszeg, gépészmérnök
  420. Halla József, Budapest, újságíró
  421. Gőbl-Király Andrea, Sopron, főállású anya
  422. Rumi Anikó, Budapest, egy. hallgató
  423. Ákos Pálné, Budapest, nyugdíjas
  424. Tóvizi Ágnes, Budapest, művészettörténész
  425. Gyuró Kálmánné, Lepsény, Nyugdijas
  426. Gyuró Kálmán, Lepsény, Nyugdijas
  427. Gyuró Krisztina, Lepsény, Gépbeállitó csoport vezető
  428. Papp Gábor Zoltán, Lepsény, Munka nélküli
  429. Dr. Mezei Sándor , Debrecen, nyugdíjas
  430. Dolezsál Józsefné, Ipolydamáds, Gép munkás
  431. Dolezsál József, Ipolydamáds, R.Nyugdijas
  432. Kuncz László, Pécs, Vers- és énekmondó
  433. Végsőné Tobiás Zsuzsanna, Lepsény, Ápolnő
  434. Dr. Gerencsér Károly, Budapest, orvos
  435. Fabricius Erzsébet, Graasten, DK, nyug.tanár
  436. dr Orsós Piroska, Budapest, ny. vegyészmérnök
  437. Nádas Éva, Budapest, őtvös
  438. Mátyás Sándor, Csömör, művészettörténész
  439. Galambos Sándor, Budapest, BAF
  440. Koncz Ibolya Lilla, Berettyóújfalu, adófizető állampolgár /adm./
  441. Lipták Sándor, Szolnok, Elemző
  442. Kruchió Péter, Törökszentmiklós, mérőszobai minőségelllenőr
  443. Varga Tamás, Gárdony, közgazdász
  444. simon sándor, zagyvaszántó, egyéb
  445. Wighardt Mara, Budapest, okl. matematikus
  446. Hajdú Zsuzsanna, 2476 Pázmánd, nyugdijas
  447. Bóna László-István, München, Tanár
  448. Schuszter Henrik, Érd, diák
  449. Németh Viktor, Tiszavasvári, építészmérnök
  450. Keresztesi Attila, Debrecen, katona
  451. Bodor Miklós László, Budapest, Nyugdíjas vezető tervező, nyd.
  452. Lesták Ottilia, Budapest, terapeuta
  453. Kiss Erika, Székesfehérvár, idegenvezető
  454. Kende János, Budapest, Filmoperatőr
  455. Jablonkai Attila, BUDAPEST, nyugdíjas
  456. György Ferenc, Szilágysomlyó, tanár
  457. Szili Gyöngyi, Budapest, Fiókvezető
  458. György Erzsébet, Szilágysomlyó, gyógyszerész
  459. dr.Kovács Boglárka, Budapest, fogorvos
  460. Illés Péter, Budapest, Főiskolai hallgató
  461. Kunsági Miklós, dunaharaszti soroksári út 53, karbantarto
  462. Bossányiné Medgyessy Éva, Budapest, újságíró
  463. Petheő Zsolt és Petheő Zsoltné, Budapest, Áll.Operaház korrepetítora , n
  464. Gyöngyössy Lajos, Budapest, ny. tervező
  465. Upor András Balázs, Budapest, zenész, diák
  466. Orosz Miklós, Tiszaújváros, Szerelő
  467. ÖKRÖS GYÖRGY GÁBOR, SALGÓTARJÁN, NYUGDIJAS
  468. Kéry Mihály, Budapest, ny. főiskolai docens
  469. Kéry Mizhályné, Budapest, ny. tanszakvez. tanár
  470. Buday Mariann, Budapest Belváros, tanár
  471. Dr. Márkus Katalin, Budapest, orvos
  472. Kovács Gyula, Budapest, nyugdijas
  473. Sisa Márk Ádám, Biatorbágy, Tanuló
  474. Dr. Eördögh István, Szeged, nyugdíjas egyetemi docens
  475. Medgyesi Ilona, Diósd, Nyugd. közgazd.
  476. Szőllősi Béla, Diósd, üzemeltető
  477. Dr. Nemes Gábor, Szeged, ny. tanár
  478. Juhász Gábor, Karancsalja, gkv.
  479. Kardos Ágnes, Budapest, építőmérnök
  480. Barócsi Diána, Esztergom, Vezető személyi bankár
  481. Dr.Virághalmi Tamás, Siófok, magyarságkutató
  482. Molnár Tamás, Budapest, tanár
  483. Borbély Tibor, Tokaj, nyugdíjas
  484. Fodor László, Budapest, építész
  485. Radányi Lászlóné, Dömsöd, Nyugjíjas
  486. Szőke Annamária, Budapest, művészettörténész
  487. Kövesi Györgyi, Budapest, pedagógus
  488. Simon Géza, Nyíregyháza, zenész
  489. Csősz László, Budapest, történész
  490. Muray Judit, Budapest, munkanélküli
  491. Bihari Gyula, Sajószentpéter, nemzetközi gépkocsivezető
  492. Dr.Kőváry György, Zirc, fogszakorvos
  493. Horváth Attila, Kecskemét, nyugdíjas gépészmérnök
  494. Hódosi-Végh Mónika, Tatabánya, Pedagógus
  495. Koncz Pál, Veszprém, restaurátor
  496. dr.Simon József, Vác, ny.főorvos
  497. Csongrádi Béla, Budapest, nyugdíjas
  498. Márkus Gyula, Budapest, vegyészmérnök
  499. Csongrádi Béláné dr, Budapest, nyugdíjas
  500. Hoszpodárné Gócza Andrea, Petőfibánya, dajka
  501. Korcsok Pál Gyula, Dunaszentmiklós, Nyugdíjas
  502. Kocsis Gyula, Nagyvárad, nyugdíjís tervező
  503. Kovács László, Dunaharaszti, nyugdíjas vill. mérnök
  504. kovacs imre, egyek, nyugdijas
  505. Csatári Attila, Budapest, nyugdíjas
  506. dr.Mészáros Judit, Budapest , főiskolai oktató
  507. Topor Tünde, Budapest, művészettörténész
  508. Szabó Zsolt, Ebed, pedagógus
  509. Bolyki làszlô, Budapest, Operatõr
  510. Kiss Ádám, Budapest, túravezető
  511. Gruber Ildi, Budapest, tanár
  512. Seres Gabriella, Budapest, asszisztens
  513. Dr.Csath Magdolna , Bp. IX.ker, közgazdász, egyetemi tanár
  514. WIEZNERNÉ PELYHE ÉVA, BUDAPEST, GAZDASÁGI ELŐADÓ
  515. Szentmártoni Zsolt, Budapest, vállakozó
  516. Dávid Ferenc, Budapest, művészettörténész
  517. Szentmártoni Krisztina, Budapest, titkárnő
  518. Békefi József, Zsámbék, matematikus, informatikus
  519. Nagyné Kovács Judit, Győr, adminisztrátor
  520. Toth Gyula, Budapest, festő-szobrász
  521. Eörsi Anna, Budapest, művészettörténész
  522. Déri Tamás, Budapest, okl. gépészmérnök
  523. Kelényi István, Budapest, alkalmazot
  524. Jecsmen Gyula, Budapest, Technikus
  525. Dr. Szkárosi Endre, Budapest, egyetemi oktató
  526. Eisenstein Adele, Budapest, kurátor, kultúrális szervező
  527. Veres Péter, Budapest, informatikus
  528. Siposne Szigeti Cecilia, Budapest, szerkesztő szépiró tanár
  529. Zimányi Magdolna, Budapest, informatikus
  530. Gyepes Lajosné, Budapest, ügyintéző
  531. Lukács Istvánné, Eger, nyugdíjas
  532. HargitaZsuzsanna, Budapest, nyugdíjas vállalk.
  533. Mészáros Sándor (Sunyó), budapest, újságíró
  534. Bodonyi Tibor, Debrecen, nyugdíjas
  535. Lévai Ferenc, Budapest, Építészmérnök
  536. Mihályné Schmiedt Veronika, Budapest, nyugdíjas
  537. Rigler András, Budapest, szociológus
  538. Károlyi Katalin, Budapest, ny.matematikus, tanár
  539. Nagy Ágnes, Budapest, Tanító
  540. Grosics Judit, Budapest, alkalmazott
  541. Tompos Opra Agota, Kolozsvar/Romania, szabaduszo kepzomuvesz
  542. Palotási András, Budapest, nyugdíjas villamosmérnök
  543. Lente István, Budapest, festő-restaurátor
  544. Bálint Zoltán, Diósjenő, Alkalmazott
  545. Dr. Molich Endre, Budapest, jogász, ingatlanszakértő
  546. Vati Eszter, Gödöllő, Kertészmérnök
  547. Tar Júlia, Budapest, ingatlanközvetítő
  548. Fakó béla, Pancsova, programozó
  549. Tóth Károly Antal, Budapest, közíró
  550. Dunai Kovács Katalin, Budapest, fogtechnikus
  551. Postásné Balázs Ildikó, Budapest, nyugdíjas közg.technikus
  552. Gerle János DLA Ybl- és Podmaniczky-díjas, Budapest, építész
  553. Blattner András, München, Bécs, Budapest, épitész
  554. Kupa Antal, üröm, gépészmérnök
  555. Szőke Katalin, Budapest, irodalomtörténész
  556. Szabados Bálint, Budapest, okl. építész- és gépészmérnök
  557. Gábor Enikő, Budapest, tanuló
  558. Somsák Tamás, Budapest/Debrecen, építészhallgató
  559. Hervay Tamás, Budapest, magyarságismeret tanító, tálto
  560. Barta János, Budapest, történész hallgató
  561. Sebesi István, Betfalva/Budapest, gazdálkodó/programszervező
  562. Ravetzky Árpád, Veszprém, Informatikus - közgazdász
  563. Ungi Nikolett, Tata, tanuló
  564. Fábián György, Balatonfenyves, nyugdíjas (tanár)
  565. Gonda Csaba József, 5123 Jászárokszállás Horváth M, Élelmiszer,hús kereskedő
  566. Ducsay Sándor, Budapest, Nyugdíjas filmes
  567. Magyar Bertalanné, Gödöllő, szociális gondozó
  568. Izsákiné Krizsán Tímea, Budapest, jelnyelvi tolmács
  569. Manno Sándor, Budapest, Villamos Mérnök
  570. Balla Júlia - Bilki László, Budapest, nyudíjas
  571. Szabó Sándor András, Székesfehérvár, pályázati és innovációs tanács
  572. Takaró László, Újrónafő, nyugdíjas
  573. Szőke András, Budapest, Közgazdász
  574. Mucsi Zoltánné, Budapest, Budapestet szerető civil
  575. Dr Kelényi György, Budapest, művészettörténész
  576. Zöldi Gyula, Budapest, nyugdíjas
  577. Zentai Magda, Budapest, tanár
  578. Zwickl András, Budapest, művészettörténész
  579. Bajkó Ferenc, Budapest XVII. ker, főépítészi munkatárs
  580. Kárpáti Elemérné, Budapest, muzeológus
  581. dr.Fehérvári Győző, Bp., irodalomtörténész, szerkesztő
  582. Dombrovszky Ninette, Budapest, Művészettörténész
  583. Bogdándy György, Siófok, alelnök, Civilek a Nemzetért k
  584. Gacsályi Tamás, Budapest, Értékesítő
  585. Daróczi Ágnes, Budapest, , kisebbségkutató
  586. Varga László, Vác, Tanuló
  587. Bostyánné Nedeczky Kornélia, Budapest XI.ker., Nyugdíjas volt Lakóterves dolg
  588. Sándor Gáspár, Budapest, építész
  589. Ilyés Gabriella, Kaposvár, életművész
  590. Stefanovszky András, Budapest, dipl. üzemgazdász, író
  591. Andok Csabáné, Pécs, labos asszisztens
  592. Gazdag Gyula, Budapest, filmrendező
  593. Faragó Kálmán, Budapest, újságíró
  594. Gaschler Gábor, Veszprém, építész
  595. Ács Tiborné, Bököny, közalkalmazott
  596. Bostyán Imre, Budapest, nyugdíjas
  597. Dr. Zelliger Erzsébet, Budapest, ny. egyetemi docens
  598. Babicz Tamás, Szentmártonkáta, Sofőr
  599. Nagy Katalin, Budapest, nyugdíjas
  600. Daróczi Anikó, Budapest, egyetemi docens
  601. Balogh Gyuláné, Budapest, épületgépész
  602. Horváth Tibor , Győr, leszázalékolt
  603. Horváth Tiborné, Győr, háztartásbeli
  604. Kiss Krisztina Andrea, Százhalombatta, pénzügyi előadó
  605. Horváth Kornél, Szombathely, okl. gépészmérnök
  606. Békés Rozi, Budapest, grafikus
  607. Csala Kornélia, Kassa, Nyugdíjas Közgazdász
  608. Dr. Hetyei Emilia, Szeged, nyugdíjas orvos
  609. Pula József, Székesfehérvár, műszaki ig.
  610. Czakó Gábor, Budapest, író
  611. Jánosi Olga, Budapest, tolmács
  612. Márk László, Budapest, énekes
  613. Borgos Anna, Budapest, pszichológus
  614. Faludy Judit, Budapest, művészettörténész
  615. Molnár J.Iván, Budapest, iparművész
  616. Géczy Barnabás, Budapest, Tanuló
  617. Dr. Geönczeöl Csaba, Budapest, ügyvédjelölt
  618. Borvendég Béla, Budapest, építész
  619. Agócs István, Göd Duna u. 4, villamosmérnök
  620. Dr Bódizs Dénesné, Budapest, nyugdíjas programozó matematik
  621. Török Béla, LAJOSMIZSE, nyugdíjas
  622. Láng Tamás, Budapest, Újságíró-író
  623. Láng Tamás, Budapest, Újságíró-író
  624. Ölbey István , Budapest, Belsőépítész
  625. Busi Erzsébet, Hajdúszoboszló, -
  626. Kiss József Mihály, Siófok, Nyugdíjas
  627. Buzási Enikő, Budapest, művészettörténész
  628. SEPSEY MÁRIA, Budapest, nyugdíjas
  629. Nemes András, Sopron, művészettörténész
  630. Nemes Zsuzsanna, Budapest, nyugdíjas
  631. Nagy Gyula, 3700 Kazincbarxcika, gyógytestnevelő
  632. Jolsvay Ibolya, Budapest, nyugdíjas
  633. Krusóczky Margit, Encs, ápolónő
  634. Krusóczky Margit, Encs, ápolónő
  635. Fritz László, Verőce, Építészmérnök
  636. Dr. Szitányi György, Gödöllő (50 éves koromig éltem, esztéta, művészetszociológus
  637. Barna Tamás, 8600 Siófok, lovasszakedzö
  638. Angerman Ágnes, Budapest, tanár
  639. dr Laki Tamás, Kálócfa, jogász
  640. Polgár Jenő, Tiszajenő, tervező
  641. Vörösné Gáspár Ibolya, Budapest, MÁV Forgalomszervező
  642. Keöves Györgyné, Fonyód, gyógypedagógus
  643. Dr. Fekete István, Budapest, okl. könyvvizsgáló
  644. Steinhauser Klára, Budaörs, ny.óvónő
  645. Kiss József Ágoston, Balatonlelle, kántor-hitoktató
  646. Fehér Imre, Szombathely, Építész és grafikus
  647. Csapó Ib olya,, Som, nyugdijas
  648. Papp Zsuzsanna, Budapest, nyugdíjas építészmérnök
  649. Szántó Ildikó, Budapest, tanár
  650. Németh Lajos, Nádszeg, építész
  651. László Váradi Gyula, Budapest, zenetörténész, filmrendező
  652. Szántó Ildikó, Budapest,Tátra utca 32, 1136, tanár
  653. dr Kalotay Eszter, Sydney, fogorvos
  654. Hegyi Ildikó, Budapest, kineziológus
  655. Dr Kalotay Egon, Sydney, egyetemi tanar
  656. Dr Kalotay Gabor, Sydney, orvos
  657. dr Horváth Alice , Budapest, okleveles építészmérnök, épít
  658. Eszter Cowle, Sydney, tudomanyos munkatars
  659. Kucsera Mihály , Budapest, építőmérnök
  660. Spielmann Rozalia, Kassa, nyugdíjas
  661. Brabant Zsuzsa, Sydney, nyugdijas
  662. N. Kiss Zsuzsa, Budapest, műfordító
  663. Zsendovits Ábel, Budapest, Vállalkozó
  664. Béres Éva, Vecsés, szociális munkás
  665. Mesterházi Márton, Budapest, nyugdíjas dramaturg
  666. Kertész Mária, Szeged, szociális munkás
  667. Janzsó Tibor, Balatonalmádsi, földmérő üzemmérnök
  668. Murvainé Varga Nikoletta, Budapest, gyes-en lévő középiskolai taná
  669. Dr. Darai Lajos, Székesfehérvár, főisk. tanár
  670. Vépy András, Budapest, ny. gépészmérnök
  671. Reichenbach Ferenc, Budapest, Szerszámkészítő
  672. D.Farkas Magdolna, Budapest, pénzügyi főtanácsos
  673. Petrovics Zoltán, Vecsés, Villanyszerelő
  674. Balogh Peter, Miskolc, autoszerelo
  675. Sarnóczay Györgyné, Budapest, nyugdijas
  676. Dr. Varga Károly, Budapest, nyd. egyetemi ianár
  677. Dr. Vermes László, Budakeszi, Prof. Emeritus
  678. Polyák Ildikó, Budapest, tanár
  679. Bardócz Áron, Budapest, Humanoid
  680. Jámbor Zsuzsanna, Budapest, ügyintéző
  681. Tóth István, Szeged, Asztalos
  682. Tarnai istván, Szeged, építész
  683. Bódi Amanda, Szeged, Előadó
  684. Tarnai István, Szeged, építész
  685. Szabó Éva, Szeged, Nyugdíjas
  686. Horváthné Szabó Ágnes, Budapest, vállalkozó, (volt építész üzem
  687. Pálffy Géza, Budapest, történész
  688. Menyhárt Júlia, Budapest, ügyintéző
  689. Kulcsárné Majos Zsuzsanna, Budapest, tanár
  690. Sárkány László, Budapest, villamosmérnök
  691. Zeffer Éva dr, Budapest, Közgazdász
  692. Molnár Éva, Pécs- Csíkszereda, közgazdász
  693. Jaskó István, Budapest, építőmérnök
  694. Zádor Tamás, Budapest, médiaművész
  695. Bellányi Sándor, Budaörs, sajtómunkatárs
  696. Wéber Renáta, Budapest, egyetemi hallgató
  697. Zerkowitz Judit, Budapest, V. kerületi lakós, tanár
  698. Vári Erzsébet, Budapest, műfordító, irodalmár
  699. Bősze Balázs, Dunaszeg, Villmérnök
  700. Czigány Tamás, Győr, építész
  701. Kovács Tibor , Békéscsaba, Nyugdijas
  702. St.Auby Tamás, Budapest, NETRAF-ügynök
  703. Bajomi Anna Zsófia, Budapest, szociológus hallgató
  704. antaljolan, Veszprém, orvos
  705. Tollas Tibor, Siklós, Építész műszaki ellenőr
  706. Reimann M. Walter, Toronto, vallalat tulajdonos
  707. dr. Kőrösmezei Csaba, Budapest, jogász
  708. dr Hardy Géza, Budaörs, kézsebész
  709. Kelemen-Baross Diána, Budapest, közgazdász
  710. dr Hardy Gézáné, Budaörs, gyógyszerész
  711. dr ifj.Hardy Géza , Budaörs, baleseti sebész
  712. Berényi Zsuzsa, Budapest, fotós
  713. Péterffy Miklós, Budapest, építész
  714. Pogány István, Budapest, magánzó
  715. Gálné Füzy Márta, Budapest, tanár, vegyészmérnök
  716. Dr Tanay Ildikó, Amstetten, (Ausztria), nyugdijas orvos
  717. Péntek Renáta, Tiszavasvári, diák
  718. Drozdik Orsolya, Budapest, egyetemi docens
  719. Attila Sohar, Budapest, Épitész/Fotomuvész
  720. Hesztera Aladár, Szombathely, okl.restaurátor-műemlékvédő sz
  721. Pap Margaretta, Budapest, vállalkozó
  722. Dienes Lajos, Budapest, Nyugdíjas
  723. Bernáth Attil , Csobánka, nyugdíjas
  724. Krausz Petra, Genf, Svàjc, Müvészettörténész
  725. Dekiszky Csilla, Dunakeszi, egyetemi hallgató
  726. Dr. Ballay Attiláné , 7452. Somogyaszaló,Rákóczi u.1, mg.mérnök
  727. Nagy Ida, Budapest, varrono
  728. Vetró Márta, Budapest, "munkanélküli" édesanya
  729. Lente András, Budapest, építész
  730. Juhosné K.Katalin, TÖKÖL, könyvelő
  731. Kocsis Krisztina, Szombathely, ügyintéző
  732. Gergely Imréné, Balatonbolár, zenetanár
  733. Válóczy István, Budaörs, nyugdíjas mérnök
  734. Gergely Imre , Balatonboglár, kertészmérnök
  735. Méder Lászlóné, Budapest, óvodapedagógus
  736. Domonkos Éva, Budapest, tanár
  737. Válóczy Istvánné, Budaörs, nyugdíjas, városépítő
  738. Jakabos Csaba, Solymár, nyugdíjas gépészmérnök
  739. Székesvári Jánosné, Budapest, közalkalmazott
  740. Méder László, Budapest, szobafestő
  741. Vizler Imre, Budapest, ny. min. főtanácsos
  742. Bíró Ágoston, Budapest, hallgató
  743. Prof. Dr. Héjj Andreas, Budapest, egyetemi tanár
  744. Gróf Ferenc, Belleville / Budapest, képíró
  745. Vörös Éva, Budapest, háztartásbeli
  746. ZSEBE FERENC JÓZSEF, Gyulafehérvár, Erdély,, Polgárőr
  747. Pap Béláné, Budapest, XXII., nyugdijas
  748. Dr. Mihály Ferenc, Harta, Orvos
  749. Perczel Anna, Budapest, építész-városrendező
  750. Cudar Andrea, Tiszavasvári, okleveles közgazdász
  751. Vízkelety László, Budapest, gazdasági vezető
  752. Ágoston István, Budapest, belsőépítész
  753. Sütő-Nagy István, Budapest, Nyugdíjas
  754. Rohrmann Ágnes, Budapest, gyermegfelügyelő
  755. Kiss Ferenc, Szolnok, szerelő
  756. dr.Pálmai Tamás, Békés, orvos
  757. Simon Ferenc, Budapest, YBL díjas építész
  758. Temesi Hack Judit, Budapest, művészettörténész
  759. Tanko Zita -Àgota , Gödöllö, MTA
  760. Zsurbej Ágnes, Budapest, műszaki ellenőr
  761. Konda Bartal Piroska, Kistarcs, enteriőrtervező
  762. Molnár Lászlóné, Budapest XI. , ny. óvónő
  763. Gábor Anna, Budapest, Építész, Etnográfus
  764. Rátonyi Zsuzsa, Nyíregyháza, könyvtáros
  765. Krasznai Mihályné, Budakalász, könyvtáros
  766. Sántáné Juhász Vilma, Pécel, alkalmazott
  767. Svéda Márk, Eger, Ügyvezető
  768. Dr Bereczky László , Budapest, klinikai pszichológus
  769. Pesti Csaba, Debrecen, diák
  770. Nováky Hajnalka, Budapest, művészettörténész
  771. Gábor Eszter, Budapest, építészettörténész
  772. Kende László, Budapest, szerkesztő
  773. Benke Tibor, Kunszentmárton, egyetemi hallgató
  774. Zombori Balázs, Budapest, egyetemi hallgató
  775. Bars József, Budapest, színművész
  776. Schein Gábor, Budapest, író
  777. Horváthné Ács Kató, Budapest – Dunakeszi, tudományos ügyintézõ
  778. Dr. Horváth Károly , Budapest – Dunakeszi, ny. vegyész
  779. Orbán Júlia, Budapest, nyugdíjas
  780. Balázs Erzsébet, Budapest, fizikus
  781. Kurucz Attila, Budapest, építészhallgató, városvédő
  782. Gara György, Üllő, vállalkozó
  783. Erős István, Siófok, Nyugdijas
  784. Galló Sándor, Budapest, Nyugdíjas
  785. Angyal Zsuzsanna, Budapest, titkárnő
  786. MONORI JÓZSEF, Bicske, Eladó,Pénztáros
  787. Mihályi Zoltán, Jászapáti, technikus
  788. Droppa György, Budapest, Környezetvédő
  789. Hunyadi Zsuzsanna, Eger, tanár
  790. Rábiné Popp Katalin, Budapest, nyugdíjas külkereskedő
  791. Jékel Géza Antal, Szatmárnémeti, Nyugdijas
  792. Vaskovits Mihályné, Debrecen, könyvelő
  793. Sipos Éva, Budapest, Nyugdíjas
  794. Somodi Krisztina, San Benedetto del Tronto,Olasz, idegenvezeto
  795. Cserfalvi József, Szolnok (hál' Isten, már nem B, népművelő
  796. Varga László, Siófok, gondnok
  797. Németh Gyula, Budapest, Munkanélküli
  798. Török Istvánné, Budapest, könyvelő
  799. Sinkó Katalin , Budapest, művészettörténész
  800. galba-deák ádám, budapest, zöld baloldal - alelnök
  801. Jeney Rozália, Budapest, építőmérnök
  802. Filipp István, Budapest, építőmérnök
  803. Nagy Istvánné , Budapest, nyugdíjas
  804. dr. Kollonay Enikő , Budapest, jogász, ny. címzetes főjegyző
  805. Mészáros Gabriella , Budapest, nyugdíjas
  806. Megyesi-Jeney András, Budapest, építőmérnök
  807. Vörös Csaba, Budapest, parképítő
  808. Csorba Gábor, Budapest, tanár, múzeológus
  809. Jávorszkyné Holovics Katalin, 2120 Dunakeszi, Cserkész u.3, Óvodapedagógus
  810. Kinpán Zója, Budapest, grafikus
  811. Raits Réka, Kalocsa, angol tanár
  812. Dr.Géczy Pál , Tatabánya, okl.mérnök, építész tervező
  813. Bartha Andrea, Budapest, anyuka
  814. Vámos Judit, Budapest, fotós
  815. Koch Gabriel Zoltán, Dombóvár, Járműszerelő (MÁV-Gépészet)
  816. Simon György, Budapest, Fotós
  817. Keresztély Krisztina, Budapest/Párizs, városkutató
  818. Temesvári Szilvia Benedikta, Budapest, környezetvédő
  819. Forján Lili, Budapest, diák
  820. Quickert Lili, Budapest, kereskedő
  821. Mátyusné Gorondy Judit, Budapest, nyelvtanár
  822. dr. Bakó Katalin, Budapest, ingatlan közvetítő
  823. Varga Gézáné, Budapest, nyugdíjas
  824. Molnár Erzsébet, Budapest, könyvelő
  825. Tahy Marta, Budapest, nyugdijas
  826. Poós Tamara, Budapest, építész
  827. Benyovszky Győzőné, Budapest, nyugdíjas
  828. Baboczky Béláné, Budapest, Textilvegyész
  829. Szűcs Viktória, Budapest, BDDSZ elnök
  830. Benyovszky Győző, Budapest, villamosmérnök
  831. Borsi Éva, Budapest, pénzügyi tanácsado
  832. Tassy Andrásné, Pannonhalma, nyugdíjas gazdasági-mérnök
  833. Gosztonyi Géza, Budapest, szociális munkás, szociológus,
  834. Pál Zsuzsanna Rebeka, Budapest, Médiaművész
  835. Krakkó Endre, Eger, ny. tanár
  836. Fodor Kálmán, Budapest, nyugdíjas
  837. Gyetvai Gáborné, Mélykút, Könyvelő
  838. Szabó Judit Ágnes, Budapest, szociológus
  839. Gellér-Varga Zsuzsanna, Budapest, dokumentumfilmes
  840. Kovács Gábor, Budapest, Pszichológus
  841. Tordai áron Péter, Budapest, tanuló
  842. Takács Eszter, Budapest, egyetemi hallgató
  843. Kottmayer Tibor, Győr, egyetemi oktató
  844. Dr. Molnár Lenke, Pécs, orvos ny.egyetemi docens
  845. Dr.Bede Julianna Klára, Fehérgyarmat, orvos
  846. Baranyi Pál, Nógrádmegyer, műszerész
  847. Kárpáti Anna, Arnhem, fotós
  848. Rolencz Anett, Dunaújváros, eladó
  849. Ughy Éva Mária, Tatabánya, Szociális szervező
  850. Török Emőke, Budapest, szociológus
  851. Kiss Emese Veronika, Debrecen, építészmérnök
  852. Erhardt Piroska, Budapest, nyugdíjas
  853. Feledi Zsuzsanna, Magyar Építészeti Múzeum, Budapest, grafikus,restaurátor
  854. Hinel Attila, Budapest, újságíró
  855. Molnár Klára, Páty, nyugdíjas pedagógus
  856. Pákozdi Imre, Budapest, közíró
  857. Nyékiné Gödöllei Ágnes, Kóka, zenetanár
  858. Dr. Dénes Ferenc, Budapest, orvos
  859. Lauber György, Budapest, nyugdíjas
  860. Fribiczerné Póka Éva, Tatabánya, óvodai dajak
  861. Bárczy Andrea, Budapest, újságíró
  862. Ruzsa Gabriella, Budapest, beruházó
  863. Gyovai Teréz, Budapest, nyugdíjas
  864. Váradiné Naszályi Márta, Budapest, táj- és kertépítész mérnök
  865. Gajdács Zsolt, Budapest, Diák
  866. Pozsár Katalin, Budapest, tanár
  867. Andrási Jánosné, Pomáz, Nyugdíjas
  868. dr.Bándi Kund, Budapest, Összmagyar Testület ügyvezető
  869. Váradi László, Budapest, ingatlan üzemeltetési üzemirán
  870. dr. Martos Ida, Budapest, történelemtanár
  871. Ábrahám Balázs, Zebegény, ny.zenetanár
  872. Ferenc Dániel, Budapest, építészmérnök
  873. Mihályi László, Bp., vill. mérn.
  874. Toplak Zoltán, Budapest, fotós
  875. Karvovszki Krisztina, Budapest, területi képviselő
  876. Csics Gyula, Tata, könyvtárigazgató
  877. DUDÁS M. PÉTER, Miskolc-Tapolca, építész
  878. csapo gyuláné, Budapest, nyugdíjas tanár
  879. Bgisich Ferenc, Budapest, nyugdíjas lelkipásztor
  880. Bencsics Klára, Montreal, újságíró
  881. Borgulya Gergely, Budapest, építészmérnök-informatikus
  882. Bajomi Iván , Budapest, szociológus
  883. Rényi Örs, Budapest, építész
  884. Votisky Zsuzsa, Budapest, könyvkiadó
  885. Németh Tamás, Budapest, építész
  886. Balogh Katalin, Budapest, tanár
  887. Kecskés Tibor, Budapest, építész
  888. Vadkerti Ildikó, Budapest, terepkoordinátosr
  889. Fazekas Mihály, Cambridge, kutató
  890. Fazekas Csaba, Budapest, producer
  891. Maria Magdalena Rozgonyi, Budapest, konyvtaros
  892. Beck András, Budapest, kritikus
  893. Vörös István, Budapest, író, egyetemi docens
  894. Spuller Sebestyén, Budapest, közgazdász
  895. koppany marta, Plano, tanar
  896. Szalay zsolt, Budapest, mérnök
  897. Vizdák Janka, Yokohama, építészmérnök
  898. Barabás Andrea, Cancún, Háztartásbeli
  899. Nyéki István, Kóka, Tűzoltó
  900. Gáspár Gyula, Kalaznó, 7194, festőművész
  901. Maróth András, Budapest, üzemmérnök
  902. Gál János, Fót, pénztáros
  903. Sebestyen Mark, Budapest, Informatikus
  904. Ákos Judit, Budapest, programozó
  905. Madarász Edit, Budapest, gyógymasszőz
  906. Dániel Miklósné, Budapest, músz. szerkesztô
  907. Tamásiné Csomós Ilona, Nagykálló, tanító
  908. Szesztay Domokos, Verőce, okl.építészmérnök
  909. Soltész Tamás, Piliscsaba, közlekedésmérnök
  910. Fazekas András, Somlóvásárhely, ügyvezetö
  911. László Nóra, Budapest, asszisztens
  912. Turcsányi Mária Valéria, Budapest, tanár
  913. Jáki Csabáné, Budapest, nyugdíjas
  914. Kládek László, Esztergom, levéltáros
  915. Dr. Hoffmann László, Budapest, ügyvéd
  916. Varga Katalin, Budapest, titkárnő
  917. Patakfalvi Zsolt, Budapest, matematikus
  918. Gulyás János, Kaposvár, szociális munkás
  919. Dr.Szilvássy Györk, Balatonfenyves, állatorvos
  920. kerny terézia, budapest, művészettörténész
  921. BKárpátiné Barabás Sarolta, Ujhartyán, gondnok
  922. Oláh-Szücs Orsolya, Budapest, tanár
  923. B.Nagy Ottó, Thorembais-St-Trond,Belgium, nyug.egy.tanár
  924. Wallner György, Budapest, titkárságvezető
  925. Lőrincz József, Andornaktálya ( Eger ), Főmérnök
  926. Törökné Farkas Zsuzsa, Budapest, villamosmérnök
  927. dr.Csemniczky Katalin, Budapest, orvos
  928. Deák Attila, Deggendorf, Budapest, építész
  929. Potzner Ferenc, Budapest, építész,művészettörténész
  930. Pataki György, Budapest, közgazdász, egyetemi kutató és
  931. Fonyódi Katalin, Budapest, nyugdíjas
  932. dr várda ágnes, Budapest, orvos
  933. Dr. Jakab László, Kunszentmiklós, fogszakorvos
  934. Dr.Palásthy Julianna, Budapest, ügyvéd
  935. Varga Ilona, Budapest, operátor
  936. Sebesi Emese, Sepsiszentgyörgy, szellemi szabadfoglalkozás
  937. Dr. Molnár Sándor, Sopron, jogtanácsos
  938. Néray Ágnes, Budapest, szociálpolitikus
  939. Vörös Balázs, Budapest, építész
  940. Bures Antalné, Budapest, vállalkozó
  941. Mojzer Anna, Budapest, művészettörténész
  942. Somogyi Rita, Budapest, menedzser asszisztens
  943. Emrich Krisztina, Budapest, pénzügyi asszisztens
  944. Zelenákné Keresztes Brigitta, Budapest, építészmérnök
  945. Zsigmond József, Szeged, építőmérnök
  946. DR GULYA ERZSÉBET, Kemecse, orvos
  947. Hirsch Zsuzsanna, Budapest, mérnök-tanár
  948. Pataki Károly, Budapest, környezetvédelmi szakértő
  949. Szabóné Karaba Margit, Budapest, főelőadó
  950. Rolikné Aradi Zsuzsanna, Budapest, ügyintéző
  951. Gerháth Csaba, Bp. XIX., közterület-felügyelő
  952. Kopócsy Anna, Budapest-Csömör, művészettörténész
  953. Vukovné Sávoly Eszter, Tököl, szoc.int.vez.
  954. Fundák Miklós, Gyál, nyugdíjas
  955. Kovács Tibor J., Budapest, , Épületgépész
  956. Pósa András, Budapest, hallgató
  957. Kovács Ilona, Budapest, egyetemi oktató és műfordító
  958. Révész Emese, Budapest, művészettörténész
  959. Rehó Erik, Västerås, Svédország, hivatalnok
  960. Hetényi Ágnes, Budapest, művészettörténész
  961. Apáti-Nagy Mariann, Budapest, mérnök
  962. Pilári Darinka, Pécs, újságíró
  963. Szohátzky Anna, Budapest, orvosírnok
  964. Rácz Árpád, Budapest, vállalkozó
  965. Bálint Kálmán Bulcsú, Budapest, nyugdíjas
  966. Sasvári László, Bakonya, üzemviteli alkalmazott
  967. Máyer Andrea, Budapest, építészmérnök
  968. Balanyi Zsolt, Kecskemét, építész
  969. Fürjes Gabriella, Budapest, tanár, műfordító
  970. Attalai Zita, Budapest, ipari formatervező
  971. Dabóczi Györgyi, Budapest, tanár
  972. Nagy Villő, Budapest, tanár
  973. Bíró Kata, Budapest, jogász
  974. Arató Éva, Budapest, tanár
  975. Udvarhelyi Gabriella, Budapest, tanár
  976. Melis Ágnes, Pécs, építész
  977. csontó sándor, erdőkertes, újságíró
  978. Csillag Gábor, Budapest, kulturantropológus
  979. BAJDIK ISTVÁN, BUDAPEST, OKL.VILLAMOSMÉRNÖK
  980. Nagy Anita, Budapest, közgazdász
  981. Koncsek János, Budapest, rajzoló
  982. Nagy Enikő, Budapest, kereskedelmi vezető
  983. Bordás-Varga Nóra, Telki, építész
  984. Szmodits Anikó, Budapest, ny. tanár
  985. v. Horváth Antal, Budapest, nyögdíjas
  986. Hoeváth Klára, Budapest, H.B.
  987. Szűcs Gyöngyvér, Budapest, nyugdíjas
  988. Tompa Csilla, Budapest, produkciós igazgató
  989. Héjj Klára, Budapest, könyvtáros
  990. Hegedűs Eszter, Budapest, jogász
  991. Prékopa Ágnes, Budapest, művészettörténész
  992. Hajdu Endre, Sopron, ny. egy.oktató
  993. Tatár Babett, Budapest, szociális munkás
  994. Sághy Marianne, Budapest, történész
  995. Kassay Róbert, Budapest, Fotográfus
  996. Klapanciusz, Budapest, városvédő blogger
  997. Hegedüs Judit, Budapest, titkárnő
  998. Pápai Anna Mária, Budapest, rendszer üzemeltető
  999. Szilágyi Péter, Budapest, V. kerület, országgyűlési képviselő
  1000. Fenyves Katalin, Budapest, szerkesztő, főiskolai docens
  1001. Lővei Pál dr., Budapest, művészettörténész
  1002. Csárdi Antal, Budapest, vállalkozó
  1003. Matits Viktor, Budapest, vegyész-tanár
  1004. Takács Dániel, Budapest, könyvtáros
  1005. dr. Zöldág Dóra, Budapest, ügyvéd
  1006. Koós Daniella, Budapest, formatervező
  1007. Falcsik Mari, Budapest, költő
  1008. Kelényi Béla, Budapest, muzeológus
  1009. Somoskéry Ákos, Budapest, villamosmérnök
  1010. Gyimesi László, Budapest, gépészmérnök
  1011. Karmazsin Eszter Katalin, Budapest, szociálpolitikus
  1012. Reményi János, Budapest, Közgazdász
  1013. Kecskés Anikó, Budapest, nincs
  1014. Denk Viktória, Budapest, énekművész
  1015. Simon Gábor, Budapest, Informatikus
  1016. Makatura Aliz, Cigand, -
  1017. Kovács Gyula, Budapest, újságíró
  1018. Madár Gábor, Budapest, diák
  1019. Korontos Lilla, Budapest, egyetemi hallgató
  1020. Horváth Melinda, Erdőkertes, kereskedelmi referens
  1021. Kissné Gárgyán Éva, Szeged, építőmérnök
  1022. dr.Bardóczynédr. Székely Emőke, Budapest, egyetemi docens
  1023. Czerván Ildikó, Budapest, reptérfejlesztő
  1024. Bakos Katalin, Budapest, művészettörténész
  1025. Terczy Beáta, Budapest, programozó-matematikus
  1026. Király András, Fábiánsebestyén, földrajz-történelem szakos köz
  1027. Tóta József, Budapest, tanár
  1028. Vári György, Budapest, irodalomkritikus
  1029. Kalaus György, Budapest, vegyészmérnök
  1030. Dr Fenyvesi Péter, Budapest, orvos-biológus
  1031. Kéner Virág, Esztergom, ügyintéző
  1032. Cahuridisz Olga, Budapest, ügyintéző
  1033. dr.Bardóczy Lajos, Budapest, ny.építőméenök
  1034. Kasza Zoltán, Budapest, informatikus
  1035. Branczik Márta, Budapest, művészettörténész
  1036. Várallyay Andrea, Budapest, könyvtáros
  1037. Madár András, Budapest, Tanácsadó
  1038. Kempelen Tünde, Budapest, karnagy
  1039. Kőrizs Imre, Budapest, tanár
  1040. Miklusicsák Alíz, Budapest, városnéző
  1041. Alattyán Gábor, Budapest, tanuló
  1042. dr. Kovács Marianna, Budapest, mediátor
  1043. Rieger Attila, Budapest, zenész
  1044. Mikó Árpád, Budapest, művészettörténész
  1045. Kiss Melinda, Budapest, asszisztens
  1046. Kiss Edit, Budapest I, Szirom u. 4-6., ny. közgaszdász
  1047. Ghyczy Diana, Budapest, grafikus-formatervező
  1048. Karácsonyi György, Debrecen, villamosmérnök, városvédő elnö
  1049. Bulkainé Ádámosi Margit, Budapest, okl. mérnök
  1050. Veress Ágnes, Budakalász, tanár
  1051. Bulkai Tamás, Budapest, okl. mérnök
  1052. Percze Imre, Budapest, Programtervező matematikus
  1053. Rab Hajnalka, Budapest, gazd. vezető, szoftverfejleszt
  1054. Páli Zoltán, Budapest, diák
  1055. Tálosné Pálvölgyi Márta, Budapest, családgondozó
  1056. Nagy Márton, Budapest, építész
  1057. Orosz Katalin, Nagykanizsa, tanító
  1058. Gyárfás Katalin, Budapest, tanár
  1059. Békés Enikő, Budapest, tanárnő
  1060. Petró Helga, Nagykovácsi , építész
  1061. Tózsa Anna, Budapest, civil
  1062. Dr. Tózsa Istvánné, Aszód, nyugdíjas
  1063. Hargitay D. Dávid, Budapest, művészettörténész
  1064. Debreceni Júlia, Budapest, diák
  1065. Schiller Bence, Budapest, pornószínész
  1066. Markovich Gábor, Budapest, Eladó
  1067. Vajna Zoltán, Budapest, MTA tagja, Prof. Emeritus
  1068. Papp Tímea, Budapest, művészettörténész
  1069. Pápai Miklós, Budapest, informatikus
  1070. Fabó Beáta, Budapest, levéltáros
  1071. Pénzesné Sz. Ildikó, Budapest, titkárnő
  1072. Szabados Péter, Budapest, Ügyvezető igazgató
  1073. KAPOSVÁRI ZSUZSA, BUDAPEST, KOZMETIKUS
  1074. Szabadosné Balabán Anna, Budapest, nyugdíjas
  1075. Szabó P. Nándor, Budapest / Győr, építészmérnök
  1076. Oláh István, Kiskőrös, Tanuló (egyetem)
  1077. Nádai Andrea, Budapest, formatervező
  1078. Takács László, Budapest, újságíró
  1079. Özvegy Györgyi, Budapest, műemlékvédelmi szakmérnök
  1080. Molnár Gábor, Szentendre, nyugdíjas pszichológus
  1081. Bencsik Judit, Budapest, levéltári kezelő
  1082. Józan Györgyné, Tass, pedagógus
  1083. Kovács Olivér, Budapest, Egyetemi hallgató MKE
  1084. pál ildikó, Gyergyószentmiklós, Nyugdijas
  1085. Gáspár Judit, Budapest, építész
  1086. Pál Ferenc Elek, Gyergyószentmiklós, Orvosi müszerész
  1087. Bedecs Éva, Budapest, tanár
  1088. Tombor Balázs, Csopak, építészmérnök
  1089. Zallel János, Budapest, orvos
  1090. Bende Kornélia, Siófok, építész
  1091. Galambos Gábor, Vecsés, Építészmérnök, Projektvezető
  1092. Zilizi Veronika, Komárom, tanár
  1093. Somorácz György, Budapest/Dunaújváros, építész
  1094. Dr. Kaiser Anna, Budapest, építészmérnök
  1095. Ferch Magda, Budapest, titkár, szerkesztő
  1096. Török Miklósné, Debrecen, tanár
  1097. Sári Attila, Győr, építész tervező
  1098. Molnár Szilvia, Budapest, szerkesztő
  1099. Oravecz István, Budapest, ügyintéző
  1100. Pataki Teréz, Budapest, szociológus
  1101. Lovas Rezső, Debrecen, fizikus
  1102. Ködmen Attila, Budapest, tanár
  1103. Albrecht Ilona, Budapest, Nyugdíjas szövő
  1104. Dr. Nagy Attila, Debrecen, orvos, közíró
  1105. Herczeg Zoltán, Budapest, tanuló
  1106. Dr. Biro Szabolcs, Gyula, vegyeszmernok
  1107. Csupr Zoltánné, Budapest, nygdíjas
  1108. Polákovics Balázs, Budapest, történész
  1109. Szabó Ferenc, Pilis, Nyugdíjas
  1110. Dr Petrássy Miklós, Tata, Bányamérnök
  1111. Kátay György, Budapest, vegyész
  1112. Vörös Dóra, Kecskemét, pedagógus
  1113. Bernschutz Alexandra, Budapest, Művészettörténész hallgató
  1114. Kátay Edit, Budapest, vegyész
  1115. Balassa Botond, Solymár, nyugdíjas villamosmérnök
  1116. Fekete Alexandra, Budapest, ügyintéző
  1117. Halász Hajnalka, Dunaharaszti, kismama
  1118. Szücs Anna, Budapest, szociális munkás
  1119. Tóth Tibor, Budapest, építész
  1120. Tóth Károly, Budapest, tanuló
  1121. Kravár Ágnes, Budapest, építész
  1122. Fejér Martin, Budapest, fényképész
  1123. Juhász Péterné, Budapest, nyugdíjas
  1124. Jovánovics Tamás, Budapest, képzőművész
  1125. Csordás Levente, Budapest, diák
  1126. Csupor Zoltán, Budapest, könyvkiadó
  1127. Balogh Ákos, Budapest / Prága, Online marketing menedzser
  1128. Csepák Klára, Debrecen, alkalmazott
  1129. Ruszthi Erika, Budapest, alkalmazott
  1130. Molnár Orsolya, Budapest, nyugdijas
  1131. Albert Péter, Budapest, vállalkozó
  1132. Bene Anna, Budapest, ügyvezető
  1133. Cseh Gábor, Budapest, okl. építőmérnök
  1134. Ferenczi Imre, Budapest, mérnök
  1135. Becska Zsolt Nándor, Budapest, tervező mérnök
  1136. Kolozsvári György, Budapest, Nyugdíjas (gépészmáérnök)
  1137. Bibor Klára, Budapest, egyetemi hallgató
  1138. Martsekényi Tamás, Budapest, építész
  1139. Molnár Zsuzsanna, Eger, egészségügyi
  1140. Bagó Józsefné, Marcali, nyugdijas
  1141. Natta Anikó, Diósd, építész
  1142. Sándor András, Tiszalök, szoftverfejlesztő (Bp.)
  1143. Nádasné Bakos Irén, Jászberény, nyugdíjas pedagógus
  1144. Rácz Jolán , Budapest, építész
  1145. Raits István, Budaörs, villamosmérnök
  1146. Kurutzné Kovács Márta, Budapest, akadémikus
  1147. Imre Györgyi, Budapest, művészettörténész
  1148. Karaba Anna, 2040 Budaörs, Zichy P.u.2., üzletvezető
  1149. Csupor Ágnes, Tahitótfalu, Marketingmanager
  1150. Megyik János, Budapest, képzőművész
  1151. Garamvölgyi Krisztina, Budapest, masszőr
  1152. Nagy Attila PhD, Budapest, pszichológus, szociológus
  1153. Áncsán Beáta, Budapest, Alkalmazott
  1154. András Bence, Budapest, tanuló
  1155. Andor Csaba, Budapest, közgazdász-szociálpedagógus
  1156. Kispál Gergely, Budapest, újságíró, vezető szerkesztő
  1157. Nyirádi Judit, Budapest, üzemgazdász
  1158. Pika Károly, Budapest, fogtechnikus mester
  1159. Molnarne Jobbágy Maria, Budapest, vegyészmérnök
  1160. dr.Vönöczky Katalin, Budapest, orvos
  1161. Borbély Tamás, Budapest, Szociális munkás
  1162. Gulyás János, Budapest, rendező
  1163. Jáky Ildikó, Budapest, asszisztens
  1164. Balogh Veronika, Budapest/Rád, művész, lakberendező
  1165. Iglai Kornél , Érd, Épületgépész
  1166. Dr. Varga Zoltán Sándor, Debrecen, professor emeritus
  1167. Ba Julianna, Budapest, építész
  1168. Orbán Tibor, Budapest, építész
  1169. Kollár István, Budapest, egyetemi tanár
  1170. Farkas Lászlóné, Budapest, nyugdijas
  1171. Kalmár Erzsébet Judit, Budapest, szellemi szabadfoglalkozású
  1172. Dr. Fenyvesi Tamás, Budapest, orvos
  1173. Kis Réka, Budapest, szociológus
  1174. Hadvári Gáborné, Budapest, vállalkozó
  1175. Jurcsik Erzsébet ( Jurcsik Károly lánya), Budapest V. Október 6. u. , könyvtáros
  1176. Dr Lengyel Mária, Budapest, orvos
  1177. Kriegler Erzsébet, Budapest V. Október 6. u. , építészmérnök
  1178. Müllner András, Tahitótfalu, egyetemi oktató
  1179. Varga Judit, Budapest, tanár és fordító
  1180. Lapp Antal, Budaörs, Munkanélküli
  1181. Szaszák Gabriella, Szentendre, tájépítész
  1182. Somogyi zoltán, Érd, Tanár
  1183. Ruboczki Erzsébet, Budapest, újságíró
  1184. Cseh Katalin, Budapest, építészmérnök
  1185. Bácskai Vera, Budapest, történész
  1186. Pomsár András, Budapest, építész-urbanista
  1187. Zöldi Péter, Vác, építész-várostervező
  1188. Szabóné Salgó Mária, Tata, tanár
  1189. Bus Lászlóné, Budapest, nyugdíjas villamosmérnök
  1190. Hartai Márta, Budapest 9., nyugdíjas
  1191. Kovács-Beszedics Zita, Budapest, gyógypedagógus
  1192. Tóth Juli, Budapest, Tipográfus
  1193. Mazányi Judit PhD, Budapest, művészettörténész, osztályveze
  1194. Sikos Zita dr., Budapest , orvos
  1195. Benedek Tamás, Budapest, Gépészmérnök-közgazdász
  1196. Gergely Katalin - Hajnóczi Gábor özvegye, Budapest, néprajzkutató
  1197. Thomas Deri, Cincinnati, közgazdász
  1198. Berenyi Mihaly, Budapest, Programozo
  1199. Nagy Máté, Budapest, Szoftverfejlesztő
  1200. Molnár Ivett, Budapest, alkalmazott
  1201. Dr Bencze Izabella, Budapest, jogász
  1202. Császár Attila Tamás, Budapest, raktárkészlet-nyilvántartó, ad
  1203. Rozmann Viktor, Budapest, építész, művészettörténész
  1204. Blaho Ervin, volt V.ker. lakos,Iranyi utca 1, Buenos Aires, Nyugdijas
  1205. Blaho Ervin, volt V.ker. lakos,Iranyi utca 1, Buenos Aires, Nyugdijas
  1206. Marosi Kriszta, Budapest, iparművész
  1207. Kártyás Irén, Budapest, szociális munkás
  1208. Bényei Valéria , Debrecen, Adótanácsadó
  1209. Tóth Tamás, Budakeszi, építész
  1210. László György, Budapest, nyugdíjas, okl gépészmérnök
  1211. Hegedűs Lorántné Kovács Enikő, Budapest, az Országgyűlés jegyzője
  1212. Hankó Edit, Jászberény, kereskedelmi szakoktató, tanár
  1213. Zimay Zsuzsanna, Telki, építész segédtervező
  1214. Bakos Ferenc, Budapest, író
  1215. Kulcsár Zsuzsanna, Budapest, középiskolai tanár
  1216. Vargha János, Budapest, biológus, fotográfus
  1217. JORDAN Gyorgy, Bp., media
  1218. Xantus János, Budapest, filmes tanár
  1219. Dr Szilágyi Rózsa, Kunszentmiklós, ügyvéd
  1220. Kondás József Dávid, Budapest, geofizikus
  1221. dr. Demeter Katalin, Budapest, főiskolai tanár
  1222. Szöllősi Judit, Budapest, műfordító, egyetemi tanár
  1223. Kertesyné Raffay Mária, Budapest, óvodapedagógus
  1224. Szücsi Péter, Kompolt, geofizikus
  1225. Dr. Takáts Kornél, Budapest, nyugdíjas
  1226. Ficzere Jenőné, Budapest, nyugdíjas könyvtáros
  1227. Schlitter Erzsébet, Budakeszi, nyugdíjas könyvtáros
  1228. Babos Bertalan, Budapest, Festőművész
  1229. Dr Rózsahegyi György, Budapest, közgazdász
  1230. László György, Budapest, vállakozó
  1231. Delbóné Ács Katalin, Tatabánya, pedagógus
  1232. TÓTH, Gábor, Budapest, médiaművész
  1233. Mészáros Zoltán, Szolnok, építőmérnök
  1234. Dr.Nemestóthy Éva, Veszprém, épitészmérnök
  1235. Kincses Attila, Székesfehérvár, informatikus
  1236. Visnyovszki András, Budapest, kertészmérnök
  1237. Moldván Miklós, Eger , Isten egyik teremtménye,szabad
  1238. Penziás Ágnes, Szentendre, logopédus
  1239. Gyurkó Vivien, Debrecen, tanuló
  1240. Molnár Kata, Szentendre, fordító, tolmács
  1241. Neményi Margit, Budapest, Belvárosi lakós, városvédő
  1242. Rappai Zsuzsa, Szentendre, szerkesztő
  1243. Rappai Zsuzsa, Szentendre, szerkesztő
  1244. Palló Éva, Budapest, nyugdíjas
  1245. Galambos Judit, Budapest, közgazdász, belvárosi lakos
  1246. Szabó Árpád, Budapest, építész, egyetemi adjunktus
  1247. Iványi Jozefa, Budapest, muzeológus
  1248. Veres Gábor, Debrecen, Környezetmérnök
  1249. Baku Eszter, Budapest, művészettörténész
  1250. Rádi Zoltán, Budapest, pedagógus
  1251. Világhy József, 9024 Győr, nyugdíjas
  1252. László Zoltán, Budapest, okl.építészmérnök
  1253. Petri Gabriella, Budapest, ker. asszisztens
  1254. Nagy Kinga, Budapest, tanár
  1255. Világhy Józsefné, 9024 Győr, nyugdíjas
  1256. dr. Buzna Margit, Budapest, építészmérnök-városépítész
  1257. benkovich attila, csobánka-budapest, épitészmérnök
  1258. Malomszegi Rita, Bp, tanár
  1259. dr.Kerekes János, Törökbálint, fogszakorvos
  1260. Dr Nováky Béla, Budapest, hidrológus mérnök
  1261. Bánszky Szabolcs, Budapest, építész
  1262. Sterner Dóra, Budapest, építész
  1263. Görcsös Judit, Budapest, főelőadó
  1264. Szebeni Gábor, Budapest, Nyelvtanár
  1265. bodor éva, budapest, lakberendező
  1266. Dr. Csámpai Ottó, Pozsony, szociológus - egyetemi docens
  1267. Dr Korányi László, Budapest, Orvos
  1268. Sasvári Tünde, Székesfehérvár, diák
  1269. Ambrus-Tóth Zoltánné, Sajószentpéter, asztrológus
  1270. Nádasdi István, Liège, urbanista
  1271. Ambrus-Tóth Zoltán, Sajószentpéter, BM dolgozó
  1272. Ambrus-Tóth Márk, Sajószentpéter, tanuló
  1273. Horváth Judit, Budapest, pszichológus,pedagógia szakos
  1274. Barta Andrea, Csömör, egyetemi hallgató
  1275. Tamás Julianna, Budapest, tanár
  1276. Domány Adél Eszter, Nagyatád, diák
  1277. Horváth Vivien, Érd, üzletvezető
  1278. Fejér László, Budapest, okl. mérnök, technikatörténész
  1279. Kulcsár Edit, Budapest, éttermi dolgozó
  1280. dr. Makovényi Ferenc, Budapest, építészmérnök
  1281. Borsos András, Budapest, építész
  1282. dr.Karácsony Gizella, Szeged, orvos
  1283. dr.Karácsony Gizella, Szeged, orvos
  1284. Tamási Miklós, Budapest, levéltáros
  1285. Tarjan Gaborne, Pecs, leveltaros
  1286. Csoszó Gabriella, Budapest, fotós
  1287. Juszt Anita, Budapest, program koordinátor
  1288. Kaján Imre, Budapest, muzeológus
  1289. Odorics Ferenc, Szeged, egyetemi docens, irodalmár
  1290. Győrfi Bertalan, Sajószentpéter, tűzoltó
  1291. Győrfiné Törőcsik Barbara, Sajó, Árellenőr
  1292. Schnierer Klára, Budapest, zenetanár
  1293. Széplaki Gyula, Törökszentmiklós, nyugdíjas
  1294. Horváth Ákos, Budapest, okleveles építőmérnök
  1295. Galgand Péterné, Gyál, pénzügyi ügyintéző
  1296. Galgand Péter, Gyál, műszaki ügyintéző
  1297. Kleszky Miklós, Verőce, orvos
  1298. Máder Barnabás, Budapest, Designer
  1299. Gömöry Judit, Budapest, művészettörténész
  1300. Heckenast Péter, Budapest II,, okl.építőmérnök
  1301. Szvatkó Anna, Budapest, pszichológus
  1302. Csomortány Levente, Budapest, művészettörténész
  1303. Módly Annamária, Budpest, angol forditó/tolmács
  1304. Koháry Uzonka, Debrecen, tanár
  1305. Muraközi Réka, Budapest, építész
  1306. Konczné Szűcs Erzsébet,, Kóka,, hittantanár
  1307. Bencsik Gyuláné, Alsóörs, nyugdijas
  1308. Buda Zsófia, Budapest, művészettörténész, PhD hallgat
  1309. Gerő Márton, Budapest, szociológus
  1310. Magai Margit, Budapest, pedagógus
  1311. Temesi Zsuzsanna, Budapest, gyermekfelügyelő
  1312. Sebestyén Ágnes, Budapest, művészettörténész hallgató
  1313. Zsámboki Miklósné, Siófok, nyugdijas
  1314. Major Sándor, Budapest, tanár
  1315. szilvassy zsuzsa, budapest, közgazdász
  1316. Merczel Mária Zsuzsanna, Budapest, operaházi játékmester
  1317. Rejka Erika, Budapest, Keramikus, tanár
  1318. Zubor Csabáné, Szigetmonostor - Horány, nyá. katona
  1319. Kónya Gábor, Budapest, tanár
  1320. Mikesy Árpádné, Göd, irodavezető
  1321. Sályi Dénes, Budapest, Diák
  1322. Dombai Borbála, Szentendre, szociológus
  1323. Derzsenyi Dávid, Veszprém, művészettörténész hallgató, kö
  1324. Géczy Attila , Tatabánya , kertész
  1325. Beck Éva, Budapest, ny. kultúrális igazgató
  1326. Hajdu Nóra, Budapest, idegencezető
  1327. Dr. Hídvégi Márta, Budapest, pszichológus
  1328. Gebauer Hanga, Budapest, etnográfus
  1329. Arany Virág, Kerepes, beosztott ügyintéző
  1330. Völgyesi Orsolya, Budapest, történész
  1331. Gróh László, Budapest, vállalkozó
  1332. Hetzmann Zoltánné, Tatabánya, Közgazdász
  1333. Grossmann Gábor, Üröm, mérnök-informatikus
  1334. Belánszky Judit, Esztergom, nyugdíjas középisk.ig.
  1335. Horváth Ágnes, Budapest, egyetemi oktató
  1336. Koszora Zita, Budapest, Bécsi u.8. lakója 1970-80
  1337. Göczőné Magyar Andrea, Budapest, idegenvezető
  1338. Jáki Olga, Budapest, közgazdász
  1339. L'Auné Judit, Budapest, építész
  1340. Göcző Anna, Budapest, Tanuló
  1341. Turcsányi-Futaki Csenge, Budapest, könyvtári asszintens
  1342. prof. Dr. Szilvási István, Budapest, orvos
  1343. Fehér Marianna, Szentendre, építész
  1344. Nemes Ferencné, Budapest, nyugdíjas
  1345. Simonfai László, Budapest, nyugdíjas
  1346. Károly Ferenc, Budapest, okl. építészmérnök
  1347. Voros Anita, Budapest, HTB
  1348. dr. Teglassy Tamas, Budapest, foiskolai tanar
  1349. Dévai Krisztina, Budapest, tanár
  1350. Halász Éva Szilvia, Diósd, Közgazdász
  1351. Kovács Istvánné, Kiskunfélegyháza, nyugdíjas könyvelő
  1352. Császár Zoltán, Budapest, Operaénekes
  1353. Majnik Zsolt, Budapest, műszerész
  1354. M.Kiss Katalin, Budapest, iparművész
  1355. Kocvács Sándor, 6000. Kecskemét, építészmérnök
  1356. Kovács Tamás, Esztergom, egyetemi hallgató
  1357. Erdős Kristóf, Budapest, történész-muzeológus
  1358. Tóth Tamás, Debrecen, építész hallgató
  1359. Pintér András, Budapest, közgazdász
  1360. Patai Katalin, Budapest, idegenfergalmi manager
  1361. Ongjerth Richárd, Budapest, várostervező
  1362. Szörényi Imre, Miskolc, köztisztviselő
  1363. Lengyel Anna, Budapest, dramaturg/producer
  1364. V. Megyaszai Lilla, Richardson, építész
  1365. Kacskovics Fruzsina, Budapest, Építész
  1366. Fodor István, Budapest, nyugdíjas
  1367. NAGÁMI, BUDAPEST, SZOBRÁSZ
  1368. Gáspár Dorottya, Dunaharaszti, régész
  1369. Szabó Erika, Nádudvar, Vállalkozó
  1370. Dr. Székely Miklós, Pécs, orvosprofesszor
  1371. Kocsis Gyuláné, Budapest, gépészmérnök
  1372. dr.Varga Pál, Budapest, elmegyógyász
  1373. Devich János, Budapest, professzor emeritus
  1374. Dolgos Krisztina, Körmend, mérnök
  1375. dr.Vincze Katalin, Érd, orvos
  1376. Lakatos Eszter, Budapest, óvónő
  1377. Kissné Horváth Ágota, Budapest, építész
  1378. Nádasdy Andrea, Budapest, nyugdíjas
  1379. Venyige Károly, Űllő, Nyugdijas
  1380. Földes Imre, Budapest, muzikológus, ny. egyetemi taná
  1381. Farkas Balázsné, Budapest, titkár
  1382. Hoffer Szilvi, Budapest, -
  1383. Székely Gábor, budapest, nyugdíjas gépészmérnök
  1384. Knauz Annamária, Sopron, építészmérnök
  1385. Rózsa Béla, Sümeg, fémműves formatervező, tanár
  1386. Gyuricza Edina Fruzsina, Debrecen, építőmérnöki szakos hallgató
  1387. Pál Ferenc, Budapest III.,, közszolga
  1388. Kovács Enikő, Budapest, okl. építészmérnök, történész
  1389. Dr. Kolossváry István, Budapest, nyugdíjas ügyvéd
  1390. Miklósi Tibor, Budapest, okl. építészmérnök
  1391. Cserba Julia, Budapest, mukritikus
  1392. Mészáros-Komáromy Endréné, Budapest, építészmérnök
  1393. Rozváczy Judit, Budapest, okl. építőmérnök
  1394. Koczuba Valéria Ilona, Budapest, tanuló-tanító
  1395. Vaszilievits-Sömjén György, Budapest, okl. építőmérnök
  1396. Borostyánkői Mátyás DLA, Budapest, okleveles építészmérnök
  1397. Vadas Márta, Sopron, titkárnő
  1398. Csörgics Miklósné, Debrecen, laborasszisztens
  1399. Bardóczi Sándor, Budapest, tájépítész mérnök
  1400. Campen-Bálint Mira, Gárdony, hegedümüvész
  1401. Varga Kálmán, Gödöllő, történész-muzeológus
  1402. Miltényi Árpád, Budapest, gépészmérnök
  1403. Csipes Antal, Budapest, iparművész
  1404. P onyeczki Gabriella, Budapest, ingatlanvagyon értékelő szakér
  1405. Szilágyi Erzsébet, Nagykovácsi, fémműves tervező
  1406. Takáts Ferenc, Budapest, épületgépész mérnök
  1407. Dékány Csabáné, Budapest, okl. építészmérnök
  1408. Libor Robert, Budapest, vallalkozo
  1409. Dr. Kiss István, Budapest, nyugdíjas igazgató
  1410. Milány Éva, Révkomárom, könyvtáros
  1411. Gyöngyösi Éva, Budapest, asszisztens
  1412. Tarján Lenke, Budapest, nyugdíjas külkereskedő
  1413. Vizi Viktória, Budapest, asszisztens
  1414. Vass Erzsébet, Budapest, V. kerület, Rendszer menedzser
  1415. Dr. Kemény Gábor, Budapest, nyelvész
  1416. Jäger Miklós, Budapest.1181.Havanna u. 52.VI, nyugdíjas
  1417. László Anna, Bécs - Budapest, okl. építészmérnök, zenész
  1418. Millisits Beáta, Budapest, tanuló
  1419. Füzes András, Budapest, építész
  1420. juhász istván, Budapest, építész
  1421. Dr. Párkányi László, Budapest, tudományos tanácsadó
  1422. Dr. Kalota Ágnes, Budapest, ügyvéd
  1423. Tóth Balázs, Budapest, statisztikus
  1424. Diósi Lajos, Budapest, fizikus
  1425. Pannoniay Boglárka Erzsébet , Budapest , Rendező - Színművész
  1426. Nagy Bálint, Budapest/London, programozó
  1427. Lelkes Orsolya, Budapest, közgazda
  1428. Bokor Éva, Budapest, környezetvédelem
  1429. Dr. Vajda Boldizsár, Budapest, Biológus
  1430. dr Horvath Katalin, Budapest, docens
  1431. Vindus Melinda, Budapest, irodavezető, régésztechnikus
  1432. Madácsi Éva, Szigetszentmiklós, irodavezető
  1433. Szarvas Pál, Debrecen, Molekuláris biológus
  1434. Himics Nándor, BP, geodéta
  1435. Kőszeghy Ádám, Budapest, Építőmérnök
  1436. Szebeni Andrea, Budapest, régész, művészettörténész
  1437. FECSKE FERENC ÉS FERENCNÉ, BUDAPEST, nyugdijas
  1438. Dr Csúcs Gábor, Solymár, fizikus
  1439. Pintér Éva, Budapest, Pénzügyi és informatikai koord
  1440. Kiss Ádám, Újbuda, egyetemi tanár
  1441. Igali Györgyné, Budapest, nyugdíjas, iparjogv. szakértő
  1442. Horváth Karola, Budapest, Ügyfélszolgálati Vezető
  1443. Aszalós Kinga, Budapest, marketing manager
  1444. Matos Pál dr., Budapest, fogorvos
  1445. Bock Gyula, Budapest, közgazdász
  1446. Horn Gabriella, Budakeszi, újságíró
  1447. Brósz Róbert Zsigmond, Újpest, építész
  1448. Fehérné Boczkó Judit, Budapest, Építészmérnök
  1449. Lukács Ágnes, Sárkeresztúr, nyugdíjas
  1450. Fehér László Lajos, Budapest, Nyugdíjas
  1451. Dr. Tankó Károly, Csabdi, örökségvédelmi szakértő
  1452. Aknai Katalin, Budapest, művészettörténész
  1453. Kemény Tamás, Budapest, budapest-blogger
  1454. Dobó Rita Júlia, Budapest, Építészmérnök
  1455. Pigler Andrea, Budapest, titkárnő
  1456. Dr. Nagypál Szabolcs PhD, Buda, jogász, filozófus, teológus
  1457. Thury László, Budapest, régész
  1458. dr. Tóth Erzsébet, Budapest, geológus, muzeológus
  1459. Novotnik Ádám, Budapest, egyetemi hallgató (régészet)
  1460. Szakál Kitti, Békéscsaba, tanuló
  1461. Szabó Zoltán, Budapest, építész
  1462. Bartók István DLA, Budapest, építész
  1463. Forrai Krisztián, Budapest, újságíró
  1464. Tordai Bence, Budapest, szociológus-közgazdász
  1465. Szenttamássy Katalin, Budapest, nyugalmazott földmérő
  1466. Hamerli György, Budapest, építészmérnök, városépítési sz
  1467. dr. Specziár Attila, Budapest, nyugdíjas geodéta
  1468. Bíró Ágnes, Budapest, köztisztviselő
  1469. Mátyus Dezső, 1028 Budapest, (nyug.) okl. gépészmérnök
  1470. Veszprémi Nóra, Budapest, művészettörténész
  1471. Szigetvári Katalib, Vác, tájépítészmérnök
  1472. Csengő-Tschörner András, Pócsmegyer, nyugdijas
  1473. Dr. Soós András, Budapest, egyetemi docens
  1474. Arató Anna, Budapest, egyetemi hallgató
  1475. Kalaus Györgyné, Budapest, vegyésztecnikus
  1476. Kiss Gábor Iván, Budapest, építész
  1477. Vecsey András, Sopron, könyvtáros
  1478. Hattyasyné dr.Markó Krisztina, Budapest, okl. építészmérnök
  1479. Szilágyi Domokos, Pécsvárad, okl.építészmérnök
  1480. Horváth Ernő Péterné, Bp, tanár
  1481. Zobor András, Budapest, építész
  1482. Tóth Nóra, Budapest, régésztechnikus
  1483. Lukács András, Budapest, a Levegő Munkacsoport elnöke
  1484. Latabár Endre , Budapest, organizátor
  1485. Kozák Andrea Ildikó, Budapest, belvárosi lakos
  1486. Latabárné Pőcze Katalin, Budapest, közgazdász
  1487. Hegedűs Attila András, Budapest, lipótvárosi lakos
  1488. Csákné Farkas Margit, Budapest, mélyépítő üzemmérnök
  1489. Papp Gergely, budapest, hallgató
  1490. Horányi Attila, Budapest, művészettörténész, esztéta
  1491. Jeli Zoltán Antal, Piliscsaba, nyugdíjas épületgépész mérnök
  1492. Horváth Tibor, Halásztelek, építészmérnök
  1493. Bak Sándorné, Debrecen, vállalkozó
  1494. Gromon Tamás, Eger, Borász
  1495. Jász Ottó, Budapest, biológus
  1496. Szira Eszter, Budapest, V., credit manager
  1497. Gábor-Szabó Zsuzsanna, Budapest, építész
  1498. John Merrick, Budapest, Diak
  1499. Rozs-Nagy Szilvia, Budapest, evangélikus lelkész
  1500. Véri Dániel, Budapest, művészettörténész
  1501. Komlósné Hlatky Katalin, Budapest, tájépítész
  1502. Mészáros Krisztián, Paks, Épületgépész mérnök
  1503. Tevelÿ Arató György, Kispest, diák
  1504. Gábor Zsolt, Budapest, gépészmérnök, manager
  1505. Bodnárné Telkes Márta, Budapest, építész
  1506. Dr Varga János, Budapest, Vegyészmérnők
  1507. Königsegg János, Budapest V., közgazdász
  1508. Pétersilka Győző, Erdőkertes, nyugdijas
  1509. Pilák Csaba, Kunhegyes, Operatőr-fényképész
  1510. Szőnyi László Gyula, Budapest, gimnáziumi tanár
  1511. Bibor Máté, Budapest, könyvtáros
  1512. Kalmár Tibor, Budapest, Informatikus
  1513. Dományi Bálint, Budapest, településtervező
  1514. Dr. Schulek Ágoston, Budapest, tanár
  1515. Szabó Bernadett, Budapest, fordító
  1516. Schulek Edith, Budapest, építész
  1517. Horváth Júlia, Budapest, vállalkozó
  1518. Dr. Németh Árpád, Budapest, okl. mérnök, statikus és építé
  1519. Dr Gulyás Attila, Budapest, agykutató
  1520. Szűcs András, Budapest, budapesti lakos
  1521. Guzsal Dávid, Miskolc, gépészmérnök
  1522. Szokolay Béla Ákos, Budapest, Építész
  1523. Elsik Edina, Szentendre, tanuló
  1524. Kovács Béla, Budapest, Egyéb
  1525. Heppes Miklós, Budakeszi, építész
  1526. Szilvássy Zoltánné, Budapest, informatikus-könyvtáros, nyugd
  1527. Tamási Andrea, Budapest, háztartásbeli
  1528. Szilvássy Zoltán, Budapest, okl. mérnök
  1529. Kálmán József, Budapest, XI. Ker. Bertalan L., okl. építőmérnök és építész
  1530. Szőke Balázs, Gödöllő, történész / művészettörténet P
  1531. Bogdánné Halász Márta, Debrecen, Agrármérnök
  1532. Palcsekné Jónás Anikó, Tököl, Óvónő
  1533. Kapronczai Éva, Pécel, tanár
  1534. Kovács Andrea, Budapest, színházi menedzser
  1535. Bálint Éva, Budapest, művészettörténész, ingatlanfej
  1536. Galván Anna, Budapest, közös képviselő
  1537. Németh Botond, Budapest, építőmérnök
  1538. dr. Gedeon Sándor, Budapest, szabadalmi ügyvivő
  1539. dr. Gedeon Sándor, Budapest, szabadalmi ügyvivő
  1540. Őry Eszter, Budapest, tanuló
  1541. Dr. Bodor Géza, Budapest, orvos
  1542. Dr. Kádár György, Budapest, fizikus
  1543. Wiszkok Klára, Budapest, ügyintéző
  1544. Szilágyi Ildikó, Budapest, építőmérnök
  1545. Vörös Balázsné, Budapest, nyugdíjas könyvtáros
  1546. Ganszky Miklós, Budapest, Építőmérnök
  1547. Benkics Anikó, Budapest, irodavezető
  1548. Kiss Boldizsar Janos, Budapest - Bern, tanar
  1549. Nemes Ákos, Budapest, Informatikus
  1550. Vermes Ágota Cecília, Budapest, építőmérnök
  1551. Hanthy Rita, Veszprém, műszaki ügyintéző
  1552. Komáromi Annamária, Érd, mélyépítő üzemmérnök, műszaki
  1553. Dr Nagy Judit, Budapest, nyugdíjas kutatóorvos
  1554. Romhányi Dóra, Budapest, szabadúszó iparművész
  1555. Romhányi Dóra, Budapest, iparművész
  1556. Balogh András, Karlsruhe, informatikus mérnök
  1557. Nagy Zoltán, Budapest, Építész
  1558. Puhl Antal DLA, Szentendre, építész, tanszékvezető egyetem
  1559. Földvári Éva, Budapest, építész
  1560. Dajka Péter, Szentendre, Pro Architectura díjas építész
  1561. Hugyák István, Budapest, politológus
  1562. Hirth József, Pécs, villamosmérnök
  1563. Dr. Jékely Zsombor, Budapest, művészettörténész
  1564. Szűts Zsuzsa, London, építész
  1565. Gácsné dr Baitz Eszter, Budapest, vegyészmérnök
  1566. Dóra Szilveszter, Szolnok, építész hallgató
  1567. Molnár Szabolcs, Páty, nyugdíjas
  1568. Dobrovits Iván, Budapest, építész
  1569. Dr. Gaál Katalin Mária, Budapest, orvos
  1570. Dr. Bácsy Zsolt, Budapest, orvos
  1571. Molnár Ildikó, Budapest, menedzser
  1572. Dr. Gergely Tamás, Budapest, matematikus
  1573. Makkai Attila, 4400.Nyíregyháza, Törzs út, 78, csoportvezető
  1574. dr. Horváth László, Budapest, régész
  1575. Baloghné Sebők Márta, Karlsruhe, tanár
  1576. Varga-Bozsai Orsi, Budapest, konduktor
  1577. Csongrádi János, Budapest, Pro Architectura - díjas építé
  1578. Madarasi-Papp Rita, Budapest, építész
  1579. Paszternák Marianna, Budapest, kereskedő
  1580. Perczel István, Budapest, történész
  1581. Kecskeméti Kálmán, Budapest, festőművész
  1582. Batta András, Budapest, múzeológus
  1583. Sipos Judit, Budapest, okl. építészmérnök
  1584. Rinkó Károlyné, Budapest, Nyugdíjas
  1585. Győriványi Máté, Budapest, Vegyészmérnök
  1586. Dr. Seidl Ambrus (Hauszmann Alajos dédunokája), Budapest, XII. Stromfeld Aurél, építészmérnök, ny.tanszékvezet
  1587. Iványi Kálmán, Budapest, Statikus tervező mérnök
  1588. Dr.Mayer Lajos, Budapest, nyugdíjas
  1589. Takács Ottó, Budapest, közmű- út tervező
  1590. Balzsay Cecília, Budapest, ny.könyvtáros
  1591. Szörényi Judit, Budapest, Ügykezelő
  1592. John Ondreasz, Budapest, Director
  1593. Szántó Iván, Budapest, orientalista művészettörténész
  1594. Rácz Lászlóné, Encs, tanár
  1595. Aknai Tamás, Pécs, művészettörténész, egyetemi ta
  1596. Biró Etelka, Bocskaikert, bedolgozó
  1597. Kalmár Vilmos, Budapest, gépészmérnök
  1598. Dr. Gálfi István, Budapest, okl. villamosmérnök
  1599. Boross Marianna, Tiszakürt, főiskolai hallgató
  1600. Nyitrai Roland, Pest, szerkesztő
  1601. Horváth Tamásné, Tatabánya, Nyugdijas
  1602. Illés Gyuláné, Budapest, Nyugdíjas tanár
  1603. Bedő László, Székelyudvarhely, diák
  1604. Gefferth András, Budapest, modellező
  1605. Jászberényiné Csernai Márta, Budapest, gépészmérnök
  1606. Pék Béla, Budapest, okl. gépészmérnök
  1607. Sávoly Tamás, Budapest, levéltáros
  1608. dr. Föhring Vilmos, Velence, nyugdijas
  1609. Somogyi Szilvia, Budapest, okl. gépészmérnök
  1610. Kállai Eszter, Budapest, építészmérnök hallgató
  1611. Juhász Szabolcs, Eger, Vállalkozó
  1612. KissBori, Budapest, matematikus
  1613. Falus György, Budapest, informatikus
  1614. Katalin Sadoughi Dobay, Toronto, kozmetikus
  1615. Dr. Simon Ágnes, Budapest, orvos
  1616. Szőllőssy Gábor, Budapest, okl. építőmérnök, közgazdász
  1617. fockter edit, Vác, vállalkozó
  1618. Tatai Erzsébet, Budapest, művészettörténész
  1619. Dr. Lex Annamária, Budapest, ügyvéd
  1620. Kígyós Sándor, Budapest, Karosszéria lakatos
  1621. Levelekiné Zsömböly Ágnes, Budapest, nyugdijas
  1622. Szabóné Sándor Anett, Jászberény, középiskolai tanár
  1623. Szántay Lajosné ifj., Budapest, óvónő
  1624. Szántay Emese, Budapest, cytologus előszűrő szakasszisz
  1625. Rácz Gábor, Budapest, vállalkozó
  1626. Pintér Zsolt, Budapest, Gyes
  1627. Bánfay Mónika, Érd, iskolatitkár
  1628. Busa Katalin, Budapest, tanár
  1629. dr Bordács Erzsébet, Budapest, nyugd. orvos
  1630. Dr. Seidl Ágoston (Hauszmann Alajos ükunokája), Budapest, építéskémiai szakértő
  1631. Miss Zoltán, Budapest, tanár
  1632. Jenser Márta, Budapest, pszichológus, kézműves
  1633. Horváth János, Budapest, Gépkocsivezető
  1634. Krizsanovics László, Budapest, Épületgépész
  1635. Dr. Zalaba Zoltán, Budapest, orvos
  1636. Kiszely Szilvia, Budapest, munka nélküli
  1637. Lakatos Bálint, Budapest, PhD-hallgató
  1638. Prázsmáry Noémi, Budapest, restaurátor
  1639. Kalóczkai Péter, Budapest, egyetemi hallgató
  1640. Dr. Fóti Klára PhD, Budapest, közgazdász, kutatásvezető
  1641. Bartha Katalin, Budapest, hegedűművész
  1642. Biro László, Budapest, okl. gépészmérnök
  1643. Bittera Dóra, Budapest, újságíró
  1644. Tarnóczyné Juhász Gyöngyi, Budapest, ügyintéző
  1645. Bezeczky Éva, Budapest, V., spir. tanácsadó
  1646. Bauer Tamás, Budapest, közgazdász
  1647. Forgács Éva, Budapest, Los Angeles, művészettörténész
  1648. dr. Villányi Ágoston, Budapest, ügyvéd
  1649. dr. Mórocz Ilona, Budapest, Kereskedelmi Igazgató
  1650. Orosz Adél, Budapest, grafikus
  1651. Karaba Valéria, Budapest, nyugdijas
  1652. Koltainé Vaskuti Erzsébet, 2o3o Érd, munkanélküli
  1653. Katus Mária, Budapest V. ker. Hold u. 29, könyvtáros
  1654. Vogel Gábor, Budapest, földmérő
  1655. Melóné Dudás Katalin, Tatabánya, munkanélküli
  1656. dr.Fazekas István, Budapest V., nyugd. orvos
  1657. Kluge-Kövesi Krisztina, Budapest, marketing gyed
  1658. Csengeri Zoltán, Szigetszentmiklós, ügyvezető
  1659. Dr. Mileji Salamon Batur, Budapet, nyugdijas
  1660. Dávid Beatrix, Budapest, tanár
  1661. N. Nagy Tamás, Budapest, építész
  1662. László Gábor, Budapest, levéltáros
  1663. Viola Noémi, Budapest, Közgazdász
  1664. Ivicsics Mátyás, Budapest, programtervező matematikus
  1665. Rónai Károly, Szombathely, okl. építészmérnök
  1666. Molnárné Balassa Terézia, Dunaharaszti, gyógymasszőr
  1667. Kende Gábor, Budapest, egyetemi oktató; buda-pesti la
  1668. Posgay Attila, Veszprém, erdőmérnök
  1669. Hutter József, Budapest, informatikus
  1670. Jambrik Erzsébet, Budapest, müszaki szerkesztő
  1671. Dr. Varga Attila, Budapest, tanulmányi vezető
  1672. Gyöne Éva, Budapest, logisztikus
  1673. Isztray Simon, Budapest, könyvtáros
  1674. Iványi Sándor, Debrecen, designer
  1675. Semsey Balázs, Budapest, művészettörténész
  1676. Kadosáné Klimó Magdolna, Budapest, pedagógus
  1677. Dr. Mezei Sándor , Debrecen, nyugdíjas
  1678. Magyarné Édelhauser Ibolya, Tatabánya, műszaki asszisztens
  1679. Sándor Tibor, Budapest, könyvtáros
  1680. Teichmann Ferencné, Budapest, ny. könyvtáros
  1681. Maurer Dóra, Budapest, képzőművész
  1682. Gáyor Tibor, Budapest, képzőművész
  1683. Szirom Anikó, Szentes, mérnök
  1684. Piroch Kata, Budapest, mediátor
  1685. krasznai-nehrebeczky mária, budapest, fotóriportrer
  1686. Koncz László, Százhalombatta, informatikus
  1687. Pál Zoltán, Budapest, történészhallgató
  1688. Simon Katalin, Budapest, történész, levéltáros
  1689. Busa Józsefné, Budapest, közgazdász, nyugdijas vezető t
  1690. Ligetfalvi Zsuzsanna, Budapest, HR Munkatárs
  1691. Kispál Kinga, Bicske, könyvelő
  1692. Lipovics András, Bicske, ügyintéző
  1693. Magony Sándor, Budapest, mérnök
  1694. Kiss Ádámné, Budapest, közgazdász
  1695. Farkas Brigitta, Székesfehérvár, egészségfejlesztő terapeuta
  1696. Koncz Erzsébet, Pilismarót, rokkantnyugdíjas
  1697. Pesti Borbála, Kecskemét, tanár
  1698. dr. Bálint László, Budapest, jogász
  1699. Kremmerné Palczer Katalin, Budapest, technikus
  1700. Németh Szandra, Budapest, diák
  1701. Kecskés Krisztina, Budapest, Üvegtervező iparművész
  1702. Csányi Szilveszter, Budapest, irattáros
  1703. Füzesy István, Kulcs, Gépésztechnikus
  1704. Blaskó Éva, Budapest, szellemi szabadfoglalkozás
  1705. Blaskó Lászlóné, Budapest, nyugdíjas
  1706. Kovács Miklós, Budapest, generálkivitelező
  1707. Bihari Gábor, Budapest, mérnök
  1708. Máté Hajnalka, Budapest, köztisztviselő
  1709. Ambrus Károly, Tiszasüly, hídépítő üzemmérnök
  1710. Parragh Sándor, Budapest, biztosítási üzletkötő-bróker
  1711. Józsáné dr.Virág Márta, Veszprém, orvos
  1712. Mélyvölgyi István, Budapest, Díszítőszobrász
  1713. Szálka Róbert, Dabas, Nyugdijas
  1714. Horváthné Dr. Csomó Orsolya, Várpalota, zenetudós
  1715. Ujváry Gábor, Budapest, történész
  1716. ROSTA BÉLA, ESZTERGOM, nyugdíjas
  1717. Barta Gyorgy, Budapest, gazdasagi elemzo
  1718. Kovács Lászlóné, Budapest, nyugdíjas
  1719. Nagy Boglárka, Budapest, grafikus
  1720. Petneki Noémi, Krakkó/Budapest, fordító, tolmács
  1721. Zámpory Edit, Diósjenő, tanár
  1722. Jánky Zoltán, Budapest, Építészmérnök
  1723. Wechter Ernő , Budapest, nyugdíjas
  1724. Dr. Mabda Gábor, Budapest, jogász
  1725. Vladár Borbála, Budapest, építész
  1726. Wechter Ernőné, Budapest, nyugdijas
  1727. Lázár Eszter, Eger, titkárnő
  1728. SZITTYA Béla + Béláné sz. PÁLFAI Margit, Budapest, építészmérnök
  1729. Pinczés Bálint, Budapest, V., filozófus, tolmács
  1730. Zsédely Ferenc, Budapest, Vállalkozó
  1731. Wierdl Zsuzsanna, Budapest, okl.festő-restaurátor művész
  1732. Nagy Ilona, Budapest, tanár
  1733. Hangel Péter Győző, Budapest, nyugdíjas mérnöktanár
  1734. Majer János, Daruszentmiklós, mérnök
  1735. Subicz-Marsi Edit, Budapest, tanár
  1736. Zarándy Pál, Budapest, villamosmérnök
  1737. Z. Kiss Beáta, Budapest, építész
  1738. Gajárszki Áron, Budapest, minőségirányítási vezető
  1739. Fülöp Orsolya, Budapest, közgazdász
  1740. Romsics Zoltan, Cambridge, szakacs
  1741. Halmos-Riskó Olivér, Budapest, Idegenforgalom
  1742. Kovátsné Lotz Beáta, Budapest, közgazdász
  1743. Király Judit, Fábiánsebestyén, építész
  1744. Kováts Tamás, Budapest, grafikus
  1745. Hadik András, Törökbálint, Művészettörténész
  1746. Detre Villő, BUDAPEST, belsőépítész, építész
  1747. Detre Villő, BUDAPEST, belsőépítész, építész
  1748. Toma Krisztina, Zsámbék, könyvtárvezető
  1749. Gönczy Monika, Debrecen, irodalomtörténész
  1750. erőss péter, sopron, lovas
  1751. Csányi Tamás, Budapest, gyógyszerész
  1752. Wiszkok Adrienn, Budapest, óvónő
  1753. dr.Vaday Andrea, üröm, régész-egyemi tanár
  1754. Halmay Edit, PhD, Budapest, informatikus
  1755. Halmay Edit, PhD, Budapest, informatikus
  1756. Varga Alexandra, Budapest, tanuló
  1757. Zentainé Kemecsey Csilla, Budapest, nyugdíjas
  1758. Győrffyné Hámori Dóra, Nagykovácsi, építész
  1759. Fábián Anikó, Dunakeszi, HR referens
  1760. Pamlényi Tamás, Budaörs, tanácsadó
  1761. Juhász Anna, Budapest, tanuló
  1762. Tóth Ágnes, Budapest, gyógytornász
  1763. Károlyi Gyula, Budapest, épületgépész
  1764. Loszmann Dávid, Budapest, építész
  1765. dévényi tamás, budapest, építsz
  1766. Czobor Anikó, Érd, szakkönyvtáros
  1767. Máté Orsolya, Budapest, építész
  1768. Zsupán Péter, Budapest, pszichológus
  1769. Kertész AndrásTibor, építész, budapest
  1770. Faragó Judit, Budapest, Irodavezető
  1771. Kovács Krisztina, Pécs, projekt menedzser
  1772. Árva Eszter, GÖD, gyógytornász
  1773. Némethné Pálvölgyi Edit, Budapest, Pedagógus
  1774. Gombkötő Georgina, Budapest, Pedagógus
  1775. Nagy Gábor, Budapest, Center Manager
  1776. Nagy Bence, Szentendre, okl. építőmérnök, Ybl-díjas
  1777. Kőrösi Sándor, Budapest, Tiszteletbeli konzul
  1778. Edöcsény András, Ngymaros - Budapest, villamosmérnök
  1779. Varga Szilvia, Budapest, könyvelő
  1780. Csillag László, Budapest, fizikus
  1781. Szabó Margit, Dunakeszi, Szabadfoglalkozású
  1782. Barna Eszter, Budapest, tájépítész
  1783. Udvarnoky Zsófia, Budapest, hallgató
  1784. Novotny Zsóka, Budakeszi, ügyvezető
  1785. Gőbel Zita, Budapest, főiskolai hallgató
  1786. Lugosi András, Budapest, társadalom- és várostörténész
  1787. Szabó Márton, Budapest, konduktor
  1788. Vitkay Katalin, Budapest, nyugdíjas városvédő
  1789. Csákvári Judit, Budapest, pszichológus
  1790. Ferenczy Dávid, Budapest, Diák
  1791. Nagy Dorottya, Budakeszi, főiskolai hallgató
  1792. Hutvágner Zsófia, Budapest, művészettörténész
  1793. Békés Ádám, Budapest, Okl. építészmérnök
  1794. Marjai György, Budapest, közgazdász
  1795. Harangozó Sándor, Dóc, film vágó
  1796. laszlo peter sandor, budapest, egyetemi adjunktus, táj, ornam
  1797. laszlo peter, pomaz, mernok
  1798. Szabó Veronika, Budapest, szociális munkás
  1799. Bea Wachter, Budapest, konyvelo
  1800. SI-LA-GI, Budapest - Stockholm, Képzőmüvész
  1801. Szolga Zsófi, Budapest, social pioneer
  1802. Boros GYevi Katalin, Budapest, értékesítő
  1803. Németh Gergely, Szekszárd, raktárvezető
  1804. Dégi Lászlóné, Szeged, Ny. tanító
  1805. Czvitkó Zoltán, Budapest, művészettörténész
  1806. Andorka György, Budapest, hallgató
  1807. Biró Eszter, Budapest, biológus
  1808. Móriczné Pribenszky Csilla, Budapest, tanár
  1809. Baktiné Török Kornélia, Szeged, tanár
  1810. Németh Ottó, Tóalmás, Raktáros
  1811. Bajusz Csaba, Budapest, építészmérnök
  1812. Grósz Krisztina, Budapest, tanuló
  1813. Hadnagy Csaba, Budapest, építészmérnök
  1814. dr.Vass Erzsébet, Debrecen, gyógyszerész
  1815. Dudics Krisztián, Budapest, építész
  1816. Vincze Csaba, Szombathely, építészmérnök
  1817. Tóth Áron, Budapest, művészettörténész
  1818. Szász László, Budapest, építészmérnök
  1819. Csány Endre, Kecskemét, tanár
  1820. Kolovratnik Krisztián, Budapest, színész
  1821. Szalai Tímea, Orosháza, tanuló
  1822. Horváth István, Sopron, faipari mérnök
  1823. Bánsági Szilvia, Budapest, építészmérnök
  1824. Göntér Miklós, Budapest, Gépészmérnök
  1825. seidl gaborne, budapest, epitesz/nyugd.
  1826. Móricz Péter, Budapest, cégvezető
  1827. seidl gabor, Budapest, gepeszmernok, Sopron,cimz.egye
  1828. dr. Kunszt György, Budapest, építészmérnök
  1829. Barthalos Krisztina , Budapest, tanár
  1830. Csima Eszter, Budapest, védőnő
  1831. Herczeg László, Budapest, építész
  1832. Dr.Czoboly Ernő, Budapest, tudományos főmunkatárs (nyugdi
  1833. Dr. Frajka Béla, Budapest, ny.egyetemi docens
  1834. Dr. Frajka Béláné, Budapest, ny. vegyészmérnök
  1835. Aszalósné Hermann Katalin, Budapest, Gyógytornász-gyógypedagógus
  1836. Kismődi Melinda, Budapet, 'mű-érző'
  1837. dr.Juhász Erzsébet, Salgótarján, jogász
  1838. Tóth Gyula, Budapest, festő-szobrász
  1839. jakab éva, budaörs, kertészmérnök
  1840. Bodnár Tibor, Budapest, építészmérnök
  1841. Ádám Éva, Budapest, vállalkozó
  1842. Szabo Dezso, Biatorbagy, szalloda ig.
  1843. Abonyi Gábor, Lovas, nyugdíjas építész
  1844. Kiss Csaba Kálmán, Budapest, Régész
  1845. Tatai Mária, Budapest, építész
  1846. Takács Gabriella, Budapest, alkalmazott
  1847. Nagy Balázs, Budapest, építész
  1848. Juhász László, Budapest, tanár
  1849. Semsey Réka, Budapest, művészettörténész
  1850. Susits Dianna, Budapest, régésztechnikus
  1851. Németh Csabáné, Budapest, tanítónő
  1852. Németh Fruzsina, Budapest, állattenyésztő
  1853. Hatvani Ádám, Budapest, építész, grafikus
  1854. Joó Csaba, Etyek, nyugdíjas mezőgazdász
  1855. Surjánné Tóth Margit dr, Budapest, orvos
  1856. Leel-Őssy Enikő, Szentendre, Művész
  1857. Szilágyi Gábor, Budapest, tanár
  1858. Varga Piroska, budapest, építész
  1859. Kisné Vidéki Eszter, Szabadszállás, gyógyszertári asszisztens
  1860. Szentandrási Tibor, Galánta, tanító
  1861. Tihanyi Ágnes, Budapest, lakberendező
  1862. Éliás Tibor, Budapest - Belváros, operaénekes, természetgyógyász
  1863. Katona Péter, Budapest, idegenforgalmi szakember
  1864. Eleöd Kinga, San Diego, California, USA, grafikus
  1865. Horváth Péter, Budapest, Tanuló
  1866. Bóna Mária Ilona, Budapest, közíró
  1867. Varga Levente DLA h.c., Budapest, építész
  1868. Léderer Sándor, Budapest, gépkocsivezető
  1869. Tamásiné Csomós Ilona, Nagykálló, tanító
  1870. Szabó Gyula, Rockwood, nyugdijas
  1871. Papp Glória, Budapest, építész, belsőépítész
  1872. Vonnák Katalin, Budapest, építész
  1873. Borsos Judit Gizella, Budapest, köztisztviselő
  1874. Villányi Péter, Maglód, ny.lelkipásztor
  1875. Bodóczky István , Budapest, képzőművész-tanár
  1876. Nyúl György, Érd, Vállalkozó
  1877. Bodóczky Miklós, Budapest, fordító
  1878. Kisfalvi Katalin, Szentendre, hallgató
  1879. Gelley Anna, Budapest I., irodavezető
  1880. Pécsi Györgyi, Budapest, tanár
  1881. Dunai Kamilla, Budapest, háztartásbeli
  1882. Kalotai András, Budapest, Tanácsadó Mérnök
  1883. Béres Tamás, Budapest, egyetemi oktató
  1884. Vizúr Mónika, Budapest, tájépítész mérnök
  1885. Kovács Erzsébet, Budapest, képző
  1886. Oláh Árpád, Budapest, nyugdíjas
  1887. Kettler László, Vác, raktárvezető
  1888. Arnold Ildikó, Pécs, statikus, építész
  1889. KürtösiKatalin, Gödöllő, nyugdíjas
  1890. Plachy Lilla, Gödöllő, kéziszővő
  1891. Almási György, Budapest, antikvárius (Központi Antikvár
  1892. Major Mária, Budapest, könyvkiadói licencmenedzser
  1893. Kresalek Gábor, Budapest, dokumentumfilm rendező
  1894. Lőrincz Viktória, Budapest, Központi Antikvárium
  1895. Kucsora Zita, Budapest, településmérnök
  1896. Marsiné Komor Anita, Törökszentmiklós, építészmérnök
  1897. Boross Klára, Telki, könyvtáros
  1898. Varga Lea, Budapest, építész
  1899. Székesvári Jánosné, Budapest, nyugdíjas
  1900. Szőnyiné Szerző Katalin, Budapest, zenetörténész
  1901. popovics István, Nudapest, építész, belsőépítész
  1902. Zóka Éva, Budapest , varrónő,virágkötő
  1903. Ruzsa Gabriella, Budapest, beruházó
  1904. Rácz Miklós, Budapest, épületrégész kutató
  1905. Németh Zoltán, Budapest, építészmérnök
  1906. Bajka Rozalia, Budapest, Nyugdijjas könyvelő
  1907. Zsámboki Miklós, Budapest, blogger, rádiós műsorvezet
  1908. Márton Klaudia, Budapest, építész
  1909. Fóthy István, Szigetszentmiklós 2310, Közgazdás
  1910. Somogyi Dóra, Budapest, webmaster
  1911. Tell Zoltán, Paks, Egyéni vállalkozó
  1912. Rész Levente, Budapest, szociális munkás
  1913. Borbás Péter, Szentendre, építész
  1914. Soltész Judit, Budapest, egyetemi hallgató
  1915. Szucsányi Sebestyén, Budapest, egyetemi hallgató
  1916. Bernát András, Budapest, festőművész
  1917. Hőnich Richárd , Budapest, építész
  1918. Láposy Monika, Budapest, rendszerszervező
  1919. Müller Zsófia, Budapest, tanár
  1920. Ilyés Zsolt, Kaposvár, Gépészmérnök
  1921. Dr Kas Iván, Budapest, Villamosmérnök
  1922. Salgó Zsuzsanna, Budapest, köztisztviselő
  1923. Balázs János, Budapest, szociológus
  1924. Sándor Károlyi, Frankfurt am Main, I. Koncertmester
  1925. Radó Márta, Budakeszi, főnővér
  1926. Papp Marianna, Székesfehérvár, építész
  1927. Karácsonyiné dr. Kiss Anikó, Debrecen, nyugd. vegyész, tud. munkatárs
  1928. Dr Boromisza Csabáné, Kecskemét, gyógyszerész
  1929. Gottfried Judit, Budapest, Közgazdász
  1930. Papp Ferenc, Székesfehérvár, fizikus
  1931. Petrássy Márta, Tata, építészmérnök
  1932. Gyorfi Istvan, Davod, Szakacs
  1933. Kovács Gábor, Debrecen, építészmérnök, építőmérnök hal
  1934. Pataricza Kristóf, Budapest, építész
  1935. Rátkainé Buzsáki Ilona, Érd, nyugdíjas
  1936. Rurik Sarolta, Budapest, közgazdász
  1937. Juhász Andrea, Budapest, építész
  1938. Lőczi Gergő, Budapest, Építész
  1939. Dr-Andriska Jolán, BUDAPEST, nyugdijas gyermekkardiológus
  1940. DR.Rosdy Ernő, BUDAPEST, NYUGDIJAS EGYETEMI TANÁR URÓLÓ
  1941. Békefi Annamária, Budapest, pedagógus
  1942. Sz. Bárkányi Borbála, Budapest, építészmérnök, ny. egyetemi ad
  1943. Szűts András, Budapest, mérnök-építész
  1944. Demetrovics Márton, Budapest, tájépítész mérnök
  1945. Dr Horváth Judit, Budapest, gyógyszerész
  1946. Domonkos Ádám, Budapest, okl.építészmérnök
  1947. Sáros László DLA, Budapest, okl. építészmérnök
  1948. Molnár Imre, Budapest, alkalmazott: Bécsi u. 1.
  1949. Kiss Judit, Budapest, okl. építészmérnök
  1950. Kiss Judit, Budapest, okl. építészmérnök
  1951. Fialovszky Tamás, Budapest, építész
  1952. Arányi Ágnes, Budapest, építészmérnök
  1953. Lengyel Péter, Budapest, író
  1954. Zsolt Angéla, Budapest, szerkesztő
  1955. Horváth Ferencné, Budapest, ny. ügyintéző
  1956. Bényei Balázs, Szentedre, egyetemi hallgató
  1957. Svastics Egon dr, Budapest V., orvos
  1958. Janzsó Tamás, Budapest, fotóriporter
  1959. Hefkó Mihály, Budapest, belsőépítész tervező
  1960. Dr.Kulcsár Géza PhD, , Gyömrő, kutatóvegyész
  1961. Borovi Dániel, Budapest, művészettörténész
  1962. Andóné Kelemen Marianna, Budapest, Óvónő
  1963. Tarnai Katalin, Budapest, nyugdijas
  1964. Kriska György, Szarvas, nyugdíjas
  1965. Czétényi Piroska dr. építész, műemlékes szakértő, Budapest, 1056. Belgrád rkp.25, építészmérnök, műemlékes szaké
  1966. Varga Anikó, Budapest, könyvelő, kereskedelmi üzemgaz
  1967. Czeczidlowszky Eszter, Budapest, HR igazgató
  1968. Bodnár László, Budapest, építészmérnök
  1969. Judit Nagy, Szeged, Tanuló
  1970. Pataki Lászlóné, Budapest, alkalmazott
  1971. Csépány Zsolt, Nagyréde, Vállalkozó
  1972. Székely Csaba, Szigetszentmiklós, Szép házat, szebb Hazát! - pro
  1973. Szabados Árpád, Budapest, Képzőművész, egyetemi tanár
  1974. Pásztor István, Üllő, Régész-technikus
  1975. Cséki Andrea, Szeged, régész
  1976. Kelemen, Zoltán, vállalkozó
  1977. Fleischer Tamás, Budapest, kutató mérnök/közgazdász
  1978. Kelemen Zoltán, Budapest, vállalkozó
  1979. Vámos Orsolya, Budakeszi, iparművész,tanár
  1980. Németh Zoltánné, Bajna, Nyugdijas
  1981. Szabó Krisztina, Budapest, kertészmérnök
  1982. Csontos Csaba, Budapest, építész
  1983. Kocsis Anikó, Budapest, szerkesztő, fordító, alternatí
  1984. Bolla Gyula, Győr, nyugdijas
  1985. Szentkláy Sarolta, Solymár, ny. statikus tervező
  1986. Szentkláy Sarolta, Solymár, ny. statikus tervező
  1987. Szentgyörgyi Edit, Budapest, restaurátor
  1988. sándor erzsi, Budapest, szerkesztő
  1989. Kósa Gyuláné, Kiskőrös, váll.
  1990. Szegő Tamás, Budapest, építészmérnök hallgató
  1991. Dr. Mayer Zoltán György, Budapest XI. Lágymányos, orvos-szakfordító, a MVSZ v. f
  1992. Király András, Budapest, építész tűzvédelmi szakértő
  1993. Oriskó Ferencné, Pécel, nyugdíjas
  1994. Koszta Sándor, Halásztelek, Fuvarozó
  1995. dr.Szendrényi János, Budapest., ny.főigazgató főorvos
  1996. Kovács Kitti, Budapest, menedzser asszisztens
  1997. Pethő László, Budapest, építész
  1998. Wehner Viktória, Budapest, építész
  1999. Magyar Zsuzsánna, Budapest, építész
  2000. Geiger György, Budapest, tanár, zenész
  2001. janáky István dla , Budapest, építész
  2002. Baranyi Balázs, Nógrádmegyer, tanuló
  2003. Kiszel Vilmos, Vác, csillagász
  2004. román elemér, 2000 Szentendre, nyugdijas
  2005. Váncza Márk, Budapest, egyetemi hallgató
  2006. Jakovicz Dezső, Budapest, nyugdíjas,aranydiplomás gépész
  2007. Szekerka József, Budapest, Erzsébetváros, térképész
  2008. Sturcz János, Budapest, művészettörténész
  2009. Balyi Miklós, Budapest, hazafi
  2010. Horváth Edina, Budapest, építész
  2011. Brazzorotto Enikő, Csömör, Nyugdíjas
  2012. Láger László, Budapest, informatikus
  2013. Szász Mária, Dunaharaszti, ker.eladó
  2014. Szép Erika, Budapest, védjegyelbíráló
  2015. Csüröp Edit Roberta, Budapest, védjegyelbíráló
  2016. Béres Attila Zoltán, Tahitótfalu, kézműves
  2017. Boczkó Kornél, Páty, vállalkozó
  2018. Berczeli Ildikó, Budapest, építész
  2019. Halbauer József, Budapest, vegyészmérnök
  2020. Tóth Péterné, Budapest, főszerkesztő
  2021. dr. Sili Dóra, Budapest, ügyvéd
  2022. Ertl Márta , Budapest, adminisztrátor
  2023. Böhm Gábor, Budapest, Köztisztviselő
  2024. Ritter Beatrix, Kerepes, kertészmérnök
  2025. Molnár Ágnes Éva, Budapest, fotóművész
  2026. Fekete Loránd, Melbourne (Ausztrália), Gyógyszerész
  2027. Bata Marianna, Budapest, tanár
  2028. Massány András, Budapest, Nyugdijas épületgépész mérnök
  2029. Vékony Péter, Budapest, építész
  2030. Szomolya Krisztián, Edelény, Tűzoltó
  2031. Bózsó Csongor, Budapest, építész
  2032. Benke Mónika, Budapest, piackutató
  2033. Csiha Katalin, Budapest, építész
  2034. Gyimesi Zsolt, Budapest, Műemlékfenntartó technikus
  2035. Sándor Krisztina, Dunaharaszti, agrármérnök
  2036. Bauer Erzsébet, Budapest, orvos
  2037. hímer Zoltán, Budapest, Újságíró )nyugdíjas)
  2038. Siményi Vilmos, Budapest, Nyugdíjas üzemmérnök
  2039. Kecskeméti Norbert, Dabas, Építészmérnök hallgató-Fiatal
  2040. Dr Dán Katalin, Budapest, orvos
  2041. Tóth Tamás, Budakeszi, építész
  2042. Németh Zsófia, Budapest, szerkesztő
  2043. Gurzó K. Enikő, Jászberény-Temesvár, művészettörténész, közíró
  2044. Sütő-Nagy István, Budapest, nyugdíjas pedagógus
  2045. Szakadát Gyula, Debrecen, kertészmérnök
  2046. Cságoly Ferenc, Budapest, építész
  2047. Haász Erzsébet, Budapest, könyvtárvezető
  2048. Recski Andrásné, Érd, operátor
  2049. Mecsné Fullajtár Ildikó, Budapest, civil
  2050. Róka Enikő, Budapest, művészettörténész
  2051. Halmos Balázs, Budapest, építész
  2052. Máthé Mihály, Budapest, vállalkozó
  2053. Józsa András, Jászberény, okl. építőmérnök
  2054. N. Buday Beáta, Sződliget, ügyvezető ig.
  2055. Román, Zsuzsa, szociális munkás
  2056. Benke József, Budapest, nyugdíjas
  2057. Hart Judith, Budapest, Marketing
  2058. Angyal Tibor, Budapest, építészhallgató
  2059. Papp Péter, Budapest, épületvillamos tervező
  2060. Pardi Géza, Tahitótfalu, építész
  2061. Valkó Ilona, Budakeszi, üvegművész
  2062. Palla Mária, Budapest, főisk. okt.
  2063. Farkas Ákos, Budapest, egyet. okt.
  2064. Sulyok Miklós, Budapest, művészettörténész, építészeti
  2065. Nyerges Réka, Budapest, Fotográfus
  2066. Fehér László Péter, Budapest, informatikus
  2067. DLA Callmeyer Ferenc, Telki, építész
  2068. Tóth Györgyi, Győr, építész
  2069. Nyirán Márton, Budapest, Építész
  2070. Csikós Dorottya, Budapest, építész
  2071. Szabó Zoltán, Budapest, építészmérnök
  2072. Masek Zsófia, Budapest, régész
  2073. Battáné Borúzs Mária, Budapest, X., önk. ügyintéző
  2074. BATTA ESZTER, Budapest, főiskolai hallgató
  2075. Batta János, Budapest, ügyintéző
  2076. Lőrinczi Zsuzsa, Budapest, építész, műemlékvédelmi szakmé
  2077. Majer Zsuzsanna, Budapest, pedagógus
  2078. Molnár András, Budapest, egyetemi hallgató
  2079. Sarlós Júlia, Budapest, építész
  2080. Németh Zsuzsanna, Budapest, mérnök
  2081. Hainess Olga, Budapest, épitészmérnok
  2082. Lázár Antal, Budapest, építész, egyetemi tanár
  2083. Lázár Veronika, Budapest, építész
  2084. Starzsinszky Ágnes, Budapest, közgazdász
  2085. Bartók Miklósné, Budapest, statikus tervező
  2086. Jeney Lajos DLA.okl. építészmérnök. Ybl-díjas., Budapest, Okl.építészmérnök
  2087. Dr. Lányi György, Budapest, nyugdíjas vegyészmérnök
  2088. Dr.Lányi Györgyné, Budapest, nyugdíjas gépészmérnök
  2089. Dr.Lányi Györgyné, Budapest, nyugdíjas gépészmérnök
  2090. Spányi Balázs, Budapest, épitészmérnök, statikus tervez
  2091. Bődi Imre, Hosszúpályi, építész
  2092. Vass Anikó, Leányfalu, tanár
  2093. Molnár Lívia dr., Debrecen, ny. egyetemi adjunktus
  2094. Dr. Gelley András, Budapest, orvos
  2095. Nagy Zsuzsa, Budapest, okl.építészmérnök
  2096. Wappler Márton DLA, Budapest, építész
  2097. Veres Gábor, Budapest, gépész
  2098. Vajda János, Budapest, idegsebész
  2099. Kovács Lászlóné, Diósd, könyvtáros
  2100. Kovács László, Diósd, számítógép műszaki
  2101. Pálinkás Péter, Tata, építészmérnök
  2102. Székely Anna, Budapest, újságíró
  2103. Márton Zsuzsa, Budakeszi, egyetemi hallgató
  2104. Balogh Viktor, Budapest, Villamosmérnök
  2105. Páthi Győző, Budapest, nyugdíjas villamosmérnök
  2106. Pázdán Zsuzsánna, Budapest, grafikusművész
  2107. Sólyom Gyula, Budapest, üzletvezető
  2108. Kusztovszki László, Mezőhegyes, Park őr.
  2109. Cseh-Nemeth Veronika, London / Budapest 8.ker, menedzser aszisztens
  2110. Polyák György, Győr, építész
  2111. Bathó Ildikó, Budapest, belvárosi lakos, Wellness tanácsadó
  2112. Vörös Kàroly, Budapest, Wellness üzletépitö
  2113. Dr. Márkus Ágnes, Budapest, jogász
  2114. Haász Endre, Budapest, Közgazdász, cégvezető
  2115. Tóth Sándor, Budapest, egyetemi tanársegéd
  2116. Káposztássy Réka, Budapest, életmód tanácsadó
  2117. Molnár János, Budapest, V.Kerület, Comms
  2118. Romhányi Tamás, Budapest, építész
  2119. Oláh Sándor Bálint, BUdapest, PÜ.tanácsadó
  2120. György László, Budapest, régész
  2121. Varga Rita, Budapest, tanár
  2122. Szűcs Katalin, Budapest, szervezőmérnök
  2123. Kustán Magdolna, Budapest, történelem, művészettörténet,
  2124. Surányi Vera, Budapest, art manager
  2125. Kiss Julianna, Szigetszentmiklós, pénzügyi tanácsadó, tréner
  2126. dr SzabóLászló, Budapest, orvos
  2127. dr SzabóLászló, Budapest, orvos
  2128. Schneider Tamásné, Budapest, nyg. épületgépész
  2129. Kovács Ildikó, Kiszombor, hallgató
  2130. Boross Ágnes, Budapest, mérnök-üzletkötő
  2131. Novotnik Cecília, Budapest, egyetemi hallgató
  2132. Novotnik Mariann, Budapest, diák
  2133. Novotnik András, Budapest, diák
  2134. Rimanóczy Jenő, Budapest, építészmérnök
  2135. Novotnik Imre Tamás, Budapest, diák
  2136. Moré István, Budapest, nyd.vill. mérnök
  2137. id. Benczúr László, Budapest, építész
  2138. Pelikán Imréné, Budapest, nyugdíjas építészmérnök
  2139. Révész Andrea, Budapest, közgazdász
  2140. Kocsis Péter, Budapest, szabadalmi ügyvivő
  2141. Munkácsiné Dr. Lengyel Erzsébet, Budapest, egyetemi adjunktus
  2142. Bácsvári Anna, Budapest, nyugdíjas könyvtáros
  2143. Pfeffer Péter, Budapest, Építész, programozó
  2144. Katona Károly, Budapest, magasépítő üzemmérnök
  2145. Csóka Bálint, Budapest, építész
  2146. Kovács Réka Gyöngyvér, Budapest, festő
  2147. Cseh Kálmán, Budapest, építész
  2148. Dr. Szabó József, Budapest, Állatorvos, egyetemi tanár
  2149. Császár Angela, Budapest, Színművész
  2150. dr. pribenszky gábor, 8000 Székesfehérvár, állatorvos
  2151. Osskó Judit, Tokár György, Budapest, építész
  2152. Sándor Ákos, Vác/Budapest, építészmérnök hallgató
  2153. Somogyi Mária, Szatmárnémeti, óvónő
  2154. dr. Sikó Zsuzsanna, Budapest, orvos
  2155. Butkai Enikö, Budapest, zenemüvész
  2156. Bakó Attila, Budapest, Építész, belsőépítész
  2157. Hanti Endre, Buzdapest, gépészmérnök
  2158. Kiss Anna, Budapest, tanár
  2159. Dr. Novotny László, Budakalász, Önkormányzati Képviselő
  2160. Sperlágh Sándor, Budapest, építőmérnök (nyugdíjas)
  2161. Kozák Gyula, Budapest, Zugló, szociológus
  2162. Antal lászló, Budapest, ötvösművész
  2163. Pácser Attila, Budapest, fotóművész
  2164. Tarczali Andrea, Budapest, művészettörténész
  2165. Máthé Endre, Budapest, villamosmérnök
  2166. Köves Bálint, Zalaegerszeg, építészhallgató
  2167. Denk András, Budapest, g.mérnök, MMK FB elnök
  2168. Szeszler Zsuzsa, Budapest, építész
  2169. Harangozó István, Budapest, újságíró
  2170. Jakabffy Miklós, Bp., idegenvezető
  2171. Bali János, Budapest, Liszt-díjas karnagy
  2172. Mándoky József, Miskolc, okl. építészmérnök
  2173. Izabella Fekete de Reczenied , Budapest, művészettörténész
  2174. Gerő Katalin, Budapest, ügyvéd/szobrász
  2175. Gulyás Nóra, Budapest, egyetemi hallgató
  2176. Bánffy Eszter, Budapest, régész
  2177. Kásás Zoltán, Budapest, edző
  2178. Keve Diana, Budapest, adm.
  2179. Dr. Kondás József, Budapest, orvos
  2180. Szántó Károly, Budapest, Kereskedelmi vezető
  2181. Vámos Andrea, Kecskemét, adminisztrátor
  2182. Munkácsy Katalin, Budapest, főiskolai docens
  2183. Dékány István, Páty, közgazdász
  2184. Bárdos László dr., Budapest, egyetemi tanár
  2185. Bíró Mária, Pilisszentiván, szociális munkás
  2186. Kós Mihály, Budapest, építészmérnök
  2187. Máj Jakab, Páty, mérnök
  2188. Horváth Sándor, Budapest, villamos üzemmérnök
  2189. Gémes Attila, Budapest, tanácsadó
  2190. Tóth-Takáts Judit, Budapest, zenész
  2191. Bertók T. László, Gödöllő, újságíró
  2192. Pallaghy Anna, Budapest, marketing manager
  2193. Gedeon Péter, Budapest, építész
  2194. Csomay Zsófia, Budapest, építész
  2195. Koczka István, Budapest, építész
  2196. Konrád Ilona, Budapest, II., idegenvezető, tolmács
  2197. Sugár Gábor, Budapest, építész
  2198. Gedeon Péterné, Budapest, tanár
  2199. Gát Géza, Budapest, építész
  2200. Siklós Mária, Budapest, építésztervező
  2201. Magyari Mátyás, Budapest, építész
  2202. Nagy György, Budapest, építész
  2203. Szalóky Attila, Budapest V. ker., informatikus
  2204. Dévényi Andrea, Budapest, olvasószerkesztő
  2205. Kangyal Ágnes, Budapest, pszichológus
  2206. Simon Gabriella, Budapest-London, latvanytervezo
  2207. dr Korányi László, Balatonalmádi, orvos
  2208. Molnár Istvánné, Budapest, Biztonsági őr
  2209. Nyulas Katalin, Budapest, szociális munkás
  2210. Rózsa Anna, Budapest,, Irodavezető
  2211. Pétery Dóra, Budapest, orgonaművész
  2212. Som Barnabás, Budapest, Belsőépítész
  2213. Pap Viktor, Győr, Értékesítő
  2214. Barna Péter, Budapest, zenetörténész
  2215. Rózsa Béla, Budapest, nyugdijas
  2216. Borza Natália, Budapest, tanár
  2217. László Balázs, Budapest, építész
  2218. Pálinkás Réka, Budapest, művészettörténész
  2219. Kiss Mária, Budapest, régészeti restaurátor
  2220. Gál Béla, Budapest, építész
  2221. Baratta Egon, Budapest, statikus
  2222. Barattáné Zámbó Ágnes, Zalaegerszeg, építész
  2223. Donga Katalin, Budapest, pszichológus
  2224. Bércesi Ildikó, Budapest, szociális munkás
  2225. Koltai Éva , Budapest, grafikusművész
  2226. Buda György, Bécs, müfordító
  2227. Klincsek Pál, Budapest, nyugdíjas
  2228. Szabó József zigmund, Szigetszentmiklós, Intermedikus
  2229. Iván Róbert, Budapest, közgazdász
  2230. Cseh Vilmos, Budapest, Mérnökhallgató
  2231. Pleplár Gábor, Budapest, tanár
  2232. Pleplár Rita, Budapest, logisztikus
  2233. Arnóth Lajos DLA, Budapest, okl.építészmérnök
  2234. Koródi Péter, Szentendre, vállalkozó
  2235. Mészáros Krisztina, Budapest, ingatlan értékesítő
  2236. Nagy Zsuzsa, Budapest, közgazda
  2237. Nagy Zsuzsa, Budapest, mérnök
  2238. Bokor Árpád, Pilisvörösvár, cnc-s
  2239. dr Páldeák Márta, Budapest, éptésügyi igazságügyi szakértő
  2240. Zákány Zsuzsanna, Budapest, építész
  2241. Bulkainé Ádámosi Margit, Budapest, okl. mérnök
  2242. Damné Venczel Adrien, Budapest, közgazdász
  2243. Csepreghy Kinga, Budapest es Bellevue, WA USA, haztartasbeli
  2244. Gács András, Budapest, mérnök
  2245. Bényi Zsuzsanna, Budapest, tanár
  2246. Nagy Dávid Filipp, Budapest, egyetemi hallgató
  2247. Csernay Roberta, Sopron, anya
  2248. Gyulavári Éva, Budapest, tervező grafikus
  2249. Nagy Péter, Budapest, építész
  2250. Kovács Péter Dla, Debrecen, építészmérnök
  2251. Solymosi Eszter, Budapest, tanuló
  2252. Csillag Janos, Oakland, USA, befekteto
  2253. Gero Eva, Budapest, biologus
  2254. Nagy Melinda, Alsonemedi, ugyved
  2255. Czoboly Ernőné, Budapest, épitészmérnök
  2256. Dezséry Borbála, Budapest, agrármérnök
  2257. Metzger Béláné, Érd, nyugdíjas
  2258. Kádár Judit, Budapest, pszichológus
  2259. Benson Tiborné, Budapest, településmérnök
  2260. Szabó Géza, Budapest, vállalkozó
  2261. Szabóné Simó Anikó, Budapest, galériavezető
  2262. Kery Mihaly, Budapest, ny. főiskolai docens
  2263. Kéry Mizhályné, Budapest, ny. tanszakvez. tanár
  2264. Dobó János DLA, Piliscsaba, Ybl díjas építész
  2265. Libisch Győző, Mende, nyugdíjas
  2266. Libisch Győzőné, Mende, kézműves
  2267. Hédáné dr Kárpáti Gyöngyvér, Budapest, orvos
  2268. Bakos Ivett, Budapest, futar
  2269. Kiss Judit, Budapest, közgazdász
  2270. Mikecz Tamás, Gödöllő, középiskolai tanár
  2271. Dr. Vári Anna, Budapest, Szociológus
  2272. Mechtl Gabriella, Páty, kozmetikus
  2273. Bényi Lászlóné, Budapest, gyógyszerész
  2274. Nemes Tímea , Budapest, Keramikus iparművész
  2275. Hollay György, Budapest, okl épitészmérnök
  2276. Füzesi Andrea, Budapest, designer
  2277. Kárpáti Anikó, Budapest, Nyelvtanár
  2278. Lévai Mariann, Budapest, kutató
  2279. Knuth Barbara, Budapest, tanár
  2280. Szekeres Veronika, Dány, tanuló
  2281. Dettre Gábor, Budapest-Brüsszel, Filmrendező
  2282. Oláh István, Budajenő, ügyvezető
  2283. Czakó Éva, Budapest, ügyintéző
  2284. Radvánszki Péter, Budapest, mérnök
  2285. Koczka István, 1026 Budapest, okl. építészmérnök
  2286. fátyol hermina, berlin, nyugdíjas
  2287. Mező Árpádné, Budapest, vegyészmérnök
  2288. fehér andrea, budapest, ápolonő
  2289. bánfalvy Veronika, Budapest, textilművész
  2290. Szilágyi Szabolcs, Salgótarján, diák
  2291. Poór Izabella, Budakeszi, könyvtáros
  2292. Mátray Csilla, Budapest, tervező grafikus
  2293. dr.Szabo Matild, Budapest, orvos
  2294. Horváth István, Tiszafőldvár, nyugdijas
  2295. Szombathelyi Gizella, Corning,CA. usa, nyugd.
  2296. Alföldi Andrea, Budapest, történész
  2297. Somorjai Zsoltné, Budapest, közgazda
  2298. CORNIDES ÉVA, Budapest XII,, KIOSZTÓ
  2299. Kovács Sándor, Budapest IV., ügyvezető igazgató
  2300. DR. Sóhajda Borbála, Budapest, ügyvéd
  2301. Tőkés Kinga, Budapest, ügyintéző
  2302. Kovács Bernadett, Budapest, koordinátor
  2303. PAPP GÁBOR, BUDAPEST, ASSZISZTENS
  2304. Csillag Ádám, Páty, filmrendező
  2305. Simon H. Leila, Balassagyarmat, pszichológus
  2306. dr. Nagy Marianna, Vecsés, jogász
  2307. Müncz Péter, Budapest, nyugdíjas
  2308. Pesti Marianna, Budapest, nyugdíjas
  2309. dr. Várkonyi Ákos, Budapest, orvos
  2310. dr Dröszlerné Benk Katalin, Sződliget / volt Budapesti 55 , nyugdíjas szakfőtanácsos
  2311. Frenák Pál, Budapest, Koreográfus
  2312. Ujvári-Pintér György, Budapest, Művészeti menedzser
  2313. bőni gina, budapest, tv riporter
  2314. Róna Andrea, Budapest, belvárosi lakos
  2315. Simonyi Gyula, Budapest, Informatikus
  2316. Jugovits Mária, Vecsés, nyugdíjas
  2317. Nagyné Lakhézi Éva, Budapest, közgazdász
  2318. Katona József, Budapest, közgazdász
  2319. Kaszás Klári, Budapest, vállalkozó
  2320. Farbaky Péter, Budapest, művészettörténész
  2321. Erős Gábor, Budapest, tanuló
  2322. Garay Márton, Budapest, építészmérnök
  2323. Varga András, Budapest Zugló, szervező üzemmérnök
  2324. Gulyás Judit, Pilisszentlászló, textilművész
  2325. Kiss Árpád, Budapest, gazdasági újságíró
  2326. Varga Tamas, Budapest, kozgazdasz
  2327. Pleyer Adrienn, Szigetszentmiklós, egyetemi hallgató
  2328. Rostás-Farkas György, Budapest, József Attila díjas író
  2329. Fialovszky Magdolna, Budapest, újságíró
  2330. Brózik Zsófia, Budapest, tájépítész mérnök
  2331. Dr. Prokopp Mária, Budapest, művészettörténész
  2332. Várdai Krisztina, Budapest, ügyvezetö
  2333. Komjáthy Gábor, budapest, belsőépítész
  2334. Kertay Beatrix, Pécel, adminisztrátor
  2335. Kökényesi Gabriella, Budapest, titkárnő
  2336. Rozsnyai József, Dunakeszi, művészettörténész
  2337. Tóth Zoltán, Budapest, grafikus
  2338. Hossó Andrea, Budapest, közgazdász
  2339. Fürdős Lajos, Budapest, építész
  2340. Félix Zsolt DLA, Budapest, építész
  2341. Gedai Károly, Telki, közgazdász
  2342. Nagy Zsuzsanna, Csobánka, közgazdász
  2343. Bojti Anna, Budapest, építész
  2344. Tóth Andrea, Budapest, dolgozó
  2345. Mátrai, Mariann, értékesítési vezető
  2346. Dr. v. Nagy József István (v. Nagy József Ybl-díjas, , a Chemolimpex-székház statikus, biológus kutató
  2347. Réfy Imre, Budapest, gépészmérnök
  2348. Kárpáti Zoltán, Budapest, építőmérnök
  2349. Márton Julianna, Budapest, kommunikációs főelőadó
  2350. Orosz Eszter, Budapest, dramaturg
  2351. Pelényi Margit, Pécs, építész
  2352. Katona Ágnes, Budapest, okl. építészmérnök
  2353. G. Major Anikó, Budapest, statikus
  2354. Domonkos Andrea, Budapest, tanár
  2355. Lukács Bettina, Budapest, tájépítész
  2356. Gólent András, Budapest, tanár
  2357. Árkosi-Nagy Judit, Budapest, szobrászművész
  2358. Horváth András, Pécs, építész
  2359. Süttő Mihály, Budapest, filmberendező
  2360. Bálint Adrienn, Budapest, építészmérnök
  2361. Eisenbarth Krisztina, Budapest, nyugdíjas főisk. tanár
  2362. Karpati Csaba, Antwerpen, -
  2363. Holló Katalin, Budapest, textiltervező, tanár
  2364. Trázsiné Tóth Zsuzsanna, Budapest, épületüzemeltető
  2365. Bardóczy József, Budapest, okl.építészmérnök
  2366. Kárpáti Tünde, Budapest, zenetanár
  2367. Baranyai Ildikó, Budapst, építész szerkesztő
  2368. Adler György, Budapest, mérnök
  2369. Zeley Almos, Budapest, Dipl. Ing. Chem.
  2370. Várdai Marc Dávid, Würzburg, cégvezető EssKultur Kft.
  2371. Károlyi Anna, Budapest, építész
  2372. Dani Miklósné, Budapest, Irodavezető
  2373. Csepeliné Sz. Ida, Budapest, óvodapedagógus
  2374. Zalka Cecília, Budapest, nyugdíjas
  2375. Balogh Csaba, Budapest, építész
  2376. Benkő Melinda, Budapest, építész-urbanista
  2377. Tóth Péter, Budapest, építész
  2378. Hanák Gábor, Budapest, közgazdász
  2379. Tóth Ida, Budapest, kutató
  2380. forroné dobia valéria, budapest, nyugdíjas
  2381. Gerlics Dániel, Budapest, fegyveres biztonsági őr
  2382. Neumann Zsuzsanna, Szentendre, Szakapoló
  2383. Heller Gábor, Budapest, forgatókönyvíró
  2384. Wéber András, Budapest, egyetemi hallgató
  2385. Csirmaz Annamária , Budapest, építészmérnök
  2386. Hajdu Gáspár, Budapest, építész hallgató
  2387. Fehér Dávid, Budapest, Csoportvezető
  2388. Dobi Barbara, Budapest, Csoportvezető
  2389. dr Pátkai Györgyi, Budapest, vegyészmérnök
  2390. Kerekes Judit, Brüsszel, executive assistant
  2391. dr. Kurucz Mária Magdolna, Budapest, homeopátiás gyógyszerész
  2392. Buzási László, Pilisborosjenő, okl. gépészmérnök
  2393. Kovács Éva, Pilisborosjenő, nyomdamérnök
  2394. Szabó Béla István, Budapest, fővárosi lakos
  2395. Dr. Szabó Miklósné, Budakeszi, faanyagvédelmi szakértő
  2396. Kiss András, Budapest, Építészmérnök hallgató
  2397. Tihanyi László, Solymár, Csillagász
  2398. Rétházi Endre, Budapest, nyugdíjas
  2399. Csernai Ibolya, Szeged, építész tervező
  2400. Széles Péter, Csobánka, kereskedő
  2401. Nagy Zsuzsa, Győr, építész
  2402. Román László, Győr, építész
  2403. Polgár Gézáné, Budapest, üzemvezető
  2404. Molnár Éva, Debrecen, építészmérnök
  2405. Óhegyi Ernő, Budapest, programozó
  2406. TóthBéláné, Üröm, nyugdijas
  2407. Széles Éva, Budapest, fotográfus
  2408. Lugosi Ágnes, Pécs, településtervező
  2409. Kiss Gy. Imre, Debrecen, építész vezető tervező
  2410. Dr.Zoltán Attila, Budapest, főszerkesztő
  2411. Ámon Gergely, Budapest, okl. építőmérnök
  2412. Gergics Máté, Budapest, gyógyszerész
  2413. Odri Gábor, Budapest, project manager
  2414. Cseh Anna Mária, BP., építészmérnök
  2415. Kuty Ákos, Budapest, inforamikus
  2416. Heintz Valentin, Budapest, belsőépítész
  2417. Kajtár Lilla, Budapest, tanuló
  2418. Aporné Bartha Judit, Budapest, ügyvezető igazgató
  2419. Bedő Márton István, Budapest, egyetemi hallgató
  2420. Benyovszky Zsombor, Budapest, jogász
  2421. Végvári Györgyi, Kismaros, tanító
  2422. dr. Rózsa Mária, Budapest, jogász
  2423. Somogyi Gyula, Budapest, fordító
  2424. Gergely Ágnes, Budapest, költő, műfordító
  2425. Kripner Vera, Pécel, könyvtáros
  2426. Takács Diána, Budapest, Védelmi igazgatási menedzser
  2427. Rabb Péter, Pécs, Építőmérnök
  2428. Bednarik Richárd, Budapest, Biztonságtechnika
  2429. Kazi Erika, Budapest, ügyviteli dolgozó
  2430. Néder Katalin, Kismaros, tanár
  2431. Aczél Ferenc, Pilisborosjenő, földmérő mérnök
  2432. Kripner Gábor, Pécel, copywriter
  2433. Paitz János, Budapest, XI.ker. Ménesi út 72, nyugdíjas
  2434. Szövényi Eszter, Budapest, ny. minisztériumi főtanácsos
  2435. Andréka Péterné, Budapest, nyugdíjas
  2436. Óhegyiné Gagyi Erzsébet, Budapest, titkár
  2437. Hajnal Zsolt, Budapest, okl.építészmérnök
  2438. Fekete Attila, Pécs, építész
  2439. Jenei Gabriella, Budapest, grafikus
  2440. Kovács Ágnes, Budapest, gazdasági asszisztens
  2441. Kovács Ágnes, Budapest, gazdasági asszisztens
  2442. Babos István, Szigetszentmiklós, építész
  2443. Bognár Éva, Budapest, nyugdíjas
  2444. Serfőző Gyula, Budapest, szakmunkás
  2445. Keresztúti Ágnes, Budapest, fejlesztési asszisztens
  2446. Bognár Éva, Bp., újságíró
  2447. Néder Sarolta, Kismaros, jogász
  2448. Czéh Judit, Budapest, belsőépítész
  2449. Holdházy Jánosné, Budapest, nyugdíjas
  2450. Szabados Balázs, Budapest, sajtóreferens
  2451. Róka Zita Ágnes, Kismaros, középiskolai tanár
  2452. Rigó Bálint, Budapest, építész
  2453. Asztalos Lajos, Budapest, nyugdíjas
  2454. Asztalos Lajosné, Budapest, nyugdíjas
  2455. Andrássy Dalma, Budapest, menedzser asszisztens
  2456. Rochlitz Miklós, Budapest, építészmérnök
  2457. Rochlitz Miklósné dr., Budapest, gyógyszerész
  2458. Kovács Ildikó Mária, Budapest, építészmérnök
  2459. dr.Lázár Ágnes, Budapest, Farmakológus szakgyógyszerész
  2460. Benedek Ádám, Budapest, okl. építészmérnök
  2461. Nagy Éva, Budapest, bölcsészhallgató
  2462. Zoltán Miklós Sándor, Budapest, villamosmérnök
  2463. Kollár Bence, Dunakeszi, építész
  2464. Dr. Györgyi Erzsébet, Budapest, néprajzkutató
  2465. Sugár Péter DLA, Ybl-díjas építész, Budapest, építész
  2466. Nagybaczoni Molnár Ferenc, Budapest, Történetkutató
  2467. Kelemen Jánosné Baló ildikó, Budapest, építészmérnök
  2468. Turcsányi Antal, Budapest, festőművész
  2469. Fehér Zsuzsa, Budapest, nyelvész-logopédus
  2470. Csajághy Zoltánné, Budapest, született budapesti lakos
  2471. Szarka Dániel, Budapest, hallgató
  2472. Dr. Farkas Elek, Piliscsaba, orvos
  2473. Dr.Dulácska Endre, Budapest, Széchenyi Díjas építészmérnök
  2474. Lakatos Mária, Budapest, ny. szerkesztő
  2475. Dr.Szederjei Ilona, , Budapest, építésmérnök
  2476. Kiss Tünde, Budapest, tájépítészmérnök
  2477. Hlavacsek László, Budapest, innovátor
  2478. Dulácska Zsolt, Budapest, építész
  2479. Zsombori Ilona, Pécel, Hajnal utca 22., ügyintéző
  2480. vitéz Szentiványi Péter, Székesfehérvár, nyugdíjas
  2481. Dezsényi Katalin, Budapest, műfordító, szerkesztő
  2482. Garai Géza, Budapest, Kereskedőés többszörös kisberu
  2483. v. Szentiványi Péterné, Székesfehérvár, nyugdíjas
  2484. Ambrus M. Mária, Budapest, reklám szerkesztő
  2485. Héjjas Magdolna Mária, Budapest, Lánya egy politikai fogolynak
  2486. Kis Tibor László, Budapest, Autószerelő
  2487. Glover Madeleine, Madison, WI, ügyvezető
  2488. Williams-Jones Rozália, Budapest, HTB
  2489. Iszlai Tamás, Marosvásárhely, épitész
  2490. Tárkányi Sándor, Győr, okl. építész
  2491. Négyesi Dávid, Tiszaújváros, egyetemista
  2492. Dr Váczy Kristóf, Budapest, vegyész kutató
  2493. Szőke László, Sopron, építész
  2494. Borbély Tímea, Budapest, építészmérnök
  2495. Fikó Viktor, Tököl, építészmérnök
  2496. Pál Dóra Zsófia, Szigetszentmiklós, diák
  2497. Borsos Klára, Budapest, lakberendező
  2498. Falb Anita, Budapest, építészmérnök
  2499. Földes György, Budapest, fordító
  2500. Herczeg Tamás DLA, Budapest, építész
  2501. Népessy László, Budapest, nyugd.
  2502. Nepessyné Mária, Budapest, nyugd.
  2503. Gyurkó Ádám, Budapest, HÁZ építész vállalkozó
  2504. Fekete Gyula, Budapest, nyugdíjas
  2505. Dr.Péchy Edit, Budapest, nyugdíjas informatikus
  2506. Cseh Viktor, Budapest, vegyészmérnök hallgató
  2507. Hadas László, Sopron, Építész, tanár
  2508. Szabóné Juhász Klára, Pápa, történelem szakos tanár
  2509. Sőregi Zsolt, Isaszeg, Kandalló,cserépkályha építő,kő
  2510. Szabó Valéria, Budapest, építész
  2511. Bagoly Kinga Zsófia, Debrecen, egyetemi hallgató
  2512. Goiteinné Futó Judit, Budapest, nyugdíjas
  2513. Csörsz Eszter, Pécs, adminisztrátor
  2514. Péterfia Borbála, Budapest, okl.építészmérnök - városrende
  2515. Tamás Orsolya, Budapest, fordító
  2516. Popovics Ildikó, Szentendre, végzős építészmérnök hallgató
  2517. Homolka Éva, Budapest, pénzügyi tanácsadó
  2518. Szeder Ottó, Budapest, közgazdász
  2519. Lack Mihály, Budapest, Építőmérnök
  2520. Szabados Katalin, Budapest, kismama
  2521. Varga Judith, Wetzlar, szabad
  2522. dr. Váczy Kristóf, Budapest, vegyész
  2523. Boldoghy Béla, Budapest, okl.építészmérnök
  2524. Boldoghy Béla, Budapest, okl.építészmérnök
  2525. Wéber Tamás, Budapest, portfoliókezelő
  2526. Timkó Valentin, Székesfehérvár, közgazdász
  2527. Boronkay Péter, Budapest, építészmérnök
  2528. Papp Éva Réka, Szentes, eü. vállalkozó
  2529. Kardos Gyula, Szentes, agrárkémikus, mezőgad.vállakoz
  2530. Dr.Papp Zoltán, Szentes, érsebész, kutató, író
  2531. Dr.Pappné Deák Éva, Szentes, eü.vállalkozó
  2532. Bacsó Anna, Budapest, grafikus
  2533. szélágnes, Budapest, építész, fény-képész
  2534. Szilagyi Andras, Debrecen, orvos
  2535. Tatar Krisztina, Budapest, tanar
  2536. Csontos Edit, Budapest, asszisztens
  2537. Kovács Zsolt György, Veszprém, építész
  2538. Hamza Istvánné, Torony, nyugdíjas
  2539. BAGOLY MELINDA, GÖTEBORG, KÖNYVELÖ
  2540. ádám miklós, pécs, építész
  2541. Petka Szilvia, Budapest, építész
  2542. Baracsi Gábor, Budapest, építész
  2543. Komjáthyné Pál Györgyi, Budapest, irodavezető
  2544. Hargitai Gergely, Budapest, vállalkozó
  2545. Domán László, Budapest, beszerző
  2546. Banyó Zoltán, Makó, építész-mérnöktanár
  2547. Bédi Sándorné, Budapest XIV., ny. köztisztviselő
  2548. Dr. Horváth Emese, Budapest, állatorvos
  2549. Szekér András, Szentendre, programmenedzser
  2550. Nánai Gergő, Sződliget, egyetemista
  2551. Mészáros Réka, Budapest, építész
  2552. Török Tamás, Budapest, mérnök
  2553. Dr. Makkai Lászlóné, Budapest, Élelmezésvezető
  2554. Ihász-Tóth Dániel, Budapest, piackutató
  2555. Karcagi Balázs, Budapest, építészhallgató
  2556. Cser Balázs, Budapest, biológus
  2557. Szemán Lajos, Üröm, Számítástechnikai szakértő
  2558. dr. Báji-Patay Gergely, Budapest, ügyvéd
  2559. Hegedűs Péter (György), Budapest, építész
  2560. Tamás Réka, Budapest, diák
  2561. Jamrik Levente, Budapest, főszerkesztő
  2562. Venczel Tibor, Budapest, Nyugalmazott gyárvezető
  2563. Kerekes Ernő, Dunakeszi, lelkész
  2564. Kiss Erika, Budapest, művészettörténész
  2565. Dr. Bertha Csilla, Debrecen, egyetemi docens
  2566. Pruzsinszky Fruzsina, Budapest, főkönyvelő
  2567. Zsoldos László, Sződliget, építész
  2568. Marton Albert, Budapest, Vallalkozo
  2569. Ádám Norbert, Szentlőrinc, eladó (rabszolga)
  2570. Sasváriné Varga Ágnes, Budapest, okl. építészmérnök
  2571. Sasvári Gergely, Budapest, okl. építészmérnök
  2572. Rákos Csaba, Budapest, építész
  2573. Berényi András, Budapest, Újpest főépítésze
  2574. Szaplonczay Irén, Budapest, építészmérnök
  2575. Ferencz Leonárd, Budapest, építészmérnök
  2576. Veres Judit, Budapest, szociológia PhD hallgató
  2577. Arnóth Ádám, Budapest, építészmérnök
  2578. dr.Markóczy Miklós, Budapest, jogász
  2579. Boján Márta, Budapest, nyugdíjas könyvkereskedő
  2580. József Zoltán, Budapest, Épületgépész
  2581. Berenyi Eszter, Budapest, Tanulo
  2582. Dr Szivós Ilona, Budapest, orvos
  2583. Keresztes Fruzsina, Budapest, közgazdász
  2584. Gyekiczki András, Budapest, jogász
  2585. Bolyó Ágnes, Budapest, építész
  2586. Kiss László, Budapest, Programtervező matematikus
  2587. Kausz-Oláh Zsuzsanna, Budapest, énekes, tanár
  2588. Ráczné Kiss Zsuzsanna, Budapest, építészmérnök
  2589. dr. Véri Éva, Budapest, tanár, művészettörténész
  2590. Dr. Rózsa Beáta, Budapest, jogász
  2591. Rábay Zsuzsanna, Budapest, szociális munkás
  2592. Juhász Zsolt, Budapest, grafikus
  2593. Bereczki Julianna, Békés, tanár
  2594. Bucsi Szabó Péter, Budapest, fordító
  2595. Dr. Szekeres-Varsa Vera, Budapest, tanár
  2596. Rektor Árpádné, Dunaújváros, ügyvezető
  2597. Rektor Árpád, Dunaújváros, nyugdíjas
  2598. Réthy Gábor, Budapest, szolgáltató
  2599. Mazsar Aniko, Oxford, epitesz asszisztens
  2600. Puskás Lászlóné, Budapest, (a ditrói Puskás Tivadar csa
  2601. Szentirmai-Joly Zsuzsanna, Budapest, textiltervezo iparmuvesz
  2602. Ster Lászlöné, BUDAPEST, Nyugd
  2603. Zakariás Boglárka, Budapest, település- és építészmérnök
  2604. Schweigert György, Budapest, előadóművész
  2605. Gadányi Botondné, Miskolc, nyugdíjas
  2606. Márton Botond, Budapest, okl. mérnök
  2607. Lukács László, Budapest, nyugdíjas
  2608. Viola Judit, Budapest, minőség mérnök
  2609. Lányi Zsuzsanna, Budapest, nyugd. kereskedelmi üi.
  2610. Szentkláray Máté, Budapst, közgazdász
  2611. Gách Imréné, Budapest, nyugdíjas
  2612. dunajszky gabor, mbarara, photog
  2613. Menyhárt Kata, Tök, pszichológus
  2614. Kiss Kinga, Budapest, építőmérnök
  2615. Szabó Margit, Budapest, nyugd. szociális szervező
  2616. Rosch Gábor, Budapest, Építészmérnök
  2617. Bárdos-Féltoronyi Miklós, Brüsszel, geopolitológus
  2618. Iványi Zsuzsanna, Kismaros, tanár
  2619. Székely Györgyi, Budapest, középiskolai tanár
  2620. Nagy Péter, Budapest, informatikus hallgató
  2621. Dömölki - Nagy Endre, Budapest , 1025, okl. építőmérnök / MMK T1 0142
  2622. Balázsné Dr. Rózsa Mónika, Litke, orvos
  2623. Balázs Zoltán, Litke, Máv dolgozó
  2624. Dr. Rózsa Ödönné, Budapest, nyugdíjas pedagógus
  2625. Balázs Márton, Litke, Főiskolai hallgató
  2626. Veres Szilvia, Magyargéc, Főiskolai hallgató
  2627. Longauer Lászlóné, Budapest, tanító
  2628. Longauer László, Budapest, tanár
  2629. Bihari Brigitta, Budapest, szociológus
  2630. Csávojszky Vince, Budapest. IX.ker., Nyugdíjas
  2631. Csávojszky Orsolya, Dunaharaszti, Gyed
  2632. Pólik Andrea, Cary, NC, USA, szabadúszó
  2633. Pálfi Zoltán, Budapest, Nyugdíjas
  2634. Dorkó Ferenc, Budapest, műszaki tanár
  2635. Fonyódi Anita, Budapest, filmes cég alkalmazottja
  2636. Bartos Gyula, Budakalász, erdőmérnök
  2637. Balázs Gergely, Budapest, hangmester
  2638. Horváth Emese, Budapest, üzletvezető
  2639. Máté Klára, Budapest, újságíró
  2640. Balog Éva, Budapest, építész
  2641. Mogyorósiné Makár Erzsébet, Nyíregyháza, nyugdíjas
  2642. Ungár Péter, Budapest, szerkesztő
  2643. Lakosi Eszter, Budapest, éptész
  2644. Holczer Veronika, Budapest, építész hallgató
  2645. Sipos György, Deszk, okl. építészmérnök
  2646. Ráczkevi Ágnes, Budapest, szociológus
  2647. Fodor Nikolett, Budapest, építészmérnök hallgató
  2648. Doba Ágnes, Budapest, Cégvezető
  2649. Fábián József, Budapest, gépészmérnök
  2650. Dr. Telkes Margit, Budapest, orvos-író
  2651. Szakos Hajnal, Drezda, epitesz
  2652. Kiss Viktória, Budapest, tudományos segédmunkatárs
  2653. Bódiné Fischl Ágnes, Budapest, építész/köztisztviselő
  2654. Bátonyi Péter, Budapest, hallgató
  2655. Bordi János, Budapest, építész
  2656. Chepkó Anna, Budapest, szociális asszisztens
  2657. Keresztély Mária, Budapest, informatikus
  2658. Hermány Miklós, Budapest, nyugdíjas
  2659. Biró László, Koppenhága, építész
  2660. Gilyén Péter László, Budapest, informatikus
  2661. Sziráki Ferenc, Telki, építészmérnök
  2662. Reményi Édua, Budapest, kutató
  2663. Csanády Gábor dla, Budapest, építész
  2664. Kenesei István, Budapest-Szeged, egyetemi tanár
  2665. Martin Anna, Budapest, Építészmérnök
  2666. Répássy Gergely, Budapest, közgazdász
  2667. Somogyváry Gyula, Budapest, I. ker., Krisztinavá, rokkantnyugdíjas könyvtáros
  2668. Hlavács Károly, Budapest, Építész tervező
  2669. Hersiczki Ágnes, Budapest, Építész tervező
  2670. dr.Tornyi András, Piliscsaba, orvos
  2671. Patay Ágnes, Göd, építészmérnök, vezető tervező
  2672. Jeney Zoltán, Budapest, zeneszerző
  2673. Varga Balázs, Veszprém, építész
  2674. Boda Judit, Gödöllő/Budapest, építészhallgató
  2675. Kováts András, Debrecen, építész, c.egyetemi docens
  2676. Telkes Tiborné, Budapest, építész
  2677. Rex-Kiss Béla, Solymár, építész/belsőépítész
  2678. Mihály Eszter, Budapest, építész
  2679. Bottka László, BUDAPEST, okl. villamosmérnök
  2680. Fancsali Tímea, Pécs, településmérnök
  2681. Erkel Tibor, 1046. Budapest, Egyetemi tanár
  2682. Pados Enikő, Budapest, üzemmérnök
  2683. Bognár Endre, Budapest, építész
  2684. Bárdos Gábor, Budapest, Matematikus
  2685. Noll Márton , Budapest, építész
  2686. Szabó Zsuzsanna Éva, Bp. volt Belvárosi lakos, idegenvezető, nemzetközi e.a.
  2687. Pogány Aurél, Budapest, tájépítész
  2688. Bakai Szabolcs, Budapest, nyugdíjas villamosmérnök
  2689. Dr. Kovács Péter, Budapest, állatorvos
  2690. Kiss Balázs, Szentendre, építész
  2691. Starowicz Annamária, Budapest, építész hallgató
  2692. Kovács Sándor, Ajka, b. technikus
  2693. Kiss Nóra, Nyíregyháza, lakberendező
  2694. Kiss Péter, Budapest, zenetanár
  2695. Dr. Bak Borbála, Budapest, egyetemi docens
  2696. Tihanyi Judit, Halmos György, Budapest, épitész
  2697. László Dénes, Józsefváros, Budapest, közgazdász
  2698. Váriné Szilágyi Ibolya, Budapest, szociálpszichológus
  2699. marton istván, budapest, épitész
  2700. Ordasi Zsuzsa, Budapest, művészettörténész
  2701. Pelényi Gyula, Zalaegerszeg, építész
  2702. Kósi Anikó, Zalaegerszeg, építésztechnikus
  2703. Golya Szilvia, Pàrizs Budapest, tajepiteszmernok, muszaki mene
  2704. Döbrentey Dániel, Budapest, jog- és politológus hallgató,
  2705. Csonka Krisztián, Budapest, Cégvezető
  2706. Egyed Angéla Vera, Budapest, építészmérnök
  2707. Tuskán Péter, Budapest, építész
  2708. Nagy Beáta, Budapest, V. kerület, közgazdász-szociológus
  2709. Rév Mária, Kecskemét, építész
  2710. Kosdi Attila, Miskolc, építész
  2711. Szálka Róbert, Dabas, Nyugdíjas
  2712. Visnyovszki András, Budapest, kertészmérnök
  2713. Körmendi Judit, Budapest, építész
  2714. Bruno Bourel, Budapest, Fényképész
  2715. Bechtold Ágnes, Budakeszi-Budapest, művészettörténész, tájépítész
  2716. Kiss Emese, Budapest, egyetemi hallgató
  2717. Oszetzky Dorina, Budapest, tanuló
  2718. Nagy Attila Gábor, Budakeszi, építész
  2719. Haeffner Donát, Gyúró, tanuló
  2720. Fekete Dániel, Budapest, tanuló
  2721. Tranker Bea, Budapest, V. ker, közgazdász
  2722. Szemerkényi Ágnes, Budapest, néprajzkutató
  2723. ifj. Janáky István, Magyarország,
  2724. Prágai Edit, Budapest, pszichológus
  2725. Puskás Krisztián, Szentendre, kategóriavezető (DIY)
  2726. Kovács Kolompár, Ózd, takarítónő
  2727. Gönci Pál, Budapest, okl. építészmérnök
  2728. Saufert János, Pilisvörösvár, Nyugdíjas villamosmérnök
  2729. MOLNÁR GIZELLA, BUDAPEST, NYUGDÍJAS
  2730. Éder Zsolt, Törökbálint, Szerkezetépítő mérnök
  2731. Koncz Erzsébet, Pilismarót, rokkantnyugdíjas
  2732. Szarvas Anikó, Budapest, Idegenforgalmi szakértő
  2733. Poós Krisztián, Budapest, Rendszermérnök
  2734. Sipos Béla, Budapest, designer
  2735. Horváth Tamás, Budapest, hivatásos katona
  2736. Laszlop Adam, Budapest, egyetemi oktato
  2737. Kecskeméti Kálmán, Budapest, festőművész
  2738. Dévényi Zoltán, Budapest, diák
  2739. Cryns Jenő, Budapest 1053, Kossuth L. u., belvárosi lakos
  2740. Szabó András Pál, Budapest, kereskedő
  2741. Maria Luisa Neri, Roma (Italia), èpitèsz, egyetemi tanàr
  2742. Palócz Krisztián, Budapest, dizájner
  2743. Farkas Sándor, Budapest, építőmérnök
  2744. Nemesánszky Ildikó, Budapest, építész, településtervező
  2745. Bolla Zoltán, Budapest, grafikus
  2746. Murányi Béla, Budapest, okl. építőmérnök
  2747. Zsömböly Sándor, Budapest, hidász mérnök
  2748. Kiss Piroska, Budapest, magasép.ép.
  2749. Csaba László, Budapest, Szoftver fejlesztő mérnök
  2750. Somlai Kornél, Budapest, tanár
  2751. Fülöp Zoltán, Székesfehérvár, építész
  2752. Federics Irma, Budapest, grafikusművész
  2753. Hamvay Péter, Budapest, újságíró
  2754. Fekete Márton MTA doktor, Budaörs, orvos
  2755. Fekete Márton MTA doktor, Budaörs, orvos
  2756. Ruzsinszky István, Nagykanizsa, építész
  2757. Lantos Edit, Budapest, építészettörténész
  2758. Kovács Zoltán, Budapest, építész
  2759. Simon Balázs, Budapest, építész
  2760. Toldi Zsuzsanna, Budapest, szervezetfejlesztő
  2761. Zsille Antal, Budapest, nyugdíjas geofizikus
  2762. Weisz Brigitta, Budapest, jogász
  2763. Bollók Gáspár, Budapest, építész
  2764. Dörömbözőné Meszlényi Andrea, Budapest, közgazdász
  2765. Kameniczki Éva, Budapest, coach
  2766. Takács Gyula, Budapest, okl. épületgépész mérnök
  2767. Erkel Dàniel, Budapest, egyetemi hallgatò
  2768. Tóth Norbert, Budapest, Informatikai vezető
  2769. Bagi László, Budapest, történész
  2770. Pohlné dr. Dorka Enikő, Budapest II, jogász
  2771. Ősi Judit, Szigethalom, tanár
  2772. Schanda Monika, Budapest, közgazdász,bába
  2773. Bagi Attila, Budapest, kereskedelmi manager
  2774. Dr. Ungvári László, Budapest, mérnök
  2775. Csaba Eszter, Budapest, vegyész mérnök
  2776. Sági Arnold, Budapest, közgazdász
  2777. Gödölle Mátyás, Budapest, művészettörténész
  2778. Pataky Dóra, Budapest, belsőépítész
  2779. Polgár Gyula, Budapest, Építömérnök
  2780. Aldobolyi E. Judit, Toronto, Kanada , Nyugdijas
  2781. Farkas Sándor, Debrecen, diák
  2782. Pozsgai András, Győr / Bp., építészmérnök hallgató
  2783. Buza Krisztina, Budapest, Iparművész
  2784. Holló Attila, Debrecen, Építész hallgató
  2785. Old Firehand, aki lőni fog, ha bontás lesz
  2786. Schmidt Péter, Budapest, művészettörténész
  2787. Plot Antal, Budapest, mérnök
  2788. Plotné T. Gabriella, Budapest, tanár
  2789. Plot Bálint, Budapest, egyetemi hallgató
  2790. Plot András, Budapest, tanuló
  2791. Plot Gergely, Budapest, eü. dolgozó
  2792. Fekete Katalin, Thesaloniki, orvos
  2793. Bathóné Békefi Annamária, Budapest, pedagógus
  2794. Mikus Lídia, Érd, okl. építészmérnök
  2795. Lamm Péter, Budapest, okl. építészmérnök
  2796. László Anikó, Budapest, könyvelő
  2797. Kováts Ilona , budapest, Vállalkozó
  2798. Szerenyi Gyozo, Budapest, epitesz
  2799. Cseh András, Hegyeshalom, építész
  2800. Papp Róbert, Győr, építész
  2801. Németh Tamás, Budapest, gyógyszerész
  2802. Bathó Zoltán, Lochawe/Skócia, alkalmazott
  2803. Tóth Péter, Budapest, építész
  2804. Horváth Andrea, Budapest/Loch Awe - UK, Account Payable Specialist/Che
  2805. Radnóti Miklósné dr., Budapest, tanár
  2806. Nagy András, Győr, építész
  2807. Gindert-Kele János, Vác, Informatikus mérnöktanár
  2808. Dr. Sisa József, Budapest, művészettörténész
  2809. Halász István, Tahitótfalu, építész
  2810. Zámbó Lilla, Budapest, történész hallgató
  2811. Makhult Mihály, Budapest, okl.építészmérnök
  2812. Pethő Gyula, Tuzsér, mérnök
  2813. Varga Ábel, Budapest, szociológus
  2814. Balázs Mihály, Budapest, építész
  2815. Fodor Andrea, Budapest, ny. újságíró
  2816. Karsai Károlyné, Budapest, V.ker., nyugdíjas
  2817. Bánki Vera, Budapest, tanár
  2818. Grosser Lagos Enrique, Budapest, energia-hatékonysági vállalkoz
  2819. Eplenyi Kata, Budapest, idegenvezető
  2820. Schneller János, Budapest, művészettörténész
  2821. Latin János, Budapest, nyugdíjas
  2822. Stuller Dóra, Budapest, tanuló
  2823. Suppan Judit, Budapest, nyugdíjas
  2824. Rönkös Judit, Budapest, mérnök
  2825. Takács Péter, Budapest, rendszermérnök
  2826. Wertheim Ágnes, Budapest, pénzügyi kontroller
  2827. Wertheim Hella , Budapest, rendezvényszervező
  2828. Tóth Tímea, Budapest, könyvelő
  2829. Korcsmár Attila, Budapest, informatikus
  2830. Müller Ágnes, Budapest, informatikus
  2831. Engelmann Tamás, Budapest, építészmérnök
  2832. Gáts Lívia, Keszthely, építészmérnök
  2833. Szabó Sándor, Budapest, okl . építészmérnök
  2834. Pacher László, Budapest, épületgépész
  2835. S. Zlamál Ilona, Budapest, építész
  2836. Nedelykovné Bozsó Annamária, Budapest, építész
  2837. Visnyei Ilona, Budapest, felelős tervező, ügyvezető
  2838. Deák Róbert, Kiskunhalas, okl.építészmérnök
  2839. Kapsa Tamás, Budapest, Építész
  2840. Molnár Éva, Kerepes, okl.építész
  2841. Hajas Veronika, Budapest, építész
  2842. Bona Beáta, Budapest, építészmérnök
  2843. Fosztó András, Piliscsaba, építéshatósági főtanácsos, épí
  2844. Apáthi Gábor, Budapest, Informatikus
  2845. Kabai Péter, Budapest, egy. hallgató
  2846. Gettler János, Budapest VII, Fotográfus
  2847. Tar Judit, Budapest, Zugló, menedzserasszisztens
  2848. Dr. Szabó Miklós, Budapest, ny. vegyészmérnök, a Magyar Ke
  2849. Nagy Károly , Budapest, nyomdász
  2850. Nagyné Kákai Éva , Budapest, budapesti lakos
  2851. dr. Illyés Péter, Budapest, kereskedő
  2852. Szabó Gábor, Budapest, IT
  2853. Havasy Viktor, Budapest, Vállalkozó
  2854. György Attila, Budapest, Informatika
  2855. Ament András, Budapest, Építőmérnök
  2856. dr. Kelemen Imre, Szeged, ny.gyógyszerész
  2857. dr. Sohár Anikó, Budapest, V., tanár, műfordító
  2858. Bucsás Istvánné, Budapest, belvárosi lakos
  2859. Szecsey Márton, Budapest V., építőmérnök
  2860. Kiss Sándor, Dunaújváros, exhausztor gépész
  2861. Dezsényi Péter, Pomáz, főiskolai docens
  2862. Péchy György, Budapest, Nyugdíjas mérnök
  2863. Baják Gábor, Budapest, mentálhigénés szakember
  2864. Schádi Anna, Budapest, diák
  2865. Simon Ferenc, Budapest, hajózási technikus
  2866. dr Kelemenné dr Hegyesi Éva, 6723 Szeged, nyugdíjas főgyógyszerész
  2867. Kalmárné Besenyei Mária, Heves, manager asz.
  2868. Szegő Éva, Dr., Budapest, biológus
  2869. Lengyel Szilvia, Gödöllő, közgazdász
  2870. Pazár Miklósné Szilágyi Éva, Budapest, építészmérnök
  2871. Tomkáné Zsáry Anikó, Budapest, építész
  2872. Marton Zoltán, Budapest, filmrendező
  2873. Marton Enikő, Budapest, közgazdász
  2874. Lovik Anikó, Budapest, egyetemi hallgató
  2875. Papp Máté, Budapest, diák
  2876. Némethné Tarnai Ágnes, Budapest, rajzoló
  2877. Szilágyi Gábor, Budapest, V. ker., ny. énekkari művész, fotós, kö
  2878. Dr. Kelemen Éva, Szeged, orvos
  2879. Strausz János, BUDAPEST, magánzó
  2880. Tímár Zoltán, Budapest, nyugdíjas mérnök
  2881. Hanny Zsófia, Kerepes, építész hallgató
  2882. Malatinszky Géza, Budapest, építészmérnök
  2883. Németh Gábor, KISTARCSA, villamosmérnök
  2884. Tóth János, Budapest, technikus
  2885. medvéné sipkó mária, miskolc, építéshatósági előadó, gyakorl
  2886. Birtalan József és Birtalan Judit, Tiszaújváros, nyugdíjas tanár-karnagyok
  2887. DrKabay Gáborné, Szombathely, nyelvtanár
  2888. Dr Kabay Gábor, Szombathely, ügyvéd
  2889. Dr. Kun Judit, Budapest, ügyvéd
  2890. Szálkai János, Miskolc, építészmérnök
  2891. Nagyné Gólya Márta, Budapest, ny. gyógyszerész
  2892. Gólya István, Budapest, Ny. gépésztechnikus
  2893. Molnár Rajmond Tamásné, Mosonmagyaróvár, Nyugdíjas
  2894. MINIK GÁBORNÉ, TÁPIÓSÁG, MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ-NÉPMŰVELŐ
  2895. Török Marcell, Zalaegerszeg, Tanuló
  2896. Hornung Balázs, Budapest, doktorandusz
  2897. Szilágyi Anikó, Budapest, tanár
  2898. Manninger Jenőné Nagy Éva, 1122 Budapest,, talajmechanikus tervező
  2899. Némethné JákyMária , Budapest , nyugdijas
  2900. Németh Ferenc, Budapest , nyugdijas
  2901. Vass Katalin, Budapest, Anya
  2902. Boross-Tóby Péter, Budapest, építőmérnök
  2903. Ercseyné Kiss Enikő, Budapest, szociális munkás
  2904. Németh Balázs, Budapest, tanuló
  2905. Jáky Ildikó, Budapest, asszisztens
  2906. Tóth Márta, Budapest, labortechnikus
  2907. Dr. Zatykó Lajosné, Budapest, ny. kertészmérnök
  2908. Szabó Sándor , Budapest, okl építészmérnök
  2909. Cseh Kristóf, Budapest, építőmérnök
  2910. Rátz Ágota, Győr, tanár
  2911. lakatos karolyné magdolna, Tarpa, háztartásbeli
  2912. lakatos karolyné magdolna, Tarpa, háztartásbeli
  2913. Sándor Stéger, Budapest, zenész
  2914. Boross-Tóby Péterné, Budapest, ny. statikus szerk
  2915. Boross- Tóby Ágnes, Budapest, Gy.pedagógiai asszisztens
  2916. Babos Júlia, Pomáz, (két munka közt)
  2917. Halmai Gábor, Budapest, antropológus
  2918. Jankus Judit, Budapest, recepciós
  2919. Bereczky Andrea, Budapest, könyvelő
  2920. Sipos Gyula, Törökbálint, vállalkozó
  2921. Szonntagné Vécsey Annamária, Budapest, myugdíjas
  2922. Maksó Péter, Budapest, vill. mérnök
  2923. Kubanek László, Budapest, ingatlan értékesítő
  2924. Papp Zita, Budapest, fejlesztőpedagógus
  2925. Fülöp Annamária, Budapest, építészmérnök
  2926. Bezzegh Alpár, Budapest, történész
  2927. Laki Zsófia, Budapest, ügyintéző
  2928. Szepesvári Orsolya, Budapest, közgazdász
  2929. Gaál Olga, Budapest, Statisztikus
  2930. Szekretár Zsolt, Budapest, nyugd.kertészmérnök
  2931. Kovács Katalin, Budapest, szociológus
  2932. Biró Boglárka, Budapest, szociális referens
  2933. Zágoni Klára, Budapest, nyugd.
  2934. Kertesy Bálint, Budapest, építész
  2935. Aczél Dóra, Budapest, szoc.munkás
  2936. Kováts Zsófia, Budapest, biológus
  2937. Ungár Nóra, Budapest, kulturális antropológus
  2938. Fábry Sándor, Calgary Kanada, ügyfélszolgálati szerviz munka
  2939. Cseh Noémi, Alcsútdoboz, diák
  2940. Sólyom Anna, Budapest, filozófus
  2941. Posta Ákos István, Budapest, újságíró
  2942. Meinhardt András, Budapest, Nyugdíjas gépészmérnök
  2943. Kéthelyi Mátyás, Budapest, történész, tanár
  2944. Székács Pál, Budapest, közgazdász
  2945. Sámsondi Kiss Gergely, Kisecset, építész
  2946. varga Ákos, Budapest, ápoló
  2947. Back Éva, Budapest, nyugdíjas
  2948. Balogh Viktória, Budapest, nyugdíjas informatikus
  2949. Sámsondi Kiss György, Budapest, építész
  2950. Sámsondi Kiss Györgyné, Budapest, külker.
  2951. Sámsondi Kiss Györgyné, Budapest, külker.
  2952. Jakus Péter, Pomáz, építészmérnök
  2953. Andorka Péter, Budapest, zeneszerző
  2954. Kozáry Ágnes, Budapest, konduktor
  2955. Fekete Mária, Budapest, képzőmüvész
  2956. Dr. Szabó Pál, Budapest, ügyvédjelölt
  2957. Szita Sarolta, Budapest, Tanár
  2958. Pastyik Piusz, Budapest, történeti muzeológus
  2959. Cseh Annamária, Alcsútdoboz, tanuló
  2960. Sárnay Zsófia, Budapest, női szabó
  2961. Bencsik László, Budapest, Hangmérnök
  2962. Hajnal Erika, Budapest, iparmüvész
  2963. Sereg Zsuzsanna, Budapest, zenetanár
  2964. Lichtenberger Krisztián, Ráckeve, vegyész
  2965. Egyed Anna, Budapest, egyetemi hallgató
  2966. Novák Donát, Sajóecseg, diák
  2967. Varsányi Orsolya, Budapest, alkalmazott
  2968. Farkas Márton, Mende, honismereti egyesület irodavez
  2969. Horváth Pál, Budapest, tanár
  2970. Cserna Tamás, Budapest, festő
  2971. Jancsó Edit, Budapest, gyógytornász
  2972. Jávor Benedek, Budapest, országgyűlési képviselő
  2973. ÁBEL sÁNDORNÉ, BUDAPEST, nyugdíjas
  2974. Zavatyil Anita, Budapest, dekoratőr
  2975. Tóth Ágnes, Simontornya, tanár
  2976. Tóth Judit Eszter, Budapest, nyugdíjas tanár
  2977. Soós Adrienne, Budapest, ügyfélszolgálati ügyintéző
  2978. ozsváth györgy, kaposvár, tanár
  2979. Tornayné Makai Annamária, Budapest, Üzletkötő
  2980. Horváth Dénes, Budapest, okl. villamosmérnök
  2981. Hergár Győző, Budapest, Ny építőmérnök
  2982. Galsán Victor, Budapest, nyugdijas
  2983. Timár Judit, Budapest, egyetemi hallgató
  2984. Dr. Cserna Tamás, Budapest, nyugdíjs gépészmérnök
  2985. Dr. Cserna Tamásné, Budapest, nyugdíjas könyvtáros
  2986. Tarnay Luca, Budapest, tanító
  2987. Ujhelyi Zsófia Katalin, Budapest, köztitsztviselő
  2988. Ujhelyiné Dr. Berecz Anna, Budapest, orvos
  2989. Ujhelyi István, Erdőkertes, nyugdíjas
  2990. Fehértavi Alexander, Budapest, pszichológia szakos hallgató
  2991. Barthó Péter, Budapest, kutató
  2992. Ritter Dániel Tibor, Budapest, építészhallgató
  2993. Abonyi Barbara, Budapest, textiltervező
  2994. Bencs Gábor, Budapest, Festőművész
  2995. Pál Béla, Budapest, Nyugdijas
  2996. Pál Béláné, Budapest, nyugdijas
  2997. Kovács Krisztina, Keszthely, Adminisztrátor
  2998. Demeter Ágnes, Budapest, pü.v.
  2999. Cseh Dorottya, Alcsútdoboz, tanuló
  3000. Gyöngyösi Attila György, Budapest, nyugdíjas villamosmérnök
  3001. Felsmann Józsefné, Budakeszi, nyugdijas
  3002. Marek Tibor, Budapest, Nyugdíjas villamosmérnök
  3003. Koronthály László, Budapest, mérnök
  3004. Kéthelyi Márton, Budapest, tájépítészmérnök
  3005. Tömöry Pál, Budapest, könyvtáros
  3006. Gábor Csaba, Gyergyószentmiklós, építész hallgató
  3007. Nagy József, Gyergyóremete, Egyetemi Hallgató
  3008. Husztik Zoltánné Boross-Tóby Mária, Budapest, okl. építészmérnök
  3009. Horváth Balázs, Budapest, zenész
  3010. Béky Zoltán, Budapest, Mérnök-tanár
  3011. Nagy Attila, Budapest, igazgatásszervező
  3012. Koszti Eneth-Agota, Bukarest, Romania, epitesz hallgato
  3013. Nagy Arpad, Gyergyoszentmiklos, Muepitesz halgato
  3014. dr Győry László, Balatonboglár, ügyvezető
  3015. Kovácsházy Ernő, dr., Törökbálint, okl.gépészmérnök
  3016. Vita Szilárd, Gyergyószentmiklós, Pedagógus
  3017. Schlenker Ádám , Budapest , Politológus
  3018. Richter Zsuzsanna, Budapest, egyéni vállalkozó
  3019. Dodek Ágnes, Budapest, ápolónő
  3020. Kiss-Dobos László, Budapest, XVII. ker. Piski u. , nyugdíjas
  3021. Udvarlaki Éva, Budapest, könyvelő
  3022. Juhász Attila, Budapest, grafikus
  3023. Schäffer Dániel, Budapest, újságíró
  3024. Sylvester Lajos, Seosuszentgyörgy, Erdély, újságíró
  3025. Faludy Lászlóné, Budapest, nyugdíjas
  3026. Balla Márk, Lázi, hittanár
  3027. Galgóczy Nóra, Budapest, nyugdíjas
  3028. Éger Istvánné, Sopron, tanár
  3029. Szabóky Dóra, Budaörs, tanító
  3030. Surányi Csabáné, Budapest, nyudíjas
  3031. Bujdosó Csaba, Budapest, alkalmazott (műszerész)
  3032. Bölkényi Imre, Budapest, környezetvédelmi és vízügyi sz
  3033. Nagy Béla István Elemér, Budapest, építész
  3034. Sándor Péter, Budapest, szociológus
  3035. Várkonyi Péter, Budapest, építészmérnök
  3036. Fekete Katalin, Budapest, előadó
  3037. Bede Péter, Budapest, zenész
  3038. Bognár Imréné, Budapest, nyugdíjas
  3039. Deákné Emőke, Budapest, Nyugdijas
  3040. Huszár Zoltán, Budapest, nyugdíjas
  3041. Huszár Zoltánné, Budapest, nyugdíjas
  3042. Kiser László, Sajószöged, Nyugdijas
  3043. Biro Agnes, Budapest, Tanar
  3044. Biro Agnes, Budapest, Tanar
  3045. Biro Agnes, Budapest, Tanar
  3046. Biro Agnes, Budapest, Tanar
  3047. Feltser Judit, Budaörs, pedagógus
  3048. Sinóros-Szabó Balázs, Budaörs, építészmérnök
  3049. Dr. Döbrössy Ágnes Anna, Székesfehérvár (Budapest), orvos
  3050. Váncza Zsombor, Budapest, egyetemi hallgató
  3051. Haraszti László, Budapest, Épitész
  3052. Haraszti László, Budapest, Épitész
  3053. Kállai-Bálint Ágnes, Budaörs, Banki ügyintéző
  3054. Csicselyné dr. Tarpay Marianna, Budapest, okl. építőmérnök
  3055. Csicsely Csaba, Budapest, okl.mérnök
  3056. Vicze Ágnes, Budapest, informatikus
  3057. Járitz Istvánné, Budapest, nyugdíjas
  3058. Békefi Mihály, Budapest, okl. közlekedésmérnök, tudomán
  3059. Homoki-Nagy Katalin, Budapest, geofizikus
  3060. Kovácsné Grampsch Àgota, Budapest, sportoló
  3061. Lajos Józsefné, Budapest, nyugdíjas
  3062. Gergelyfy Csaba, Budapest, Köztisztviselő
  3063. Gergelyfyné Asztalos Katalin, Budapest, tanár
  3064. Podlussány Attiláné, Budapest, nyugdíjas kiadóvezető
  3065. Horváth Péter Kornél, Budapest, belsőépítész
  3066. Horváthné Fejes Ágnes, Budapest, galériaigazgató
  3067. Dr. Éger István, Pereszteg - Budapest, orvos
  3068. Dr.Csath Magdolna, ZSAMBEK/Budapest, egyetemi professzor
  3069. Szemző Hanna, Budapest, szociológus
  3070. Kollár Sándor, Budapest, diák
  3071. Lengyel Lászlóné, Budapest, TB.ü.i
  3072. Dodek Margit, Budapest, asszisztens
  3073. Kovács Ferencné, Budapest, szociálpedagógus
  3074. Hangel Péter, Budapest, nyugdíjas mérnöktanár
  3075. Németh Sarolta, Budapest, szabadúszó bölcsész
  3076. Csibi Zsuzsanna, Budaörs, nemzetközi referens
  3077. Perehazy Miklos, Los Angeles, California, USA, Elnok
  3078. Szabóné D. Zsuzsanna, Budapest, adminiszratív munkatárs
  3079. Dr. Barát Erzsébet, Budapest, Tud. munkatárs, nyugdijas
  3080. Pálfy Éva, Budapest, fotós
  3081. Dr. Kárpáti Zoltán, Budapest, környezetvédelmi szakértő
  3082. Tolnay Gusztáv, Vál, volt budapesti, közgazdász
  3083. Torma Dániel Attila, Budapest, építőmérnök hallgató
  3084. Szigeti Mátyás, Budapest, tanár
  3085. Sweidán Omár, Budapest, tanuló
  3086. Szalai Erzsébet, Budapest, nyugdijas
  3087. Dr. Rétháti László, Budapest, nyugdijas gépészmérnök
  3088. Baczoni Gábor Miklós, Budapest, néhai főlevéltáros
  3089. Viktor Györgyné, Budapest, tanár
  3090. Jakabfi Balázs, Budapest, fotográfus
  3091. Szabóné Török Irén, Budapest, alkalmazott
  3092. Ecsenyi Sándorné, Pilisborosjenő, ny. textiltechnikus -üzletkötő
  3093. Toldi Zoltán, Budapest, belsőépítész
  3094. Melegh Szabolcs Álmos, Budapest, Nyugdijas
  3095. Meleghné dr. Zúbor Lídia, Budapest, Fogszakorvos
  3096. Nemec Ferencné, Budapest, nyugdíjas
  3097. Párkányiné Kaszab Erzsébet, BUDAPEST, köny-ajándék bolt vez.
  3098. Subai Józsefné , Budapest, gyógyszerész
  3099. Subai Józsefné , Budapest, gyógyszerész
  3100. Járai Zsolt, Budapest, nyugdíjas
  3101. Narton Andor László, Budapest, termék menedzser
  3102. Pálfy Ferenc, Budapest, XI., okl. építészmérnök
  3103. Pálfy Ferenc, Budapest, XI., okl. építészmérnök
  3104. Szűcs László, Budapest, nyugdíjas
  3105. Faragó Béláné, Budapest, nyugdíjas
  3106. Szathmáry Zsolt, Budapest, okl. építészmérnök
  3107. Bartha Eszter, Budapest, tanácsadó
  3108. Sztupkay Zsolt, Üröm, Okl. gépészmérnök
  3109. Hima Ernő, Budapest, Nyugdíjas Távközléstechnikus
  3110. Andrija Borenić, Beograd, YU, inženjer /mernok
  3111. Volczer Anikó, Bp., tanár
  3112. Tóth Katalin, Budapest, id.vez
  3113. Tóth Iván Nándor, 2141 Csömör, szállodás/sr.
  3114. Tóthné Hajdufy Gizella, 2141 Csömör, száll.üv.h./nyugd.
  3115. Tóth cecília Orsolya, 2141 Csömör, tanuló
  3116. dr.Bándi Kund, Budapest, nyugdíjas
  3117. Németh Anita, Budapest, tanuló
  3118. Jeszenszky Géza , Budapest, történész, belvárosi lakos
  3119. Daróczy Antal, Budapest, üzemeltetésvezető
  3120. Szőcs Tamás , Budapest, Vállalkozó
  3121. Tamási Krisztina Éva, Budapest, idegenvezető
  3122. Temesi Tamás, Budapest, építészmérnök, műemlék.véd. sz
  3123. Temesi Melinda, Graz, építész, egy.tanársegéd
  3124. Jeliné Tasi Jolán, Budapest XIII, nyugdíjas
  3125. Emeritzy Géza, Budapest, okl. gépészmérnök
  3126. Molnár Péterné Baló Borbála, Budapest, kertészmérnök
  3127. Molnár Péterné Baló Borbála, Budapest, kertészmérnök
  3128. Füzi Péter, Telki, informatikus mérnök
  3129. Tóth Ákos, Budapest, energetikus, köztisztviselő
  3130. Csoma Miklós, Budapest,, miért érdekes a témában?
  3131. M.Hajdú Éva, Fertősztmiklós, örökségvédő, Szilaj Csikó-s, fordító
  3132. Szentandrási Erzsébet, Budapest, korrektor
  3133. Megyeriné Nagy Magdolna, Jászfelsőszentgyörgy, könyvtárvezető
  3134. Kucsara Pál, Úri, hirdetési vezető
  3135. Ferenczy Ágnes, Piliscsaba, újságíró
  3136. Verzár Éva, Csömör, író
  3137. Gergely Eszter, Budapest, tájépítész
  3138. Komáromi Ferencné, Budaörs, védőnő
  3139. dr Polcz Iván, Budapest, ny. geofizikus
  3140. Mezey Mária, Bpest, nyugd.
  3141. Herner Adrienn, Mohács, recepciós
  3142. Váradi János, Dunakeszi, közgazdász
  3143. Bölkényi Imréné, Budapest, nyugdíjas
  3144. Szijártóné Tersztyánszky Dorottya, Biatorbágy, zenetanár
  3145. Kovách Tibor, Budaörs, nyugdíjas villamosmérnök
  3146. Tichy Marianna, Budapest, nyugdíjas
  3147. Kovách Géza, budapest, ny. villamosmérnök
  3148. Németh Tiborné, Budapest, mélyépítő szerkesztő-rajzoló (
  3149. Barkó Magdolna, Budapest, művésztanár
  3150. Mészáros Ágnes, Budapest, Nyugdíjas
  3151. Szabóné Farók Éva, Gyöngyös, kereskedő
  3152. Heves László, Pilisborosjenő, Fővilágosító
  3153. Katona Kata, Budapest, iparművész
  3154. Kádár Katalin, Budapest, képzőművész
  3155. Balla Katalin, Bp, keramikus
  3156. Orbán Csenge, Érd, gyógytornász
  3157. Oláh Szilveszter, Budapest, szobrászművész
  3158. Demény Rozália, Budapest, iparművész
  3159. Szigeti Gusztav, Budapest, gyogymasszor
  3160. Gacs Gyöngyi, Budapest, programfejlesztő
  3161. Kovács Magdolna, Budapest, adminisztrátor
  3162. Schreiter Lilla , Budapest , Divat tanácsadó
  3163. Zsámbéki Anna, Budapest, restaurátor, belsőépítész
  3164. Botz Domonkos, Budapest, újságíró
  3165. Csovelák Edit, Budapest , iparművész
  3166. Kiss Gábor, Szeged, koordinátor
  3167. Lérántné Deák Zsuzsanna, Budakalász, nyugdíjas
  3168. Somogyi Tamás, Budapest, Tanár
  3169. Bartos Kornélia, Érd, újságíró
  3170. Deli Tamás, Budapest, nyugdijas
  3171. Dr. Aniszi Kálmán, , Budapest, író, szerkesztő, ny. egyetemi
  3172. Aniszi M. Ildikó, Budapest, nyugdíjas mérnök
  3173. Bencsik László, Budapest, Hangmérnök
  3174. Jakab Anna, Budapest, Tanítónő
  3175. Duhajné Kiss Ilona, Budapest, pénzügyi tanácsadó
  3176. Kovács András, Budapest, közgazdász
  3177. Tóth Józsefné, Budapest, nyugdíjas
  3178. Madaras Hajnal, Budapest, újságíró
  3179. Szabó Zsófia, Budapest, művésztanár
  3180. Dányi Dániel, Veszprém, fordító
  3181. Káposztássy Gábor, Budapest, informatikus (az épületben dol
  3182. Komáromi Dániel, Budaörs, épületgépész
  3183. Donkóné Simon Judit, Érd, tanár
  3184. Várhegyi Gyula, Budapest, nyugdíjas
  3185. Koncz Anna, Szekszárd, alkalmazott
  3186. Török Mária, Budaörs, alkalmazott
  3187. Kovácsik Levente, Budapest, építészhallgató
  3188. Füzy Julianna, Budapest, építész
  3189. Németh Miklós, Budapest, nyugalmazott hajóépítő mérnök
  3190. Ballán Mária , Galgamácsa, nyugdíjas
  3191. Gyorgyovich Anikó, Budaörs, nemzetközi kapcsolatok titkára
  3192. Egyházi Dóra, Budapest, népművelő
  3193. Dr. Dobos Attila, Budapest, főszerkesztő
  3194. Hatolkay Gyuláné, Budapest, Nyugdijas
  3195. Koltai Árpád, Budapest, programozó
  3196. Zas Lóránt, Napváros, Költő
  3197. Sailer Károly, Budapest, újságíró
  3198. Bárdosi Ferenc, Budapest, ügyvezető
  3199. Kiss Albert Csaba, 2045 Törökbálint , Kisfaludy 4, Nyugd. Gépész Üzemmérnök
  3200. Kincsesné Salca Mária, Budakalász, okl. földmérőmérnök
  3201. Nagy Mátyás, Vecsés, nyugdíjas
  3202. Kovacs Attila, Toronto, cna
  3203. Pintér Zsoltné, Budapest, Gyes
  3204. dr. Hammer Hilda, Budapest, ügyvéd
  3205. Vincze Pál, Budapest, tanár
  3206. Aldobolyi E. Judit , Toronto, Kanada, nyugdijas
  3207. Pogány Szilvia, Szuhogy, alkalmazott
  3208. Varga Éva Judit, Budapest, nyugdíjas
  3209. Lőrincz Gyöngyi, Budapest, nyugdíjas
  3210. Varga Judit, Budapest, nyugdíjas
  3211. Farkas János, Pécs, nyugd. gázipari technikus
  3212. Nlmeth Éva, Budapest, nyugdíjas
  3213. Lipták Sándor, Szolnok, Elemző
  3214. Sántha Éva, Sepsiszentgyörgy, kisvállalkozó
  3215. Jakabos Csaba, Solymár, ny. gépészmérnök
  3216. Dr. Mészáros Balázs, Budapest, muzeológus
  3217. Kamellor Adrienne, Budapest, assziszens
  3218. Petruska Péter 'Alkaa', Mogyoród, blogger
  3219. dr.Nagy Imre, Budapest, vállalkozó
  3220. Tóth Júlianna, Budapest, nyugdíjas
  3221. Baji Donát Levente, Budapest Nyugati tér, előzetes készítő
  3222. Molnár Pál, Dunakeszi, nyugdíjas mérnök
  3223. Hetyéssy Réka, Sopron, erdőmérnök
  3224. Hanzi Bernadett, Budapest, V. kerületi lakos, asszisztens
  3225. Pintérné Reubl Terézia, Vecses, nyugdíjas
  3226. Bella Róbert, Leányfalu, sofőr
  3227. Veress Gyuláné, Debrecen, nyugdíjas
  3228. Popol Beáta, Budapest, konduktor
  3229. Kiss Krisztián, Gyöngyös, Hardell szerelő,Szobafestő
  3230. Dobos Erzsébet, Budapest, nyugdíjas külkeres
  3231. József Róbert, Budapest, Nyugdíjas
  3232. Árkosi-Nagy Judit, Budapest, szobrászművész
  3233. Bacsa Krisztina, New York/Budapest, Media Relations Manager
  3234. Mátrainé Törő Ildikó, Budapest, nyugdíjas
  3235. Maria Rachidi, New York, PR Manager
  3236. Müllerné Tóth Anna, Komárom, Logisztikus
  3237. Temesfalvi Anita, Budapest, tanulo
  3238. Csereklyei Szonja, Kecskemét, nyelvtanár
  3239. Jahoda Ernő István, Ráckeve, ipariforma-tervező, iparművés
  3240. Csatári Attila, Budapest, Nyugdíjas üzemmérnök
  3241. Sz Garamvölgyi Erzsébet, Budapest, rendezőasszisztens
  3242. Apáthy István, Budapest, elnök .KDOE
  3243. Zalkadi janos, Bp., maganvallalkozo
  3244. Nagy Gyula, Zalaszántó, nyugdíjas
  3245. Izsó Sándor László, Budapest, gépkocsivezető
  3246. Szabó Lászlóné, Téglás, könyvtáros
  3247. Orbán Éva, Budapest, közíró
  3248. Szarka Andrea, Budapest, Textil tervező
  3249. Uhrin Gábor, Pilisszentkereszt, informatikus
  3250. Tótpál Judit, Biatorbágy, építész
  3251. Kecskés Krisztina, Budapest, Üvegtervező iparművész
  3252. Menus Gábor, Százhalombatta, nyugdíjas
  3253. Dankó Dezső, Budapest, üzletkötő
  3254. Vattay Szabolcs, Budapest, Nyugdíjas
  3255. Horváth Beáta, Budapest, statisztikus, alkalmazott mate
  3256. Bánkúty Pálné, Budapest, Nyugdíjas önálló tervező
  3257. Láng Péterné, Budapest, nyugdíjas
  3258. Vattayné Molnár Judit, Budapest, nyugdíjas
  3259. CSOMA MIKLÓS JÁNOS, BUDAPEST, SEGÉDMUNKÁS
  3260. Veress Gábor, Budapest, vezérigazgató, mérnök-kozgazdá
  3261. Wesztergombby Vilmos, Chicago, epitesz
  3262. Árpás Éva, Budapest, nyugdíjas
  3263. Ács Magdolna, Budapest, tervező
  3264. Simon Rózsa, Budapest, női szabó
  3265. Wild Judit, Budapest, szociológus
  3266. Levente, www.tuzbonsai.hu, Budapest, Alkotó művész
  3267. Deak Maria, Arlinton, Texas, Titkarno
  3268. Deak Thomas, Arlington, Texas, szociologus
  3269. Deak Bela, Arlington, Texas, mernok
  3270. Balyi Miklós, Budapest, vállakozó
  3271. Vajna Iván, Budapest, nyugdíjas
  3272. Horváth István, Budapest, Épitész üzemmérnök-nyugdijas
  3273. Torok Laszlo, Aurora, Nyugdijas mernok
  3274. Lengyel Károly, Budapest, gépésztechnikus
  3275. György Illés, ¨LIège (Belgium), elektronikus
  3276. Péter Oszkárné, Dunakeszi (volt budapesti), nyugdíjas vállalkozó
  3277. sándor katalin, budapest, grafikus
  3278. bednár mariann, budapest, eladó
  3279. Dul Rita, Budapest, beruházás elszámolási munkatár
  3280. Pataki István, 2235Mende, kőműves
  3281. joó Imréné, 2235Mende, takarító
  3282. Szijártó Tibor, Budapest, tanár
  3283. Dobay István, Budakalász, okl.gépészmérnök
  3284. Késmárki-Krisch György, Budapest, Karmester, zeneszerző
  3285. Csekeő Ervin, 2117 Isaszeg, Gépészmérnök
  3286. Martinovits Katalin, Oslo, idegenvezeto
  3287. Váriné Lukács Erzsébet, Budapest, nyugdíjas
  3288. Vári Frzsina, Budapest, tanuló
  3289. Fejr Tibor , Budapest, orvos
  3290. Oláh Ilona, Budapest, egyetemi hallgató
  3291. Vári Máté, Budapest, tanuló
  3292. Vári Ferenc, Budapest, alkalmazott
  3293. Kuncz László, PÉCS, VERS- ÉS ÉNEKMONDÓ
  3294. Derdák Éva, Budapest, festőrestaurátor-művész
  3295. Witzl Antal, Budapest, díszítőfestő
  3296. Toroczkay Katalin, Budapest, nyugdíjas vegyészmérnök
  3297. Virágh László, Budapest, zeneszerző
  3298. Puskás Irén, Szentendre, asszisztens
  3299. Szabadkai Andrea, Gödöllő, programvezető
  3300. Benczúr Márta, Budakeszi, tanár
  3301. Tar Jenőné, Szabadi, htb.
  3302. Bathó Zoltán, Budapest, közalkalmazott
  3303. Varga Liza, Budapest, tanuló
  3304. Bulányiné Kiss Andrea, Budapest, referens
  3305. Kigltcs János, Budapest, álláskereső
  3306. Péteri Mária, Budapest, igazságügyi alkalmazott
  3307. Moldova Bela, Marosvasarhely, ny.okl.elektromernok
  3308. Hajdics Győző, Budapest, okl. nemzetközi kapcsolatok sz
  3309. moldovan bela (adalbert) Marosvasarhely,, Marosvasarhely, ny.okl.elektromernok
  3310. Szabóné E Ildikó, Piliscsaba, referens
  3311. Zsigovits Edit, Budapest, újságíró
  3312. Déri Zsuzsánna, Piliscsév, újságíró
  3313. Tharan Marianne, Nagymaros, forditó
  3314. berta erzsébet vanillya, Budapest, jógaoktató
  3315. Bánkúty Péter, Budaörs, termék manager
  3316. Szepesvári Dániel, Budapest, ingatlan értékelés
  3317. Fáy Balázsné, Budapest, nyugdíjaís
  3318. Szemesd Aranka, Budapest, anyuka
  3319. Jobbágy Éva, Budapest, építész üzemmérnök, újságíró
  3320. Szendrey Zsuzsanna, Budapest, budapesti lakos
  3321. Papucsek Róza, Pomáz, asszisztens
  3322. Hadházy József, Budapest, közgazdász
  3323. Dinnyés Tünde, Budapest, kiadványszerkesztő
  3324. Petőcz Miklós, Piliscsév, Recepciós
  3325. Horváth Ágota, Pécs, fazekas népi iparművész a Magy
  3326. Pordán Boróka, Diósd, vadászati ügyintéző
  3327. Rapcsák Attila, Budapest, grafikus
  3328. Szabó Ádám, Budapest, szobrászművész
  3329. Szobota Gabriella, Budapest, könyvelő
  3330. Cserhátiné Horn Ilona , Budapest, Magyar Jövő
  3331. Getta Tamásné, Budapest, nyugdijas
  3332. Dukai György, Budapest, Műtőssegéd
  3333. Hassan Judit, Budapest, Egyéb
  3334. Ungi Aranka, Budapest, tanácsadó
  3335. Bartos Jolán, Szekszárd, ügyvezető
  3336. Beregi Attila Zsolt, Budapest, dtp
  3337. Bitó Balázs, Budapest, iparművész
  3338. Somlai László, Budapest, mérnök
  3339. Gámánné Morvay Katalin, Budapest, idegenvezető
  3340. Bakóné Eberhardt Katalin, Dunaharaszti, alkusz
  3341. Molnár Pál, Budapest, újságíró
  3342. Viski László, Budapest, Nyugdijjas
  3343. Veres Zoltán, Szigethalom, rabszolgafelszabadító
  3344. Petö Marta, Wiesbaden, babszinesz
  3345. Dr. Fehér Csabáné, 2600 Vác, nyugdíjas
  3346. Molnar Istvan, Budapest, ny-orvos
  3347. Krén Andrea, Budapest, táncművész
  3348. Szigeti-Benedek Hajnalka, Nagymaros, H.
  3349. v. Pálmai Béla, Zebegény, ny . Laboratórium vezető
  3350. dr. Harmathy Zoltán, Budapest, Villamosmérnök, informatikus
  3351. Urbán Magdolna, Budapest, titkárnő
  3352. Kovács Gábor, Budapest, kábelépítő
  3353. Könczöl Katalin, Budapest, GYED-en lévő anyuka
  3354. Wildner Gábor, Budapest, Városrendezésért Kós Károly dí
  3355. Kakasy Judit, Budapest, főkönyvtáros
  3356. Illy Gábor, Dorog, Ügyvezető
  3357. May Gábor, Budapest, művészeti vezető
  3358. dr.Novozánszky Ilona, Budapest, ügyvéd
  3359. Kolozsvári Zita, Piliscsaba, kertépítő
  3360. Papp Anna, Budapest, pedagógus
  3361. Major, Budapest, közgazdász
  3362. Radics Gyula, Budapest, ny.tűzoltó
  3363. Pécsy Gábor, Budapest, nyugdíjas
  3364. Radics Judit, Budapest, ápolónővér
  3365. Ferbár József, Budapest, fogtech.
  3366. dr Serestyen Klara, Budapest, ügyvéd
  3367. Dr. Lovász Erika , Budapest, belvárosi lakos, ügyvéd
  3368. Ruttkay István, volt belvárosi lakos, Budapest, nygd. épületgépész / Iparterv
  3369. Dr. Szalay Zsuzsanna Eszter, Budapest, közgazdász
  3370. Dr.Szabóné Sipos Anikó, Budapest, Természetgyógyász
  3371. Bolváry Gedeon, Budapest, nyugdíjas mérnök
  3372. Ugrin András, Piliscsaba, nyugdíjas
  3373. Triska Ildikó, Budapest, nyugdíjas
  3374. Oláh István, Budapest, kertészmérnök
  3375. Kristóff Zoltán, Budapest, Nyugdíjas
  3376. Kristóff Zoltánné, Budapest, Nyugdíjas
  3377. Mészáros Vera, Brisbane, tanár
  3378. Alföldi Éva, Vác, szociálpedagógus
  3379. Kováchné Zsuzsa, Budapest, pszichológus
  3380. Bubor Gyula, Budapest, nyugdíjas
  3381. Petö Jozsef, Wiesbaden , Mernök
  3382. dr. Kolostori Jánosné, Vác, nyugdíjas
  3383. Beregszászi Olga, Budajenő, színművész
  3384. Kurfurst Beata, Toronto, epitesz
  3385. Cssaplár László, Budapest, Mérnök
  3386. Erdélyi Sándor, Pomáz, nyugdíjas
  3387. Vitányi István, Budapest, okl. mérnök-közgazdász
  3388. Csurgai Csilla, Budapest, Ügyvezető Igazgató
  3389. Kozma Gábor, Paks / Budapest, építészmérnök hallgató
  3390. Gál Sándor, Budapest, nyugdíjas ügyfélmenedzser
  3391. Bregovic Péter, Pomáz, Pénzügyi Tanácsadó
  3392. Csirke József, Szolnok, tanár, újságíró
  3393. Fazekasné Czirják Éva, Nagyvárad, ny. gyógyszerész
  3394. Schlemmerné Szabó Gitta, Budapest, Masszőr
  3395. Horváthné Éltető Csilla, Budapest, kineziológus
  3396. Petheő Zsolt és Petheő Zsoltné, Budapest, nyugdíjas, a Magyar Áll.Operah
  3397. Kéthely Nagy Sándor, Biatorbágy, földmérő mérnök
  3398. Győzőné, Budapest, gépjármű ügyintéző
  3399. Döme, István, közlekedésmérnök
  3400. Dancsó Miklós, Budapest, tanár
  3401. Zongor Eszter, Budapest, Banki ügyintéző
  3402. Baksa Zsolt, 2011 Budakalász, nyugd.tanár
  3403. Varga Imréné, Budapest, nyugdíjas
  3404. SZAJKÓ ANGELIKA, SZIGETSZENTMIKLÓS, KONYHAI DOLGOZÓ
  3405. Szigetvári Ferencné, Budapest, nyugdíjas
  3406. Vida István, Budapest, Épületgépész
  3407. Papp Zoltán, Kistarcsa, táncművész
  3408. Taligás Erzsébet, Diósd, (rendszeres szociális segélyen
  3409. Hottói-Nagy Viktória, Budapest, nyelvtanár
  3410. Rupert Mária, Bp, ny. rendszerszervező
  3411. Bánvölgyi Kálmánné, Budapest, Informatikus
  3412. Magyar Kinga, Budapest, tanító
  3413. Kéri Gerzson, Budapest, ny. tud. főmunkatárs, a mat. t
  3414. Ecsedi János Krisztián, Szeged, tanuló
  3415. Grell Bence, Lepsény, Kocsivizsgáló
  3416. kálmán mária, székelyudvarhely, nyugdijas
  3417. kálmán istván, székelyudvarhely, mérnök igazgató helyettes
  3418. szász eszter, székelyudvarhely, nyugdijas
  3419. kálmán istván, székelyudvarhely, egyetemista
  3420. Németh Nándorné, Budapest, nyugdíjas könyvelő
  3421. Kovácsné dr. Sztrakay Katalin, Budapest, jogász
  3422. Weber Andras, Toronto, zene es elet
  3423. Viktorn Katalin, Budapest, -
  3424. balázs nóra, bp, vállalkozó
  3425. Balla Sándor, Telki, épületgépész mérnök
  3426. Balla Sándor, Telki, épületgépész mérnök
  3427. Gőgös Emil, Tét, Műhely gkv
  3428. Vámosi Istvánné, Budapest, nyugdíjas
  3429. Koczo Csaba, Toronto, Zenesz
  3430. Dr. Babóczky Ervin, Veszprém, nyugdíjas idegenvezető
  3431. Miskolci Ferenc, Nagymaros, BIZTONSÁGI MŰSZERÉSZ
  3432. Nagy Anette, Budapest, Kertészmérnök
  3433. Amaczán Csilla, Budapest, felszolgáló
  3434. Benkó Róbert, Budapest, Épületgépész mérnök
  3435. Benkó Róbert, Budapest, Épületgépész mérnök
  3436. Dr. Bálint Sándor, Budapest, orvos
  3437. Bolváry Gellért, Budapest V.kerület, nyugdíjas tanár
  3438. Horvath Marta, Nagyvarad,Romania, nyugdijas
  3439. Hugai Tibor, Budapest, tanár
  3440. Hadvári Gáborné, Budapest, vállalkozó
  3441. Aranyi Ildikó, Budapest, banki tanácsadó
  3442. Bonizsné Foki Éva, Budapest, Vállalkozó
  3443. Szegedi Istvánné, Budapest, nyugdijas
  3444. Soós Éva, Budapest, építész
  3445. varju laszlo, bp, muszeresz
  3446. varju laszlo, bp, muszeresz
  3447. Jancsóné Németh Ibolya, Budapest, tanár
  3448. Horváthné Boa Ildikó, Solymár, Audiológus
  3449. Rácz Miklósné, Kerepes, ny.gépész technikus
  3450. Ruttkay M. Gyula, , Veszprém, Ybl-dijas épitész
  3451. Ruttkay Gyuláné, Balatonalmádi, ny. épitészmérnök
  3452. Ajtai Gabriella, Budapest, Újságíró
  3453. Schubert István, Budapest, Műszaki ügyintéző
  3454. Jancsó Zoltán, Budapest, műszerész
  3455. Horváth Károlyné (Magdi), Budapest, nyugdíjas
  3456. Kriska György, Szarvas, nyugdíjas
  3457. Haisné Borka Zsuzsánna, Budapest, Ékszerész
  3458. Balassa Sándor , Budpest, zeneszerző
  3459. Gárdos Vera, Zámoly, építőmérnök
  3460. Tóth Magdolna, Budapest, Adófizető állampolgár
  3461. Erdélyi Krisztina, Budapest, építészmérnök
  3462. TÓTH TAMÁS, KECSKEMÉT, ÜGYVEZETŐ
  3463. Geönczeöl Zsuzsa, Léva, vállalkozó
  3464. Nagyné Hollósi Éva, Budapest, nyögdíjas
  3465. Nagy László, Budapest, nyögdíjas
  3466. Zölde Mátyás, Piliscsaba, közgazdász
  3467. Laszlo Csizmadia, Toronto, Engineer
  3468. Obermayer István, Budapest, építész
  3469. Bernáth Balázs, Dunavecse, tanuló
  3470. Szegvári Katalin Erzsébet, Révfülöp, htb
  3471. Szabó Mihályné, Budapest, Vállalkozó
  3472. Darázs Krisztina, Százhalombatta, tanuló
  3473. Lakatos Tibor, Budapest, mérnöktanár
  3474. Grosics Judit, Budapest, alkalmazott
  3475. Dr. Máté Zsolt, Budapest, építész
  3476. Lászlo Erica, Budapest, festő művész
  3477. Györe József, Tárnok, építész
  3478. Balázs Katalin, Budapest, pszichopedagógus
  3479. Varga Judit, Budapest, IT szakember
  3480. Takáts lászlóné, Budapest, nyugdijas, szépérzékkel elláto
  3481. Skrabski Gyöngyi, Budapest, építész
  3482. Lengyel Sándor, Budapest, Nyufdíjas mérnök
  3483. Lénárt Barna, Budapest, Informatikus
  3484. Kósa Kata, Budapest, Informatikus
  3485. Della Donna Alíz, Budapest, építészmérnök
  3486. Jékel Géza Antal, Szatmárnémeti, Nyugdijas(Tanitó)
  3487. Bujk Béla Károly, Budapest, mérnök
  3488. Záruba Ildikó, Budapest, ny.matematikus
  3489. Botos László, Groton, NY, történész, író
  3490. Botos Margaret, Groton NY, Nyugdijas nyelvtanár
  3491. Szokolay Gergely, Toronto, Zenetanár
  3492. Bujkné Pálmay Ildikó, Budapest, tanár
  3493. Kisfaludy György, Budapest, Vezető lelkész
  3494. Szigeti-Benedek Gabriella, Budapest, tanár
  3495. Trajer Dezső, Budapest, egyéb
  3496. Samu András, Budapest, tanuló
  3497. Benkő László, Budapest , Villamosmérnök
  3498. Benkő László, Budapest , Villamosmérnök
  3499. dr. Szabó Erzsébet Mária, Budapest, tanár, egy. oktató
  3500. Nagy Lajos, Pákozd, nyugdíjas
  3501. Polgárdy Bence, Los Angeles, jogi asszisztens
  3502. Kis Faragó Sándorné, Budapest, fényképész
  3503. Bekker Béla, Balatonföldvár, nyugdíjas épületgépész mérnök
  3504. Péntek Lajos, Karcag, Autó szerelő
  3505. Varga András, Budapest, Reklám, marketing
  3506. Lévai Regina, Budapest, nyugdíjas
  3507. dr Katona Mária, Budapest Xvi., orvos
  3508. Kalmár Ildikó, Budapest, Iparművész
  3509. Dr. F. Mérey Ildikó, Budapest, Tanár
  3510. Sárosi Istvánné, Budapest, nyugdíjas/amatőr városvédő
  3511. Sárosi István Rezső, Budapest, technikus
  3512. Blatt Gyula, Budapest, Villanyszerelő
  3513. SzebeniEszter, BUDAPEST, ny. műszz. előadó
  3514. Várkonyi Zsuzsa, Budapest, Asszisztens
  3515. Várkonyi Zsuzsa, Budapest, Asszisztens
  3516. Börcsök Sándor, Budapest, független pénzügyi tervező
  3517. Patricia Kelemen, Montréal QC, iró
  3518. Balás Balázs, Diósd, Építész
  3519. Nagy Zsuzsanna, Budapest, natural horsemanship
  3520. Mónus Mária, szszm, ny
  3521. Krupla Zoltán, Keszthely, Alkalmazott
  3522. Dr. Nagy Péter István, Budapest, zoológus, egyetemi docens
  3523. Károlyi András, Budapest, informatikai projektvezető
  3524. Kalotai Dóra, Budapest, gimnáziumi tanár
  3525. Christopher Ryan, Budapest, tanár
  3526. Baksay Ágnes, Budapest, rokkantnyugdíjas
  3527. Kerekes Agnes, Budapest, Nyugdíjas
  3528. Székely Tibor, Budapest, okl. bányamérnök
  3529. Rónai Veronika, Budapest, szabadfoglalkozású
  3530. Gabor Somlai, Sydney,Australia, nyugdijas
  3531. julius pocsai, dundas,on,canada, technikus
  3532. Ari Zoltán, Budapest, iparművész
  3533. Karasszon Attila, Sydney, IT - rendszergazda
  3534. Győrfy Attila, Velence, nyugdíjas
  3535. Kenderesi Laszlo, Toronto , Canada, Magan munkas
  3536. nagy aranka, Toronto, kereskedo
  3537. Reményi Mihály, Toronto, Üzletember, Hangszerkészitö
  3538. Pál Babette, Budapest, Tolmács
  3539. Kis Anna Mária, Budapest, szabad szellemi foglalkozás
  3540. Wahlné Varga Krisztina, Budapest, közgazdász
  3541. Biró Etelka, Bocskaikert, bedolgozó
  3542. Tribold Katalin, Budapest, Vegyész
  3543. dr. Lévai Edit, pilisszántó, jogász
  3544. Öskü Csaba, Budapest, gondolkodó
  3545. Halász Péter, Budapest, rokkant nyugdíjas
  3546. Csohány Gábor, Budapest, zenész
  3547. Bogád Antal, Budapest, költő
  3548. Dr. Stollár Andrásné, Budapest, Nyugdíjas
  3549. Dr. Székely László, Gyula, jogász
  3550. Fülöp Márta, Budapest, alkalmazott
  3551. Márton Tamás, Budapest, okl.gépészmérnök&épületgépész
  3552. Varga István, Érd, gkv
  3553. Radványi György DLA Ybl díjas építész , Budapest, egyetemi docens
  3554. Benák Jenő, Budapest, Nyugdijas
  3555. Köller Zoltán, Balatonfüred, Szerelésvezető
  3556. Szűr Tímea, Szigetmonostor, építőmérnök
  3557. Hudyné Gyulai ZSuzsanna, Budapest, középiskolai tanár
  3558. Hajda György Zsigmond, 7673 Cserkút /község/, Famíves-restaurátor
  3559. Fellegi Zádor, Felsőpakony, eü. gázmester
  3560. Tombor Sára, Budapest, nyugdíjas
  3561. Márkus Lívia, Budapest, pénzügyes
  3562. Tremmel Anikó, Pápa, Irodavezető
  3563. Horváth Györgyi, Szigethalom, üzemgazdász
  3564. Buday Zsolt, Budapest, Műszakvezető
  3565. Nagy Péter, Budapest V., villanyszerelő
  3566. Biczó Pál, Budapest, Budapesti lakos
  3567. Bánki György, Budapest, vállalkozó
  3568. Petráss László, Budapest, Vállalkozó
  3569. Kosztra Barbara, Budapest/Sopron, környezetgazdálkodási agrármér
  3570. balogh ilona, budapest, egészségügyi szakasszisztens
  3571. Bars József, Budapest, színművész
  3572. losonczi lilla, farmos-budapest, segítő
  3573. Julis Bálint, Budapest, tanuló
  3574. Medveczki Beatrix, Budapest, okl. építőmérnök
  3575. Dr.Péchy Edit, Budapest, nyugdíjas
  3576. Dobrotka Béla, Budapest, Vállalkozó
  3577. Polgár Jenő, Tiszajenő, tervező
  3578. Kerékgyártó László, Budapest, Festőművész
  3579. Papp Dániel, Budapest, Mérnök informatikus
  3580. Wolffné Eckert Gyöngyi, Herend, osztályvezető
  3581. Kovács Andrásné, Budapest, ny. vasuti üzemmérnök
  3582. Házik Zoltán, Rimaszombat, főszerkesztő, laptulajdonos
  3583. Hevesi Ferenc, Békés, nyugdíjas tanár
  3584. Nagy Eszter, Budapest, építéhatósági ügyintéző
  3585. Vona Dénes, Tarnaszentmiklós, Ügyvezető igazgató
  3586. Adányi Áron, Budapest, diák
  3587. Polgár Géza, Budapest, tervező
  3588. Forgó Irén, Békéscsaba, nyd. köztisztviselő
  3589. Reményi Ágnes, Budapest, zenetanár
  3590. Helmly Szilvia, Budapest, közösségi gondozó
  3591. Záhonyi Saroltab, Budapest, fotos
  3592. Tóth Gyula, Budapest, Pénzügyes
  3593. Veres Gábor, Budapest, informatikus
  3594. Francia Gyula, Budapest, intéző
  3595. Hold Gabriella, Budapest, Recepciós
  3596. Kiss János, Budapest, anyagbeszerző
  3597. Hadnagy Breier Ágnes, Biatorbágy, diák
  3598. ifj. Jurenka Oszkár, Budapest, okl. villamosmérnök
  3599. Váczi Péter, Simontornya, fogtechnikus
  3600. Demkó Krisztián, Taksony, Pénzügyi jövőtervező
  3601. Kovács Genovéva, Budapest, Lelkész
  3602. Krum Enikő, Budapest, tanár
  3603. Károvits Tamás, Pusztazámor, szakközgazdász
  3604. Dobrádi Attila, Eger, Főmérnök
  3605. Tóbiás Gábor, Budapest, újságíró
  3606. Dr. Vásárhelyi József, Miskolc, egyetemi docens
  3607. Szirmainé Gilyén Katalin, Budapest, táj- és kertépítész
  3608. Szirmainé Gilyén Katalin, Budapest, táj- és kertépítész
  3609. Kocsis Bence, Budapest, Fényképész
  3610. Csákány Viktória, Budapest, szociológus
  3611. Bárány Edit, Budapest, építész
  3612. Varnyu Eleonóra, Gordisa, Köztisztviselő
  3613. dr. Varga Roland, Budapest, ügyvédjelölt
  3614. Kovács Attila, Budapest, festőművész, egy. docens, dr.
  3615. Inczefi Géza, Létavértes, raktáros
  3616. Hatvani Tünde, Budapest, Építészmérnök
  3617. Gánóczy Krisztina, Budapest, festőművész
  3618. Sallay Andás, Budapest, jégtáncos, IMG alelnök, festőm
  3619. keszthelyi zsuzsanna, Budapest, ing.ügyintéző
  3620. Szabadosné Németh Mária, Dunakeszi, Közgazdász, adótanácsadó
  3621. dr. Kopasz Éva, Baja, tanár
  3622. Vámos László, Békés, tanár
  3623. Csiky Dénes, Budapest, dokumentátor
  3624. Makk Imréné, Székesfehérvár, ingatlanközvetítő
  3625. Loviaguin Sándor, Budapest, műszaki-kereskedelmi assziszte
  3626. ifj. Loviaguin Sándor, Müchnen, szárazépítész vállalkozó
  3627. Horváth Éva, Budapest, egy. vállalkozó
  3628. Gózon Imre, Caracas, Venezuela, építészmérnök
  3629. Gradwohl János, Pécs, okl építészmérnök,
  3630. dr. Zelcsényi Béla, Budapest, ny. jogtanácsos
  3631. Szász Bernadett, Budapest , tanuló
  3632. Dr. Fábián Gyula, Páty, tanár
  3633. Olasz Imre, Pilis, informatikus
  3634. Zeidler Sándor, Budapest, ny.iparművész
  3635. Nemethy Judit, Budapest, egyetemi tanar
  3636. Kondor Katalin, Budapest, ujságíró
  3637. Botos Zoltán, Budapest, tanár
  3638. Kontra Miklós, Budapest, nyelvész
  3639. Balthazár Márta, Buenos Aires, Elektromérnök
  3640. Hornyák Zoltán, Budapest, asztalos
  3641. Tóth Erzsébet, Tiszakécske-Tiszabög, Pedagógiai asszisztens (Ifjúsá
  3642. Polgár Jenőné, Tiszakécske-Tiszabög, nyugdíjas
  3643. Sántha Pál-Vilmos, Csíkpálfalva, Közgazdász
  3644. Tóthné Deák Mária, 1152 Budapest, Szőcs Áron u. 2, nyugdíjas
  3645. Magyaródy Szabolcs, Remeteszőlős, Nyugdíjas
  3646. Pompéry Judit, Berlin, közgazdász, vállalkozó
  3647. Illényi Katalin, Budapest, könyvtáros
  3648. Szenttamásy Egon János, São Paulo, Brazilia, Agrár mérnök
  3649. Kardos István, Budapest, grafikus
  3650. Harsányi László, Miskolc, építészmérnök
  3651. Dr. Kerényi Katalin, Miskolc, orvos
  3652. Dudás Klára, Budapest, gondnok
  3653. Pap Jenő, Székelyudvarhely, közgazdász
  3654. Bánát Mária, Monor, rokkantnyudgijas
  3655. Szabó Z. Máté, Budapest/Toronto, Építész
  3656. ines vasquez toth, caracas, venezuela, irodai asszisztens
  3657. Juhasz Gabor, New York, Epuletgepesz mernok
  3658. v.Tóth Zoltán, Budapest, Szobafestő
  3659. Lampel Éva, Stockholm, okl. épitészmérnök
  3660. Sámsomdi Kiss Károly, Budapest, Építőmérnök
  3661. Albu Béla, Essex Fells NJ USA, építész
  3662. Bódis Takán Judit, Szigetvár, htb.
  3663. Krähling János, Budaörs, építész
  3664. Dés Magda, Budapest, Nyugdíjas gyógypedagógus
  3665. Molnár Ferenc, Budapest, Nyugdíjas
  3666. Ungár Klára, Budapest, közgazdász, politikus
  3667. Kota Gyorgy, Budapest, Vegyesztechnikus
  3668. Kováts Ágostonné, Budapest, nyugdíjas tanár
  3669. Jáger Attila, Nyíregyháza, Tanár
  3670. Jáger Attila, Nyíregyháza, Tanár
  3671. Lesták Ottilia, Budapest, természetgyógyász
  3672. Kiss Éva, Budapest, nyudijas
  3673. Hegedűs Gézáné, Budapest, nyugdíjas
  3674. Kolumbán Sándor, Székelyudvarhely, Vállalkozó
  3675. Lovákovics Olivér, Vörösmart, Szántó-vető
  3676. Turul Egyesület, Vörösmart, Vörösmart, Non-profit szervezet
  3677. Zétényi Zoltán, Budapest, újságíró
  3678. Kováts Adrienne, Budapest, tanár
  3679. Zsombori Sándorné, Pécel, , Nyugdíjas
  3680. Zsombori Sándorné, Pécel, , Nyugdíjas
  3681. Zsombori Sándor, Pécel, , műszerész
  3682. gazda józsef, Kovászna, ny. tanár, művészeti és szocio
  3683. Gyüre László, Budapest, "Városképész"
  3684. rajczy katalin, buenos aires, haziasszony
  3685. Gesztelyi Nagy Margit, Budapest, okl. építőmérnök
  3686. Dévai Krisztina, Budapest, tanár
  3687. Kitajka Béla, Szarvas, Nyugdijas mérnök
  3688. Somlói Rudolfné, Bajót, Nyugdijas
  3689. Tóth Zsuzsanna, Tiszakécske, diák
  3690. Hornyák Istvánné, Budapest, nyugdíjas
  3691. Szabó Csabáné, São Paulo, Brazilia, nyugalmazott tanárnö
  3692. Horváth Zoltán Róbert, Tápiógyörgye, szoba-festő és mázoló
  3693. Werner Éva, Budapest, Ügyvezetö igazgató
  3694. Makaró Antal, Budapest, Logisztikus
  3695. Zsoldos, János, Balatonmáriafürdő (Maro, idegenvezető
  3696. Bajok János, Budapest, nyugdíjas főmérnök
  3697. Ujvári Miklós, New York, IT szakértő
  3698. Robinek Ferenc, Budapest, nyugdíjas mérnök, minőségirány
  3699. Pulay Tamás, Érd, Nyugdíjas
  3700. Kócziás György , Bajna, Tanár -karnagy
  3701. Balázs Árpád, Budapest 1201, keramikus
  3702. Hódy Magdolna, Szolnok, nyugdíjas
  3703. Donkó Bettina, Szolnok, tanuló
  3704. Feró Ágnes, Dunaharaszti, Kertészmérnök
  3705. Lukács András, Budapest, hallgató
  3706. Jókuthy Ildikó, Diósd, nyugdíjas
  3707. Groó Tünde, Gyál, könyvelő
  3708. Kepenyes András, Szarvas, kormánytisztviselő
  3709. Dobos Jánosné, Pécs, nyugdíjas
  3710. Kovács László, Dunaharaszti, nyugdíjas vill.mérnök
  3711. dr.Szabo Matild , Budapest, orvos
  3712. Szűcs Éva, Nagymaros, Kozmetikus-természetgyógyász
  3713. Sallay Gertrud, Budapest, külker. manager, masszőr
  3714. Aldobolyi E. Judit, Kanada, nyugdijas szamitogeprendszersz
  3715. Szebedy Ottó, Budapest, II. ker., okl. gépészmérnök
  3716. Dr. Gellerd Judit, Budapest, orvos
  3717. Fehér Mátyás Lászlóné , Dunaharaszti, volt pedagógus
  3718. Fehér Mátyás László, Dunaharaszti, elektrikus
  3719. Szilágyi Éva, Debrecen, Rokkantnyugdíjas
  3720. Gábor Antal, Sződ, Nyugdíjas Építész Technikus
  3721. Kolumban Irma, Székelyudvarhely , Erdély, üzletasszony
  3722. Gyenes Katalin, Dédestapolcsány, egyetemi hallgató
  3723. Leányvári Korinna, Budapest, művelődésszervező
  3724. Vas Tibor, Kecskemét, építész
  3725. Csahuridisz Natasa, Budapest, szabad szellemi
  3726. Ubrankovics Mátyás, Budapest, szabaduszó
  3727. Kovács Antal Atilla, Eszteregnye, szabaduszó
  3728. Elek Csabáné, Zsámbék, vendéglátós
  3729. Dr. Fodor Ágnes, Felcsút, főiskolai docens
  3730. Tolnai Zoltán, Budapest, Kereskedő, önk. képviselő
  3731. Farkas Judit, Budapest, középvezető
  3732. Jakab Dániel, Vecsés, építészmérnök hallgató
  3733. Bátor Judit , KECSKEMÉT, galéria asszisztens
  3734. Kardos Péter, Budapest, villamosmérnök
  3735. Dóryné Széchényi Ilona , Buenos Aires, nyugdijjas
  3736. Pejacsevich Gézáné, Caracas, Venezuela, magánzó
  3737. Vargáné Dancsok Márta, Sopron, vállalkozó
  3738. Ordog a Vasvillaval, Pokol, Pokol futo
  3739. Joseph Zuberec, Scarsdale, New York, Nyugdíjas
  3740. Terebesi Gyorgy, Québec (Kanada), egyetemi tanàr
  3741. cserni mária, budapest/montevideo, tanár
  3742. Szilasi Gábor, Montreal, Canada, fényképész
  3743. Dr. Szendrő Borbála, Budapest, tanár, könyvkiadó
  3744. Novák Györgyné, Budapest, olvasószerkesztő
  3745. Simon Erzsébet, Budapest, nyugdíjas
  3746. Streng Tamás, Törökbálint, Épületburkoló
  3747. Sánta Gábor, Keszthely, építész
  3748. Barabás Attila, Budapest, nyomdász
  3749. Horváthné Békefi Zsuzsanna, Budapest , Közgazdász
  3750. Lugosi Ildikó, Taksony, tanár
  3751. Zsigmond István, Kecskemét, tanár
  3752. Csákányóczky György, Budapest, Nyugdíjas
  3753. Baloghg Gyula, Budapest, Nyugdíjas építész
  3754. Rém Éva, Budapest, laborasszisztens
  3755. Juhász Róbert , Budapest, Logisztikus
  3756. Dobrova Éva, Budapest, nyugdijas
  3757. Madari István, Budapest, tanár
  3758. Czétényi György, Budapest, nyugdíjas mérnök
  3759. Terebesi Mátyás György, Mannheim, szobrász
  3760. Bana-Farkas Katalin, Budapest, japán nyelvtanár, fordító, tol
  3761. Bana Lajos, Budapest, villamosmérnök
  3762. Csikyné Reményi Eszter, Budapest, zenész
  3763. szepesi zsófia, budapest, tanuló
  3764. Padányi Ágnes, Budapest, turisztikai referens
  3765. Marsovszky Lehelné, Budapest XXIII. Nyír utca 71., nyugdíjas mérnök
  3766. Marsovszky Zsuzsanna, Budapest, értékesítő
  3767. Dr. Ujfaludi László, Eger, fizikus, egyetemi tanár
  3768. Ámonné Feövenyessy Katalin, budapest, közmű tervező (nyugdíjas)
  3769. Forró Józsefné, Kaposmérő, titkárnő
  3770. Hunyadi Lehel Attila, Örbottyán, segítő
  3771. Kárpáti Tünde, Budapest, zenetanár
  3772. Gábor Veronika, Tura, közgazdász
  3773. dr Boldizsár Tiborné, Budapest, gazd.vezető
  3774. Tamási János, Budapest, Pék
  3775. Rakonczai Péter, Budapest, Szoftverfejlesztő
  3776. Tóth-Antal Mónika, Tura, Könyvelő
  3777. Radnainé Csuhai Valéria, Törökbálint, munkanélküli
  3778. Kapas Gyorgy, Miami Beach, computer szakember
  3779. Janács Melinda, Győr, építész
  3780. Jablonkai Attiláné, Budapest, mérnök
  3781. Miklos Agnes, London, koordinator
  3782. Zsolt Moldan, London, Epiteszmernok,director
  3783. Horváth Balázs, Budapest, közgazdász
  3784. Pasztorfi Istvan, Florida, festomuvesz, koziro
  3785. Gonda István, Szeged, pályázatíró
  3786. Drozdy Árpád, Budapest, villamosmérnök
  3787. Márkusné Szekeres Zsuzsanna, Sopron, Egészségügy
  3788. Lang Jánosné , Győr, nyugdíjas mérnök
  3789. Adlovits Gabriella, Budapest, minőségfejlesztési vezető
  3790. Pitrik József, Budapest, egyetemi adjunktus
  3791. Besenyei Éva, Budapest, kántor
  3792. Papp Andrea, Budapest, vegyészmérnök
  3793. Borza Zoltán, Sarród, Nyugdijas
  3794. Szabó Ágnes, Budapest, könyvtáros
  3795. Makkayné Hallóssy Márta, Mogyoród, nyugdíjas minisztériumi vezető
  3796. Farkas Zsoltné, Budapest, mérnök
  3797. Habdák Péter, Budapest, énekművész
  3798. Pósán Zsuzsa, Pomáz, vágó
  3799. Kovács-Molnár Judit, Budapest, tanár, független művészeti tan
  3800. Cs. Juhász Sári, Budapest, Ybl díjsa építész
  3801. Bánfalvi Izabella, Dunaharaszti, okl. építőmérnök
  3802. Erdei Katalin, Budapest, könyvkiadó
  3803. Boér Krisztina, Budapest, köztisztviselő
  3804. Klemon Rozalia, Budapest, motívációs konzultáns
  3805. Kovács Gyöngyi, Csömör, kutató laboráns
  3806. Simon Tünde, Budapest, vezető
  3807. Jójárt Ildikó, Nagykovácsi, nyelvtanár
  3808. Papp Antal, Érd, nyugdíjas
  3809. Szász Sándor, Budapest, Ügyvezető
  3810. Papp Antalné, Érd, nyugdíjas
  3811. Kóczányi Judit, Budapest, civil - városlakó
  3812. Lenkei Péter, Budapest, környezeti tanácsadó
  3813. Moór Mátyás András, Balassagyarmat, városi főépítész
  3814. Gilyán László, Budapest, Raktáros
  3815. Szibert Györgyné , Budapest, könyvelő
  3816. Kántor Ilona, Piliscsaba, vállalkozó
  3817. Vavrek József, Budapest, Szociológus
  3818. Lovász Viktória, Budapest, építész-technikus, lakberendez
  3819. Tóth Gergely, Budapest, okl. közgazdász
  3820. Istvan Teleki, Norrköping, Nyugdijas
  3821. Nagy Erika, Budapest, kismama
  3822. Nagy Róbert, Budapest, külkereskedő
  3823. Gnädig András, Budapest, okl. építőmérnök
  3824. Lipták Károly, Budapest, nyugdíjas
  3825. Lipták Károlyné, Budapest, nyugdíjas
  3826. Limbach Jenő, Budapest, Tanár
  3827. Hencsei Kálmán, 1052 Bp. Bécsi u.3., közgazdász, mat-fiz.tanár
  3828. Hencsei Kálmán, 1052 Budapest, Bécsi u.3., közgazdász, mat-fiz. tanár
  3829. Hencsei Kálmán, 1052 Budapest, Bécsi u.3., közgazdász, mat-fiz. tanár
  3830. Verasztó Lajos, 1052 Bp. Bécsi u.3. , tanár
  3831. Kardos Vincent, Laguna Hills California, IT professional
  3832. Lovász Csaba, Mosonmagyaróvár, egyéb
  3833. Gönczöl András, Nagykovácsi, Kolozsvár tér 13., előadó művész
  3834. Kránitz Lászlóné, Gárdony, nyug. tanár, könyvtáros, angol
  3835. Kránitz Iréne, Gárdony, nyug. külkereskedelmi levelező
  3836. Ondi Tibor, Szolnok, nyugdíjas
  3837. Vattai Gábor, Üröm, gépészmérnök
  3838. Kovács Zsuzsanna, Budapest, tanár
  3839. Sepsi István (Sepo), Budapest, festőművész
  3840. Kulcsár-Szabó Ernőné, Budapest, tanár
  3841. Szirmai Mária, Budapest, újságíró
  3842. Kiss Mihály, VÁC, Nyugdíjas tengerész
  3843. Szabóné Turay Katalin, Budapest, okl. építészmérnök
  3844. Helle Zita, Budapest, adattárház konzulens
  3845. Szabó-Jilek Ivánné, Budapest, müsz.rajzoló, könyvtáros
  3846. Israelne T. Eniko, Sukoro, nyugdijas
  3847. Oporné Fodor Mária, Budapest, tanár
  3848. Dobosy Ildikó, Budapest, tanár
  3849. Ivády Péter, BP. , sz. technikus
  3850. Bak Tibor, Budapest, logisztikus
  3851. Zsolnay Judit, Budapest, tanító
  3852. Lukácsiné Buzás Ágnes, Budapest, rokk. nyugdíjas
  3853. Lukácsi Imre, Budapest, nyugdíjas
  3854. Lukácsi Kinga, Budapest, rendezvényszervező, nemzetközi
  3855. Szigeti Gyula , Székesfehérvár , építészmérnök
  3856. Buzás Imréné, Budapest, nyugdíjas
  3857. Nagy Marianna, Apc, asszisztens
  3858. Pichler György, Budapest, nyugdíjas
  3859. Dr Pócs Alfréd, EGER, orvos
  3860. Bruzsa Katalin, Budapest, Adótanácsadó
  3861. Sándor Eszter, Budapest, tanuló
  3862. Jablonkai Kinga, Budapest, munkavédelmi tanácsadó
  3863. Köblös Endre, Szeged, építőmérnök
  3864. Tarlós István, Budapest, nyugdíjas
  3865. Perecz Dorottya, Budapest, Projekt koordinátor; diák
  3866. Eörsi László, Budapest, történész
  3867. Szabadi Vera, Budapest, sajtóinformatikus
  3868. Pesovár Anna, Budapest, tanár
  3869. Kenéz Zsuzsanna, Dunaharaszti, üzletvezető
  3870. Csongrádyné Kántor Piroska, Bp (Óbuda), vállalkozó - Org. Mission Mo.
  3871. dr balogh Jánosné, gödöllő, ny.gyermekszakorvos
  3872. Gyarmati Éva, Budapest, számlavezető munkatárs
  3873. Szilagyi Sandor, Caracas, Tanácsadó
  3874. Palotai Sándor, Eger, banktisztviselő
  3875. Sylvester Ádám DLA, Budapest, épitész
  3876. Sylvester Ádám DLA, Budapest, épitész
  3877. Dósa Fülöp Éva, Marosvásárhely, Erdély, Vízépítő tervezőmérnök
  3878. Fülöp Emese, Marosvásárhely, Erdély, színész, parapszichológus
  3879. Molnár Jenő, budaörs, nyugdíjas
  3880. Kovácsné Hanák Magda, Budapest, szab.fogl.
  3881. vit.Moldovan Bela, Narosvasarhely, ny.okl.elektromernok
  3882. Sándor Kristóf, Budapest, építőmérnök
  3883. Sándor Kristóf, Budapest, építőmérnök
  3884. Bakó Hilda, Kunszentmárton, okl. építészmérnök
  3885. Meltzer Katalin Petra, Marosvásárhely, okl. bútortervezőmérnök
  3886. Sebestény Tamás, Frankfurt am Main, orvos, egyetemi tanár
  3887. Forrai Mihály, Vecsés, vezető tréner, tanácsadó
  3888. Bíró Mátyás, BUDAPEST, nyugdíjas lüzgazda
  3889. Hőnich henrik, Budapest, építész
  3890. Visy Gábor, Budapest, nyugdíjas
  3891. Dr.Küzmös László Attila, Budapest, fogorvos
  3892. Bakk Istvánné, Törökbálint, építész
  3893. Kis Gábor, Budapest, Informatikus
  3894. Fazekas Györgyi, Budapest, ingatlanos
  3895. Brok Levente, Brassó, vállalkozó
  3896. Csicsely László, Békéscsaba, Informatikus
  3897. Rassiga Katalin, Budapest, természetgyógyász
  3898. Varga Ádám, Budapest, Rendszermérnök
  3899. Dohnál Sarolta, Budapest, könyvelő
  3900. Babay, Gellért, közösségi marketing
  3901. Obermayer András Kék Forrás Környezet- és Természetvédelmi E, 1077 Budapest, Király u. 87., elnök
  3902. Bakosné Németh Magdolna, Keszthely, r. nyugdíjas
  3903. Suri Péter, Budapest, könyvvizsgáló
  3904. Murányi József, Budapest, Villamosmérnök, tanár
  3905. Vass Magdolna, Budapest, bpi. lakos
  3906. Beszéné Zöld Judit, Andornaktálya, középiskolai tanár
  3907. Szenkovits István, Budapest, ny.nagypostavez.
  3908. Patakiné Pálfy Vilma, Cegléd, nyugdíjas
  3909. Sepsi Zsófi, Budapest, diák
  3910. Budai János, Budapest, villamosmérnök
  3911. Nagy Levente, Nagykároly, vállalkozó
  3912. Gergely Ibolya, Marosvasarhely, kereskedelmi munkas
  3913. Vékony Magdolna, Budapest, nyugdíjas
  3914. Várnai Miklós, Gödöllő, Előadóművész
  3915. Szabone Gallo Anna, Budapest, östermelö
  3916. Nagy Edit, Budapest, nyugdijas
  3917. Varga Teréz, Szászrégen, Vegyészmárnök
  3918. Nagy András, Budapest, Építész
  3919. Szöllősy Vágó Janka, Budapest, zeneművész, tanár
  3920. dr. Hofgárt Gertrúd, Budapest, ügyvéd
  3921. Trib Gergő, Budapest, Hiteltanácsadó
  3922. Szabó Attila, Örményes, műszakvezető
  3923. Zsitva Katalin, Budapest, Újságíró
  3924. Aczél Gábor, Budapest, Építész, urbanista
  3925. Bollla Lászlóné, Budapest, nyugdíjas
  3926. Magdo Vilma, Negyfalu, nyugdijas
  3927. Értelmes László, Budapest, Biztonsági őr
  3928. Doniga Lenke, Bukarest, mernok
  3929. Krasznavölgyi Ágnes, Paks, dietetikus
  3930. Jenei Gabriella, Budapest, grafikus
  3931. Katona Zoltán, Budapest, Alkalmazott
  3932. Dienes Béla, Budapest, vállalkozó
  3933. Bujk Zsuzsa, Budapest, tanuló
  3934. Lopajda Sándor, Budapest, Vállalkozó
  3935. Szabóné Velmovszki Katalin, Kesztölc, családügyi koordinátor (anya,
  3936. Ujvárosi Csilla, Budapest, mérnök -tanár
  3937. Károlyi Istvánné, Budapest, nyugdíjas technikus
  3938. Czako Eszter, Budapest, Fordito
  3939. Elekes Judit, Marosvasarhely, Reklam tanacsado, ingatlan koz
  3940. Szenes László, Budapest, nyugdíjas könyvelő
  3941. Erdei Ibolya, Ózd, Arvisura őrző
  3942. Hegeűs Attila, Budapest, Épitőipari cég tulajdonos
  3943. Pásztor Éva, Budapest, V. ker., nyugdíjas
  3944. Bédi Sándorné, Budapest XIV., nyugd. köztisztv.
  3945. Sáfár Judit, Budapest, magánzó
  3946. Pásztor Tibor, Budapest, V. ker., önkormányzati képviselő
  3947. Dr.Csath Magdolna, Budapest/Zsámbék, egyetemi tanár
  3948. Dr. Berkes Zoltan, Edmonton, Kanada, egyetemi tanar
  3949. Kiss József, Dunaharaszti, informatikus
  3950. Dr. Sárospataki Miklós, Budapest, egyetemi docens
  3951. Gaál Pál, BUDAPEST, ügyvezető(nyugdijas)
  3952. Lázár Katalin, Budapest, Rendezőasszisztens
  3953. Bárczy Zoltán, Kecskemét, cégvezető
  3954. Palotás Imre, Budapest, V. kerületi önkormányzati képv
  3955. György Károly, Tahitótfalu, nyugdíjas
  3956. György Kérolyné, Tahitótfalu, nyugdíjas
  3957. György Károly, Biatorbágy, Vállalkozó
  3958. György Tamás, Budapest, Vállalkozó
  3959. Györgyné Farkas Edit, Budapest, Háztartási alk.
  3960. Jakab-Péter Csaba, Négyfalu, Brassó, Erdély, munkanélküli
  3961. Szakonyi Georgina, Budapest, okl.könyvtáros
  3962. Lóderer Károlyné, Budapest, Tanár
  3963. Pasztori Anna, Brasso, nyugalmazott tanar
  3964. Ács László, Budapest, tanuló
  3965. Tichyné Kocsis Ilona, Budapest, pszichopedagógus
  3966. Gyimóthy Antal, Budapest, matematikus
  3967. Halász Gyula, Budapest, Nyugdíjas
  3968. Pruzsinszky Fruzsina, Budapest, főkönyvelő
  3969. Nagy Tamás, Budapest, Informatikus
  3970. Veres Ferencné, Budapest, adminisztrátor
  3971. Veres Ferenc, Budapest, Vállalkozó
  3972. Kovács Boglárka, Budapest, építészhallgató
  3973. Gerőcs Istvánné, Budapest, Válalkozó
  3974. Vándor Béla dr., Budapest, nyugdíjas
  3975. Sós Györgyi, Budapest, építészmérnök
  3976. Vándor Béláné dr., Budapest, nyugdíjas
  3977. Juhasz Ildiko, Budapest, Ovono
  3978. Kömény Tivadar, Szentendre, Motoros
  3979. dr. Rákos Attila, Őrbottyán, nyug. mérnök
  3980. Kömény Éva, Szentendre, Bankár
  3981. Balogh Vera, Budapest, fuvolaművész
  3982. Tarcai János, Budapest, Rt-v müszerész
  3983. Baum Erzsebet, Budapest, nyugdijas
  3984. Lauringer Tamás, Budakalász, tanár
  3985. Dr.Péchy Edit, Budapest, nyugdíjas
  3986. Biácsi Katalin, Budapest, óvónő
  3987. Bánóczi Rozália, Budapest, tanár
  3988. Pintér Ágnes, Budapest, építész-statikus
  3989. Takácsné Katona Andrea, Budapest, Cukász
  3990. Vályi Csilla, Budapest, csellóművész
  3991. dr Kelen András, Budapest, gyógyszerész
  3992. Mészáros Ágnes, Budapest, Nyugdíjas
  3993. Simon Károly, Bicske, Szegégy vagyonőr
  3994. Lészkó Csaba, Budapest, Vállalkozó
  3995. Jakab László, Budapest, egyetemi hallgató
  3996. Horváthné dr. Pernye Andrea, Budapest, jogász
  3997. Cseszlai Edit, Budakalász, pü.gazd.ügyintéző
  3998. Felkai Tamara, Budapest, könyvtáros-tanár
  3999. Sőtér Dánielné, Budapest, nyugdíjas
  4000. Gajdacsi József, Csömör, Nyugdijas
  4001. Melis Sándorné, Pomáz, nyugdíjas
  4002. Mattyasovszky Ágnes, 9082 Nyúl, Recepciós
  4003. Soltész Bence, Budapest, építész hallgató
  4004. Ferenczy Mária Emilia, Budapest, nyugdijas
  4005. Ferenczy Mária Emilia, Budapest, nyugdijas
  4006. Kustyán László, Budapest, nyugdijas
  4007. Bagdy István, Dunavarsány, vízgazdálkodási mérnök
  4008. Tátrai Zsuzsanna, Budapest, közgazda
  4009. Török Sándor dr, Budapest, okl. ép.gépész és gazdasági mé
  4010. Balaogh Aranka, Budapest, nyugdíjas
  4011. Bara Ilona, Beszterce-Romania, nyugdijas
  4012. Osváth Tamás, Budapest, Csapos
  4013. Albert Bernadett, Budapest, értékesítési és marketing assz
  4014. Dr Eiben Annamária , Budapest , orvos
  4015. Ruthner László, Budapest, elektromérnök
  4016. Steiner Ferenc , Budapest, környezetvédő szakmérnök
  4017. Nagyné Ajtay Jolán, Budapest V., nyugdíjas
  4018. dr.Meskóné K. Judit, Budapest, nyugdijas
  4019. Segvári Károly, Budapest, nyugdijas
  4020. Szigeti, Lajos, tanár
  4021. Dr. Tar Erzsébet, Szentendre, orvos
  4022. Tarr Mária, Budapest, nyugdíjas
  4023. Tálas Róbert, Szentendre, Fotós
  4024. Agnes Kabdebo-Gedeon, Manchester, Epitesz
  4025. Orbán Melinda, Budapest, asztrológus
  4026. Okner János, Budapest, nyugdíjas
  4027. Csík Sándorné, Budapest, nyugdíjas
  4028. Linczényi Endre Dr., Budapest, tanár
  4029. Nagy Julianna Eszter, Vác, pedagógus
  4030. Baranyne Kiss Nora, Budapest, kozgazdasz
  4031. Bárány Gyula, Budapest, közgazdász
  4032. Solnay Ildikó, Budapest, nyugdíjas
  4033. Krasznai Andrea, Budapest, nyugdíjas
  4034. MAGYAR ILDIKÓ, BUDAKESZI, VÁLLALKOZÓ
  4035. Dajka Irén, Budapest, rekreációs oktató, szervező
  4036. Nyírő Zsolt Csaba, Budapest, müszerész
  4037. Nagy Nándorné Bolla Veronika, Érd, ny. építész
  4038. Nagy Nándorné Bolla Veronika, Érd, ny. építész
  4039. Gyimóthy Kálmán, Biatorbágy, Nyugdíjas
  4040. Klesitz Piroska, Győr, könyvtáros
  4041. Bódis Istvánné, Mezőszemere, adminisztrátor
  4042. Csóka Aranka, Abony, nyelvtanár
  4043. Sallay Zsuzsanna, Pécel, Pszichológus
  4044. Csapó Attla, Budapest, gépészmérnök
  4045. Massányi Zsuzsanna, Budapest, nyugdíjas
  4046. Kérges Tünde, Ráckeve, festőművész
  4047. Kovács Teréz, Budapest, közgazdász
  4048. Prof.M.M.Sharma, Munchen, fizikus
  4049. Pogonyi Gergely, Budapest, diák
  4050. Pukló Péter, Budapest, gépkocsivezető
  4051. Dr. Pintye György, Budapest, Közgazdász
  4052. Juhász Imre, Budapest, nyugdijas
  4053. Pintye Márta, Budapest, Épitészteknikus
  4054. Foki Mihály B, Kiskunhalas, Ingatlan közsvetítő Értékbecs
  4055. TAUNER IMRE, BUDAPEST PESTHIDEGKÚT, NYUGDIJAS
  4056. Jakab Károly, Budapest, nyugdíjas
  4057. Györffy Márta, Budapest, ingatlanközvetítő
  4058. Klesitz Béla, Győr, Nyugdíjas.
  4059. Gáncsné Berkó Katalin, Velence, Ápolónő
  4060. Szabó Miklós, Szentendre, Egyéb
  4061. Pálffy Tibor, Budapest, ingatlanközvetítő, értékbecslő
  4062. Bató Pál, Dunaharaszti, építész
  4063. Kovács Anna, Budapest, pedagógus
  4064. Mészáros Györgyi, Budapest, menedzserasszisztens
  4065. Véghelyi Mária, Budapest, közgazdász, adótanácsadó
  4066. Véghelyi Mária, Budapest, közgazdász, adótanácsadó
  4067. Germán Péter, Budapest, nyugdíjas
  4068. Germán Péterné, Budapest, nyugdíjas
  4069. Mezősi Józsefné, Budapest, nyugdíjas
  4070. Dvorszky Gábor, Budapest, kereskedő
  4071. Flegler Beatrix, Budapest, hr fejlesztő
  4072. Paitz János, Bp., Villamos mérnök
  4073. dr.Fábián Éva, Budapest, nyugdijas
  4074. Herczegné Maróti Györgyi, Érd, építészmérnök
  4075. Kovács Attila, Budapest, projektvezető
  4076. Zavilla Adrienne, Budapest, V.,, titkárnő
  4077. Márfai Borbála, Budapest V.ker., építőmérnök
  4078. Nagy András, Budapest, Épületgépész mérnök
  4079. Ifjuné Bajor Zsuzsanna, Budapest, közalkalmazott
  4080. Farkasné Erika, Budapest, építésztechnikus
  4081. Dévényi Ágnes, Budapest, Közgazdász
  4082. Szécsényi Imre, Budapest, ingatlan kereskedő
  4083. Nagy Krisztina, Budapest, közgaszdász
  4084. Szabó László, Budaörs, Villamos mérnök, tervező
  4085. Egri Árpád, Nagykáta, Ingatlanközvetítő
  4086. Lakatos István, Kiskunhalas, természetgyógyász
  4087. Dobos András, Budapest, építészmérnök
  4088. SZABÓ ÁGNES, Budapest, tolmács, ingatlanszakértő
  4089. Csapó Attiláné, Bp., nyugdíjas
  4090. Katona Zoltán, Budapest, gépészmérnök
  4091. Harsányi Ágnes, Solymár, közalkalmazott
  4092. Bojti Borbála, Budapest, gyógypedagógus
  4093. Kántor Éva, Budapest, közgazdász
  4094. Vikárné Homolya Zsuzsa, Budapest, edző
  4095. Klement Károlyné, Tápiószentmárton, "munkanélküli"
  4096. Györök Natália, Budapest, restaurátor
  4097. Szabó Gabriella, Budapest, munkanélküli gondolkodó, vagy
  4098. Fücsök Orsolya, Budapest, építészmérnök
  4099. Francsics László, Budapest, építész
  4100. dr. Lenhardt Balázs, Pomáz, politikus
  4101. Veress János, Budapst, vegyészmérnök
  4102. Fábián Szilárd, Budapest, közgazdász
  4103. Sörös József, Budapest, mérnök
  4104. Primusz Éva, Budapest, rendezvényszervező, idegenforg
  4105. Francsicsné dr. Czinege Erzsébet, Budapest, vegyész
  4106. Ivádyné Blazsek Judit, Budapest, ügyintéző
  4107. Király Szabina, Budapest, monitoring mérnök
  4108. Gogolya Péterné, Inárcs, dokumentum-kezelő
  4109. Gogolya Péter, Inárcs, portrérajzoló
  4110. Finta Gábor, Bp., Közlekedésmérnök, Máv. mérnök
  4111. Széll Gabriella, Diósd, építészmérnök
  4112. Kelticska Attila, Budapest, mérnök, fenntarthatósági mened
  4113. Kereszty Csaba, Budapest, értékesítési tanácsadó
  4114. dr.Vönöczky Katalin, Budapest, orvos
  4115. Horváth-Szulimán Tibor, Diósd, mérnök
  4116. Keserü Katalin, Budapest, művészettörténész
  4117. Varga Ágnes, Budapest, könyvtáros
  4118. Békefi Mária, Budapest, parapszichológus
  4119. Fenyvesi György, Szentendre, közgazdász
  4120. Jozwiák Viktória, Budapest, műtős szakasszisztens
  4121. Rácz József, Budapest Nagy Lajos király útj, Nyugdíjas
  4122. Dr. Ferenczy - Nagy István , H-1054 Budapest Aulich.u.5., Ügyvéd
  4123. Szabics András, Budapest, Ingatlanszakértő, értékbecslő
  4124. Magda Krisztina, Budapest, PR munkatárs
  4125. Pap F Ta más, Budapest, ügyvezető
  4126. Nagy Rita, Budapest, előadó
  4127. vadnai Judit, Budapest, vagyonértékelő
  4128. Ingatlan Budapest kft, Budapest, ingatlan-hitel közvetités
  4129. Holzhauser Anna, Budapest, Híd-Vízmű építő technikus
  4130. Pozsonyi Tünde, Budapest, GYED-en lévő kismama
  4131. Szentistványi Rita, Budapest, tanár
  4132. Kamarás Csilla, Budapest, okl. építőmérnök
  4133. Hegedüs Éva, Pécs, szobrászművész
  4134. Engel Sándor, Budapest, gépészmérnök
  4135. Dózsa Krisztina, Budapest, személyi bankár
  4136. CSIBA GYÖRGY, BUDAPEST, INFORMATIKUS
  4137. Havasi Zsuzsanna, Budapest, ingatlan értékelő
  4138. Polyák Magdi, Budapest, nyugdijas
  4139. Langermann Mónika, Budapest, Énekművész
  4140. Kiszely Katalin, Budapest, mérnök
  4141. Ágh György, Solymár, okl. építőmérnök
  4142. Pados Zsolt, Budapest, értékpapír kereskedő
  4143. Prazsák László, Budapest, zenész
  4144. Csapó Péter, Budapest - XIV., nyugdíjas, de szépségpárti
  4145. Dr. Kiszely Gabriella, Budapest, ügyvéd
  4146. Hubai Mihályné, Budapest, nyugdíjas
  4147. Aubel Zsolt, Budapest, Üzletvezető
  4148. Tahy Marta, Budapest, nyugdijas
  4149. dr. Finta Gábor, Dunakeszi, jogász
  4150. Istenostora Attila, BP Szentimreváros, ny. informatikus
  4151. Iszlai Tiborné, Budapest, ny.tanár
  4152. Vincze Ilona, Budapest, közgazdász
  4153. Pintér Ágnes, Budapest, villamosmérnök
  4154. bodonyi csaba, miskolc, építész
  4155. Tarján Klári, Budapest, nyugdíjas
  4156. Kalotai András, Budapest, nyugdíjas mérnök
  4157. Urbán Sándorné, Kerepes, nyugdíjas
  4158. Höbenreich Zsolt, Gyál, Informatikus
  4159. MIklóssy Endre, Budapest, eyetemi oktató
  4160. Miklóssy Endre, Budapest, egyetemi oktató
  4161. dr. Kundra Olga, Csobánka, orvos
  4162. Kalotai Zsófia, Budapest, geofizikus
  4163. Kalotai Zsófia, Budapest, geofizikus
  4164. Adamik Mária dr, Budapest, szociológus
  4165. Füredi Mária, Pécs, MÁV nyugdíjas
  4166. Szabadi László, Tatabánya, nyugdíjas
  4167. Lugosi Zoltán, Budapest, Nyugdíjas villamosmérnök
  4168. Bisztray Julia, Budapest, epitesz
  4169. Nagyné Havas Anna, Budapest, nyugdíjas
  4170. Dr. Kolossváry Istvánné, Budapest, nyugdíjas
  4171. Szabó Lászlóné, Budapest,, adminisztrátor
  4172. Nehibáné Oláh Ildikó, Győr, Statikus szerkesztő
  4173. Dr. Kolossváry István, Budapest, nyugdíjas
  4174. Virágh Attila, Budakeszi, Villamosmérnök
  4175. Majoros Nóra, Nyúl, tájépítész mérnök
  4176. Majoros Gábor, Mecseknádasd, Ybl-díjas építész
  4177. Szabó Ottilia, Budapest, adminisztrátor
  4178. Bátay Imre, Kecskemét, okl.gépészmérnök
  4179. Pintér Károly, Budapest, informatikus
  4180. Szirmai Béla, Budapest, tájépítész
  4181. Papp Sándor, Budapest, nyugdíjas
  4182. Ungvölgyiné Varga Éva, Tatabánya, tanár
  4183. Bátori Lászlóné, Budapest, nyugdíjas könyvelő
  4184. Földes Zsuzsanna, Budapest, szerkesztő, tanár
  4185. Oláh Rozália, Budapest, könyvelő
  4186. Hegymegi Kiss Áron, Budapest, gépészmérnök
  4187. Bendó Györgyné, Budapest, vállalkozó
  4188. Énekes Árpád, Budapest, építészmérnök
  4189. Halmos Anna, Budapest, iskolatitkár
  4190. Pálfi János, Budapest, fajáték tervező
  4191. Paál Farkas, Szigetszentmiklós, vállalkozó
  4192. Dr. Magyar Donát, Budapest, biológus
  4193. Wencel Róbert, Budapest - Zebegény, nyugdíjas
  4194. TAMÁS ANIKÓ, ÉRD, ÉPÍTÉSZ
  4195. Babot Katalin, Budapest, ügyvezető
  4196. Péter Ferenc, Budapest V. ker, eü. dolgozó
  4197. Márfai Mária, Budapest, építőmérnök
  4198. Németh Lajosné, Budapest, nyugdíjas
  4199. Gergely Krisztina, Budapest, rokkant nyugdíjas
  4200. BERKO KATALIN, BUENOS AIRES -ARGENTINA, TANITONÖ
  4201. Krizsanóczi József, Budapest, informatikus
  4202. Reiner Endre, Pilisszántó, ingatlanközvetítő, értékbecslő
  4203. Kékediné Tóth Éva, Érd, építész
  4204. Székely Gábor Balázs okl.gépésznmérnök, Budapest, nyugdíjas gépészmérnök
  4205. Czeglédi-Kovács István, Budapest, belsőépítész, lakberendező
  4206. dr.Szalay Júlia, Budapest, okl. gépészmérnök
  4207. Boross László , Budapest, nyug. műszaki főosztályvezető
  4208. Hermann Gabriella, Keszthely, Budapest, egyetemi hallgató
  4209. Hermann Vilmos, Türje, őstermelő
  4210. Hermann Zsófia, Keszthely, Budapest, egyetemi hallgató
  4211. Jávor Antalné, Keszthely, nyugdíjazott tanárnő
  4212. Dios Berta, Budapest, köztiszviselő
  4213. Hermann Vilmos, Keszthely, Pannonhalma, gimnáziumi diák
  4214. Ujváry Kálmán, 6065. Lakitelek, építész t.
  4215. Szabóné Tóth Ildikó, Budapest, építőmérnök
  4216. Lugosi Péter, Budapest, építész
  4217. dr.Sziptner István, Budapest, okl. gépészmérnök
  4218. Belkovics Gábor, Budapest, marketing
  4219. Andrásfay Péter, Budapest, aut. mérnök
  4220. Vadász Jolán, Érd, Adm.
  4221. Töröcskei István, Budapest, tisztviselő
  4222. Molnár Balázs, Budapest, építészmérnök
  4223. polonkai csilla, budapest, tanító
  4224. Péter Ferenc, Törökbálint, statikus mérnök
  4225. Bellosevich Miklósné, Budapest, nyugd.tanár
  4226. Tóth Lászlóné, budapest, műkörmös
  4227. Mészáros Márta, Budapest, szociálpedagógus
  4228. Pilinszki-Nagy Katalin, Budapest, tanár
  4229. Babucsik Margit, Szentendre, művelődésszervező
  4230. Balla Gyula Jánosné, Budapest, nyugdíjas
  4231. Rózsa Géza István Özséb, Budapest, kormánytisztviselő (köztisztvi
  4232. Tóth Mária, Budapest, műszaki fordító
  4233. Jill Weskin, Memphis, TN, US, Budapest visitor in the 70s
  4234. szeremley béla, Budapest, mérnök-üzemgazdász
  4235. Dr. Révay Edit, Budapest, szociológus
  4236. Rátkainé Kiss Róza , Eger, építész
  4237. Rátkai Attila, Eger, építész
  4238. Könczei Rozalia, Budapest, könyvelő
  4239. Bojtor Elvira, Budapest, nyugd.
  4240. Fauszt Edina, Budapest, idegenvezeto
  4241. Pál Vera, Budapest, Okleveles építőipari Árszakért
  4242. Koltai János, Pécel, Nyugdijas
  4243. Debreczeny Sándor, Kulcs, nyugdíjas
  4244. Csaba Gábor, Budapest, Gépészmérnök
  4245. Lugosy Zsuzsa, Debrecen, logopédus
  4246. Pethő Végh Ilona, Budapest, Ingatlanközvetítő és értékbecs
  4247. Szabó Szilárdné, Budapest, építésztechnikus
  4248. Nagy Sándorné, Érd, Kiskeresk
  4249. Földházy Gabriela Roosz Lászloné, Buenos Aires Argentina, Nyugdijas
  4250. Fekete Géza, Budapest, képzőművész, masszőr, szakács,
  4251. Kolundzsija Gábor, Budapest, településmérnök
  4252. Máté Csaba, Solymár, vállakozó
  4253. Koncz Mihály, Budapest, közgazdász
  4254. Szilvássy Zoltánné, Budapest, ny. informatikus-könyvtáros
  4255. Sallay Zoltán, Pécel, életszépítő építő
  4256. Árva János, Budapest, budapesti utak szervezője
  4257. Antalics Magdolna, Bpest, kereskedő
  4258. dr Szentirmai Géza, Örbottyán, gyógyszerész
  4259. dr Csízy Judit, Őrbottyán, orvos
  4260. Nyitrai Péter, Budapest, biológus
  4261. Nyitrai Péterné, Budapest, nyugdíjas
  4262. Nyitrai Péterné, Budapest, nyugdíjas
  4263. Ligeti Andrásné, Budapest, orvos
  4264. Ligeti András, Budapest, mérnök
  4265. Pálfy Gabriella, Budapest, nyugdijas
  4266. Pálfy Gabriella, Budapest, nyugdijas
  4267. Horváth István, Budapest, tanító
  4268. Rapali Gabor, Szekesfehervar, szbaduszo
  4269. Süle Dávid, Szombathely, diák
  4270. Billing Tamás, Üröm, építészmérnök, közgazda
  4271. Endrődyné Katona Terézia, Budapest, műfordító
  4272. Almádi Károlyné, Budapest, Főelőadó
  4273. Szüts Menyhért, Balatonvilágos, nyugdíjas
  4274. Dékány Ilona, Budapest, építészmérnök, köztisztviselő
  4275. Hejusz Tamás, Budapest, köztiszviselő
  4276. Szöllősi Ferencné, Budapest, építész
  4277. Sándor Gyöngyvér Orsolya, Budapest, tanuló
  4278. Dr. Merétei Tamás, Érd, gépészmérnök
  4279. Merétei Tamásné, Érd, nyugdíjas
  4280. Varga Tünde, Érd, tanító
  4281. Cholnoky Tamás, Budapest, építőmérnök
  4282. Várföldi Tamás, Érd, nyugdíjas
  4283. Merétei Ferencné, Budapest, irodavezető
  4284. Nagyné Varga Mária , Budapest, tolmács
  4285. Prohászka Ilona, Budapest, ny tanár
  4286. Simon Lajosné, Budapest , nyugdíjas
  4287. Lukácsi Krisztina, Budapest, Sales support szakértő
  4288. Rák Péter, Budapest, újságíró
  4289. Siposné Szigeti Cecilia, Budapest, Szerkesztő, szépiró tanár
  4290. Jánosi Gábor, Budapest, telekommunikációs mérnök, föld
  4291. Farkas Éva, Budapest, ügyintéző
  4292. Zsoldos Ma'rta, Darmstadt, betega'polo'nö
  4293. Lantos Gábor, Budapest, mérnök
  4294. Szendrői Sándor , Budapest, nyug.zenei szerk.rendező-hangm
  4295. Kisvári Anna, Budapest, fejlesztő
  4296. Bátori Lászlóné, Budapest, nyugdíjas könyvelő
  4297. Fórisné Horváth Ágnes, Budapest, középiskolai tanár
  4298. Kóczánné Erőss Kinga, Budapest, volt gépész-szerkesztő
  4299. tekat1, Győr, Nyugdijas
  4300. tekat1, Győr, Nyugdijas
  4301. Kürti Veronika, Budapest, tanuló
  4302. Pető Éva, Miskolc, tanár
  4303. Meister Éva, Szolnok-Marosvásárhely, színművész
  4304. dr. Káldor Zsombor, Budapest, jogász
  4305. Török Jánosné, Budapest, nyugdíjas
  4306. Kocsyné Szántai Márta, Budapest, XVIII. ker., köztisztviselő
  4307. Baloghné Csomor ÉvaB, Budapest, erdőmérnök
  4308. Gáspár Kinga, Budapest, felnőttképzési menedzser, köny
  4309. dr.Mile Gabriella, Budapest, gyermekorvos
  4310. Pátkai Gáborné, Budapest, nyugdíjas
  4311. Csikósné Benke Anna, Budapest, programozó, könyvelő
  4312. Kiss-Kozslik Eszter, Budapest, tanuló
  4313. Takács Ágnes, Budapest, nyugdíjas ruhaipari technikus
  4314. Nagyné Csik Erzsébet, Budapest, nyugdijas
  4315. Szépvölgyi Zoltán, Budapest, vállalkozó
  4316. Buczkó Imre, Budapest, festőművész, művészeti író
  4317. Munkácsy Gyula, Budapest, programozó
  4318. Farkas Júlia, Budapest, egyetemi hallgató
  4319. Csaba Edit Zita, Budapest, építész hallgató
  4320. Mojzer Mária, Győr, Nyugdíjas
  4321. Scheller Gáborné, Budapest, pénzügyi vezető
  4322. Kővári-Krecsmáry Sándor, Győr, nyugdíjas
  4323. Zsóri Hajnalka, Budapest, lakberendező
  4324. Tamás Mária Terézia, Székelyudvarhely, Tanító
  4325. Buzásiné Kispál Katalin, Sárospatak, nyugdijas
  4326. Tarnai Imre, Nagyoroszi, plébános
  4327. Horváth Edit, Pécs, Rajz tanár, környezeti és művé
  4328. Kováts Eszter, Budapest, mérnök
  4329. Világhy József, Győr, nyugdíjas
  4330. Világhy Józsefné, Győr, nyugdíjas
  4331. dr. Kónyi Olga, Budapest, orvos
  4332. Bencze Katalin, Budapest, projekt menedzser
  4333. Steinhausz Dorotya, Budapest, tanár
  4334. Gnandt Boglárka, Budapest, meteorológus
  4335. Ungár Győzőné, Budapest XXII., nyugdíjas adótanácsadó
  4336. Zssubrinszky Zsolt, Budapest, ügyvezető
  4337. Nagy Zsuzsanna, Budapest, gyógymasszőr
  4338. Siklósi Istvánné, Nagyoroszi, könyvelő
  4339. Kristóf Sándor, Pécs, vállalkozó
  4340. Végh Mária, Budapest, nyugdíjas
  4341. Sinka Sándor, Budapest, nyugdíjas közlekedési üzemmérn
  4342. Dr. Pelle Judit, Eger, okl. építőmérnök
  4343. Illich Lajos, Budapest, szinkrontolmács
  4344. Kővári László, Budaörs, tanár
  4345. Takács Petra, Budaörs, diák
  4346. Molnár Adrien, Budapest, építész /pedagógus
  4347. Majthényi Katalin, Budapest, tanuló
  4348. Dr. Hatfaludy Zsófia, Zsámbék, gyógyszerész
  4349. Vargha Anikó, Tököl, tanár
  4350. Menyhárt Ottilia, Budapest, nyugd.
  4351. Pánczél Zsuzsa, Budapest, nyugdíjas
  4352. Kolonics Katalin, Budapest, ny. építész
  4353. sívó józsefné, Nagyoroszi, nyugdíjas tanár
  4354. Tóth László, Budapest, belsőépítész
  4355. Kosa Gyula, Budapest - 1014 ,Uri u. 30., nyug. gazdasz
  4356. Guzsaly Károly, Salgótarján, Építész
  4357. Szávai Tivadar, Budapest, tanuló
  4358. Kendeffy Gábor, Budapest, filozófiatörténész
  4359. Barak Zoltán, Nagykőrös, Nyugdijas
  4360. Baranyainé Nagy Erzsébet, Augsburg, Budapest, Pedagógus
  4361. Baranyai László, Augsburg, Budapest, Szoftverfejlesztő
  4362. Boros Gyevi János, Genf, építészmérnök
  4363. Bagyari Gyula, Pécs, fényképész
  4364. Bereczki Péterné, Budapest, nyugdíjas
  4365. Geréby György ifj. , Budapest, egyetemi oktató
  4366. Sándorfi Teodóra, Budapest, nyugdíjas
  4367. Pap katalin, Kömlö, igazgatói asszisztens
  4368. Tóth Emese, Budapest, köztisztviselő
  4369. Holnapy Dezső Dr. habil, c. docens, Budapest, ny. tudományos főmunkatárs
  4370. Bagyinszky Sándor, Budapest, építész
  4371. Stremeny Géza, Budapest, szobrászművész
  4372. Dr. Ronto Gyorgyi, Budapest, Professor emeritus
  4373. Miléné Szávai Györgyi, Budapest, nyugdíjas középiskolai tanár
  4374. Kriván Andrea Gyopárka, Budapest, Biológus hallgató
  4375. Murádin Andrea, Budapest, kiadói munkatárs
  4376. Szabó Elemér, Budapest, mérnök
  4377. Szabó László Dezső, Gyömrő, nyugdíjas, író, ujságíró, költ
  4378. Lipták Erzsébet, Budapest, titkárnő
  4379. Bőjthy Andrea, Budapest, szobalány
  4380. Perge Krisztina, Budapest, tanár
  4381. dr.Jakab György, Gödöllő, orvos
  4382. Dobos Tas László, Budapest, költő, író
  4383. Csiki Zsolt, Pér, Asztalos
  4384. Csontos Gréta, Pér, Főállású anya
  4385. Tarján Ambrus, Budapest, tanár
  4386. Tóth Emese, Budapest, egészségügyi dolgozó
  4387. Sipos Eszter, Zug, tanuló
  4388. Gerőcs Péterné, Budapest, alkalmazott
  4389. Révai Mátyás, Budapest, tanuló
  4390. Neszmélyi Zoltán, Budapest, nyugdíjas
  4391. Farkas Zsófia, Budapest, gyógytornász
  4392. Horváth István, Budapest, Nyugdijas
  4393. Kojnok Istvánné, Budapest, labor. asszisztens
  4394. Szász Violetta Àgnes , Stockholm , biokémikus, matematikus
  4395. Farkas Márta, Alsónémedi, egyetemi hallgató
  4396. Erőss Orsolya, Budapest, tanár
  4397. Horváth Árpádné, Budapest, Nyugdíjas
  4398. Takács Mihály, Budapest, Villanyszerelő vállalkozó
  4399. Kincses László, Budapest, vállalkozó
  4400. Kincsesné Szűcs Csilla, Budapest, titkárnő-adminisztrátor
  4401. Mayerné Kovács Veronika, Budapest, gyógypedagógus-reklámszakember
  4402. Eőry Dalma, Budapest, tanuló
  4403. Szabó Gergely, Budapest, diák
  4404. Szabó Balázs Márk, Budapest, boltvezető
  4405. Hajdú József, Budapest, Nyugdijas
  4406. Hajdu Józsefné, Budapest, Nyugdijas
  4407. Győri Jánosné, Fedák Veronika, Balatonfenyves, Nyugdíjas
  4408. Győri János, Balatonfenyves, Nyugdíjas
  4409. Ender Alexandra, Szigetszentmiklós, egyetemi hallgató
  4410. Bálint Veronika, Üröm, mérlegképes könyvelő
  4411. Halászné Várady ildikó, Gödöllő, tanár
  4412. Spuller György, Stockholm, Civ ing, dipl. villamosmérnök
  4413. Jeney Attila, Budapest, nyugdíjas
  4414. Szecskő Ildikó, Budapest, pénztár-hostess
  4415. Müller Zsuzsa, Budapest, anyaggazdálkodó
  4416. Varga Krisztina, Budapest, építészmérnök
  4417. Ecsenyi Monika, Budapest, tisztviselő
  4418. Dr. Mezei Mária, Budapest, mikrobiológus
  4419. Szaplonczay Irén, Budapest, építészmérnök
  4420. Urbanovich Tamás, Budapest, Nyugdijas épitész
  4421. Teleki Katalin, München-Budapest, Építész
  4422. Csapó Géza, Budapest, szerkesztő
  4423. Gesztes Vilmos, New York, Epuletgepesz mernok
  4424. dr. Kónyi Olga, Budapest, orvos
  4425. B.Nagy, Gyor, Egyetemi tanàr
  4426. Szécsi József, Budapest, szociális munkás
  4427. Farkas Kálmán, Budapest, egyetemi hallgató
  4428. Tóth György, Budapest, nyugdíjas
  4429. TÓTH ENIKŐ, budapest, kereskedelmi vezető
  4430. Nagylaki Gyula, Kisújszállás, ny. mérnök - tanár, gazdasági
  4431. Csejdy Júlia, Budapest, művészettörténész
  4432. Bálint Ádám, Budapest, képzőművész
  4433. Görgényiné Sebők Andrea, Budapest, adminisztrátor
  4434. Csepely Balázs, Budapest, értékesítési asszisztens
  4435. Csepely Péter, Budapest, nyugdíjas
  4436. Tóth Tamás, Budakeszi, építész
  4437. Vit László, Budapest, építőmérnök
  4438. Batiz Ervin, Budapest, technikus
  4439. Őze Eszter, Budapest, diák
  4440. dr. Németh Viktória, Budapest, jogász
  4441. Putnoki Atilla, Aggtelek, Tanár
  4442. Jancsó András, Budapest, tanuló
  4443. gr. Milványi Cseszneky László, Bécs, nyugdíjas
  4444. Knapp János Márton, Budapest, mérnök
  4445. Bukovinszki Ivett, Budapest, Tanuló
  4446. Keresztes Bálint, Budapest, Tanuló
  4447. Ruzicska Ádám, Pilis, Tanuló
  4448. Szekeres Csilla, Budapest, hallgató
  4449. Csepregi András, Budapest, építészmérnöki hallgató
  4450. Meixner Júlia, Budapest, tanuló
  4451. Hernádi Kristóf, Budapest, tanuló
  4452. Sebestyén Judit, Budapest, diák
  4453. Sebestyén Judit, Budapest, diák
  4454. Oroszi Lídia, Vál, tanuló
  4455. Szücs Tamás, Budapest, tanuló
  4456. Ilenczfalvi-Szász Boglárka, Budapest, tanuló
  4457. Ilenczfalvi-Szász András, Budapest, tanuló
  4458. Ilenczfalvi-Szász Csanád, Budapest, tanuló
  4459. Bánpataki Ádám, Budapest, teremőr
  4460. Hanzély-Kováts Attila, Budapest, kommunikációs vezető
  4461. ifj. Bertényi Iván, Budapest, történész, egyetemi adjunktus
  4462. Schild Tamás, Budapest, Diák
  4463. Kees Teszelszky, Groningen, Hollandia, történész
  4464. Boros Annamária, Budapest, főiskolai hallgató
  4465. dr Kőnig Mária, Kaposvár , orvos
  4466. Gömöri Gyöngyi, Budapest, tanár
  4467. Korda Viktória, Budapest, diák
  4468. dr. Takáts Zsuzsanna, Budapest, orvos
  4469. Földes Mária, Budaörs, tanuló
  4470. Dr. Pomeisl Imréné, Budapest, okl. építészmérnök, okl. stati
  4471. Kun Adrienn, Budapest, közgazdász
  4472. Boros András, Budapest, Épületgépész technikus
  4473. Nicholas Miklós Ybl, Honolulu, Hawaii - USA, Okl. épitészmérnök (nyugállomá
  4474. Tóth László, Nagykanizsa, Nyugdijas
  4475. Himmel Irén, Budapest, pszichológus
  4476. Szabo Attila Zsolt, Marosvasarhely, Tanulo
  4477. Kopa Miklós, Budapest, tanuló
  4478. É. Kiss Katalin, Budapest, nyelvész
  4479. Kovács Henrietta, Sárospatak, szociálpedagógus
  4480. Mezei Péter, Budapest , tanár
  4481. Dr. Kenyeres Zoltán, Budapest XII. Nagysalló u.7., professor emeritus
  4482. Konczné Szűcs Erzsébet,, Kóka, hittantanár
  4483. CSUTOROS Ferencz Francis, MELBOURNE,VICTORIA, AUSZTRÁLI, Magánzó
  4484. Pálfai Annamária, Pomáz, könyvtáros
  4485. Dobrova Éva, Budapest, nyugdijas
  4486. Dobrova Gyula, Budapest, vállalkozó
  4487. Bostyánné Nedeczky Kornélia, Budapest XI.kerület, Nyugdíjas volt Lakóterves dolg
  4488. Bostyánné Nedeczky Kornélia, Budapest XI.kerület, Nyugdíjas volt Lakóterves dolg
  4489. Bostyán Imre, Budapest , nyugdíjas Elektró Technikus vo
  4490. Simó József, Budapest, építész, könyvkiadó
  4491. Botta Ádám, Budapest, idegenvezető
  4492. Szekeres Ágnes, Budapest, idegenvezető, egyetemi hallgat
  4493. Salacz Nóra, Budapest, pilates oktató
  4494. Fésüs Mónika, Budapest, ügyintéző
  4495. Fésüs Mónika, Budapest, ügyintéző
  4496. Varga Ágnes, Dunakeszi, gyermek,-és ifjúságvédelmi ass
  4497. Horváth Nóra, Budapest, tanár, idegenvezető
  4498. Geiger Péterné, Budapest, nyugdijas
  4499. Gyönki Viktória, Budapest, Történész, idegenvezető
  4500. Tóth Szabolcs, Dunakeszi, Építőmérnök
  4501. Butkai Enikö, Budapest, zenemüvész
  4502. Bokros Katalin, Budapest, újságíró
  4503. Domán Sándor, Budapest, informatikus
  4504. Halmos Judit, Budapest, vegyészmérnök
  4505. Bognár Sarolt, Budapest, tanár
  4506. Köves Eszter, Budapest, idegenvezető
  4507. Sörös Pál, Budapest, nyelvtanár
  4508. Sörös Jànos, Budapest, Informatikus
  4509. Dr. Dróth Júlia, Telki, egyetemi docens
  4510. Sörös Szonja, Budapest, vállalkozó
  4511. Köbli Gabriella, Úri, Idegenvezető
  4512. Horváth-Hegyi Dénes, Nyíregyháza, egyetemi hallgató
  4513. Gúthy Marian, Budapest, építészmérnök
  4514. Ubrankovics Károly, Telki, informatikus
  4515. Hercegfi Károly, Budapest, egyetemi adjunktus, tanszékvez
  4516. Dr.Szörényi Erszébet, Budapest, orvos
  4517. Tóth Rita, Budapest, tervezőoperátor
  4518. Kulinyi Dániel, Budapest, diák
  4519. Magyar Mihály, Budapest, belsőépítész
  4520. Magyar Mihály, Budapest, belsőépítész
  4521. Koczka Tünde, Budapest, tanuló, idegenvezető
  4522. Hajdú Lili, Budapest, építész
  4523. Kiss Balázs, Budapest, Kriminálpedagógus
  4524. Szabó Beatrix, Budapest, Könyvelő
  4525. Farkas Ferenc, Budapest, diák
  4526. Mezei Emese, Kurityán, egyetemista
  4527. Szikora Tibor, Szabolcs, egyetemista
  4528. Váci Gergely János, Százhalombatta, egyetemi hallgató
  4529. Turucz Éva, Budapest, tolmács
  4530. Kálmán Anita, Harkány, gyógytornász
  4531. Finy Heidi, Budapest, egyetemi hallgató
  4532. Dr. Finyné Kereseő Kinga, Budapest, gyógypedagógus
  4533. Egyed Szandra, Budapest, egyetemi hallgató
  4534. Ozvald Zsuzsanna, Zsámbék, tanuló
  4535. Klemm Gabriella, Budapest, építész
  4536. Kamarás Bálint, Budapest, építész
  4537. Sólyom Lászó , Budapest, nyugger tv-operatőr
  4538. Mocsár László, Budapest, tanácsadó
  4539. Varga Illés Levente, Érd, építész
  4540. László Károly, Budapest, építészmérnök
  4541. Gyulay Babér, Miskolc, irodavezető
  4542. Sarkadi Nagy Emese, Dunakeszi, művészettörténész
  4543. Urbanista Pista, Város, urbanista
  4544. Jármyné Péch Margit, Budapest, nyugdíjas
  4545. Pető György, Budapest-Dunaújváros, gépész
  4546. Erdélyi M. Katalin, Budapest, szerkesztő
  4547. Fehér Zoltán, Budapest, hallgató
  4548. Bajmóczi Krisztina, Göd, könyvesbolti eladó
  4549. Csikós Attila, Budapest, író
  4550. Schreiber László, Százhalombatta, vegyész munkatárs
  4551. Tamás Bence, Budapest, lakó
  4552. Jelinek Csaba, Budapest, egyetemi hallgató
  4553. Herman Iván, Budapest és Amsterdam, matematikus, számítástechnikus
  4554. Almási Gábor, Budapest, történész
  4555. Szöllőssy Ágnes, Budapest II, művészettörténész
  4556. Terebessy L.Föld, Budapest, képzőművész
  4557. Erdőhegyi Katalin, Gárdony, mérnök
  4558. Cserháti Hajnalka, Eger, rajztanár, grafikus
  4559. Spiegel Eszter, Budapest, diák
  4560. Milkovics Judit, Szombathely, tanuló
  4561. Talpas Attila, Budapest, Értékesítő
  4562. Markó Balázs, Szeged, váltóőr
  4563. Markó Krisztina, Szeged, diák
  4564. Kóródy Gergely, Budapest, geográfus
  4565. Beck András, Budapest, kritikus
  4566. Szőnye Ildikó, Szombathely, kereskedő
  4567. Lányi András, Budapest, filozófus
  4568. Veres Bálint, Budapest, esztéta
  4569. Salamon Attiláné, Budapest, iskolaigazgató
  4570. dr. Mailáth Nóra, Budapest, klinikai szakpszichológus
  4571. Kuti Péter, Dunaújváros , log.. assz.
  4572. Virág Katalin, Budapest, biológus
  4573. Nagy Károly István, Budapest, közgazdász
  4574. Ágh Bence, Budapest, fahajóépítő
  4575. Dr. Sisáné Jánoska Éva, Budapest, távközlési üzemmérnök
  4576. Tóth Ágnes, Budapest, gyógytornász
  4577. Érsek Lajos, Budapest, szállodai rendezvénytechnikai
  4578. dr. Miks-Rédai Viktória, Érd, asszisztens
  4579. Szűcs Eszter, Budapest, gyógypedagógus, művészetterape
  4580. Ifj. Bárdy Péter, Gödöllő, egyetemi hallgató
  4581. Kusler Ágnes, Dunaújváros, egyetemi hallgató
  4582. Szeredi Merse Pál, Szentendre, egyetemi hallgató
  4583. Juhos Rózsa, Budapest, egyetemi hallgató
  4584. Szüts Nóra, Budapest, építészhallgató
  4585. Baló Dániel, Budapest, egyetemista
  4586. Bartók György, Budapest, zeneszerző
  4587. Balta Fruzsina, Budapest, fizikushallgató
  4588. Vojnich Erzsébet, Budapest, Festőművész
  4589. Szüts Anna, Budapest, egyetemi hallgató
  4590. Konopás Judit Emese, Budapest, építész
  4591. dr. Dankó Gergely, Budapest, jogász
  4592. Szaplonczay Irén, Budapest, építészmérnök
  4593. Kéthelyi Eszter, Budapest, művészettörténész
  4594. Széphelyi F. György, Budapest, művészettörténész
  4595. Dr. Joób Márk, Sopron, filozófus, egyetemi oktató
  4596. Virág Gergely, Győr, diák
  4597. Mátrai Zsófia, Budapest, egyetemi hallgató
  4598. Hrabák András, Budapest, biológus
  4599. Vass Katalin, Budapest, pultos
  4600. Kostyál János, Tát, Magasépítő üzemmérnök
  4601. dr. Gunyhó Ilona, Budapest, ingatlan ügynök
  4602. Krammer Katalin, Budapest, producer
  4603. Golarits Erzsébet, Budapest, textilművész
  4604. Mészöly Krisztina, Budapest,Belváros, szerkesztő
  4605. Sztankovics Sarolta, Budapest, tanuló
  4606. Veres Balázs, Budapest, szobrász
  4607. Kovács János, Budapest, közl. dolgozó
  4608. Gabor Bachman , Budapest, Épitőművész
  4609. Váczi Mónika, Gyömrő, Vállalkozó
  4610. Farkas János, Pécs, nyugd. gázipari technikus
  4611. Farkas János, Pécs, nyugd. gázipari technikus
  4612. Víg Zoltán Károly, 2081 Piliscsaba, Nyugdíjas
  4613. Susits Tamas, München, Fenykepesz
  4614. Gyönki Mária, Buda, ügyintéző
  4615. Gyönki István, Budapest, üzemvezető-helyettes
  4616. Vámosi Gergely, Budapest, ügyfélszolgálati felelős
  4617. Palika Petra, Budapest, tanár
  4618. Kovács Eszter, Zalaegerszeg, okl.építészmérnök
  4619. Juhász Janka, Gödöllő, egyetemi hallgató
  4620. Erdős Tamás, Budapest, idegenvezető
  4621. Hancsók Ildikó Erzsébet, Budapest, nyugdíjas
  4622. Soós Tamás, Eger, építész hallgató
  4623. Asztalos Zoltán, Törökbálint, Építész vezető tervező, stúdió
  4624. Balogh Ákos, Budapest, építészmérnök hallgató
  4625. Fekete Máté, Székesfehérvár, egyetemista
  4626. Fekete Katalin, Budapest, Építész vezető tervező
  4627. Koncz Ibolya Lilla, Berettyóújfalu, adófizető állampolgár /adm./
  4628. Telek Gábor, Budapest, kézműves-vállalkozó
  4629. Müller Tamásné, Dunaharaszti, könyvelő
  4630. Domokos József gépész technikus, Siófok, Nyugdíjas
  4631. Palánkai Tibor Ybl díjas építész, Szeged, építész
  4632. Tóth László, Budaörs, Nyugdíjas
  4633. Király András, Gyenesdiás, építőmérnök
  4634. Dr. Fogarasi Gyula, Budapest, ny. mérnök, egyetemi előadó
  4635. Nikowitzné Bencz Klára, Budapest, gyógytornász
  4636. Csermendy Julianna, Budapest, felelősen gondolkodó
  4637. Dugasz Zsuzsanna, Budapest, Logisztikus
  4638. Ács Tamás, Nagykáta, Logisztikus
  4639. Simonyi Gyula, Budapest, Ésszerűen gondolkodó
  4640. Tóth Hajnalka, Budapest, közgazdász
  4641. Vezin Antoine, Budapest V, Pénzügyi igazgató
  4642. Marcinkovics Mónika, Budapest, termékmanager
  4643. Gönczi Csabáné dr., Budapest, vegyészmérnök, nyugdíjas
  4644. Dobó Andrásné, Budapest (belvárosi lakos), nyugdíjas köztisztviselő
  4645. Dobó András, Budapest (V. ker. lakos), Nyugdíjas (beruházó, műszaki v
  4646. Vörös Nóra, Budapest, művészettörténész hallgató/sze
  4647. Keller Zsuzsanna, Budapest, tanuló
  4648. Rózsa Regina, Budapest, tanuló, pénzügyi tanácsadó
  4649. Kenesei György, Budapesst, közgazdász
  4650. Deák Zsófia, Budapest, egyetemi hallgató
  4651. Csepregi Péter, Budapest, üzemgazdász
  4652. Vámosi Ernőné, Budapest Zsolnai u. 2 1212, Nyugdíjas, előtte üzletkötő
  4653. Simon Bettina, Budapest, V.kerület, diák
  4654. Kovacsóczy-Nagy Dániel, Kiskunlacháza, Egyetemi hallgató
  4655. Frojimovics Gábor, Budapest, gépészmérnök
  4656. Gáti Ferenc, Budapest, grafikus
  4657. Horváth Ádám, Esztergom, egyetemi hallgató
  4658. Pollhammer Ida, Budapest, könyvtáros
  4659. Takács Gyula, Budapest, építészmérnök hallgató (BME)
  4660. Sütő-Nagy István, Budapest, nyugdíjas pedagógus
  4661. Gothárd Erzsébet, Budapest, építész-belsőépítész
  4662. Lendvay Ádám, Budapest, építész
  4663. Laki Gergely, Budapest, építőmérnök
  4664. Kalmárné Besenyei Mária, Heves , manager asz.
  4665. Gönczi Irén, Budapest, grafikus
  4666. mészáros lászló, Budakeszi, fotó
  4667. Kmetz Imre, Budapest, vállalkozó
  4668. Herman Iván, Budapest és Amszterdam, matematikus, informatikus
  4669. Rédley Tamás, Budapest, kommunikációs szakember
  4670. Vintze Balázs, Budapest, építész
  4671. Bodó András, Budapest, építészhallgató
  4672. Baranyai Viktor Zsolt, Miskolc, Kutató mérnök
  4673. Tímea Bartal, Budapest, egyetemi hallgató
  4674. Dr. Frivaldszky Gáspár, Budapest, munkajogász
  4675. Mottl Gothárd Zsuzsánna, Budapest XI., okl. építészmérnök
  4676. Rácz András, Budapest, egyetemi hallgató
  4677. Csuhai István, Budapest, szerkesztő
  4678. Jakab Lilla, Pomáz, diák
  4679. Belák Mihály Dr, Budapest, orvos
  4680. Galambos, Anita, Diplomás ápoló
  4681. Wellmann Nóra, Budapest, muzeológus
  4682. Begovits Emese, Budapest, tanácsadó
  4683. Bakacsi Norbert, Szeged, építésztechnikus
  4684. Sikné Sz. Andrea, Budapest, oktató
  4685. Sik Tibor, Budapest, budapesti lakos
  4686. Somfai Ágnes, Budapest, képviselő
  4687. Sik Nikolett, Budapest, Online Marketing Executive
  4688. Tóth Sándor József, Székesfehérvár, építőmérnök
  4689. Sweidán Omár, Budapest, tanuló
  4690. Petrovai László, Budapest, építészmérnök, településtervez
  4691. Bálint Judit, Budapest, felnőttoktatási szakértő, taná
  4692. Bárcziné Kapovits Judit, Páty, tájépítész
  4693. Máté Domokos, Kerepes, művezető
  4694. Bartl Györgyné, Budapest, adminisztrátor
  4695. Mansellné Juhász Gabriella, Budapest, grafikus
  4696. Platthy Zoltán, Budapest, cégvezető
  4697. B. Kis Béla, Budapest, biológus
  4698. NEMETH ANDREA JUDIT, KECSKEMET, ROKKANT NYUGDIJAS
  4699. Fekete Mária, Pécs, tanár
  4700. Németh László Ákos, Budapest, közgazdász
  4701. Platthy Nóra, Budapest, idegenvezető
  4702. Keöves Ferenc, Páty, nyugdíjas
  4703. Kállay-Dabrowsky Zsolt, Páty, grafikus-tipográfus
  4704. Kállay-Dabrowsky Zsoltné, Judit, Páty, intézményvezető
  4705. Sipos Emma, Budakeszi, könyvelő
  4706. Völgyesi Levente PhD, Budapest, jogász
  4707. Nagy József, Valkó, építőipari technikus
  4708. Bohn Gábor, Budapest, Elnök
  4709. Bohn Gábor, Budapest, Elnök
  4710. Balassa Zoltán, Kassa, közíró, helytörténész
  4711. Ifj. Tompó László, Budapest, irodalomtörténész, tanár
  4712. Halmai János, Budapest, restaurátor
  4713. Halmai János, Budapest, restaurátor
  4714. Sütő Zoltán, Kisrákos, Mozdonyvezető
  4715. Kovenz Walter, Nürnberg (D), gimnáziumi tanár
  4716. Molnár István okl. építész, Budapest, Építész
  4717. Bróz Brigitta, Fityeház, tanuló
  4718. colette, holton, looking for records on John J.




További cikkeink a témában

A bíróság megsemmisítette a belvárosi “Zeppelin-projekt” jogsértő elvi engedélyét
A MÉSZ aktivitása a Bécsi utcai üggyel kapcsolatban
Fordul a szél? - a Bécsi utcai bontásokra egyelőre nem adtak engedélyt
A MUT állásfoglalása a Bécsi utcai bontási engedélykérelemmel kapcsolatban
Zeppelin nélkül az élet...
Unokáink is látni fogják - a belvárosi Zeppelint?
„Zeppelin Budapesten…”
A piszkos tizenkettő — Belvárosunk a jövő útján?
Elszáll a léghajó a Bécsi utcába tervezett beépítés tetejéről?
Öt ház = Egy ház = Hány ház? - „Itt nincs megmentendő érték”
További találatok >>
Budapest jövőjéért — Gondolatok a város fejlesztéséről 2010
neo-survivalism : a Bécsi utcai projekt a Tálalóban
Öt ház = Egy ház = Hány ház?
(Csüggedt) helyszíni jelentés – Élőlánc Budapestért 2010. 10. 08
Műemléki jelentőségű terület – valós vagy vélt védelem? Bécsi utca...
Élőlánc a budapesti belvárosért
FIGYELEM! HELYSZÍNVÁLTOZÁS! - MUT Urbanisztikai Fórum a Bécsi utca kapcsán
A Budapest Világörökségéért Alapítvány fellebbez a Bécsi utcai ügyben
Az ICOMOS fellebező levele a Bécsi utcára kiadott elvi építési engedéllyel szemben
Szakmai fellebbezés a tervezett Bécsi utcai fejlesztések elvi építési engedélyezése ellen
Még mindig Bécsi utca — az UIA állásfoglalása
A Finta Stúdió három vezető építészének véleménye a Bécsi utcai Foster terv kapcsán
Vadász Bence nyílt levele a MÉK-nek
Hogy máskor ne legyen tudathasadás
A Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar, Településépítészeti Tanszék állásfoglalása a Bécsi utcai ügyben
A MÉK Elnökségének közleménye az V. ker. Bécsi utcába tervezett ingatlanfejlesztés tárgyában
"Véget kell vetni az irányított szabályozási terveknek!"
A Fiatal Műemlékvédők Egyesülete (FME) tiltakozik a Bécsi utcai bontási tervezetek ellen
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal állásfoglalása a Budapest, V. kerület Bécsi utcai tervezett ingatlanfejlesztés kapcsán
A BME Urbanisztika Tanszékének városépítészeti állásfoglalása Budapest történelmi belvárosának jövőjéről
Ha a volt Chemolimpex házat lebontják, vége a világnak....
A Magyar Urbanisztikai Társaság Elnökségének állásfoglalása
Kévés György: "Egy ilyen nagyságrendű terv bírálatánál tiltakozni kell!"
Budapest a sztárépítészek Mekkája
Szellemi Honvédelem — a Bécsi utcai bontások-építések kapcsán *
A Magyar Építőművészek Szövetségének határozata a Bécsi utcai beépítéssel kapcsolatosan
Nyilatkozat Budapest Belvárosának fejlesztési elképzeléséről
Válasz Eltér Istvánnak
Helyreigazítás másképp - Eltér István levele
A Váralja Szövetség tiltakozó állásfoglalása a Bécsi utcai bontásokkal kapcsolatban
Építészet és politika: az LMP is tiltakozik
Borostyánkői Mátyás, az IPARTERV Zrt. elnök-vezérigazgatójának tiltakozó levele
Léghajóval verébre
Noll Tamás, a MÉK elnökének levele a Bécsi utcai beruházás ellen tiltakozó állásfoglalásra
Tervtanácsi vélemény a Foster&Partners Bécsi utcába tervezett épületéről
Kálmán Ernő DLA, a MÉSZ elnökének helyreigazítási kérelme a Foster tervvel kapcsolatban
Állásfoglalás a történeti értékek rombolása ellen - V. kerület, Bécsi utca és a léghajó-hotel
Chemol-OTP — Objektíven(?)
A „Chemolt” nem lehet lebontani!
A Foster&Partners esete Budapesttel - tervtanácsi beszámoló
Védett épületek - de meddig?