Ybl Miklós- és Pro Régió-díjas építészek, 2010
Kategória:
Az idei Ybl Miklós- és Pro Régió-díjak átadására március 11-én került sor a Nemzeti és Gazdasági Minisztérium (NFGM) Kálmán Imre utcai épületében. A közelgő ünnep, március 15-e jegyében zajló eseményt Dr. Szaló Péter területfejlesztési és építésügyi szak-államtitkár köszöntője nyitotta. Az Ybl Miklós-díjakat Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter nevében Dr. Szaló Péter és Fegyverneky Sándor országos főépítész, az NFGM Építésügyi és Építészeti Főosztályának vezetője nyújtotta át.
A legrangosabb építőművészeti elismerés, az Ybl-díj kitüntetettjei 2010-ben (rangsorolás nélkül, névsor szerint):
Kalmár László építész
A Gödöllői Premontrei Gimnázium tornaterme
Klenk Csaba építész
Városi szakorvosi rendelőintézet, Paks
Gyógypedagógiai Általános Iskola, Paks
Kruppa Gábor építész
Mikó László építész
Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központ
Zsuffa Zsolt építész
A Gödöllői Premontrei Gimnázium tornaterme
Pro Régió-díj
A Pro Régió-díj a terület- és regionális fejlesztés, a térségi és kistérségi együttműködés előmozdítása, a társadalom, a gazdaság és a környezet összehangolt fejlesztése terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek, illetve szervezetek részére adományozható miniszteri elismerés. A díjakat Dr. Szaló Péter adta át.
Pro Régió-díjat kaptak:
![]() |
Balogh Imre, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. szakmai vezetője
Barkóczi Zsolt, a VÁTI Nonprofit Kft. Információszolgáltatási Igazgatóság vezetője
Csalagovits Imre János, a VÁTI Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
Giba Tamás, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere
dr. Hajdú Zoltán, az MTA Regionális Kutatások Központja tudományos tanácsadója
Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója
Huszár Mária, a VÁTI Nonprofit Kft. Regionális Irodája vezető tervezője
Kullmann Ádám, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főosztályvezetője
Pajna Zoltán, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere
Gratulálunk a kitüntetetteknek!
HP - az Ybl Miklós Díj Bizottság tájékoztatója nyomán
Fotó: Biczó Gabriella
További cikkeink a témában
A legfontosabb mindig az, ami hiányzik - Dévényi Tamás nyílt levele az Ybl-díj kapcsánYbl Miklós-díj 2011
Ybl-díj 2011 — felhívás jelölésre
Ybl- és Posztumus Ybl-Díjasok kiállítása
Posztumusz Ybl Miklós-díj - egyedülálló szakmai összefogás a felejtés ellen
Ybl-díj 2010 — felhívás jelölésre
A 2009. évi Ybl-díjasok és Pro Regio-díjasok
Felhívás Ybl-díj jelölésre
Ybl Miklós-díjas építészek 2008
További találatok >>
Bemutatkoznak a 2007 évi Ybl-díjasok - előadások és kerekasztal beszélgetés
Felhívás Ybl-díj jelölésre
Ybl Miklós-díjas építészek, 2007
Az Ybl-díjra benyújtott pályázatok
Ybl Miklós-díjas építészek, 2006
Ybl-díj 2005
Ybl Miklós-díjasok 2004-ben
Ybl-díj 2003: Bálint Imre, Guczogi György, Keller Ferenc, Magyari Éva és Turi Attila
Ybl-díj 2002: Ferkai András, Nagy Bálint, Siklósi József, Sugár Péter és Szász László
Ybl-díj 2001
Ybl-díj 2000
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 9310 olvasás
- Küldje el emailben
- Nyomtatható változat

