ÖSSZEGZÉS

A nemzetgazdaság jelentős részét kitevő építőipar helyzetének javítása, az épített örökség védelme, illetve épített és táji környezetünk rohamos romlásának megakadályozása közös társadalmi és gazdasági érdekünk. Az ezekkel kapcsolatos feladatok meghatározásában és a megoldások kidolgozásában a Magyar Építész Kamara minden szakmai és emberi segítségével rendelkezésre áll. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a Kamarát az építőipar minden szegmensére vonatkozó jogalkotási, illetve felülvizsgálati folyamat aktív és megkerülhetetlen részesévé kell tenni. Első lépésként alább rögzítjük a Budapesti Építész Kamara ajánlásait az országos parlamenti tisztújítások előtt.

Idézet Molnár Péter (1925–2000) építésztől: „minden társadalom építészete olyan, amilyent megérdemel”.

A gyökerek a '60-as évekre nyúlnak vissza, az „engedékenység” korába, amikor már másodgazdaság jöhetett létre. Ennek gyümölcsei azonban olyan magáningatlanokban (nyaralók, családi,- és ikerházak) realizálódtak, melyek valós értékítélete nem alakulhatott ki, mert létesítésük célja nem élettér-otthon teremtése és az ehhez kapcsolódó ingatlanforgalom létrejötte volt, hanem csupán a megtermelt javak „jegelése” elképzelt (de nem gyakorolt) forgalmi értékítéletek szerint.

Ezek a hamis beidegződések a rendszerváltás után is hatottak (nem csak a lakásépítés területén), és hatnak még ma is: „az építészet” még ma sem fontos eleme társadalmi berendezkedésünknek. Tarthatatlan helyzet ez, mert az építészet tudatformáló ereje parlagon hever, vagy esetleg az események után kullog.

A Budapesti Építész Kamara (BÉK) ennek a helyzetnek feloldására és az építésztervezői szakmagyakorlás feltételeinek javítása érdekében elindított egy problémafeltáró, megoldásokat kereső mozgalmat tagsága (4200 építésztervező) körében, írásos és konzultációs megnyilvánulásokon alapuló csoportmunkák szervezésével. A folyamat („TÖBBÉK”) teljesen nyílt volt, akár személyesen, akár elektronikus úton bárki véleményt nyilváníthatott. Ezzel a lehetőséggel egyszeri, vagy „visszatérő” módon 150 építész élt, ennek tanulságai, „eredményei” az alábbiakban összegezhetők.

1. „Az építészet ügye” önálló, összevont Építészeti,- és Örökségvédelmi Hivatal felállítását igényli (szoros működési kötelékben az országos és a területi mérnöki-, építészeti kamarákkal).

2. Az igényelt magas színvonalú építészeti tevékenység csak a jelenleg is működő Főépítészi Kollégium megerősítésével, hatáskörének kiterjesztésével, anyagi és erkölcsi függetlenségének megteremtésével biztosítható, együttműködésben a jó építészeti minőséget pártoló társadalmi szervezetekkel.

További feladatok

3. Az építészeti verseny újraértelmezése, kitágítása nyilvános jellegű elbírálása (hisz a társadalom érdekeit képviseli, a jó építészeti minőséget szolgálja és nem gátja a társadalmi fejlődésnek)

• a tervpályázatok számát meg kell sokszorozni (szabályozási tervi előírásokkal,  rendeletekkel);
• a tervpályázatok tartalmát szűkíteni –bővíteni kell (lényegi verseny legyen a „tervdokumentációk” versenye helyett, kis munkaráfordítással, ugyanakkor bő gondolatisággal);
• ötletpályázatok dömpingjére van szükség, kétlépcsős pályázati eljárásokkal;
• a tervpályázatok (és mindenféle egyéb, építészettel összefüggő verseny) elbírálását új alapokra kell helyezni (kis létszámú szakmai zsűri nyílt,- és a mindenkori pályázók titkos szavazásával bírálni).

4. Az építési engedélyezési eljárások egyszerűsítése

• az engedélyezési tervdokumentációk tartalmának szűkítésével;
• a szolgáltatói, hatósági nyilatkozási „körök” racionalizálásával;
• az „építész-szerző” jogainak, személyiségének előtérbe helyezésével.

5. A tervtanácsi rendszer újraértelmezése

• a „tervező-szerző” segítésén alapuló tanácsadási rendszer kiépítése;
• az alkotói szabadság biztosítása;
• az érdemi „tanácsadás” és az érdemi tervezői „befogadás” feltételeinek megteremtése.

6. Az építészeti kiviteli tervezés folyamatában az „építész-szerző” státuszának erősítése

• bármilyen kivitelezési tevékenység csak az eredeti „szerző-tervező” által, vagy jóváhagyásával készített építészeti és szakági kiviteli tervdokumentációk alapján folytatható;
• az építésztervező jelenléte és ennek igazolása a kivitelezési folyamatban feltétele az építmény használatba vételének (minden esetben).

7. Az olyan állami jellegű feladatok elvégzésének központi költségvetési támogatása, melyeket törvények, kormányrendeletek, miniszteri rendeletek írnak elő a köztestületi mérnöki-és építészeti kamarák számára.

8. Az építészeti értékek felismerése, ismerete közügy legyen az oktatás minden területén (az általános iskolától az egyetemekig), az ezzel kapcsolatos látásmód-kultúra megteremtésével.

9. Elengedhetetlen a Budapestet érintő átfogó fejlesztések politikai konszenzuson, a Főváros és a kerületek közötti együttműködésen alapuló vitele, a hajdani Közmunkák Tanácsa működési elveivel rokon, mégis korszerű keretek között.

10. A városi „szabadtér”-tervezés a szemléletváltozás korszakát éli: az „élhető” terek megteremtése elsőrendű szemponttá vált a településfejlesztésben. Ezért újra kell értelmezni a „szabadtér” tervezés módszereit, közösségi üggyé kell tenni az ezzel kapcsolatos jogi szabályozási, módszertani változtatásokat, elhatározásokat; meg kell teremteni a „részvételi” tervezés feltételeit.

Megjegyzés: a Területi Elnökök 2010. február 5-ei értekezletén a Budapesti Építész Kamara alelnöke hivatalosan átnyújtotta a fenti cselekvési program szöveget a Magyar Építész Kamara elnökének azzal a szándékkal, hogy segítse és befolyásolja a MÉK munkaprogramját.

a Budapesti Építész Kamara Elnöksége

forrás: BÉK
[szerkesztői kiemelésekkel]