A mi kis épitészetünk...
Címkék:
Megint sikerül majd kivivni a hazai építészek utálatát azzal, amit írni fogok, úgyhogy az érzékenyebb lelkűek ne is folytassák az olvasást. A post alatti értékelésnél nyugodtan jelöljék be az egyest. Megszoktam, hogy vitázni nem, de névtelenül lepontozni nagyon tudnak azok, akiket kritizálni szoktam...

Az MTV némi módositással megvalósitotta egy négy évvel ezelőtti tervemet, de jól csinálták, úgyhogy semmi probléma ezzel nincs. Annak idején, BME-s egyetemistákat és háziasszonyokat akartam versenyeztetni lakástervezés ürügyén, de nem jött össze. Az MTV "A mi kis városunk" játékát várostervre szervezték, és gyakorló épitészek versenyeztek lokálpatriótákkal.
A műsort ITT meg is lehet nézni.
Az eredmény 5:0 a lokálpatrióták javára, és a zsűri döntésével maximálisan egyet is értek. Pedig az épitészek nem kezdték rosszul - elmentek egy iskolába és kikérdezték a gyerekeket. A romlatlan kreativok pedig megmondták a tutit, ám az építészek fittyet hánytak rá, és holmi gazdasági indokokra hivatkozva lakóparkot terveztek... minden kényszer nélkül! Na ez az, ami kétségbeejtő!
Mert eddig csak a panaszt hallottam, hogy az a rusnya megrendelő, az a pénzéhes beruházó, a stupid városi hivatalnokok, meg a bunkó lakó... szóval, mindenki hibás szokott lenni, csak a tervező nem, mert ő okos, szép, és amúgy is mindenkinél jobban tudja...
Sokaknak meg kéne nézni ezt a filmet és elgondolkodni rajta, hogy mitől nyomorodott meg a magyar épitészeti lélek, ha már egy szabad választásnál is a lakópark ugrik be nekik, mint megoldás, holott erre utaló jeleket nem kaptak, sőt a gyerekek végtelen bölcsességről téve tanubizonyságot éppen ellenkezőjére biztatták őket.
- EMA blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 2167 olvasás
- Küldje el emailben
- Nyomtatható változat
