kereskedelmi és szolgáltatási célú épületek

Rendezés: Publikálás dátuma up down Cím  up down

21. századi „szonett” Szegedhez: Árkád bevásárlóközpont

Új kor, új igények: míg a 19. századot az iparosítás jellemezte, a 20. századot a fogyasztás. Szimbóluma lehet ennek a Csillag Katalin és Gunther Zsolt DLA építészeti irányítása alatt megvalósult Árkád Bevásárlóközpont Szegeden, mely a jelentős ipartörténeti múlttal bíró Első Magyar Kenderfonó épületegyüttesének helyén áll ma. A szigorúan meghatározott, uniformizált funkcionális igényeket kielégítő létesítmény a kendergyári gépek kiállításával és Juhász Gyula idézeteivel kíván személyes hangnemet találni a város lakóival.

Felhők felett az ég - a VÁCI1 tervezésének rövid története

Kőnig Tamás ebben a cikkében összefoglalja a VÁCI1 tervezéstörténetét, bepillantást engedve az ingatlanboom időszakában oly gyakori tervezési kényszerházasságok létrejöttébe és működésébe. Wagner Péterrel együtt nekik szerencséjük volt, mert a fejlesztő által kijelölt Christian Biecher francia tervezővel sikeres volt az együttműködés. Ugyanakkor a cikkből is kitűnik, és sokan tapasztalatból tudják, hogy az ilyen projektekben azért egyáltalán nem könnyű a helyi tervezők érdekeinek érvényesítése. A Váci1 pazar épülete most végre megújult, amiről Zsitva Tibor fotói tudósítanak addig is, amíg a házat teljesen birtokba nem veszik az új üzletek és vásárlóközönségük.

Megaberuházás a hamburgi kikötőben, Egeraat-módra

Van, ahol a válság ellenére is töretlenül zajlik az ingatlanfejlesztés, ráadásul nem is akármilyen léptékben és sűrűségben. Hamburg kikötői negyedében a közelmúltban nyílt meg az Eric van Egeraat holland sztárépítész irodája által tervezett komplexum, a Sumatrakontor. A vegyes funkciójú épületegyüttes kereskedelmi, irodai, szállodai és lakófunkciókat fogad be, megjelenésével pedig a környező kikötői negyed vörös téglás építészeti világát értelmezi újra.

Europeum - ami megvalósult

A Blaha Lujza tér kiemelt helyzetű telkének közelmúltját tervező-, és funkcióváltások, tervtanácsi bemutatók hosszú sorozata kísérte. Végül megszületett a ma látható épület, amelynek végleges arculata dr. Fekete Lajos és Fazekas Artur vezető tervezők nevéhez fűződik. Az egykori Sajtópalota helyén álló Marriott Courtyard Hotel 2010 tavaszától fogad vendégeket, az alsó szinteket elfoglaló Europeum Bevásárlóközpont pedig 2011 áprilisában nyílt meg.

Felpörgetve - Red Baron, YAMAHA motoros üzlet, Pécs

Ellentétben például a borászatokkal, az autó- és a motorkereskedések jelentette építészeti kihívások eddig nem kerültek markáns módon a szakmai érdeklődés homlokterébe – pedig ezek az épületek nagyon is valóságos feladat elé állítják a szakmát. A Red Baron pécsi üzlete esetében sikerült Patartics Zoránnak és tervezőcsapatának meggyőznie a tulajdonost arról, hogy a városképi, építészeti, minőségi szempontok nem csupán terhet jelentenek számára, de lehetőséget is.

Anyagsűrűsödés a térben – Dabas, piaccsarnok

Dabas város az elmúlt években figyelemreméltó „ráncfelvarráson” esett/esik át. A legutóbb átadott új épület a Kiss Gyula, Járomi Irén által tervezett piaccsarnok. Bár a kérdés felmerülhet, kell-e egyáltalán egy ilyen típusú alföldi kisvárosnak zárt piaccsarnok, a  figyelemreméltó épület izgalmas és mégis jól illeszkedő, vörösből zölddé „érő” színfoltja lehet a város megújuló arculatának. Az első pillantásra talán szokatlan, nehezen befogadható épületet Mizsei Anett mutatja be.

Vásárlás szlovák módra - Aupark Košice

"Meghallgatunk, gondolkodunk, létrehozunk és megvalósítunk"
- ez a fő mottója a Juraj Jančina vezette Jančina Architekti építészirodának, melynek munkatársai Aupark Košice néven új bevásárlóközpontot terveztek Kassára. A komplexum létrehozásakor cél volt, hogy a tiszta, egyszerű, könnyen megjegyezhető kialakítás segítségével a bérlők a szolgáltatásaikat áttekinthető, kifinomult módon mutathassák be.

Hajtogatott formavilág - Klímacentrum Irodaház

A Szentendrei út mellett, a Pók utcai lakótelep és az Aquincum-polgárvárosi amfiteátrum szomszédságában már jó pár éve áll egy ház, amely formálásával, nagy üvegfelületeivel és érdekes kerítésével vonja magára a figyelmet. A Klímacentrum Kft. irodaháza Dékány Tibor, Finta Sándor, Hatvani Ádám és Vadász Orsolya (sporaarchitects) elképzelései alapján épült fel.

Főszerepben a HÚS - Húsbolt és kisfeldolgozó Nagyigmándon

Román László
és Nagy Zsuzsa tervei alapján egy korábban gyógyszertárként üzemelő épület alakult át húsbolttá és kisfeldolgozóvá Nagyigmándon, a Szendi ér partján. Az új funkciók jól elfértek a meglévő épületkontúrban, még egy kis garzonlakás is helyet kapott a kert felőli oldalon.

Ha a hal beszélni tudna – Halpiac, Isztambul

Beşiktaş új halpiaca - Gokhan Avcioglu
Ha a hal beszélni tudna, talán még meg is dicsérné Beşiktaş új halpiacát, hova végzete vetette. Isztambul meglehetősen eklektikus, életteli, ugyanakkor falusi atmoszférájú negyedében, egy háromszögletű telken már régóta áll piac. A régi épület műszaki állapota szükségessé tette az újjáépítést, ami a Gokhan Avcioglu vezette GAD iroda tervei alapján készült.

Piac Szegedhez (és Marshoz) méltón

A  nagy szegedi árvíz után Párizs mintájára kialakított városszerkezet egyik fontos csomópontja a Mars tér. A még szegedi léptékben is hatalmas köztér régóta otthont ad a piacnak, ám sokáig csak hevenyészett csarnokok és bódék jellemezték a helyet. Ezen változtatott Vesmás Péter terve, mikor  egy közparkkal is ellátott városi agórává fejlesztette tovább az egykori Mars mezejét. A méltó módon megújult piacot Szőke Virág mutatja be.

Jó helyen, jó időben

Parádés minőségben készült el Hévízen a "német nyugdíjas" romantikának hátat fordítva a Zena szépségközpont. Környezetében szűkszavúnak, idegennek és sterilnek hat, mindezt vállaltan, feszengés nélkül. Kérdés az, hogy a megfelelő helyen és jó időben teszi-e.

Lebegő tető a zöld sziget felett - Plantart központ

Hosszas előkészítés, speciális funkciók, az igények és a tervek folyamatos változása, finomodása, kényszerű kompromisszumokkal - ezek a momentumok igen sok projekt életében feltűnnek. Előfordul, hogy ezek ellenére is sikerül egy vállalható, szerethető épületet létrehozni, az eredeti koncepció fő irányainak megőrzésével. Erre példa a Plantart Kft. új törökbálinti központja, amely Rombauer Gábor és munkatársai tervei alapján készült el.

"A mulandóság cáfolatául" - Szépségközpont Hévízen

"A szépség nem feltétlenül jár gyakorlati haszonnal, mégis úgy keressük, mintha a világ legfontosabb dolga lenne" (Paulo Coelho). Hévíz központjában a Kalmár László és Zsuffa Zsolt által tervezett Szépségközpont homlokzatait a közeljövőben élő zöld fal borítja majd, beemelve a változást és az időt az épület - s talán nem utolsósorban a funkció tágabb - értelmezésébe is.

Nagyrombusszal lefedve - új gömbmozi és átriumos plaza Bukarestben

A megalomán plázaépítészet, ami nálunk vagy tőlünk nyugatabbra már lassan cikinek, megvetendőnek számít, és helyette különböző módszerekkel próbálják újraéleszteni a kiskereskedelmet, Romániában még most éli fénykorát. Jó példa erre a bukaresti Cotroceni Park létesítménye, amit Nemes András mutat be.

Marina Center Balatonfüreden, avagy lehet Tescót máshogy is?

Balatonfüred rohamos fejlődésen esik át az utóbbi időkben, de a multi-hiper-szuper-marketekkel szemben eddig erős ellenállást tanúsított. A jég azóta megtört, felépült az első élelmiszer áruház. Legtöbb társától eltérően mégsem kék-pirosban pompázik, köszönhetően a megrendelők, a helyi főépítész és a tervező, Sebestyén Imre között kialakult egyetértésnek; s sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a köznyelv elnevezte a „legszebb Tescónak”.

Aldi a lovardában

Egy újabb bontást vizionáltunk, szürke, jellegtelen doboz-diszkonttal. Tévedtünk: a Tűzoltó utcai lovarda nemhogy megmaradt, hanem kifejezetten érzékeny felújításon esett át. Biczó Gabriella beszámolója a hajdani lovarda helyén épült áruházról.

Fenntartható építészet, ahogy a nagykönyvben meg van írva

A németek nem csak beszélnek róla, csinálják is. Többek között a fenntartható építészetet, melyre remek példa az Eberswaldéban épített Paul Wunderlich Hause. A ház titkát, hogy hogyan képes alacsony építési költség mellett kiváló energiahatékonysági mutatókat produkálni, Szekér László írásából ismerhetjük meg.

Ahol a lovak megálltak

CBA Budapest, XII. kerület, Lóitató tér - építészek: Ferencz Marcel DLA, Détári György Fotó: Hajdú József
A hajdani, hegyre felkapaszkodó szekerek nyomvonala rajzolta ki a Lóitató tér végső formáját. Erre a „néma ívre” rímel Ferencz Marcel és Détári György épülete, amelyet egy honi üzletláncnak terveztek.

Nyugalmas kert a város felett

Tetőkerti medence a Lövőház utcában, fotó: Lantos István
Az elmúlt évtized legjelentősebb hazai tájépítészeti munkáit összegyűjtő 2010 Tájodüsszeia kiállítás apropóján az Építészfórum legújabb fókusztémája a táj-és kertépítészet. Az első fecske már megérkezett, bemutatjuk a Citikert Lövőház utcai tetőkertjét.

Tartalom átvétel