Építészetoktatás gyermekek számára - interjú Pihla Meskanennel

Finnországban a gyermekek és a fiatalok immár két évtizede részesülhetnek építészeti oktatásban, a Pihla Meskanen alapította ARKKI építészeti iskolában. Cseh András látogatása során az intézmény létrejöttéről, életéről és működéséről kérdezte az építészt, aki személyes tapasztalatairól és jövőbeli terveiről is beszámolt.

Az építészetoktatás gyermekek számára egyre nagyobb teret kap szerte a világon. Jelenlétét és fontosságát különböző szempontok alapján vezetik le: kultúránk, művészetünk és tudományunk jelentős részét alkotják az építészeti teljesítmények; épített környezetünk ismeretével és élvezetével teljesebb életet élhetünk; a fenntarthatóság minden nap előkerül, magával hordozva az értékőrzés és innováció kérdéseit az épített környezettel kapcsolatban is; az építészek és nem építészek közös gondolkodásához és munkájához szükséges az alapvető építészeti ismereteket elsajátítani - és mindezt gyermekkorban a legjobb elkezdeni. Akkor, amikor még nyitottak vagyunk a minket körülvevő világra - és a játékra: a tanulás legfontosabb eszközére.

Az elmúlt évtizedekben helyi kezdeményezésektől nemzetközi szervezetekig különböző léptékben és formában, de sok helyen elindult a gyermekek építészeti nevelése. Szakkörök, kirándulások, táborok szerveződnek ilyen céllal és egyre több országban kap helyet az építészet az iskolai tantervekben is. Magyarországon is sok apró kezdeményezés fut párhuzamosan. Építészek iskolákat látogatnak, múzeumpedagógusokkal közösen tartanak foglalkozásokat, érdeklődő rajztanárok fejlesztik építészeti tudásukat, hogy továbbadhassák azt a gyermekeknek. Fontos lenne az együtt gondolkodás, a tapasztalatok megosztása, a közös célok és eszközök meghatározása, hogy hatékonyabban működhessünk együtt.

Európában Finnország élen jár az építészetoktatás fejlesztésében. Két évtizede intenzíven foglalkoznak országszerte azzal, hogy minél több gyermek találkozzon tanulmányai során építészeti kérdésekkel és feladatokkal. Eleinte az iskolán kívül, ma már az iskolarendszerrel egyre szorosabb együttműködésben - a jövőben pedig talán annak szerves részeként. Ennek a folyamatnak tanulságait és egyik zászlóshajójának, a Pihla Meskanen által vezetett ARKKI építészet iskolának életét és működését mutatja be az alábbi interjú. A figyelemfelkeltésen túl célja egy olyan szakmai diskurzus megindítása, melynek eredményeképpen előtérbe kerülhet a gyermekek építészeti nevelése, ennek lehetőségeinek megteremtése és eszközeinek kidolgozása Magyarországon is.

PIHLA MESKANEN 1970, Helsinki Építészeti tanulmányait a Helsinki Műszaki Egyetem Építész Karán végezte, pedagógiát a Lahti Műszaki Főiskolán tanult. 1993-ban elindította az ARKKI, School of Architecture for Children and Youth iskolát, 1995 óta ennek igazgatója. Alapítója a PLAYCE nemzetközi szervezetnek, amely céljául tűzte ki, hogy a terekkel és az épített környezettel való megismerkedés minden gyermek számára elérhető és megtapasztalható legyen tanulmányai során. Munkássága eredményességének köszönhetően a finn oktatási rendszer lassú reformjának részese, 2002-től tagja a csoportnak, amely a Vizuális Művészetek és Építészet című tantárgy programját dolgozza ki a finn Nemzeti Tanterv részeként, és amely 2003-tól hivatalosan is bekapcsolódott az Országos Oktatási Bizottság munkájába. Tanárként a gyermekek oktatásán túl építészetet tanít rajztanárok, általános iskolai tanítók, valamint érdeklődő felnőttek számára.

Cseh András: Finnországban a 80-as évek óta egyre fontosabb szerepet kap az építészetoktatás. Az ARKKI 1994-ban kezdte meg működését. Mi indította el ezt a folyamatot?

Pihla Meskanen: Hárman voltunk építészek, akiket ez érdekelt - illetve egy építész és még ketten, akik akkor egyetemisták voltunk. A kormány döntése alapján szükség volt építészetoktatásra a zeneiskolák, tánciskolák, művészeti iskolák mintájára - azonban semmilyen példa, előzmény nem volt előttünk. De belementünk, hogy megpróbáljuk. Ennek ellenére a munka elkezdése után még 15 évig nem kaptunk semmilyen anyagi támogatást. Most már harmadik éve kapunk a finn államtól - már hivatalos művészeti iskolaként működünk, így nyílt lehetőség erre -, ami nagy megkönnyebbülés.

 

ARKKI, School of Architecture for Children and Youth ARKKI, Gyermek és Ifjúsági Építészet Iskola 1993-ben Pihla Meskanen, Tuuli Tiitola-Meskanen és Miina Vuorinen alapította Helsinkiben, 1994-től indítottak építészeti kurzusokat gyerekenek. Programjában elsősorban délutáni foglalkozások szerepelnek, 3-18 éves gyermekek számára. Célja, hogy a művészeti oktatás más ágaihoz hasonlóan (zeneiskolák, kézműves szakkörök, stb.) építészetet tanulni is legyen lehetősége a gyermekeknek. Az iskola 1995 óta Helsinki Ruoholahti városrészében található, a Kaapeli részeként. Ez egy öbölparti 53.000 négyzetméteres kábelgyár átalakításával létrehozott kulturális központ, amelyben  kiállítóterek, koncert- és próbatermek, tv- és rádióállomások, színház, és különböző oktatóközpontok (művészet, tánc, nyelv, harcművészet) kaptak helyet. Az iskola diákjai szabadon használhatják ezeket a tereket is az órák során, ezáltal sokféle térélménnyel gazdagodnak. Az épületben ezek mellett jelentős számban vannak iroda-részek, amelyek jellemzően designnal és építészettel foglalkozó cégek központjai. Az ARKKI három nagy foglalkoztatóteremből és az ezeket kiszolgáló terekből áll (irodák, vizesblokk, raktárak). Két teremben a fő tevékenység a makettezés és a rajzolás, egy teremben pedig a számítógépekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek.

 

Ha jól tudom, pedagógiai előképzettséged is van. Ezt már e folyamat előtt elkezdted, vagy kifejezetten az építészetoktatás miatt vágtál bele?
Kifejezetten emiatt - már öt éve dolgoztam az ARKKI-ban, amikor rájöttem, hogy többet szeretnék tudni a tanításról, így 2 év alatt elvégeztem a BsC-t belőle.

Megváltozott-e valami a hozzáállásodban, módszereidben ennek hatására?
Nem. Nagyon csalódott is voltam a tanítás-oktatás minősége miatt. Amit itt csinálunk, az továbbra is inkább a tapasztalatainkon alapul. Olaszországban Reggio Emiliában is részt vettem pedagógiai kurzusokon, de ami igazán alakította ezt, az itthoni építészképzésem volt Juhanni Pallasmaa szárnyai alatt. Őt legtöbben írásairól ismerik, nekem vezető tanárom volt az egyetem első három évében. Amit tőle tanultam, nagyban meghatározta és meghatározza az itteni iskola működését. Ő a Bauhaus-t tartotta szem előtt. A harmadik évünk után közölte velünk, hogy mi igazából egy kísérleti évfolyam voltunk, valami teljesen mást akart kipróbálni velünk - például soha nem tanultunk semmilyen rajzolási technikát, semmilyen számítógépes programot, igazából semmit az “igazi" építészetről. Inkább mindig furcsaságokkal foglalkoztunk.

 

REGGIO EMILIA2 oktatási rendszer A II. világháború után 1963-ban Loris Malaguzzi által kifejlesztett oktatási rendszer a Reggio Emilia városka körüli falvak általános iskolái számára, amelynek alapelvei: - A gyerekeknek kell, hogy legyen befolyásuk tanulmányaik menetére. - Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a gyermekek tapasztalati úton (tapintás, mozgás, hallás, hallgatás, látás) tanuljanak. - Segíteni kell a gyerekek más gyerekekkel és az őket körülvevő tárgyakkal való kapcsolatának fejlesztését saját felfedezéseik által. - Korlátlan lehetőségeket és időt kell biztosítani a gyerekeknek, hogy kifejezhessék önmagukat. Jelenleg Reggio Emiliában a Reggio Children szervezet és a ReMida - A Tárgyak Háza gyermekoktatási programjai ezen alapelvek mentén tanítják környezetünk felfedezését gyermekek számára.

Miről szólt akkor a képzésetek?
Modellezésről, kísérletezésről - pl. táncoltunk botokkal, mint egykor a Bauhaus diákjai. Én nagyon élveztem és nem is tudtam, hogy ezt máshogy kellene, hiszen számomra ez volt az egyetlen ismert építész-képzés. Építész akartam lenni és azt mondták, az így lesz az emberből. Ez a képzés sokkal többet segített az építészetoktatásban, mint későbbi tanári tanulmányaim. Természetesen sokféle tanárképzés létezik - ismerek építészeket, akik jelenleg az Aalto University művészet-tanári képzésén vesznek részt és nagyon hasznosnak találják. Különösen, hogy sok tantárgy közül választhatnak, így mindenki saját érdeklődésének megfelelően alakíthatja tanulmányait. Jyväskylä-ben az egyetemen is állítólag sokat fejlődött az oktatás-tanítás. Lahtiban, ahol én tanultam, főiskolai képzés volt, ennek megfelelően nem olyan színvonalú, mint az egyetemeken.

Itt, az ARKKI-ban hányan dolgoztok?
Jelenleg 14-en vagyunk, mind építészek. Ketten teljes állásban itt dolgozunk, tanítunk és az irodai munkát, adminisztrációt is végezzük, a többiek különböző irodákban dolgoznak és esténként jönnek tanítani. Szóval a főállású építészet-tanár még itt Finnországban is nagyon új fogalom.

Szerinted fontos-e egy építésznek saját tervezői munkát folytatni ahhoz, hogy jól tanítsa az építészetet? Látsz-e különbséget a kétféle oktató között?
Szerintem fontos a tervezőirodai munka. Most vannak köztünk ketten, akik jelenleg nem dolgoznak máshol, így egyre többet tanítanak. Azt látom, hogy az ilyen jellegű oktatás akkor működik igazán jól, ha szenvedélyből csinálja az ember, nem pénzért - szóval nem a lehetőségei hiánya miatt. Természetesen ez személyfüggő, de sokkal gazdagabb az ötleteink tárháza így, hogy különböző szakterületen dolgozó építészekként dolgozunk együtt. Van, aki várostervező, mások az építészet egyéb területein dolgoznak - így egymástól is sokat tanulunk és fejlesztjük saját szakmai tudásunkat.

Ez hasonlít arra is, amikor az ember az egyetemen tanít. Ez kicsit más gondolkodást kíván, folyamatos frissességet.
Szerintem is. Bár most, hogy belegondolok, aki teljes állásban itt van, szintén remek dolgokat csinál a gyerekekkel - lehet, hogy mégsem ezen múlik.

Csak építészek tanítanak itt?
Majdnem. Egyikünk környezet-művész, egy pedig képzőművész. De leginkább építészekkel dolgozunk együtt, hiszen főleg építészetről szól ez az egész iskola. Finnországban legalább 6 évig kell tanulnod, hogy építész lehess, tehát úgy gondolom, ez elég komoly képzés - így biztosan könnyebben tanítja ezt jól valaki, aki ennyit foglalkozott már az életében építészettel. Sok kortárs művész szeretne velünk dolgozni, de honnan tudhatjuk, mennyit tudnak az építészetről és a térről. Ezért építészek, vagy építész-hallgatók alkotják a csapatot - utóbbiak főleg a nyári táborokban segédkeznek.

Finnországban a nemzeti alaptanterv részét képezi az általános iskolákban az építészet. Ez hogyan működik?
Nem igazán működik. Néhány helyen valóban előírás, de még nem vált a részévé - elsősorban a tanárok és az ő képzésük hiányossága miatt. Például olyan ajánlott programja van az iskolában egy tanárnak, hogy a biológia tanítása közben beépítse az építészetet, azáltal hogy beszél templomokról - de ez csak javaslat, ettől kezdve teljesen rajta múlik, mit tesz ezzel az ajánlással. Az ebben rejlő lehetőségek az előképzettség hiányának tükrében általában kihasználatlanok maradnak.

Milyen tanárokról beszélünk most?
Általános tanárokról. Finnországban az általános iskola első hat évében egyetlen tanár kísér végig egy osztályt és mindent ő tanít. Minden ezen az emberen múlik - ha valamit is tud az építészetről, az már hat évig befolyásolja a gyermekek tanulását. Ugyanígy az is, ha nem tud semmit.

Kapnak-e ezek a tanárok építészeti képzést egyetemi tanulmányaik során?
Nem, egyelőre nem. Kivéve néhány félévet, amikor tartok nekik építészetről szóló kurzusokat - de ezek nem kötelezőek, mindenki az érdeklődési körének (építészet, zene, művészet, fizika, biológia, stb.) megfelelően választ ilyen speciális tárgyakat.

Ezt azért érdekes hallani, mert nemcsak Magyarországon, de szerte a világban az nagyon sok ember/építész elgondolása, hogy „Finnországban milyen könnyű lehet az építészeknek, hiszen itt mindenki érti az építészetet. Még külön építészetoktatásuk is van hivatalosan gyermekek számára." Mégsem ilyen jó a helyzet?
A legutolsó tantervben szerepel már, de gyakorlatilag még nem épült bele az oktatásba - egyelőre még csak papíron létezik. Valóban igaz, hogy megvan a lehetősége annak, hogy szerves részévé váljon, de ahhoz először a tanárokat kellene kiképezni erre. Képzeljük el, hogy a zene is ilyen hangsúllyal szerepelne, és mondjuk minden gyereknek meg kellene tanulni alapszinten zongorázni - ha a tanár nem tud játszani a hangszeren, mi történik? Persze, mutathat filmet a zongorázásról...

Ezért tartom fontos kérdésnek, hogy tanárok vagy építészek feladata-e, hogy építészetet tanítsanak?
Egyelőre mi építészek tanítunk az építészetről. Igyekszünk az iskoláknak sok építészettel kapcsolatos programot szervezni, többek között a SAFA-val (Finn Építész Kamara) közösen. Minden évben van egy nap október elején, amikor elmegyünk iskolákba és egynapos építész-workshopot tartunk. Elkezdtük az előbb említett, választható tanár-képző kurzusokat, valamint az Aalto University építész- és designképzésébe is becsatlakoztunk, itt pedig az építészet-oktatás pedagógiáját  tanítva.

 

Az építészet napja Finnországban október első hétfőjén tartják az építészet napját, az UIA (Építőművészek Nemzetközi Szövetsége) építészeti világnapjához kapcsolódóan. A nap során országszerte építészek és designerek tartanak foglalkozásokat az iskolákban a gyermekek számára, valamint az épített környzettel kapcsolatos nagyobb rendezvényeket szerveznek az iskolákon kívül. Ezzel együtt építészet- és művészetoktatási kiadványokat kapnak az iskolai tanárok, valamint innen indult azon weblapok szerkesztése (www.arkkitehtuurikasvatus.fi, www.ampiainen.fi, www.arkki.net), amelyek oktatási segédleteket tartalmaznak, illetve arra hivatottak, hogy elősegítsék az építészek és pedagógusok közötti kommunikációt.

Hányan jelentkeznek a tanárképzésen belül építészeti tantárgyakra?
Évfolyamonként kb. 20 ember - ez nem tudom, mekkora százalékot jelent, de úgy vélem, elég jelentős az érdeklődés eziránt. Ugyanakkor nagy félelmet is érzek a részükről, hogy az építészet túl nehéz és nem lesznek képesek rá. Ezt különösen az idősek részéről tapasztalom. Éppen ezért azt próbáljuk megtanítani ezeknek a tanároknak, hogy nem kell mindent tudniuk az építészetről, nem kell attól sem félniük, hogy a gyerek esetleg többet tud náluk. Itt nem kellenek kész válaszok. Ez a legfőbb reményem, hogy ezt át tudom adni a tanároknak: nem tananyagként kell tudniuk az építészetet, hanem képesnek kell lenniük felfedezni azt, akár a gyerekekkel együtt. Általában ez nem megy, jóval többet akarnak tudni, mint a diákok, mielőtt nekiállnának dolgozni velük együtt. Amíg nincs meg ez a biztos tudás, félnek a tanításától.

Ezt magunkon is észrevettem itt az ARKKI-ban. Most tavasszal indítottunk egy új féléves programot - animáció-készítést. Mi egyáltalán nem értettünk ehhez, ezért egy négyórás gyorstalpalón vettünk részt előtte. Néhányan belelkesedtek és alig várták, hogy a gyerekekkel együtt tovább tanuljanak, de sokan megijedtek, hogy olyat kellene oktatniuk, amit nem ismernek igazán jól és így nem tudják, milyen feladatokat adjanak a gyerekeknek. Próbáltam meggyőzni őket, hogy nem kell többet tudniuk a gyerekeknél - majd csinálják együtt és legfeljebb a gyerekek többet fognak tudni, mint ők. De ez miért lenne probléma?

Szerintem nem kell mindent tudnunk. Az a feladatunk, hogy hagyjuk a gyermekeket felfedezni a világot - nem az, hogy kész válaszokat kapjanak tőlünk. Egyáltalán nem szükséges, hogy “igazi" válaszokat adjunk, inkább kalandozzunk velük együtt. Különben is, az építészetben annyi minden van, ami nem száraz tényeken alapszik, hanem érzéseken, véleményeken. Hogy tudnám ilyen esetekben azt mondani a gyerekeknek, hogy ez a jó, amaz pedig a rossz válasz?! De tisztában vagyok vele, hogy sok pedagógus fél ettől a szabadságtól. Ez szerintem a leggyengébb pontja iskoláink művészeti képzéseinek: pl. a gyerekek kapnak egy modellt, hogy rajzolják le minél pontosabban, és mindenkinek ugyanazt kell rajzolnia - így a valódi kreativitástól elzárja őket a tanár félelme és ők is félni fognak a kreativitástól.

Igaz-e ez az építészképzésre is?
Általában nem igaz, az egyetemi építészoktatást valóban a nyitottság jellemzi. Bár előfordulnak olyan tanárok, akik csak akkor hajlandóak jó jegyeket adni, ha egy diák olyan házat tervez, mintha ők maguk tervezték volna - de ez inkább már személyes hozzáállás kérdése.

Szóval itt az ARKKI-ban szabadon kísérleteznek a gyerekek.

Próbálunk szabadok lenni. Egy feladatunk például arról szól, hogy tornyokat építsenek apró farudakból. Természetesen itt a tartószerkezet vizsgálatáról szól a feladat, és mindig van olyan, aki magától felfedezi, hogy a rudakból összerakott háromszög önmagában merev és ebből kezd építkezni. Vagy az összedőlő vázat átlós elemekkel ki lehet merevíteni. De ezekre soha nem hívjuk fel előre a figyelmüket. Nekiállnak építeni, időről időre megnézzük együtt a tornyaikat, teszünk rá terheket - és előbb-utóbb mindig rájönnek, hogyan működik legjobban a szerkezet. Minden feladatot úgy építünk fel, hogy tisztában vagyunk vele, mi a célja, mit szeretnénk vele megtanítani - de hagyjuk, hadd tanulják meg maguktól azt.

 

Milyen korosztállyal kezdődött el az oktatás az ARKKI-ban?
Az elején 7-10 évesekkel kezdtük. Később kibővítettük 14 éves korig és még később, kb. 6 évvel ezelőtt alakult ki a mai struktúra, amikor kicsiktől (óvodások) nagyokig (gimnazisták) mindenkinek biztosítunk állandó programot.

A kicsikkel nagyon jól bevált a dolog, mert számukra még nem mondják meg az iskolában, hogy milyen az élet, milyen a ház. Amikor a 8-9 évesek idejönnek, mind ugyanolyan házakat rajzolnak. A kisebbek számára a ház még bármilyen lehet, sokkal szabadabban formálják meg ezzel kapcsolatos gondolataikat, érzéseiket. Természetesen maketteznek klasszikus görög templomot és tradicionális finn gerendaházat is, amelyeken keresztül a tektonikus szerkezeti logikát fedezhetik fel. Ilyenkor nem a részletekre fektetjük a hangsúlyt, hiszen ilyen kisgyermekek számára még nem ez a lényeg - de a különböző anyagok főbb jellemzőivel (itt fagerenda, zsindely) már találkoznak. De soha nem szempont, hogy pontosan úgy nézzen ki a végén a makett, mint az „igazi", az a fontos, hogy a maguk módján és az építés útján értelmezzék a látottakat, hallottakat.

 

 

Mit ajánlotok az idősebbek számára?
A 14-15 éves korosztályból sokan vannak, akik már akár 7 évet is eltöltöttek nálunk. Ők azért maradnak még mindig, mert nagyon élvezik, velük tehát könnyű tovább haladni - sokan már azon gondolkoznak, hogy építészeti vagy design-központú pályát választanak. Vannak új diákjaink is, akik ebben a korban jönnek rá, hogy szeretnének többet tudni az építészetről - de pont ezért ők is motiváltak. Ezzel a korosztállyal emiatt könnyű - most már - dolgozni. A számítógépes animációtól a várostervezésig sok  mindent csinálunk velük.

Rendeztek-e programokat az ARKKI-n kívül is?
Igen, de az más finanszírozásból, más elven történik. Ez az iskola most már kifejezetten délutáni művészeti iskolaként működik, hivatalosan is így van számon tartva, erre kapunk pénzt a kormánytól. Ha egy múzeumi vagy általános iskolai felkérést kapunk, annak ettől teljesen külön kell megvalósulnia. Vagy a fogadó iskola vállalja magára a költségeket, vagy a szülők, vagy, ami jellemző nálunk, hogy a városvezetés támogat kifejezetten olyan kezdeményezéseket, amelyek az iskolákban tanuló gyerekek és a művészet, művészek kapcsolatát erősítik. Az én időm nagy részét is a pályázatírás tölti ki, hogy minél több lehetőségünk legyen a gyerekekkel való találkozásra.

Gimnáziumokban milyen fogadtatással találkoztok? Tudnak-e még a diákok kellő nyitottsággal fordulni az ilyen jellegű kísérletezések felé?
Általában igen, csak nagyon máshogy kell megszólítani őket. Pont tegnap voltam így iskolalátogatáson. Borzasztóan frusztrált a helyzet az elején, hiszen ahhoz vagyok szokva, hogy ebben a korban már rengeteget tudnak és mégis érdeklődőek - aki még ennyi idős korában is nálunk van minden héten, annál ez nem lehet másképp. Ott meg még térképet sem tudtak olvasni. Álltunk a helyszínrajzzal a kezünkben az udvaron két ház között és egyszerűen nem tudták betájolni magukat. Ilyenkor érzem igazán, hogy mennyi mindent tanulnak nálunk a gyerekek. Ilyenkor lelassítom magam és elkezdem nagyon az alapoknál, nagyon egyszerű feladatokkal, bármilyen idősek is. Nem gondolom, hogy a kor mindent meghatároz. Persze, az idősebbek gyorsabban és több mindent tudnak befogadni, ha érdeklődők.

Hogyan lehet ezt az érdeklődést kialakítani, fenntartani?
Legfontosabb a játék és az elkészítés, a „csinálás" általi tanulás. Ebbe bele tudnak feledkezni. Csak nagyon rövid, 10-15 perces előadásokat tartunk, ha egyáltalán beszélni akarunk. Néha a foglalkozás elején, de leggyakrabban közben vagy a végén, mert akkor kevésbé befolyásoljuk a gondolataikat.

Hogyan alakítottátok ki ezeket az elveket és az iskola tanmenetét? Voltak-e előképeitek, akár itthon, akár külföldön? Kaptatok-e ehhez segítséget?
Szinte semmi előzmény nem volt. Amikor 1993-ban elkezdtük az egészet, még az internet sem volt ilyen kiterjedt. Az első 5-7 évben folyamatosan kerestem, de egyáltalán nem találtam anyagokat ilyen oktatási intézményekről. Ma már teljesen más a helyzet. Szétágazó kapcsolatrendszerünk van (PLAYCE, Open City, Anne Taylor), az egész világon sokan foglalkoznak ezzel a témával. De továbbra is mi alakítjuk ki az ARKKI programjait. Így, hogy 14-en vagyunk, ez hihetetlen érdekes és szórakoztató. Mindig megmutatjuk a másiknak az ötleteinket, együtt csiszolgatjuk ezeket és örülünk, amikor jól sikerülnek. A trójai faló is egy ilyen új ötlet volt a közelmúltban, ami hihetetlenül megmozgatta a gyerekeket - és minket is.

 

 

Az első 10 évben egyedül próbáltam ezt csinálni, de így sokkal könnyebb és sokkal termékenyebb is. Van egy írásos alaptantervünk, hiszen hivatalosan is kell, hogy legyen, valamint ha jön egy új tanár, neki gyorsan tisztába kell jönni a tanítás felépítésével. Arra is jó ez, hogy biztosítani tudunk egyfajta egyenlő minőséget az egész iskolában.

Az iskolákba történő látogatásokon kívül van-e más kapcsolatotok, amely során rajtatok keresztül szélesebb rétegek ismerkedhetnek meg az építészettel?
Az iskolán kívül meghatározó az Open House rendezvények szervezése. Most már három nap van az évben, amikor erre lehetőséget biztosítunk hivatalos keretek között. Ennek a lényege, hogy építészek vezetik körbe az érdeklődőket az általuk tervezett házakban. Ezen kívül ilyenkor lehetőség van olyan házak megtekintésére is (pl. nagykövetségek, templomok), amelyek egyébként el vannak zárva a nyilvánosság elől. Most egy új fejezetre koncentrálunk, a templomokra. Olyan régi és új templomokat látogatunk, amelyeknek az építésze be tudja nekünk mutatni a házat.

Az ARKKI-ból is elviszitek a gyerekeket ilyen eseményekre?
Tavasszal és ősszel van egy-egy szervezett kirándulásunk a városon belül. Olyan szempontból szerencsések vagyunk, hogy itt az iskola mellett sok kiállítótér, múzeum található, akikkel jó a kapcsolatunk. Olyannyira, hogy a tanáraink szabadon igénybe vehetik ezek tereit, kiállításait foglalkozásaink szervezéséhez és lebonyolításához, ha szükségük van rá. De minden félévben szervezünk valami nagyobb kirándulást, aminek a gerincét természetesen épületlátogatások alkotják.

Továbbá szervezünk nyári táborokat is. Ezek egyhetes táborok, reggeltől délutánig tartó foglalkozásokkal. Ugyanúgy minden korosztálynak lehetséges a részvétel, mint a tanév közben. Ezek általában 12 fős csoportok egy korosztályon belül, egy építész és pár gyakorlatát végző építészhallgató vagy tanárnövendék vezetésével. Az ARKKI-n kívül vannak olyan táboraink, ahol általában kunyhókat építünk a gyerekekkel - itt 40 gyermek és 4 építész alkot egy csapatot egy héten keresztül. Ez nemcsak a gyermekeknek élmény, de nekünk is kikapcsolódás kiszakadni a városból és a természetben élni egy hétig - az építészhallgatók is nagyon szeretnek ezekben a táborokban dolgozni.

Hallottam, hogy aktuális építészeti kérdésekre is keresitek a válaszokat a gyerekekkel.
Vannak ilyen jellegű programjaink is. Egy jelentős munkát a Helsinki Várostervezési Irodával  közösen végeztünk. Valós projektről, Hernesaari városrész tengerparti részéről van szó, amely eddig kikötőként működött, a távlati városfejlesztési tervek szerint lakóövezetet fognak kialakítani 4000 lakos részére. 2002 óta van egy új várostervezési törvényünk arról, hogy minden állampolgárnak joga, hogy részt vegyen környezete alakításában. Helsinki  városvezetése komolyan veszi ezt a törekvést, és nem csak a felnőtteket, de a gyermekeket is részesének tartja. Ennek köszönhetően 4 éve vannak kisebb-nagyobb közös programjaink a Várostervezési Irodával. Kapunk is olyan vicces visszajelzéseket tőlük, hogy már ötven évre előre tele vannak ötlettel, nem kell ekkora tempót diktálni.

Hernesaari volt eddig a legnagyobb közös projektünk: három építész iroda, gyermekcsoportok és a környéken élő helyi lakosokból kialakított csoportok is készítettek külön-külön javaslatokat a terület fejlesztésére. Mindenki egymástól teljesen függetlenül dolgozott, de ugyanabban az időben. Az összes koncepciót több helyen is kiállították és elindult egy komoly párbeszéd a város, az építész szakma és a lakosság részvételével. Különböző fórumok, internetes véleménynyilvánítás és szavazás mind a részét képezték ennek, azóta pedig ezeknek megfelelően folyik a terület tervezése.

 

 

Hogyan működik ez a közösségi tervezés? Lépték-, vagy értékhatár-függő-e, hogy mikor kell elindítani egy ilyen folyamatot?
Még nem ilyen komoly a rendszer. Papíron már létezik, de gyakorlatban még nagyon kevés esetben történt meg - egyelőre szándékként szerepel, nem pedig kötelezettségként. A legáltalánosabb, kezdeti lépése ennek a törekvésnek, hogy minden nagyobb beruházás nagy nyilvánosságot kap a tervezés különböző fázisaiban, általában 3 hónapig. Ezeket a terveket eddig is lehetett véleményezni, de azt már nem tudom, hogy ezeket a véleményeket elolvasta-e valaki, vagy megjelentek-e a tervezés további folyamataiban. Lakossági fórumokat is tartottak, de az inkább a véleménynyilvánítás helyszíne volt csak, a tervekre és a megépülő házakra nem volt igazából hatása. Ez egyelőre most is nagyjából így van, de láthatók törekvések arra, hogy - főleg az interneten keresztül - intenzívebb visszajelzés-folyamot generáljanak a döntéshozók a lakosság körében, és valóban figyelembe vegyék az így beérkezett véleményeket, szempontokat a későbbiekben.

Amit a gyermekek szabadságáról és hozzáállásáról mondtál, az nagyon felemelő. Saját tapasztalataim szerint azonban szükségük van kapaszkodókra. Bárhol járok gyerekekkel, mindig találkozunk olyan épületekkel, amelyeket érdemes megfigyelni. Ilyenkor igazából bemutatom a házat a gyerekeknek, a gyerekeket pedig a háznak. Hihetetlen, hogy pár mondat után milyen intenzitással kezdik el önmaguk felfedezni az épületeket. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy nagyon is szükségük van erre a pár figyelemfelkeltő, biztató mondatra.

Teljesen igazad van. Ez nagy kérdés és probléma itt Finnországban is. Sokan elkezdtek a minket körülvevő környezet bemutatásával, oktatásával foglalkozni. De szinte csak olyan feladatok elé állították a gyerekeket, hogy mindent rájuk hagytak: mit szeretnének, hogyan szeretnék - de szinte kiindulási pont nélkül. Persze, ha így állsz hozzájuk, csúszdát fognak tervezni, vagy más játékot. Ezek egyrészt nagyon rövid ideig tartó feladatok, másrészt szinte egyáltalán nincs közük az építészethez. Viszont mindenki elégedett volt, úgy érezték, hogy egy gyermek-foglalkozásnak ez pont elég. Abban az esetben, ha építész áll neki egy ilyen oktatási feladatnak, előképzettsége miatt mindenképp tisztában lesz a célokkal és a fő irányokkal, ezért azt az általad említett pár indítómondatot biztosan el fogja mondani.

Újra a Hernesaari példát említeném. Voltak olyan csoportok, ahol csak 3 éves gyermekek dolgoztak együtt a szüleikkel - nálunk 7 éves kor alatt mindig szülővel együtt dolgoznak a gyerekek. Feladatuk az volt, hogy pár alapszabály alapján (lakóépület, középület, burkolat, zöldfelület, stb.) kifessék a saját makettjeiket. Eldöntötték például, hova nem állhat autó, mert ott fák lesznek, vagy játszótér, hol legyenek, merre nézzenek a lakóépületek és mi alapján szerveződjenek a középületek. Egy másik esetben egy kislány azért hullámoztatta meg a vízpartot, mert így több háznak tudott vízparti udvart adni - mivel homlokzaton ezt még nem tudta ábrázolni, az is hullámzik - és ez teljesen rendben van így.

 

 

A szülővel való munkának az a nagy előnye, hogy egyidejűleg tanítjuk őket is. Ebből a korosztályból minden félévben kb. 150 gyerek fordul meg nálunk - ez egyszerre jelent 150 szülőt is, akik így hetente szintén találkoznak építészettel kapcsolatos kérdésekkel.

Mik a Hernesaari projekt tapasztalatai és következményei?
Kisebb gyerekeknél a gondolkodásuk komplexitása jól megjelent a város-léptékű döntéseknél is, de számukra szükséges az ember-léptékben való gondolkodás, ezért a központi épületeket megterveztük és megmaketteztük velük a tervezés közben. Fontos tapasztalat, hogy ilyen körülmények között jól fejleszthető a csoportos együttdolgozás az idősebb gyerekeknél. A makett és a rajz kapcsolata különösen erős volt e folyamat kapcsán - egymást értelmezték és alakították a tervezés folyamán és így alakultak ki a végleges koncepciók. Tanulságos volt az is, hogy a felnőtt csoportok - valószínűleg a nem-tudás kimutatásának félelmétől megbéklyózva - sokkal kevesebbre voltak képesek, mint a gyerekek. A párhuzamosan készült építész-terveket elnézve pedig jól látható, hogy sok alapdöntés ugyanaz náluk is, mint a gyermekeknél. A tervezés további fázisaihoz pedig figyelembe veszik a megbízott irodák a gyerekek és a felnőtt civil csoportok eredményeit is.

 

 

A Hernesaari projekten kívül volt-e még ilyen jelentős valós feladat, amelyben részt vettetek?
Az ARKKI-n belül több is. Volt, hogy a gyermekeket kértük fel egy pályázat zsűrizésére. Volt, hogy az előkészítésben vettünk részt és a gyerekek segítettek összeállítani a pályázati kiírást a saját szempontjaik alapján - mind a témát, mind a szabályokat illetően. Játszótér-tervezésbe is bevontuk már őket, hiszen ebben különösen illetékesek. Rengeteg lehetőségünk van erre, inkább idő-, és pénzfüggő, hogy mennyiben tudunk részt venni.

Az iskolánkon kívül több általános iskolával működtünk együtt a Helsinki Várostervező Iroda kérésére, akik a városközpontban lévő saját kiállításukat terveztették meg velünk, valamint együtt találtunk ki városnéző, városfelfedező programokat. Velük közösen volt egy olyan kezdeményezésünk is, amelynek során a város iskoláit és azok környékét, fejlesztési lehetőségeit és feladatait vizsgáltuk a gyerekekkel.

Milyen visszajelzéseket kaptok az itt tanulók szüleitől?
Úgy tűnik, jól érzik magukat itt. Biztosan számít, hogy a gyerekeiket tanítjuk, nem pedig rajtuk kérünk számon bármiféle építészeti tudást. Mivel a kicsiknek nagyon egyszerű és alapvető tudást próbálunk átadni, a szülők sem érzik kényelmetlenül magukat, könnyen képesek követni a tanmenetet. Soha nem teszünk fel nekik kérdéseket, még olyat sem, hogy egy ház vajon Gaudí vagy Alvar Aalto munkája. Az is jó, hogy sokan megjegyzik, hogy miután itt töltöttek egy kis időt, úgy távoznak, hogy megnézik az épületeket: a falakat, próbálják felfedezni, hogyan is épült egy-egy ház vagy annak részlete. A gyerekek is kiprovokálják ezt belőlük, hiszen ők mindig emlékeznek arra, amit tanultak és beszélni akarnak róla - így rákényszerítve a szülőket, hogy újra és újra elővegyék, átgondolják az itt hallottakat és közösen folytassák az épített környezet felfedezését. Volt, aki azt mondta, hogy nekünk köszönhetően teljesen más szemmel nézi az egész világot. Szóval mindenképp jó, hogy itt vannak a szülők, mert ezáltal ők is megértik, mit szeretnénk tanítani.

Az idősebb diákok szülei sokszor megkeresnek minket a programmal kapcsolatban: „Mi ez? Ez építészet? Nem igazán értem, miért vagy hogyan?" Nekik sokkal nehezebb megmagyarázni, miről is szól ez az iskola. Ők csak hozzák-viszik a gyerekeket, nem látják a folyamatot, csak a végterméket és a legtöbben azt gondolják, hogy ennek az eredménynek egy művészeti alkotásnak vagy épületnek kellene lennie. Ez olyankor a legnagyobb baj, amikor a szülőnek nincs ideje arra, hogy megnézze, mit csinálunk itt bent. Nekik hiába mondjuk, hogy a folyamat a lényeg, ebből tanulnak a gyerekek a legtöbbet - a végeredmény kinézete másodlagos. Volt olyan szülő, aki amiatt elégedetlenkedett, hogy már megint farudacskákkal dolgoztunk és már az előző évben is volt egy olyan feladata a gyerekének, amiben ilyeneket használt. Próbáltam elmagyarázni, hogy ez csak anyag, eszköz - egy festő 50 évig is használja ugyanazt az ecsetet és festéket. Nem ezen múlik a gyermek gondolati és gyakorlati fejlődése. Olyan szülői elvárásokkal, hogy „A gyermekem már két éve jár ide. Mikor fog igazi házat tervezni végre?" - nem tudunk mit tenni. Próbáljuk megértetni, hogy egy 7-8 éves gyermeknek nem ez a dolga. De nemcsak a szülőkkel vannak félreértések. Több építész kollégám felhívta a figyelmemet arra, hogy tönkreteszem a pályafutásom a gyerekekkel történő munkával, és ezek után soha nem lehetek igazi építész. Ez azért változik, de 10 éve még nagyon elterjedt volt az a hozzáállás, hogy teljesen fölösleges ezzel az oktatói munkával foglalkozni, hiszen civil emberek úgysem érthetik meg, mi az építészet. Ez kizárólag építészek privilégiuma. Valószínű hasonló hozzáállással találkozol Magyarországon.

Igazából nem. Amióta felvetettem ezt a témát és elkezdtem vele foglalkozni, minden irányból segítséget kaptam. Hivatalos iskolánk és programunk ugyan még nincs, de több építész is nekilátott magától programokat kialakítani különböző oktatási intézményekkel közösen. Általában az a nehézségük, hogy nehezen teremtenek kapcsolatot a gyerekekkel. Előadásokkal készülnek, amire főleg a kisebbek nem fogékonyak. Az lenne az első fontos lépés, hogy az ő kezükbe olyan anyagot tudjunk adni, amely segítségével megkönnyítenénk a munkájukat. A PLAYCE által összeállított Építészeti Eszköztár ebben nagyon nagy segítség, ezért kértem, hogy elkészíthessem a magyar fordítását, illetve módosíthassam a magyar adottságoknak megfelelően. Ez a feladatgyűjtemény rajz- és vizuális kultúra tanároknak is hasznos segédanyag lenne az oktatásban, hiszen számukra és a gyermekek számára is könnyen megérthető és kivitelezhető feladatokat tartalmaz.
Ez volt a célja ennek a csomagnak. Igyekeztünk minél egyszerűbb feladatokat összeállítani, kevés egyszerű eszköz használatával. Finnországban nagy sikere van. Általában úgy kezdik használni építészek és tanárok is, hogy előtte átbeszéljük a feladatokat. Ezáltal még jobban működik, hiszen nyugodtabban alkalmazzák, ha biztosabb tudásuk van a célokról, oktatási szempontokról. Örülünk, ha minél többen használni tudják, ezért engedélyeztük, sőt támogatjuk a magyar fordítást, adaptációt is.

 

 

 

Építészeti Eszköztár PLAYCE Architecture Toolkit3 “Az eszköztár egy kartondoboz, melynek tartalma egy tanári kártya, 13 feladatokat tartalmazó kártya és 4 érzékelési segédeszköz (egy kézitükör, egy kartonból készült kúp, egy szemfedő maszk és egy pár ujjatlan kesztyű). Az érzékelési feladatok és ötletek tanárok segítségére szolgálnak az iskolai oktatás során. A feladatok könnyen adaptálhatók különböző szituációkra és helyekre egyaránt. Az eszközök minden feladatnál felhasználhatók. Arra bátorítják a tanulókat, hogy saját kezükkel, szemükkel, fülükkel és orrukkal figyeljék meg az épített környezet különböző tulajdonságait. Az eszközök célja, hogy kiélezzenek egy-egy érzékszervet, míg a többit háttérbe szorítják. Az eszköztár a Nordic Cuture Foundation segítségével a PLAYCE skandináv országainak részvételével készült. 2009. szeptember 4-én mutatták be a finn változatot Helsinkiben, az Architecture Education for Children (Építészetoktatás Gyermekeknek) konferencia keretein belül."

 Különösen az újdonság azok számára, akik kézbe veszik, hogy a feladatok nagy része 3 dimenzióban foglalkoztatja a gyermekeket. Rajztanárok és képzőművészek sokszor a rajzoláson keresztül próbálnak tanítani a gyerekeknek, akiknek ez nehezebben megy, hiszen jelentős absztrakcióra van hozzá szükségük. A gyerekektől mindig azt a visszajelzést kapjuk, hogy makettezni sokkal egyszerűbb és nagyobb élmény, mint rajzolni. Ez természetes, hiszen egy háromdimenziós forma kétdimenziós leképezése több tudást követel meg, mint maga az alakzat elkészítése. Az ARKKI-ban nem is nagyon rajzolunk a kisebbekkel, az építést jobban értik és közelebb áll a tiszta játékhoz.

Finnországban ebben az építészoktatásban a kisebbek 70 százaléka fiú - ez pont az ellenkezője a többi művészeti iskola tanulói arányának. Úgy tűnik, a sok makettezés elsősorban a fiúk számára vonzó. Az idősebbeknél, 13 év fölött ez kiegyenlítődik, és fele-fele arányban vannak fiúk és lányok. Az egyetemen és a szakmában pedig már több nő tanul és dolgozik, mint férfi. Ennek egyik oka, hogy egyre többet számít a felvételinél a gimnáziumi tanulmányi eredmény, ami a lányoknak általában jobb.

Vannak foglalkozásaitok csak felnőttek számára is?

Jelenleg nincsenek, de rendszeresen előfordulnak. Főleg esti egyetemek, szabadegyetemek egy-két szemeszterére hívtak meg minket. Volt már olyan diákom, aki 60 éves bíróként három évet járt a kurzusomra, mert rájött, hogy érdekli az építészet. Nagyrészt egy éves tantárgyaink vannak, a legtöbb felnőttel ilyen szervezeti és időkeretek között találkozunk.

Mik a terveitek a jövőre nézve?

Igazából az alapítványunk már megvan, csak pénzünk nincs. Az már nagy haladás, hogy évente kapunk állami támogatást. Az első 15 évet teljesen önerőből csináltam, csináltuk végig - ez azt jelentette, hogy végeztem az építészirodai munkámat és mellette tudtam csak építészetoktatással foglalkozni. Most megengedhetem, hogy fizetést is adjak magamnak és minden tanárnak itt az iskolában, ezáltal mindenkinek könnyebb. Hárman főállásban itt dolgozunk és innen kapjuk a fizetésünket, és a művészeti iskolák tanterve alapján, előírás szerint óradíjat (23 Euro/45 perc) fizetünk az építészeknek, akik itt tanítanak. A fizetések és az adók a költségvetésünk kétharmadát teszik ki. Jó lenne biztonságos anyagi háttérrel dolgozni, úgy fejleszteni tovább az iskolát és a rendszerünket.

Az elmúlt húsz év tapasztalata alapján melyik út lesz hangsúlyosabb a közeljövőben? Az iskola-látogató építészek által végzett oktatás, vagy az olyan intézmények, mint az ARKKI?

Az iskola-rendszerbe való beépülés lassan, de folyamatosan halad előre. Szerintem sok múlik azon is, hogy nagyon kis ország vagyunk, így a hasonló szakterületen dolgozók jól ismerik egymást. További nagy előny, hogy ezáltal minden folyamat gyorsabban előrehalad, mint egy nagyobb apparátus esetén, valamint már egy ember, aki erős pozícióban van, nagy változásokat képes előidézni. Az országos és helyi politikusok, döntéshozó szervezetek hozzáállásának hatalmas szerepe van ebben a folyamatban. 6 éve, amikor az egész folyamat új lendületet kapott és hivatalosan is megjelent a tantervben az építészet, az egész egy politikusasszonyon múlt, aki személy szerint nagyon fontosnak érezte az építészetoktatás fejlesztését. Először lehetőséget teremtett arra, hogy az olyan iskolák, mint az ARKKI, integrálódjanak az állami művészeti iskolák rendszerébe, ezután velünk együtt kidolgozta azt a tanmenetet, amelyet be lehetett emelni az általános iskolák és gimnáziumok alaptantervébe. Felállíttatott olyan bizottságokat, akik azt vizsgálják, hogy a különböző tantárgyak (történelem, matematika, stb.) keretén belül hol jelenhet meg és hol kell megjelennie az építészetnek. Az ő nyugdíjba vonulásával ez a folyamat elvesztette lendületét. A leggyümölcsözőbb következő lépés az lehetne, hogy felülvizsgáljuk a rajz-, és vizuális kultúra tanárok képzését és kötelező tárgycsoportként részévé tesszük az építészet és annak tanításának oktatását.

Mindez itt úgy működött, hogy már évek óta dolgoztunk rajta és volt mit felmutatnunk, amikor lehetőség volt fejlesztésekre, változásokra. Németországban már most nagy támogatást kap az építészetoktatás gyerekeknek, pedig ott csak pár kisebb workshop-on vannak túl és inkább azon dolgoztak, hogy minél előbb bekerüljön az alaptantervbe az építészet, a program megírására koncentráltak.

Említetted, hogy több hozzátok hasonló iskola is működik Finnországban. Milyen a kapcsolatotok egymással? Közös programon alapuló hálózatként működtök, vagy mindenki a saját elvei alapján és esetleg néha megosztjátok a tapasztalataitokat, javaslataitokat?
Hivatalosan nincs közös szervezet ezek mögött az iskolák mögött. Természetesen tartjuk a kapcsolatot, de leginkább úgy, hogy más ügyekben úgyis találkozunk - újra a kis ország előnye - és akkor beszélünk az iskoláinkban folyó munkáról is. Most, hogy kérdezed, tudatosul csak bennem, hogy többet tudok arról, hogy a nagyvilágban mi történik ezekben az iskolákban, mint itthon. A PLAYCE-en keresztül tartom a kapcsolatot külföldi építészekkel. Olyan jól sikerültek a közös programjaink, hogy igazából baráti közösségként működünk, így sokszor tájékoztatjuk egymást az életünkről, ezen belül természetesen a gyerekekkel végzett munkákról is. Tartunk közös nemzetközi táborokat is gyerekeknek, mindig más-más országban. A gyerekek ezekben 13-18 évesek, vegyes csoportokban dolgoznak: kirándulnak, tanulnak és építenek.

 

PLAYCE Gyermekek építészetoktatásával foglalkozó szakemberek nemzetközi szervezete. Teoretikus alapelveik saját meghatározásuk szerint4: “Az építészetoktatás tárgya az épített környezet, a legkisebb részletektől a régió-tervezésig, a belsőépítészettől az építészeten keresztül a tájépítészetig. A PLAYCE olyan tevékenységeket támogat, amelyek a gyermekek és az építészet, valamint az épített környezet kapcsolatának fejlesztését célozzák az alábbiak alapján: Építészet-központú célok - Az épített környezetről és a csatlakozó területekről történő visszajelzések és építő kritika elősegítése. - Az épített környezettel foglalkozó szakemberek támogatása gyermekekkel való közös munkák végzésében a tervezés folyamán. - Multidiszciplináris együttműködés elősegítése szakmabeliek és gyermekek között. - Az épített környezet minőségének fejlesztése. Gyermek-központú célok - A gyermekek épített környezettel kapcsolatos tudásának bővítése. - Az épített környezet felfedezésének és megélésének elősegítése. - Kreatív készségek és alkotói folyamatok fejlesztésének hangsúlyozása. - A gyermekek környezettel és társadalommal való megismerkedése. - Kultúrális gazdagságunk és sokszínűségünk megtapasztalásának elősegítése a gyermekek számára. Oktatás-központú célok - Támogatni a tanulási módszerek széles skálájának használatát. - Az építészet oktatását beépíteni az iskolai tantervbe, ezáltal elősegíteni a multidiszciplináris tanulás lehetőségét. - A kreatív és kritikus gondolkodásra való nevelés. - Az építészettanulás, mint választható képzés támogatása. - Az építészek és környezettel dolgozók munkájának megismertetése a tanulás során. Etikai irányelvek Minden gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó oktatónak és építésznek feladata: - Tiszteletben tartani a gyermekek ötleteit és képzelőerejét. - A gyermekeket és a fiatalokat állítani az alkotási folyamat középpontjába. - Az épített környezettel kapcsolatos személyes tapasztalatokon és igényeken alapuló munka. - Figyelni a visszajelzésekre, az érthetőségre és tekintettel lenni az oktatók képességeire és határaira. - Teljesíthető követelmények felállítása. - Felhívni a figyelmet a szociális, környezeti és ökologikai fenntarthatóságra. - Vállalni a felesősséget, hogy egyénileg képesek vagyunk örökségünk és kultúránk alakítására, mely részét képezi közösségeinknek. - Biztosítani, hogy megfelelő stratégiák és ellenőrzések által lehetőség nyíljon a szükséges monitoring és kiértékelési munkákra. - Ismerni és követni az Egyesült Nemzetek által meghatározott a Gyermekek Jogairól szóló Alapelveket."

Milyen a visszajelzés az egyetemi építész karoktól itt Finnországban? Már biztosan vannak olyanok, akik gyerekként jártak az ARKKI-ba és most ott tanulnak, vagy akár már építészként dolgoznak.
A felvételin a legjobb eredményeket mindig az innen kikerülő diákok érik el. Néhányan pedig nemcsak végeztek, de már itt tanítanak nálunk az irodai munkájuk mellett - mint például két húgom is, akik ‘94-ben kisgyerekként jöttek az ARKKI-ba tanulni. Sokan egyetem mellett visszajönnek segíteni a nyári táborok lebonyolításában.

Hogy látod azon országok helyzetét, ahol még nem létezik ez a fajta képzés? Mire számíthatunk, ha nekikezdünk?
Azt gondolom, hogy ma egy ilyen kezdeményezés jóval könnyebben elindulhat, hiszen sok országban vannak már erre példák, előzmények, amelyek segítenek kialakítani a saját programot. Az internet intenzív használata életünkben és munkánkban, valamint az ezen keresztül fenntartható kapcsolatrendszer is nagy segítség ebben.

Mi örülünk, hogy ma a skandináv országokban az alaptanterv része az építészetoktatás. Rájöttek, hogy a valódi fenntarthatóság, a minőségi épített környezet és ennek fejlesztése csak úgy jelenhet meg jó döntésekben, ha ezt megelőzi egy általános építészeti alaptudás  minden gyermek - később felnőtt - esetében. Ez a központi szabályozás természetesen jó és állandóságot biztosít, de az a tapasztalatom, hogy minden apró kezdeményezés nagyon sokat számít a gyermekek és az épített környezet szempontjából is. Csak kinyitsz egy új ablakot és akit kicsit is érdekel, mi van mögötte, az már magától is felfedezi a feltáruló tájat.

Az interjú 2011. április 20-án, az ARKKI-ban készült.

Cseh András

---

1 http://www.playce.org/index.php?page=ethics (utolsó megtekintés: 2011. 06. 11.)

2 http://zerosei.comune.re.it/inter/nidiescuole.htm (utolsó megtekintés: 2011. 06. 13.)
http://en.wikipedia.org/wiki/Reggio_Emilia_approach (utolsó megtekintés: 2011. 06. 13.)

3 Architecture Toolkit - how to use senses when exploring architecture (2009, Nordic Council of Ministers)

4 PLAYCE - Philosophical and Theoretical Approach to Architectural Education (2003, Alvar Aalto Academy)

Az idézett szövegeket a szerző fordította.

A külön szerzőmegjelölés nélküli képek a látogatás során, a szerző által készültek.