Archive

Másfél millió lépés Norvégiában – kilátóhelyek és országúti vécék az ország legjobb építészeitől

Az idegenforgalom fejlesztése Norvégiában is kiemelt feladat, amelyben jelentős szerepet kap a társadalmi összefogás és a kortárs (táj)építészet. Az átfogó rendezési koncepció mentén készült, kevésbé ismert helyszíneket kiemelő kilátópontokat és a kapcsolódó létesítményeket az ország ismert építészirodái - többek között Carl-Viggo Hølmebakk, Saunders Architecture, 3RW Works, JSA, Manthey Kula - tervezték.  Nemes András írásában ezek közül a legérdekesebb példákat mutatja be.

Az azulejo árnyéka – Konferencia-központ terve, Sevilla

Balaskó Miklós diplomamunkájának története 2010 tavaszára nyúlik vissza, amikor egy fél évet Sevillában tölthetett ösztöndíjjal. Az egyik akkori feladatát továbbfejlesztve, már itthon készítette el a konferencia-központ tervét, mely izgalmas bepillantást enged a más éghajlat, más életvitel és mentalitás támasztotta követelményrendszerbe, valamint az arra adható adekvát válaszokba.

Kortárs ház: fiatal építészek szemével 2012 – nemzetközi hallgatói pályázat

A „Kortárs ház: fiatal építészek szemével 2012″ (Contemporary House: By the Eyes Of Young Architects 2012) egy építészhallgatók számára kiírt nemzetközi pályázat, amelynek célja a történeti és a modern lakásépítészet nemzeti jellegzetességeit tükröző építészeti megoldások megtalálása. A részvétel alapkövetelménye egy négytagú család számára tervezett ház eredeti, kreatív tervezési koncepciója. Beadási határidő: 2012. április 11.

Makovecz - Organikus építészeti útikönyv

Megjelent a Makovecz - Organikus építészeti útikönyv, amely a Makovecz Imre, illetve tanítványai által tervezett alkotások közül mutat be válogatást rövid leírással, fotókkal és jellemző rajzokkal. A több mint hatvan, határon innen és túl megvalósult, eredeti formáját őrző épületet különböző útvonalakra felfűzve ismerteti a kötet.

Tóparti látomás - Urban Lake Housing, Olaszország

Itália északkeleti részén, Largo San Giorgio városában különleges lakóegyüttes született egy kis tó körül, ahol a víz jelenléte nemcsak az építészeti, hanem az energetikai koncepció kidolgozásához is alapot nyújtott. A Carlo Cappai és Maria Alessandra Segantini tervezők nevéhez fűződő projekt révén a rehabilitált terület újra a város részévé válhatott, a lakások mellett pedig közösségszervező szakrális funkciók is helyet kaptak az épületekben.

Nagykovácsi, Főutca köztérépítészeti ötletpályázat – megvételben részesült terv, Gyergyák Ákos és Kovács Gergely

Nagykovácsi rohamosan fejlődő, élettel teli falu, ám a település főutcája jelenlegi formájában kezelhetetlen, számos közlekedési anomáliával küzd, mindenféle identitást nélkülöz. A probléma megoldására kiírt köztérépítészeti hallgatói ötletpályázaton Gyergyák Ákos és Kovács Gergely terve, melyben a közlekedési gondok kiküszöbölését, a zöldfelületek növelését és vonzó közösségi terek, parkok kialakítását tűzték ki célul, megvételben részesült.

2012. februári évfordulók

Építészekhez, építészethez köthető februári évfordulók Baku Eszter összeállításában.

Modernizmus Dabason - a film

A Trafik Kör február 3-án tette közzé azt a 2011. évi VII. Dabasi Építészeti Kiállításra készült videót, amelyen a város legfontosabb 1970-es, 80-as évekből származó épületei láthatók.

Urbitális Majális 2012

2012-ben ismét lesz Budapesten Urbitális Majális, mely tartalmas kulturális és szakmai rendezvényekkel várja május 1 és 31 között az érdeklődőket.

Játék díjmentes konferencia és kiállítási részvételért!

A február 15-én megrendezésre kerülő Történeti Épületek és Környezetük Felújítása Konferencián 17 előadás hangzik el az épített örökség részét képező századfordulós és műemlékjellegű épületek, és a történeti parkok felújításáról a SYMA Rendezvényközpontban. A szervező Expositor Kft., valamint a médiatámogató Építészfórum jóvoltából Ön most díjmentes részvételi lehetőséghez juthat.

21. századi „szonett” Szegedhez: Árkád bevásárlóközpont

Új kor, új igények: míg a 19. századot az iparosítás jellemezte, a 20. századot a fogyasztás. Szimbóluma lehet ennek a Csillag Katalin és Gunther Zsolt DLA építészeti irányítása alatt megvalósult Árkád Bevásárlóközpont Szegeden, mely a jelentős ipartörténeti múlttal bíró Első Magyar Kenderfonó épületegyüttesének helyén áll ma. A szigorúan meghatározott, uniformizált funkcionális igényeket kielégítő létesítmény a kendergyári gépek kiállításával és Juhász Gyula idézeteivel kíván személyes hangnemet találni a város lakóival.

Veszélyben Szeged belvárosa

Szeged, a város, mely a Nagy Árvizet is túlélte, s az újjáépítés után szebb lett, mint valaha, most új, nagyobb veszéllyel kénytelen szembenézni: korunk ingatlanfejlesztési jelenségével. Az értékes épületállomány, az egyedi és meghatározó városkép védelmében fogalmazta meg felhívását a Fiatal Műemlékvédők Egyesülete nevében Kecskeméti Norbert.

Reumások és köszvényesek Mekkája - istápolyok, kúrák, gyógyfürdők rövid magyarországi története

Dr.   Csapó Katalin muzeológus megnyitja a Budapest Gyógyfürdői Zrt.   Királyfürdő kiállításátkiállítást
Egy kis fürdőtörténet sok érdekességgel - a Királyfürdő előterében nyílt kiállítást Dr. Csapó Katalin nyitotta meg ezzel a remek összefoglalóval. A megnyitón a Királyfürdő igazgatója, Szőke László említette, hogy másfél milliárd kellene a Király felújításához, hogy mind a négy csodás budapesti törökfürdőnk renben legyen. Jó ügyról van szó, ez az alábbi fürdőtörténeti dolgozatból még inkább kiderül.

Köszönjük, Juli! - a velencei biennále magyar kiállítóinak és kurátorainak nyílt levele

Gáspár Júlia
Hamarosan kiderül, hogy a 13. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjában mit fogunk kiállítani, indul a mindig óriási szervezést és munkát jelentő készülődés, de már Gáspár Juli, a Műcsarnok Biennálé Irodájának koordinátora nélkül. A háttérben maradó, de a sikerekhez annál inkább hozzájáruló munkatársnak az elmúlt hat év velencei képzőművészeti és építészeti biennále kiállítói és kurátorai nyilvános levélben mondanak köszönetet.

A név kötelez – A Király Gyógyfürdő bővítése, átépítése, felújítása

Budapest négy török fürdője – a Rác, a Császár, a Rudas és a Király – közül csak az utóbbi nincs még felújítva. Pedig erre nem csak a benne rejlő építészeti értékek és potenciál, hanem akár neve okán is rászolgálna. Szerencsére most találkozott a szándék és a lehetőség, melynek első lépéseként Mikó László és Kertész András Tibor DLA vezetésével elkészült az elvi engedélyezési terv a Király Gyógyfürdő bővítésére, átépítésére, felújítására. A létesítmény múltját és megálmodott jövőjét bemutató kiállítás február 2-án nyílt meg a Király Fürdőben.

Feneketlen tó – Mőcsényi esszék 3.

Warga László (a BME Urbanisztikai tanszék alapítója) kitalálta, Klebelsberg Kúnó jóváhagyta (bár előtte még ugyancsak be akarta építtetni), Mőcsényi Mihály pedig – jóval később – megcsinálta. Ma Klebelsberg szobra nézi a végeredményt. Mi az? Hát az újbudai Feneketlen-tó és környezete. Az időutazás Mőcsényi professzorral folyatódik.

DOUBLE TRACK - felhívás a Trieste Contemporanea 10. Nemzetközi Design Pályázatára

A Trieste Contemporanea Bizottság immár 10. alkalommal hirdeti meg nemzetközi design pályázatát 23 közép-kelet-európai ország számára, ebben az évben Double Track címmel. A cél egy elfeledett mindennapi tárgy múltjának feltárása és újraértelmezése. A részvétel ingyenes, beadási határidő 2012. május 31.

Megjelent az Örökség január-februári száma

Megjelent a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Örökség című folyóiratának január-februári száma és elektronikusan olvasható a KÖH honlapján az Örökség.lap menüpont alatt.

Aktívház és zöld dizájn – a MOL új budai benzinkútja

Január 20-án adták át a megújuló energiaforrásokat aktívan hasznosító, új MOL-töltőállomást Budapest XII. kerületében, az Istenhegyi úton. A jövőbe mutató projekt kihívásairól és részleteiről Zombori Zsolt építész mesélt. A helyszínen Garai Péter járt, a nem mindennapi létesítményt pedig Zsitva Tibor fotóival mutatjuk be.

Világítsunk baktériummal! – Biolumineszcens eszközök, Sevilla

Világítás áramfogyasztás nélkül? Jól hangzik. Nem kell hozzá pár száz szentjánosbogarat befogni, elég a megfelelő baktériumfajt és algát megtalálni. A biolumineszcens mikroorganizmusok építészeten belüli alkalmazási módjait kutatta Eduardo Mayoral, aki munkájáért elnyerte a hallgatók számára kiírt Holcim Awards 2011 Europe „Next Generation” kategória 3. díját.